Miért kell a múltat boncolgatni?

2019. július 30. 07:57 - csajokespasik

Teljesen értelmetlen egymás múltjában vájkálni, mert a jelen kapcsolatra kevés hasznos infó szűrhető le belőle, hiszen az egy másik helyzet volt. Levélírónk múltjában nincs semmi takargatni való, mégsem szeret beszélni róla. Emiatt is lett elcsapva, mert a kishölgy azonnal levonta következtetéseit: ha a pasi nem szeret beszélni róla, akkor titka van, tehát bűnös.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Most aktuális téma ez nálam, remélem, másoknál is - vagy legalább érdekes - , így nem értelmetlen ezt beküldenem... Szóval, szerintetek mennyire várható el jogosan, hogy egy párkapcsolatban feltárják egymás előtt a felek, h. kik voltak az exeik, vagy azt, hogy kikkel éltek együtt ezt megelőzően, meddig, hogyan, s miért lett vége? stb... Miért elvárás, hogy a másik kiadja magából, amit nem akar? Vagy talán nem is ez a pontos kifejezés, hogy nem akar, ...inkább azt mondanám, hogy tárgytalan, okafogyott és a jelen kapcsolatra semmi hasznos nem szűrhető le belőle, hiszen az egy másik helyzet volt, mással, máskor. Az persze szerintem is kivétel, ha valaki tudatosan eltitkolja azt, hogy nem tud megmaradni tartós kapcsolatban, mert ha a másik azt szeretne, akkor be lesz csapva.

Ugyanígy, egy több éves, együtt élős kapcsolatban van értelme előszedni ezt? Vagy épp az elején mennyire van több értelme? Melyik az a férfi/nő típus, akinek ez fontos? Nekem ez sosem volt tényező. Az a tapasztalatom, hogy ez a téma annyi embernél van rosszul kezelve. És ha a másik nem akar erről beszélni, az megint egy hatalmas nagy gond. Nekem semmi vállalhatatlan nincs a múltamban, de nem szeretek beszélni róla, és most fél év után amiatt lettem lerázva, mert meguntam a múltamra vonatkozó vallatását és elkezdtem témát váltogatni olyankor. Neki ez meg roppant gyanús lett. Levonta a maga kis következtetéseit és döntött.

Nyilván, ha nem szeretek beszélni róla = titok = bűnös! ... tipikus női logika, már bocs... nyilván akarva vagy akaratlanul egy kapcsolatban mindig szóba kerülnek az exek, egy normális valaki mond róluk pár dolgot, a másik elfogadja, de ennyi. Le van zárva. Nincs mindig műsoron... És ha ennyi sem elég? Én annyit mondtam, amennyit jónak láttam. Persze ez is egy szubjektív mértékegység: 1 „jónak láttam” mennyi Elváráshoz aránylik? Hazudni is lehet, de az is a másik iránti tiszteletlenség. Ő is csak érintőlegesen beszélt a múltjáról, amit én nem firtattam, ő kezdte az enyémet boncolgatni. Abban bíztam, ha én passzívan állok hozzá, nála is lecseng a dolog... Alapesetben lehetne úgy, hogy nem szükséges mélyebben ebbe belemenni, inkább a jelennel és egymással kéne foglalkozni.

L.

 
127 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr8414986182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.07.30. 08:18:41

"És ha a másik nem akar erről beszélni..." annak mindig oka van. Nő esetében ez már bőven elég is ahhoz, hogy kapcsolatra talán alkalmas státuszból átkerüljön a pár dugásra jó lesz kategóriába.

A másik része a múltja. A múltjában történtek hatással vannak a jelenre és a jövőre is. Semmi másról nincs szó ilyen kérdések firtatásáról, mint felmérni azt, hogy a másik mennyire őszinte, illetve mi a szexpiaci értéke. Ez mindkét nemnél különösen fontos.

2019.07.30. 08:27:03

Mindenki életében vannak traumák. A csajod lehet hogy korábban beleszeretett egy pasiba, aki pattintotta azzal a szöveggel, hogy visszamegy az exéhez. Ezt a csalódást akarja megelőzni, hogy kifaggat, mennyire zártad le a múltadat.

2019.07.30. 08:36:37

@Daenerys Targaryen: ez részletkérdés. A múlt feltárásának legfontosabb célja az,hogy az elmondott állítólagos tények mennyire igazolják a jelenben, a randin mutatott képet. Pl senki nem akarna a város ribancával kapcsolatot kialakítani, vagy másik oldalról pl egy híresen nőverő faszival sem.

exilis 2019.07.30. 08:38:33

Meg van szabva a kamuposztírónak a szószám? Ugyanaz a szerkezet, ugyanakkora terjedelem, ugyanaz a stílus, ugyanaz az ál-naív kérdésfelvetés. Vegyetek már fel valaki olyat akinek tényleg valós fogalmai vannak a témáról, mert ez már uncsi.

2019.07.30. 08:44:59

@exilis: szerintem pont ezek a legkevésbé kamuk. A legtöbb embernek ha problémája van, akkor azt szégyelli, de választ akar a kérdéseire, amit ezért általánosan tesz vel. Nem azt kérdezi egy nő, hogy miért kúrhatott félre a férje, mert ez számára kínos, hanem azt, hogy miért dug félre egy férfi ha szép és csinos felesége van? :)

Pont ezért is érdemes ismerkedéskor egyenes, brutál kérdéseket feltenni a másiknak, mert mivel nem számítanak erre, azonnal komfortzónán kívülre kerül, és a reakciók mindent elárulnak. Pl hány pasid volt eddig? :D Na és mennyi volt ezen felül ami csak szex volt?

Ha ilyen kérdésekre korrekt választ kapunk, akkor valószínűleg jól választottunk. Ha sértődést, terelést stb, akkor akár fel is állhatunk az asztaltól.

bagkri 2019.07.30. 08:59:16

@Captain Admin: Ebben teljesen egyetértek veled. Ha titkolja akkor valósziníűleg baromi könnyen szerelembe esik (értsd: könnyen szétteszi a lábát komoly udvarlás nélkül vagy ha férfi és elesik akkor biztosan beleakad valakibe a farka). Ha komolyat szeretne az ember az ilyentől akkor inkább tipli, ha dugásra kell akkor meg nem lesz nehéz dolga az illetőnek. Azt meg aztán el sem szabad hinni ha azt ígéri megváltozik...kutyából nem lesz szalonna...egy darabig lehet tartja magát, de után úgy is kiszabadul az a rohadt dög megint.

2019.07.30. 09:11:51

@Captain Admin: "Ha ilyen kérdésekre korrekt választ kapunk"
Te hány éves vagy királyfi? És hiszel a mesékben?
Nem az a tapasztalat, hogy a nők a tizedét mondják, a pasik meg tízzel szorozzák?
Néha annyira édes naiv nyuszifül tudsz lenni, eszem a zuzádat.

2019.07.30. 09:41:20

@Daenerys Targaryen: a korrekt válasz azt jelenti, hogy korrekt módon válaszol. Egyértelmű, hogy egy ismeretlen személy állításait nem lehet leellenőrizni 100% hatékobysággal, de azt igen, hogy igazat mond-e valószínűleg.

2019.07.30. 10:09:14

Randi egy random sunával.
- Hány nőd volt eddig?
- Te vagy az ötödik ...(megkönnyebült sóhaj, elmosolyodik)...ezen a néven...

