Tényleg nem akarom megcsalni

2019. október 28. 07:42 - csajokespasik

       

               A pasi szert tett egy barát-barátnőre, és olyannyira nem csinált belőle titkot, hogy mindent megosztott a párjával, sőt, találkoztak már hármasban is. Az utóbbi időben azonban a barátnő elkezdett masszívan féltékenykedni. Posztolónk nem akar félrelépni, de ezt a barátságot se szeretné beáldozni.         

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Üdv,

a történet kicsit összetett, de igyekszem a lényegre szorítkozni.

A barátnőmmel nem terveztük, hogy eddig fog tartani, laza viszonynak indult, ehhez képest már öt éve együtt vagyunk. Sok mindent kibírt már a kapcsolatunk, de talán ez lesz a legnagyobb próbatétel. Én szeretek irányítani és megmondani, mi legyen, de nem basáskodom. Neki ezzel nem is volt baja, sőt, el is várja, hogy a férfi legyen határozott. Ellenben már visszahallottam, hogy azt mondták neki, hogy „neked nem párod van, inkább urad”. És ez nem esett jól, mert sosem hittem abban, hogy az elnyomás alapú kapcsolatok sokáig működnek. Szomorú, ha másoknak így jön át.        

       

               De a legjobban az bántott, hogy nem igaz, egyáltalán nem így érzem - és ő sem. A lényeg, hogy belebotlottam egy egyedülálló, gyermektelen nőbe, nálam fiatalabb. Nem történt semmi köztünk, és nem is titkolok el előtte semmit, tudja, hogy kapcsolatban vagyok, korrekten megmondtam neki az elején. Csak barátok vagyunk, nekem ő olyan, akivel bármit meg tudok beszélni. Annyira nem csináltam titkot belőle és annyira komolyan gondoltam a csak barátságot, hogy még hármasban is találkoztunk, és a barátnőmnek nem volt baja vele. A féltékenykedéseit az utóbbi időkben kezdte, pedig nem találkozom vele sűrűbben.

Azt mondja, hogy férfi és nő között nincs barátság, legfeljebb ha jóval idősebb a nő, vagy valamelyik fél eltérő szexualitású. Azt is mondta, hogy nyilván ő idővel belém fog szeretni, és azt sem tudhatom, hogy ez már most nem történt-e meg. Továbbá nem ismerhetem az érzéseit és a nők jól is tudják titkolni és csak az alkalomra vár - szerinte.

És már azt is felvetette, hogy szakítsunk emiatt, illetve választás elé állított, hogy vagy ő vagy a másik, döntsek. De nem fogok, mert ez nem olyan dolog. Nem akarom megcsalni, de ezt a barátságot se beáldozni. A mienk nem egy se veled, se nélküled kapcsolat, voltak és vannak terveink, de ha ennek a kívánságának engedek, akkor az egy jelentős fordulat lesz. Mondtam neki, hogy fordított esetben engem nem zavarna, mert megbízok benne. Szerinte nem tudom kikerülni, hogy egy nő férfiként tekintsen rám. Ennyi lenne. Most itt tartunk jelenleg.          

 

 

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr2015267816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.10.28. 08:04:28

A leírásod alapján az van valószínűleg, hogy a korabbiakhoz képest a jelenlegi magas szexpiaci értékedbőlből eredő előnyöket még nem szojtad meg, nem tudod megfelelően kezelni. Ezért is csodálkozol azon, hogy egy nő annak ellenére (valójában pont ezért) is ismerkedik veled, hogy kapcsolatban élsz egy másik nővel.

Abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy válogathatsz, választási lehetőségeid vannak. Ha a jelenlegi nőd megfelel neked, kielégíti azokat az igényeidet, amiket te elvársz egy nőtől, akkor nem látom értelmét, hogy lecseréld. Ami működik, azt nem kell basztatni!

A másik nő valamiért a jelenlegi nőd alá pozícionálja magát, az okot csak ő tudja. Ja, mégsem, mert egyértelmű, hogy 100x annyi fasz járt benne, mint amennyit a mostani csajod képeken/filmekben stb eddig összesen látott.

