Levélírónk már többször eljutott oda, hogy szakítani kéne, de amikor rászánja magát és szóba hozza, a pasi hirtelen felértékelődik a szemében, felerősödnek az érzelmei és képtelen rá. Ilyenkor markánsabban érzi, hogy szereti még. Mi veszett el és mi az, ami még menthető ebben a helyzetben?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Hat éve vagyunk együtt (én: 28 / Nő). A problémám az, hogy a vonzalom, és értelemszerűen a szexuális életünk nem az igazi. És ez már elég régóta áll fenn. Emberileg tényleg szeretem őt (39) és fontos nekem. Mivel beavattam ebbe - hiszen úgy beszéltük meg, hogy nem lesznek titkaink egymás előtt - mostanra már többször próbáltunk javítani rajta, de az a baj, hogy már tisztult bennem annyit a dolog, hogy úgy látom, ha eddig nem sikerült az elmúlt időkben javítani ezen, akkor később sem lesz jobb. Mi az, ami visszahozható még ebben a fázisban?
Azért fáj, mert a kapcsolattal nincs gond, soha jobbat nem kívánhatnék, bármikor bármiben számíthatok rá, és ő is rám. Az első helyen vagyunk mindig egymásnak. A szex viszont ritka, és így ebben a helyzetben, ami kialakult, nem lehet belemenni családalapításba. Most már eljutottam magamban arra, hogy szakítani kéne, de amikor rászánom magam és szóba hozom, ő hirtelen felértékelődik a szememben, felerősödnek az érzelmeim. És ilyenkor erősebben érzem, hogy szeretem. Hétköznapi helyzetben nem ilyen intenzív ez bennem.
Mi ez? Csak megszokás?
Nem tudom, mit lehetne tenni. Megállapodtunk egymás mellett, és ez így is marad? Vagy ez, ami most van, csak egy hullámvölgy, és hülyeség volna elengedni egymást? Volt valaki hasonló helyzetben?