Ki a faszom a hibás, hogy gyakori keresztneve van, bazdmeg?:)

EGY a Queen 2019.07.30. 10:31:56

@Csodor aki meghagja a vilagot: ha randiznék,oszt a csávó elmúlt 20,és még csak 5 nője lett volna,akkor nem megkönnyebbült sóhaj lenne a reakcióm a szám hallatán,hanem tipliznék,de azonnást. Tököm akarna mikropéniszt szopogatni.. ehhh

2019.07.30. 10:43:22

@EGY a Queen: ⬇️❤6sz !

Szerencsére nem randizol, fájdalmasan ostoba vagy már megint

EGY a Queen 2019.07.30. 10:47:59

@Csodor aki meghagja a vilagot: nyilván nem a te sztorid volt faszság,hogy gádzsi a 30-as csődör 5-ös bemondását egy pillanatig is komolyan vette,meg még örült is neki. ;) vagy a világ legbutább csajával randiztál,vagy meglódult a fantáziád.. ;)
Ne vedd magadra,Zsolt! Örüljünk,hogy nem kicsi a pöcsöd,oszt annyi! ;)

2019.07.30. 10:55:17

@EGY a Queen:

imgur.com/a/MXFyyGP

Milyen logika szerint van bármilyen köze partnerek számának a péniszmérethez?
Ne gyere a faszságaiddal megint:)

PPK™ 2019.07.30. 10:57:16

Dobd be a klasszikust: "ezerig számoltam". Az egyik fele elkezd számolgatni, hogy hogyan jön ki az ezer, a másik leblokkol, de az a fej amit vágnak, az minden esetben megfizethetetlen :D

nOniCk 2019.07.30. 11:09:13

Minek titkolnád a múltadat azelőtt, akivel együtt vagy? Nem vállalod fel magad, a hibáid, a korábbi tévedéseid?

"hiszen az egy másik helyzet volt, mással, máskor." Hát épp ezaz, akkor meg minek hallgatni róla?! Ha meg nem tud szembenézni a válaszoddal, az már az ő baja lesz. :)

EGY a Queen 2019.07.30. 11:16:21

@Csodor aki meghagja a vilagot: mondok,figyejjé!
Kics pöcs => komplexus => 0 kezdeményezőkészség/visszautasítás => kevés nő
Vágod,Csótány? ;)

PPK™ 2019.07.30. 11:18:24

@Heinrich Spitzvogel: Cipruson valószínűleg elég komoly mennyiségű feljelentéssel szaladnak be a jardra a nyaralni ÉS a (fasz)tengerben lubickolni vágyó sunák mondván, hogy hát ők bizony meg lettek ám erőszakolva. Azzal nem számolt a rüfi, hogy a sünök dörzsöltek már ezen a szakterületen, bemondásra nem hiszik már el a sok álszent riherongy csipogását. Feltettek neki néhány keresztkérdést csípőből, kibújt a szög a zsákból, így fordult a kocka.

És persze jól jöttek a felvételek is, ahol a gádzsi két pofára majszolta a tucatnyi hadaró mindegyikét.

PPK™ 2019.07.30. 11:22:57

@Csodor aki meghagja a vilagot: ez a John Lennon, meg a Yoko Ono? Jézusom, milyen fura már az arca a nőnek? De a Johnny rongylába odabasz :D

2019.07.30. 11:32:06

@EGY a Queen: ahogy te tudsz becézni, nem tud úgy senki sem:)

@PPK: törvénytelenül röhögök ezen bazdmeg

2019.07.30. 11:45:50

@EGY a Queen: nem volt meg.
Asszem nem egyformán szocializálódtunk. Hehe

2019.07.30. 12:11:21

@nOniCk: látom nem megy, ezért lefordítom. Akkora egy telibevert 7próbás ribanc volt korábban, hogy már saját maga előtt is szégyelli. Nincs mit.

2019.07.30. 12:28:09

@Dolus directus: ez nem stratégiai trükk, hanem idő megtakarítás. Minél hamarabb próbál a pofádba hazudni, annál hamarabb kerülhet ki abból a csoportból, akikkel komolyabbam is foglakkoznál.

A magas szexpartnerszám nőnél kiemelten fontos, amennyiben komoly viszonyt tervezel kialakítani. Ám, ha ez a szám magas, az még nem jelenti azt, hogy ennyi volt. Lehet jó szerető, jó havernő, jó alkalmi dugás stb. De ha egy hazug geci, akkor semmilyen kapcsolatot nem érdemes vele kialakítani. Erre jó ha bekérdez az ember.

Nekem volt olyan ismerkedésem, hogy még csak sejtettem a normálisnak kinéző csajról,h ribanc, és amikor rákérdeztem, hogy hány palija volt, csak annyit mondott,h ne akard tudni. :D Miért, ribanc vagy? Persze. :D Röhögtünk egy jót, és jó szeretők lettünk, azóta is beszélő viszonyban vagyunk.

Egy másik azt felelte, hogy több, mint nekem nőm. :D Vele nem lett szex, mert folyamatosan szétoltottuk egymást, de kurvajó haverok maradtunk. Ennek kb 15 éve, de mostanában érik a szex amúgy már vele. Ki tudja? :)

Szóval ezek a válaszok még mindig értékelendőbbek ribancoktól, mint csak pár faszt fogott, a kérdésre hebegő habogó, terelő agyhalott nőktől. Egy kapcsolatban a szavahihetőség, a bizalom a legfontosabb, de csak ha a kapcsolat előfeltétele, az optimális szintkülönbség már megvan.

PPK™ 2019.07.30. 12:48:04

@Captain Admin: "Ennek kb 15 éve, de mostanában érik a szex amúgy már vele. Ki tudja? :)"

Ki tudja, lehet, hogy lesz belőle egy összebújós együttalvás romantikusan összeérő talpakkal, nem igaz Kupak? ;-)

2019.07.30. 13:14:39

@PPK: ezzel az biztosan nem. De egy komoly egész estés dugást kinézek belőle, a sok röhögőgörcs között. :D Amúgy szerintem nem tudnánk dugni, elröhögnénk az egészet még ruhában, nemhogy meztelen. Meg így olyan oltásokat lehetne tolni közben, amit képtelenség lenne kihagyni, de úgy meg dugni lehetetlen. :D

EGY a Queen 2019.07.30. 13:24:11

@Csodor aki meghagja a vilagot: még szerencse..képzeld,ha én is Ibizán csapatnám most,oszt össze kéne verekednünk pár kis csíkocskáért..jobb ez így ;)

PPK™ 2019.07.30. 13:28:06

A felejthetetlen pillanat, amikor rájössz, hogy az oxitocinos gyerek végig igazat beszélt:

index.hu/techtud/2019/07/30/oxitocin_szerelemhormon_ujratermelodes_ujratoltodes_zebrahal/

:D

nOniCk 2019.07.30. 13:40:04

@Captain Admin: " Levélírónk múltjában nincs semmi takargatni való, mégsem szeret beszélni róla. Emiatt is lett elcsapva, mert a kishölgy azonnal levonta következtetéseit: ha a pasi nem szeret beszélni róla, akkor titka van, tehát bűnös."

Kár, hogy nem a csaj írta a levelet. Szívesen!

2019.07.30. 15:09:07

@PPK: az oxitocinos gyerek ott hibázott, hogy a következmények kémiai folyamatával foglalkozott, nem pedig az okokkal, amelyek elindítják a szerelmet és egyben a kémiai folyamatot.

Nekünk pinavadászoknak kurvára mindegy, hogy mi hogyan játszódik le kémiailag, fizikailag, mentálisan. Nekünk az az információ kell, hogy adott nőnél mi váltja ki a legegyszerűbben azt, hogy előttünk pucsítva kínálja fel használatra a testnyílásait.

