Posztolónk beismeri, hogy sosem volt sárkány, és talán emiatt érzi a bátorságot a párja, hogy titkos találkákat szervezzen lányokkal. De amikor az ártatlannak mondott összejövetelek utólag derülnek ki, vagy a pasi egyenesen le is tagadja őket, a bizalom kissé meginog. Vajon honnan a beidegződés, hogy a nőknek jobb inkább hazudni?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Férfiak! Egy közel három éves kapcsolatban miért féltékenykedtek, ha a párotok erre soha nem adott okot? Ha nincs semmi rejtegetnivalója? Miközben nekem sokkal több okom lenne a gyanakodásra. Miért is? Kezdve azzal, hogy ő mindig olyan időpontokra rakja a találkozóit vele egykorú nőkkel, amik pont úgy esnek, hogy én véletlenül se érjek rá. Ez már túllépi a csak beleképzelgés határait. Vagy amikor lenne szabadidőm és kapacitásom, de nem engem hív, hanem mást, akiről utólag derül ki, hogy nő volt. Mindig is volt nála olyan, hogy nem mondott el hasonlókat, amikor lányok is voltak benne.
Az apja lehetett hasonló, mert amikor túlélek a családjával egy-egy vasárnapi ebédet, akkor gyakran olyan megjegyzéseket tesz, mintha én ott se lennék, hogy: „Ha már ilyen régóta megvan, akkor ez a tyúk már megmarad, a tied!” - Ez nála lehet, hogy humor, nálam viszont bunkóság. Én meg mosolygok, mert mi mást csinálhatnék?
Sosem voltam sárkány, ha ártatlan összejövetelt szervez, de utólag derül ki, akkor az csak nem lehetett olyan ártatlan. Volt, hogy le is tagadta. Beleégett egy rossz beidegződés, hogy a nőknek jobb hazudni. Lehet, hogy még így is én kombinálom túl, vagy túl naiv vagyok, de megbíztam benne éveken át.
Kíváncsi vagyok, külső szemlélő hogyan látja mindezt. És még hozzátenném, hogy tudok több hasonló kapcsolatról, ahol ugyanez a felállás, csak a nemek változnak. Hiába írok, vagy mesélek neki valamit, vagy nem akar reagálni rá, vagy csak félvállról és kényszeredetten, de a falra mászom attól, ahogy mondja, hogy túlreagálom. Ha én mondanám ugyanezt, amikor ő féltékenykedik a semmire, az biztos nem lenne neki túlreagálás... Megvan a maga igaza, minden más hidegen hagyja, gyakran gyorsan felhoz másik témát, hogy ne kelljen válaszolni, vagy hogy kikerülje a saját részét. Ezek nem apróságok, olyan, mintha visszafelé fejlődne a kapcsolatunk.