Ettől fényévekre van az oxitocinos gyerek,mert eleve rossz helyen keresgél. Gyanítom még pinát is csak mikroszkópon keresztül látott. Ám van már szakirodalom, ami leírja azokat a törvényszerűségeket, amelyekből következtetett meghatározott lépések elvezethetnek a célhoz.

Hobo Fischer 2019.07.30. 15:15:49

@Dolus directus:
"De a legfontosabb, hogy ezer más jelből, információból is ki lehet következtetni a nő (vagy férfi) előéletét és hozzáállását a párkapcsolatokhoz."
Pontosan! Raadasul ehhez legtobbszor meg sem kell szolalnia a masiknak. Testbeszedbol, oltozkodesbol, viselkedesbol, tetovalasokbol, stb. szinte tokeletes jellemrajzot lehet felallitani egy emberrol. Ehhez azonban a sok tapasztalat mellet rengeteg szakirodalmat is el kell olvasni es azt probalni meg is erteni. Sajnos legtobbszor meg igy sem jon be a parvalasztas, mert emberek vagyunk, teli hibakkal es mindenfele hulye hormonokkal plusz fejletlen agyrendszerrel (triune brain), amik megzavarjak a logikus gondolkozast. Peldaul egy nagycsocsu norol hiaba tudjuk a jelekbol, hogy egy mentalisan beteg szemelyiseg, a csocsok latvanya elveszi az ember eszet. :) Kulonosen akkor, ha azokat szinte az ember szajaba teszi az elso talalkozaskor, amikor szinlelt kedvessegbol, szivessegbol kiigazitja az ember hajat. A hulye hapsi nem kapcsol, hogy azok a csocsok nem neki vannak villantva, de nem is a tobbi ferfinak, hanem a noi nemnek, hogy Gizi meretei mellett nem rughattok labdaba. :) Ugyan ez elmondhato a kigyurt izomagyu alfa hapsikrol is. Beteg facok azok is. :)
Ezert egy felnormalis ferfinak meg kell vonni a hatart, meg kell hataroznia a " red flag" - eket: peldaul olyan novel meg csak szoba sem allunk parvalasztasi celzattal, amelyik a kutyajaval alszik egy agyban. :) Lehet az a vilag legszebb es legokosabb noje, meg akkor sem! Ugyan is az a társfüggőség, mint koros szemelyisegzavar biztos es lathato jele. Egy-ket uritesre jo, de semmi tobbre. Egy Zeta ferfi azonban nem hasznalja ki ezt sem, mert uri csavargo nem el vissza a tudasaval, emberismeretevel vedtelen, beteg nok elleneben. Inkabb elmegy egy kurvahoz, mert "A kurvak soha sem hazudnak!" © HF :) Vagy pörget egyet, ha annyira kanos. :)
Es akkor meg nem is beszeltunk a tobbi red flagrol, pl. a narcisztikus pi..akrol vagy f...okrol es azok felismerhetosegerol, az ellenuk valo vedekezesrol. :)
---
Vilag proletarjai egyesuljetek! :)
“Drink, fuck and smoke plenty of cigarettes.”
(Charles Bukowski)

nOniCk 2019.07.30. 15:20:33

@Captain Admin: Az első kommentem a létező, vagy nem létező levélírónak szólt, aki egy hímnemű egyed. Ennyi!
Erre jöttél a lekezelő stílusoddal oltogatni, ami a téves feltételezéseden, vagy el sem olvasásodon alapul és utaltál a posztolóra. Vagy, ha nem rá, akkor mégis kire és hogy jön az ide? Hm?
Legutóbbi hülye kérdésed már csak hab a tortán. Férfi ilyenkor belátná, hogy tévedett, szerényebb képességű inkább kussolna, de az igazán hülye, az annyira hülye, hogy nem képes felmérni ezt és folytatja. Szép napot! :)

2019.07.30. 15:31:21

@nOniCk: feltettél egy általános kérdést.
"Minek titkolnád a múltadat azelőtt, akivel együtt vagy?"

Erre válaszoltam azt, hogy egy nő azért titkolja általában a múltját, mert "Akkora egy telibevert 7próbás ribanc volt korábban, hogy már saját maga előtt is szégyelli." Azért nőre vonatkoztattam a kérdésed, mert
1. te mint kérdező hímnemű vagy,
2. én mint válaszoló férfi
3. a nőkre jellemző inkább a múltjuk eltitkolása/elferdítése.

Ezután megérkeztél az alábbi idevágó és roppant elmés megállapításoddal:
"Kár, hogy nem a csaj írta a levelet".

Ostobaságodtól csak a hülyeséged határtalanabb. Teljes joggal kiérdemelted az oltást. Gondolom az életben már megszoktad, látod, online is bevonzod. A hülyék élete nem habos torta.

nOniCk 2019.07.30. 15:44:12

@Captain Admin: Hiányoznak a lányok, hogy velem kötekszel? :)

"Az első kommentem a létező, vagy nem létező levélírónak szólt, aki egy hímnemű egyed. Ennyi!"

"Minek titkolnád a múltadat azelőtt, akivel együtt vagy?"

Boncolgasd még és talán megtalálod a hibát az elméletedben. Amit Te általános kérdésnek vélsz, az a levélírónak feltett költői kérdés. Leírtam már az előbb is, vágod?

Az arctalan oltások koronázatlan királya vagy, csak vmi rejtélyes okból ezt tartod férfiasnak. Személyeskedsz, amikor sarokba szorulsz. Értelmes megbeszélés helyett jönnek az egybites jelzőid. Nem vagy Te férfi, csak egy egyszerű hülyegyerek, aki itt vezeti le az élettől kapott pofonjait.

Felsőmocsoládi 2019.07.30. 15:59:44

Nőnél sok pali=ribanc, kell a francnak amit már az egész régió telelőtt.
Férfinél sok nő=a régió bikája, melyik magára valamit is adó nő akar beállni a sorba?
Nőnél kevés pali=kövér, ronda, ápolatlan, idióta, közönséges, valami csak intim helyzetben tapasztalható testi defekt. Csak bétáknak való.
Férfinél kevés nő=csóró, alacsony, kövér, gnóm, kis pöcsű, ronda, ápolatlan, idióta, korai öröm -> csak neki! Csak az előzőleg felsorolt tulajdonsággal bíró nőknek való.
Érted már a problémát?
Tiszta sor, hogy egyik sem okés, jobb kussban lenni. :D

2019.07.30. 16:11:46

@nOniCk: mindegy hányszor írsz le egy ostobaságot, attól az még továbbra is csak ostobaság marad. Magyarán cukrozhatod a szart ízlésed szerint, semmit nem változtat. A gyakorlatról írtam neked, szó sem volt elméletről. Meg sem próbálnék neked elméletről írni, mert semmit nem értenél abból sem.

2019.07.30. 16:23:07

@Captain Admin: tegnap még az együttalvás, ma már a bizalom. VAZZ mi lesz itt még!
Holnap már szerelmes is leszel?
Örexel nagyapó.

PPK™ 2019.07.30. 16:31:15

@Captain Admin: ha tiszta a szív, a szerelem hív ♥

:D

2019.07.30. 16:32:38

@PPK: bmeg, már el is felejtettem ezt. :D

PPK™ 2019.07.30. 16:33:32

@Captain Admin: szerencsédre kibaszott jó a memóriám :D

2019.07.30. 16:36:57

És így múlik el a világ dicsősége..
Lesz kis szőrös pléd meg rózsaszín pezsgő is? :DD

2019.07.30. 16:39:09

@PPK: amúgy kurvára megérné csinálni egy ilyen női lélekdonor oldalt, és ilyen mondatokat posztolgatni, majd megfelelő követő bázissal élő coachingokon sorra kúrni a jobb testű lekisérült agyhalottakat.

Lenne sebzett szív resetelés, lélekimmunerősítés, 30 után kezdődik a női élet, meg minden lófasz amit rá lehet húzni egy jó dugásra.

2019.07.30. 16:51:37

@Daenerys Targaryen: komolyan mondom,h ráhibáztál,mert most éjjel egy frissen elvált, ismerős, 30+ csajjal álmodtam.

Nem tudom, vagy a meleg, vagy ez a sok front, de valami van. Megyek is a férfihangra helyrezökkenni...

PPK™ 2019.07.30. 17:01:12

@Captain Admin: "Lenne sebzett szív resetelés, lélekimmunerősítés, 30 után kezdődik a női élet"

:D :D :D

És a lap alján lehetne venni kiskutyát, meg kiscicát is :D

Ezeken csak egy időgép segítene, de sok kretén lenne köztük, amelyiken még az se, mert ugyanazokat a hibákat követné el, ha 15-tól újrajátszhatná az életét.

Lenne rá valamennyi kereslet, de vélhetően egy jóképű, jótestű sunátor blogja az, ami igazán hemzsegne az önjelölt királylányoktól kezdve a leharcolt vénlányokig. Egyszerűen csak leírná őszintén a mindennapjait, meg hogy nyáron a fesztiválokon milyen sunákat kúr le, miközben teljes mértékben kizárja a rendszeréből az érzelmeket. És ha A-fesztiválból B-fesztiválba ráadásul egy Porsche volánja mögött gurul át, az lenne a hab a tortán. Képekkel illusztrálva, mindet ahogy kell.

A hozzászólások között persze menne az álfelháborodás és a képmutatás a nők részéről, a színfalak mögött meg... :)

Szóval nem ilyen szánalmas sorozatrandizós szarkupacra gondoltam. Beleolvastam ott egy-két sztoriba, nem is értem, hogy lehet ott leragadni akár egy percre is, annyira gáz :D

Régen volt egy csávó, kizárólag milfeket kúrt, amiről írt blogot is elég részletesen, arc nélküli fotókkal. Tanulságos volt, ahogy az álszent, hőbörgő háziasszonyok lassacskán átváltoztak kezesbáránnyá :)

PPK™ 2019.07.30. 17:04:27

*15-től
*mindent

Faszé' nem lehet javítani a hozzászólást :(

2019.07.30. 17:09:00

@PPK: az a milfhunter blog volt. Azt olvastam évekig, kibaszott jó volt. Nem tudom miért törölte a bejegyzéseket. Jó esetleírások voltak. A végén persze leragadt egy fiatalabbal és abba hagyta a milfhunterkedést.

Volt egy másik is, a kurvapecér blog. Arra emlékszel? Az is tanulságos volt, a végén összeállt egy valami veszett jó fiatal kurvával. Ott lett vége.

A sorozatrandizó csak egy béta pojáca, alá tolt apuci egy belvárosi lakást, és azt hiszi, hogy tud csajozni, mert fel tud rángatni magához a tinderről 2 orbit rágóért szopó ribancokat.

Amúgy szerintem ma már szókimondóan,korrekten, arccal,névvel nem lehetne ilyen blogot vagy vlogot vezetni, szétszedne a sok femináci, járkálhatnál bíróságra állandóan.

2019.07.30. 17:18:48

@PPK: jeeeeee, kösz bro. Ezt elloptam: Ha tiszta a szív, a szerelem hív. Pár kibaszott szívecske és mehet is az Életörömök motivációs oldalamra

PPK™ 2019.07.30. 17:19:40

A kurvapecért tuti nem olvastam. Mondjuk nem értem, hogy miért kell balfasz módjára törölni a blogot pusztán azért, mert állandóra beújított egy gádzsit.

Összesen 4-et olvastam rendszeresen:

-a milfes
-szakíts, ha bírsz
-autózz
-meg a CséP, ahol most vagyunk

Na, ebből a 4-ből maradt ez az 1 szar CséP, a többi megszűnt, vagy elhalt a picsába :)

Jaja, arccal, névvel semmiképpen, megennék az ember életét a kannibálok :)

2019.07.30. 17:21:50

@TSEPKE: ezektől minden kitelik. Amúgy ma is dugunk Cica?:)

PPK™ 2019.07.30. 17:23:24

@Csodor aki meghagja a vilagot: hülye :D

Bocs Kupak, de elő kell adnom a sztorit :)

Szóval az volt, bro, hogy valami fogadás miatt hetekig bohócot csinált magából Szomszéd és ilyeneket írt, mint hogy a szerelem hív, meg hogy mindenki megtalálja az igazit, meg ilyenek :D

Szóval ez még onnan van, csak pechjére tökéletes a memóriám :)

Mikor lesz kész a verses köteted amúgy? Egy dedikált példányra igényt tartanék :D

2019.07.30. 17:28:05

@Csodor aki meghagja a vilagot: muszáj mindig körbepisilni, ha bekukkantok? Ehh..
Persze :P

PPK™ 2019.07.30. 17:33:22

@Csodor aki meghagja a vilagot: de tényleg, minden muffot körbehugyozol, már nem merek hozzászólni senkihez... :(

...és így egy csomó felejthetetlen pásztorórácskától esnek el a lányok.

:)

2019.07.30. 17:35:54

@TSEPKE: az érzelmeknek nem lehet parancsolni szivicsücsi

@PPK: mijen verseskötet?

PPK™ 2019.07.30. 17:39:35

@Csodor aki meghagja a vilagot: ne értetlenkedjél már baszd meg. Hát nem adol ki verseskötetet a remek verseidből?

2019.07.30. 17:55:33

@Csodor aki meghagja a vilagot: a hétre már ne vegyél lottót :D
Csillám lehetne több is..

PPK™ 2019.07.30. 17:56:59

@Csodor aki meghagja a vilagot: micsoda műalkotás... :D Nem csak költő vagy, hanem grafikus is :D

2019.07.30. 18:15:06

@Csodor aki meghagja a vilagot: tolvaj senkiházi!
Béta/buzi csabi! Jól írtam a "J"-t? Vagy LY lenne a korrekt? :D

Reactor 2019.07.30. 19:45:31

Sose értettem, mi az értelme ennek a "leltározásnak", hogy ki volt eddig. Nagy eséllyel úgyse ismerte egyiküket se, még csak nem is hallott róluk, akkor meg nem mindegy, hogy melyik vadidegennel mit kavirnyált X évvel ezelőtt?
Azon kívül, hogy jó magas oktánszámú üzemanyag egy veszekedéshez, a visszatekingetésnek sok haszna nincs. Csontvázakat előásni, amiket évekkel ezelőtt tisztességgel eltemettek. Egy kezdődő kapcsolatban a jelen és a jövő a fontos, nem az öt-hat éves dolgok felhánytorgatása.

2019.07.30. 20:08:06

@Reactor: titpikus béta mentalitás amit képviselsz.

"Csontvázakat előásni, amiket évekkel ezelőtt tisztességgel eltemettek."
Ismerkedéskor te ugyan honnan tudod, hogy mi és hány darab csontváz lett és hogyan eltemetve? Ha pl pornózott a csaj, mert kellett neki a pénz, és ő azt lezárta annyira, hogy már el is felejtette, így neked sem említi, akkor ugye mindezt egy vállrándítással elintézed amikor már 2 közös gyerekkel egyszercsak küldik neked az ismerősök a napiszar linkeket a csajod akciójáról?

Vagy az sem zavar majd, hogy 10x annyi pali köszön neki régi ismerősként mosolyogva az utcán mint neked összes ismerős? :) Érdekes vagy. Gyanítom így az sem zavarna ha hiv+ lenne egy csaj igaz? Szar volt amikor megtudta,de lezárta magában oszt kész. :D

Reactor 2019.07.30. 20:33:54

@Captain Admin: Sose voltam alfahím...de nem is akartam az lenni igazából. Sure, nagyon jó dolog egy jó szex, csak hát ez nem egy tartós öröm. Elmúlik. Azonkívül iszonyatosan hosszú időre van szükségem ahhoz, hogy megbízhassak valakiben annyira, hogy ágyba is bújhassak vele. Nékem van időm; azonkívül rengeteg olyan elfoglaltságom van, ami nagyszerűen kitölti azt az időt, amit egy barátnő vinne el, sőt, még profitálok is belőle. Ha emiatt béta vagyok a nők szemében...na bumm. Ettől még nem fog beköszönteni a zombiapokalipszis :)
Senki se lehet mindenben kiváló. Ha valaki kevésbé sikeres a nőknél, az sokkal hatékonyabb lehet más területeken. A "minden sikeres férfi mellett áll egy nő is" szállóige tehát csak félig-meddig lehet igaz.
Tehát jóval hamarabb kiderül, ha egy lány hazug, minthogy előkerüljön a teljes múltja. Ilyen lánnyal pedig semmit nem akarok, hazugságra nem lehet építeni semmit, pláne nem kapcsolatot. Hamis információ hamis eredményt ad.
Saját családot, gyereket nem akarok, tehát ha a lány pornózott, escortozott, vagy akár űrhajós is volt, nem különösebben zavar. Az nyilván szélsőséges eset, ha egy lány "écces", de volt már dolgom cukorbeteg és epilepsziás lánnyal - egyik sem rázott meg különösebben.

PPK™ 2019.07.30. 21:29:07

@Reactor: a kérdés az, hogy számít-e? Ha a kiszemelt nőstény nem komoly kapcsolatra kell, hanem kötetlen, laza kúrogatásra, akkor lehet akár pornós is. Sőt, előnyökkel jár(hat), ha az.

Ha viszont a kiszemelt nőstény hosszútávú kapcsolatra kijelölt és még a családalapítás is benne lehet a pakliban, akkor már bizony nagyon is számít ez az előélete IS. Nagyon komoly hátrányokkal jár hosszútávon, ha mondjuk pornós.

A gond sokkal inkább az, hogy egyik esetben sincs értelme a "leltározásnak". Az első esetben világos, hogy azért nincs értelme, mert a kutyát nem érdekli, hisz' csak dugni kell egy időre aztán lapát. Ebben az esetben mindegy, hogy tizedikek, vagy századikok vagyunk-e. A második esetben azért nincs értelme a "leltározásnak", mert a büdös életben nem fogja őszintén megmondani. Azért nem, mert tudja jól, hogy egy valamire való csóka reakciója két dolog lesz ilyenkor:

1. átkonvertálja a kapcsolatot laza kúrogatásra
2. lapátra teszi a picsába

Lehet írni a tuti matekot, hogy meg kell szorozni hárommal/öttel/tízzel, azt' majd kijön a reális eredmény, de ez a szorzó gyakorlatilag folyamatosan nő. Húsz éve egy átlag főiskolás suna két szemeszter alatt 6-8 csávót próbált fel, ma főiskolás átlagjulcsi is eljut két szemeszter alatt 60-80-ig. Szerinted ebből mennyit fog bevallani? Pontosan ugyanannyit, mint a 20 évvel ezelőtti: kettőt.

A nők saját magukban meg nem történtté nyilvánítanak nagyon sok esetet. Ezek az esetek nem érnek, mert:

- be volt baszva
- be volt lőve
- be volt szívva
- épp' most szakított
- épp' most váltak a szülei
- más ország/más időzóna
- gyors numera volt
- csak leszopta
- csak anál volt
- stb.

Egy 30 körüli nő már nem is tudná megmondani a pontos számot, 40 fölött meg konkrétan vaktában lövöldözne.

Írta fentebb valaki, hogy sok dologból ki lehet következtetni. Igen, a zsigeri ribancokat kiszúrjuk messziről, ugyanakkor ma már a szende, szűz kislányoknak tűnő gádzsikról is sok minden elmondható, kivéve azt, hogy szende szűzkislányok lennének.

2019.07.30. 21:53:15

@PPK: ez most teljesen komoly, hogy életkorhoz kötöd a partnerszámot?...

PPK™ 2019.07.30. 21:58:06

@TSEPKE: miért, szerinted az életkor növekedésével mi történik a partnerszámmal? Exponenciálisan csökken?

2019.07.30. 22:13:11

@PPK: félretéve a rózsaszín vattacukrot, és tudva, hogy az erkölcs legtöbbször az alkalom hiánya, kismillió egyéb is befolyásolja a számokat.
Munkahely, több éves fehér foltok a múltban, képes volt e legalább egy tartós - nem 3 hónapos /1.5 éves - épkézláb kapcsolatot összehozni, koleszos volt e, hol tanult tovább, vannak e valódi barátai vagy csak ivócicusok, milyen családi közegből jött...
Ezeket a kérdéseket könnyebb /eredményesebb feltenni, mint a hány pasid volt bullshitet..

2019.07.30. 22:25:55

@PPK: családalapítás? bammeg volt egy órád és nem tudtad értelmezni, hogy konkrétan leírta, hogy nem akar se családot, se gyereket.
Hess innen, szállj máshova.

PPK™ 2019.07.30. 22:27:06

@TSEPKE: ebben egyetértünk, direktben feltenni a kérdést lófasz, eredménytelen. Keresztkérdésekkel ugyan nagyjából be lehet lőni, de még az is csak körülbelüli érték, ami messze elmaradhat a valóstól.

És akkor még nem is bonyolítottuk azzal, hogy a "hány pasid volt?" kurvára nem egyenlő azzal, hogy "hányan dugtak meg?"

PPK™ 2019.07.30. 22:31:33

@Daenerys Targaryen: én az első hozzászólására reagáltam. Ha nem akar családot, akkor az a rész rá nyilván nem vonatkozik.

Hogy egy klasszikust idézzek: hesspicsába.

Reactor 2019.07.30. 22:58:51

Tényleg nem érzem szükségét saját családnak. 3 lánytestvérem (!!!) is van, két húgom, egy nővérem. A két hugica már férjnél van, egyikük már le is babázott, a másik kettő öt éven belül tervezi. Akkora böhöm családok lesznek itt, hogy sajátra már nincs is szükség; lesznek bőven aprótalpúk itt is, ott is, majd vásárolhatom nekik az ajándékokat születésnapra, névnapra.
A lányok Barbie-t kapnak, kifestőket, gyöngyfűzőt, Én Kicsi Pónim meséskönyvet, meg Heló Kittyt. A fiúk Action Man figurát, űrhajós-legót, hadd építsenek űrcirkálókat, ismeretterjesztő könyveket pl. Mi Micsoda sorozat, abból is dinókról meg világegyetemről szólókat (mi történik, ha valaki egy fekete lyukba kerül, és beszippantja a szingularitás? jó tudni!), meg persze játékkatonákat. Pindurkát se aggódjatok, nem fog kimaradni ez az öröm az életemből :DDDDDDDD

Na meg, ahogy írták is, hatalmas lutri, hogy az adott lány alkalmas lesz-e családalapításra, holtomiglan-holtodiglan. Még ha szövetséges stílusból van is az illető, akkor is hosszú évekre van szükség, hogy ilyen szintű bizalomról egyáltalán szó eshessen, let alone kialakuljon.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.07.30. 23:10:11

@TSEPKE: Az én vagyok, csak nekem már írnom sem kell.

PPK™ 2019.07.30. 23:20:03

@Reactor: engedd már el ezt a bizalom-faszságot, nem bízunk nőben. Pont.

Reméljük az unokaöcsiket nem te tanítod majd csajozni :D

Janed0e 2019.07.30. 23:23:09

@PPK: meg tudnád érthetően fogalmazni, h miert nem alkalmas egy olyan nő hosszútávú kapcsolatra, akinek több szexpartnere volt? Egyáltalán mi számít soknak? Az 5 meg jó, de a 6 már gáz? Vagy ez hogy megy nálatok?

PPK™ 2019.07.31. 00:19:55

@Janed0e: ugyanazért, amiért csak a töredékét valljátok be a szexpartnereiteknek: mert kurvára nem vonzó egy férfi számára egy olyan nő, akin átment a fél megye.

EGY a Queen 2019.07.31. 00:44:47

@Janed0e: mert nem hisznek a régi mondásban,hogy kurvából lesz a legjobb feleség.igazából semmilyen régi értékben nem hisznek.. :( fogadjunk,abban sem,hogy ki korán kel aranyat lel.. ,vagy.. lassan járj,tovább érsz..de ami a legfontosabb lenne Cseréptálhoz fakanál!!! Na,abban sem! :(

Hobo Fischer 2019.07.31. 01:12:13

@Janed0e:
Mindenki alkalmas hosszutavu kapcsolat letesitesere, a legnagyobb ordaskurvatol kezdve a a "falubikaja" alfa male-en at a narcisztikus szemelyisegzavarban szenvedoig. Azonban ehhez szigoru kriteriumoknak es hihetetlen veleteleneknek kell megfelelni mindket fel reszrol amibe most inkabb nem mennek bele.
---
Vilag proletarjai egyesuljetek! :)
“Drink, fuck and smoke plenty of cigarettes.”
(Charles Bukowski)

2019.07.31. 08:07:11

@Hobo Fischer: erre kategorikus NEMet kell mondjak. Pont az ellenetéte az igaz: nagyon kevés ember alkalmas a hosszútávú kapcsolatra. És ezek is baromi sokat változhatnak az évek során.

@EGY a Queen: ezek a szólásmondások, életbölcseletek kétszáz évvel ezelőtti viszonyokból jöttek. Mára már tényleg nem igazak, a social media szétkúrta az értékrendet, egót feltornázta, ingerek dzsungelében eltévedt a gyenge kis lélek a végtelen óceánon.

Janed0e 2019.07.31. 09:18:41

@PPK: értem. Pest megyében az ivarérett férfi lakosság kb. 500ezer fő. Akkor mindenki lenyugodhat a picsaba. Még, hogy a férfiaknak nagyok az elvárásai... :D ha Margitban csak 230 ezren voltak, az még nektek belefer.

Hobo Fischer 2019.07.31. 09:32:42

@Daenerys Targaryen:
"erre kategorikus NEMet kell mondjak. Pont az ellenetéte az igaz: nagyon kevés ember alkalmas a hosszútávú kapcsolatra.'
Pedig tessek elhinni, hogy igaz, amit irtam. Erre vonatkozik a mondas is, hogy:
"Minden zsák megtalálja a maga foltját." :)
(csak keresniuk kell egymast, a foltnak is es a zsaknak is)
Elő pelda erre az irritalo, mindent tudo, a magyar blogszfera hirhedt udvoskeje, Wombyka, aki elmondasa szerint hosszutavu kapcsolatban el hőn szeretett csicska ferjecskejevel. :) De szukebb kornyezetemben is van sok pelda arra, hogy peldaul koztudottan kiallhatatlan, narcisztikus szemelyisegzavarban szenvedo nőszemelyek eleg regota elnek egyutt vagy izomagyu csavoval vagy muveszlelekkel, akire fel tudnak nezni es igy ők is a figyelem es elismeres targyai lettek ezen szemelyek tarsasagaban. Ez epp eleg a boldogsagukhoz, hisz ez az eltető elemuk. De idült alkoholistak mellett leelt eletekre is vannak peldak. Lehetne meg sorolni, de egyenlore ez is eleg gondolom.
---
Világ proletárjai egyesüljetek! :)
“Drink, fuck and smoke plenty of cigarettes.”
(Charles Bukowski)

EGY a Queen 2019.07.31. 11:04:13

@Daenerys Targaryen: ööö..asszem mi nem vagyunk egy hullámhosszon.. :D

PPK™ 2019.07.31. 12:15:41

@Janed0e: szerintem menj biztosra.

Vegyél egy másik országot nagyobb várossal és akkor alapul veheted akár a milliós nagyságrendet is.

8cmYUMYUM 2019.07.31. 13:02:43

Nők bevallott partnerei: az elhangzott számot szorozzuk be hárommal, és ez csak amiben volt szex, aztán azt még nem tudni, hánynak vették be *bebaszcsizva* buli közben/után a sikátorban a sombrero-t torokra.

Janed0e 2019.07.31. 13:40:06

@PPK: igen, nekem is úgy tűnik, h ezt a választ (sem) gondoltad át rendesen.

PPK™ 2019.07.31. 14:15:16

@Janed0e: tökéletes választ adtam a kérdésedre: nem vagytok vonzóak, ha sokan megdugtak titeket. És ha nem vagy vonzó, akkor nem vagy a férfi számára alkalmas hosszútávú kapcsolatra. Nem bonyolult ez, és biztos vagyok benne, hogy nem csak érted, de eddig is tudtad.

A problémád neked is az, hogy nem tetszik ez a helyzet, mert milyen dizni lenne már, ha ugyanolyan értékes lennél egy férfi szemében 30 évesen mondjuk 700 összpartnerszámmal a hátad mögött, mint ugyanannyi idősen mindössze 7-tel, nem igaz? Csak hát ez kurvára nem így van, soha nem is volt így és soha nem is lesz így.

Maga a tény bassza a te csőrödet neked is, valamint az, hogy ezen nem tudsz változtatni, ezért is rugózol a számszerűsítésen is. De hát ez a ti problémátok, nem az enyém, szóval pufoghatsz itt felőlem holnap reggelig.

Remélem átgondolt, összeszedett és érthető voltam, ahogy kérted.

Janed0e 2019.07.31. 15:55:05

@PPK: Tök felesleges volt ebbe így belelovallnod magad. Légy szíves idezd, hol írtam én azt, h a sok szexpartnerrel rendelkező személy kívánatos lenne hosszú távú partnernek. Sehol. Csak te megint, mint mindig ahelyett, h olvasnál, ertelmeznel és gondolkodnal, inkább belekezdesz a frocsogesbe, m érvelni nem tudsz. Ferfiben is én nőben is kurva gáz a szexkapcsolat-halmozo egyén, ugyanis egyikük sem fog tudni kötődni senkihez egy idő után. Az oxitocin nevű hormonnak van ebben szerepe. Nem beszélve arról, h ki az a hülye, aki bevállalja azt a rizikót, h osszeall egy tobbszaz lyukban járt férfivel vagy tobbszazszor megfarkalt nővel? Jó kis STD telep... Amiről a tudomány nem beszél az az, h mi a határ? Hány szexkapcsolat az, ahonnan már nem alakul ki többé kötődés? Vagy ez egyéntől is függ? Ezért kérdeztem rá nálad a konkrét számra, mert te nagy bizonyossaggal állítottad a tutit (értsd: fullba nyomtad a kretént).

PPK™ 2019.07.31. 16:07:03

@Janed0e: azt olvastam egy publikációban, hogy nőknél is pontosan 17 szexpartnerszám után záródik be örökre az oxitocin-mirigy, meg a férfiaknál is (egyes források szerint ez a szám valójában 18).

A brit tudósok még keresik a magyarázatát, hogy miért pont 17 (vagy 18).

Janed0e 2019.07.31. 16:17:24

@PPK: köszönjük, professzor PPK (ez amúgy a Pancser Pasik Klubjának rövidítése?) :)

PPK™ 2019.07.31. 16:20:16

@Janed0e: most mi van, átmegyünk óvodába? Hallod, mi az a nulla a nevedben? Az IQ-dat jelöli? :)

Janed0e 2019.07.31. 16:31:10

@PPK: Bevallom, arra számítottam, h a profilkepembe fogsz belekotni (lecsotanyozol vagy vmi). De hogy egyszeruen lehulyezel? Whatever. Nem jó, nem is tragikus.

PPK™ 2019.07.31. 16:43:33

@Janed0e: esetleg százlábút lehetne belelátni. Whatever, csak a kretének nem látják, hogy az egy Air Jordan mintázata... :)

Én meg arra számítottam, hogy azt mondod, hogy az eddigi szexpartnereid számát jelöli. Opcionálisan hozzáteszed, hogy te vagy a Szűz Mária. Nem jó, de legalább tragikus.

Janed0e 2019.07.31. 16:50:04

@PPK: várj, összefoglalom az eddigieket: egy hülye, szűz kurva vagyok. A csődör haverod meg anno hisztis picsat (vagy vmi ilyesmi, már nem emlékszem pontosan) is emlitett. Sikerült osszeszedni mindent, amit egy nőre rá lehet üvölteni? Ja, a dagadt még kimaradt. Túlesünk rajta lecci? Aztán le lehet ezt is zárni. Kösz

PPK™ 2019.07.31. 17:01:26

@Janed0e: csador cimborámnak ezúttal is igaza volt. Jöhet a zárlat.

PPK™ 2019.07.31. 17:26:20

@Csodor aki meghagja a vilagot: közben termelné serényen az oxitocint :(

2019.07.31. 17:32:16

@Janed0e: a 3-4 még belefér. Az ideális az 1. Az 5 már sok.

2019.07.31. 17:37:15

@EGY a Queen: kurvából csak egy béta nyomorultnak lehet jó felesége, mert ő az előzmények ellenére is jó nőnek értékeli a kurva feleségét, mivel ugyanilyen nőhöz nem juthatna ha nem lenne kurva. Férfinek nem kell kurva, eleve nem is lehet jobb feleség, már csak mentálisan sem.

Még az sem mondható,h egy kurva a nagy, de inkább felületes és nagyszámú tapasztalata miatt, jobbat tudna nyújtani a szexben. Nincs előnye egy kurvának, max csak annyi, hogy annyival jobb külsőre az elérhető normál nőkhöz képest. De ilyen helyzetbe csak a nyomik kerülhetnek. Férfi tud összeszedni jó nőt a nem kurvák közül is.

2019.07.31. 17:43:45

@Janed0e: a kötődés mértéke nem szexpartnerszám, hanem szintkülönbség függvénye. Ha jóval jobb a pasi mint a nő, akkor nagyon könnyen fog tudni kötődni hozzá a nő akkor is, ha rengetegen megbaszták már a csajt. Ha jóval jobb a nő mint a faszi, akkor is nagyon könnyen fog tudni kötődni egy pasi, ha 3000-en megbaszták már a nőt korábban.

2019.07.31. 17:47:56

@PPK: ez biztosan nem igaz. Én 20 fölött vagyok elfogyasztott punciban, de tavaly ugyanazt a csajt dugtam végig, és most decembertől is ugyanazt a milfet, és biztosan tudom, hogy évekre is simán le tudnék ragadni egy nővel.

Felmerül a kérdés, hogy honnan tudhatnám ezt biztosan? A válasz az, hogy ha tiszta a szív, a szerelem hív. ;)

PPK™ 2019.07.31. 18:01:15

@Captain Admin: hiába minden, a Szerelem felülírja még a tudományt is ♥♥♥

Janed0e 2019.07.31. 18:05:58

@Csodor aki meghagja a vilagot: sajnos nem lehet, tullepnem a kvótát :/

PPK™ 2019.07.31. 18:11:00

@Csodor aki meghagja a vilagot: ez mennyire igaz ♥ én is átéltem ♥ beleremegett a szívcsakrám ♥

2019.07.31. 18:15:22

@PPK: amióta elvált nőkkel álmodok,
a lelkemről lekerültek az átokok,
szerelem tölti meg a szívemet,
átertékelem a kommentjeimet.

PPK™ 2019.07.31. 18:57:37

@Captain Admin: :D jól van, ideje szisszenteni egy sört, felhúzni a zsírfoltos, szakadt trikót és Férfihangot olvasni zokni-szandál kombóban, mert ez nem állapot :D

Amúgy most már igazán elárulhatnád ilyen sok idő után, hogy kivel fogadtál anno és mit nyertél volna, ha végigcsinálod a bohóckodást :)

2019.07.31. 19:01:53

@PPK: csetlekkel, hogy egy hónapig tudom azt csinálni. De már fogalmam sincs miben fogadtunk.

PPK™ 2019.07.31. 19:07:59

@Captain Admin: nagy kópé ez a Cseti :))

2019.07.31. 19:55:28

@PPK: asztakurva mi van az index címlapon. Hihetetlen.
pasikespasik.blog.hu/2019/07/30/a_testepites_fontosabb_volt_neki_mint_a_szex
Undorító már ahogy tolakszik a pofánkba a buzilobbi.

2019.07.31. 20:12:36

@Captain Admin: sport közben endorfint termelsz. Kevésbé rágod a küszöböt. Ezért jár minden szingli nő hirtelen edzeni.. Szívesen.

PPK™ 2019.07.31. 20:14:55

@Captain Admin: vágom, voltak már a címlapon, bele is futottam a késbe egy óvatlan pillanatban, mert csak annyi jutott el az agyamig, hogy "és Pasik blog", mondom ez meg milyen új poszt a Csajok és Pasik blogon? :D Aztán néztem nagyot, hogy mi a fasz ez...? :) Múlt héten írtam is itt az egyik faszjancsinak, mert azon problémázott, hogy felháborító, hogy milyen nőismereti hozzászólások vannak már itt... mondtam neki, hogy húzzon oda, ott garantáltan nem fog olvasni nőismereti bölcsességeket :D

Sokkal jobban kibuktam viszont ma ezen:

index.hu/mindekozben/poszt/2019/07/31/moszkvai_koncerten_csokolozott_a_rammstein_ket_tagja/

Kurva nagyot csalódtam a Rammsteinben, nem is értem, hogy ez a performance mire volt jó, vendégként vannak ott, hogy koncertet adjanak és kurvára semmi közük ahhoz, hogy a vendéglátó országban a kormány hogyan viszonyul az LMBTQ-hoz. És pláne felesleges véleményt nyilvánítaniuk az adott ország vezetőségének bármilyen témához való hozzáállásáról.

Agyfasz, komolyan mondom.

2019.07.31. 20:26:58

@PPK: undorító amit leművelnek és az is, ahogy a sok agyhalott felkarolja ezt a sok buzit. Otthon azt csinálnak egymással amit akarnak, senki le nem szarja őket ha ezzel nem zavarnak másokat. De bazdmeg mi a kurva anyjáért kell kibaszni ezt index címlapra rendszeresen?

Minden sorozatban van már legalább egy meleg szereplő, persze mindig pozitív karakterrel. Szinte minden újabb filmben. Bármilyen multi irodájába benézel, perceken belül látsz valakit akiről rikít,h ratyi. Nornális párok évekig kínlódnak egy örökbefogadással, ezeknek a degeneráltalnak meg hónapok alatt soron kívül intézik. Tényleg undoríto amilyen irányban halad a népesség befolyásolása. És ezer %, hogy ez működik, mert egyre több degenerált lesz. Tágabb ismerősi körből tudok hirtelen 3 olyat, hogy 1-2 gyerekkel egyszercsak apa bejelenti,h költözik,m ő buzi lett. Ez mi a faszom??? Azt mondják erre, hogy az ilyen mindig is ratyi volt. De akkor hogy tudott évtizedekig nőkkel kúrni?

Ez egy hatalmas szándékos hazugság, hogy senkinek sem változhat a szexuális érdeklődése. Magyarán senki sem tud bebuzulni. Ha ez így lenne, akkor nem lenne ilyen erőteljes a buzipropaganda a médiában pl a te példádban is. Ugyanúgy, mint senki sem költene reklámokra, ha a reklámok nem lennének hatékonyak.

PPK™ 2019.07.31. 20:41:06

@Captain Admin: ami totál ki vagyok bukva, hogy már a rajzfilmekben, meg a gyerekmesékben is megvan ez a dolog. Nem láttuk még, de a Toy Stroy 4-ben állítólag van egy jelenet, amikor két anyuka megy a gyerekéért a suliban, meg állítólag az Aranyhaj 2-ben is kiderül, hogy Aranyhaj két kapura játszik.

Persze előbb-utóbb úgyis előkerül a téma és beszélni kell a gyerekkel róla, nem lehet a fejünket a homokba dugni, de baszd meg, ne a moziban szembesüljön már ezekkel a dolgokkal gyerek és szülő váratlanul hirtelen... aztán hazafelé meg lehet neki magyarázni a kocsiban/metrón/buszon, hogy mit is látott, miközben esetleg az adott szülő mondjuk később akart előhozakodni a témával. Mert érted, mi elkattintunk, vagy haladunk tovább, ha ilyenbe belefutunk és úgy döntünk, hogy ignoráljuk a témát, de egy gyerekmesébe is beletenni ez már tényleg ultragáz.

PPK™ 2019.07.31. 20:43:45

*amin
*Toy Story
*suliba

2019.07.31. 20:53:52

@PPK: nem, ez nem gáz, hanem emberellenes cselekedet. Tudják jól, hogy a gyerekeket a legkönnyebb befolyásolni, mivel ők mintát követnek amíg kifejlődil a személyiségük. Mivel a cél degenerált és/vagy identitástudat nélküli tömeg kitermelése, nyilván a gyerekeket célozzák a gecik, miután és párhuzamosan már szétverték a családokat.

Lassan ott tartunk, hogy ha normális társadalomban akarunk élni, akkor vagy az oroszokhoz költözünk, vagy muszlim területre. Ez a nagy bajom orbánékkal is, hogy szóban nagyon mondják a tutit, de megvalósítani már balfaszok. Pride meg minden. Nem is értem miért nem meri betiltani a buzipropagandát közterületen és a médiában? Most még több szavazatot nyerne vele mint amit veszítene. De évek múlva...?

PPK™ 2019.07.31. 21:24:08

@Captain Admin: nem mennek szembe vele, mert paráznak a nemzetközi szivárványharagtól, ami homofóbnak bélyegezné őket. De ez is ugyanaz, mint a feminizmus: már réges-régen nem az egyenjogúságról szól a kérdéskör, hanem a klasszikus értelemben vett normális (hetero férfi)emberrel szemben, annak kárára kicsikart előnyökről.

Janed0e 2019.07.31. 21:45:55

@PPK: miert, mit kellene szerinted? Mint a Black mirror arkangel epizódjában kisatirozni, amit úgy gondolunk nem megfelelő egy gyereknek? Igenis az a legjobb, ha már gyermekkorban elkezdik raveztni lightosan, mi folyik körülötte a vilagban, így nem fogja sokkent érni, h bizony vannak buzik is. Legnagyobb hiba, ha burokban akarod tartani a pulyakat.

PPK™ 2019.07.31. 22:02:22

@Janed0e: esetleg gyárilag nem beletenni. Mi is megvoltunk a Vuk-kal buzirókák nélkül, meg a Toy Story 1-gyel is buzijátékok nélkül és nem ért sokként később, hogy vannak mások is a világon.

"Igenis az a legjobb, ha már gyermekkorban elkezdik raveztni lightosan, mi folyik körülötte a vilagban"

Ezzel a felfogással akkor tegyünk bele lightosan pedofilokat, meg zoofilokat, meg gyilkosokat, meg erőszaktevőket is, ne érje már később sokként a felfedezés. Szerintem meg az a legjobb, ha a szülő akkor és úgy, ahogy ő jónak látja szépen bevezeti a saját csemetéjét a kínosabb témákba és ne egy forgatókönyvíró/rendező döntse el ezt a kérdéskört.

"Legnagyobb hiba, ha burokban akarod tartani a pulyakat"

Ezt írtam: "előbb-utóbb úgyis előkerül a téma és beszélni kell a gyerekkel róla, nem lehet a fejünket a homokba dugni"

Senki nem beszélt arról, hogy burokban akarja tartani a gyerekét.

Janed0e 2019.08.01. 13:39:15

@buttercup13: hát nézzen pornót a gyerek, ha ezt akarja. Úgyis már óvodás korban tisztában vannak a dolgokkal. Te nyugodtan tiltsd el, zárd be, titkoljad, tok mindegy vegulis mit csinálsz, a gyerek úgyis meg fogja nézni vhol, max. Te nem fogsz tudni róla. Az én elvem meg az, h tapasztaljon meg dolgokat, amit úgy is meg fog előbb utóbb, és legyek mellette mindig én meg az apja, aki ravezeti arra, h mi jó, mi nem jó, mi a fontos. Pl fontos, h tudja, az ember erteket nem a nemi hovatartozása adja meg. Egy buzi is lehet jó ember, és egy heteroszexuális is lehet gáz (mint pl. Te). Persze ez az egész hipotetikus, m nekem sosem lesz gyerekem, max. Később adoptalt.

PPK™ 2019.08.01. 15:57:29

@Janed0e: "hát nézzen pornót a gyerek, ha ezt akarja"
"nekem sosem lesz gyerekem"

Őszintén remélem, hogy tényleg nem fogsz szaporodni. Komolyan.

Janed0e 2019.08.01. 16:52:13

@PPK: huh, ok, úgy memmontad.. majdnem érdekel a véleménye egy pancser csicskanak, mint te vagy :)

PPK™ 2019.08.01. 17:20:18

@Janed0e: akkor minek olvasod el és válaszolsz rá? :)
Kissé kiegyensúlyozatlannak és feszültnek tűnsz :(

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.08.01. 23:34:13

@TSEPKE: Persze, a látszat miatt, hogy a kiscsikók tudják a helyüket :)
süti beállítások módosítása