Mit tegyél? Első sorban felejtsd el, hogy barátod ez a nő. Amíg meg nem dugod, és a jó viszony azután is fent nem marad, hogy MÁR NEM dugtok, addig ez minden, csak nem barátság. Valamiért érdekel a nő, ha igényled, dugd meg, kussolni fog a dologról. Ám, mivel már egy asztalhoz is leültetek 3asban, a helyzetet úgy maxolnád ki, ha előbb lekúrod ezt a csajt is, majd pedig a kettőt egyszerre. Ehhez az az ideális, ha egy jó haveri viszonyt alakítasz ki a csajjal, sok közös programmal 3asban. Fontos,h elhitesd a nőddel, hogy eszedben sincs lecserélni, de azt el kell fogadnia, hogy a szexet mástól is megkaphatod, de ettől ő még nem lesz neked kevésbé fontos.

PálGyöngyi 2019.10.28. 08:15:51

Itt 2 nő fog nagyot puffanni. Szép munka.

God Harald 2019.10.28. 08:24:57

Tartsd makkon a barátnőt! Attól szép fényes lesz a szőre:)

2019.10.28. 08:28:54

"hogy mindent megosztott a párjával,"
Elképzelem ahogy a pasi félig oldalra billentett fejjel kérdezi fülig érő mosollyal: "Na? Mit szólsz hozzá?"
Nemáár...

Peter Smeaton 2019.10.28. 09:33:44

A csajodnak igaza van, a jelenlegi fejlődési ciklusban a barát-barátnőd és a te viszonylatodban, hogy ffi és nő között nincs barátság hosszú távon, mert előbb vagy utóbb az egyik többet akar. Egyetértek @Captain Admin: -nal, akkor lehet barátság, ha már dugtatok, már nem dugtok, de a jó viszony megmarad. A csajod ezt pontosan érzi a zsigereiben.
Te meg magadnak is füllentesz, mert nem igaz, hogy nem akarod megdugni a barát-barátnőt.
Mindazonáltal igaza lehet annak a kívülállónak is, aki a "párod-urad" hasonlatot használta, az egész poszt szövegezéséből ez jön le nekem.

exilis 2019.10.28. 11:29:35

Egy nővel nem lehet értelmes dolgokról beszélgetni, semmire sem jó a 99%-uk. Ha meg te tényleg találtál egy olyat, aki végre jó társaság, el tudsz vele beszélgetni értelmesen, akkor kutya kötelességed megdugni, és ha az is rendben van akkor lecserélni rá a jelenlegit. Hülye lennél ha nem tennéd.

inotai koszlidérc 2019.10.28. 11:50:16

Arra figyelj, hogy gumiban húzd meg az újat, mert úgy nem számít megcsalásnak, és minden oké lesz :)

El Amante 2019.10.28. 12:37:15

Jaj, persze, barát barátnő :D volt egy pasas a társaságunkban, abszolút barátként közeledtem felé és nem is titkoltam (sőt, egyértelművé tettem), h nem pálya nálam egyéb téten, plusz a legjobb baratjàval jártam akkoriban. Neki megengedtem, h Pl. átöleljen és én is tettem ilyesmi baráti gesztusokat, de semmi bátorítás, ill. tolakodó sosem volt. Ő lèpten nyomon hangoztatta, h mekkora barik vagyunk, DE csak barátok, persze. Évekkel később (már gyerekeim voltak), Odajött hozzám egy bulin (konkrétan beszélni alig tudott már), és értésemre adta, h ő kb végig hazudott, és ő bármikor, még gyerekkel is elvenne, ha egyszer elválnék. Na, ennyit ezekről a barátságokról. Az ilyen barátságok akkor működnek max, ha mindkét fél stabil kapcsolatban van mással és/vagy dugtak már.

TSEPKE (törölt) 2019.10.28. 12:46:01

@El Amante: elvenne.. Nyauuuu
Ha számoltam volna ezt a dumát :D
De amúgy ja, ilyen nincs, slussz.
Poszthoz meg... Azért kíváncsi lennék, egy hisztis összecuccolás a jelenlegi csajodtól. Kellene e 48 óra, hogy megdöntsd a barátodat? Ennyi.

2019.10.28. 12:51:22

@exilis: Mi a faszt kell mindig annyit beszélni? :)
Különben is nem egyszer láttam írva, hogy ha a ffi jót akar beszélgetni, akkor jobban jár ha ezt egy másik ffival teszi, már csak azért is amit most leírtál.
Ez volt 2 mondat. Most mond meg erről pl. érdemes ennél többet beszélni? Na látod.

El Amante 2019.10.28. 13:01:35

@TSEPKE: nem az elvenne volt a lényeg, hanem az, h kamuzott az érzéseiről, és valójában inkább megdugott volna, mint szárazbarátoskodik. Szóval jah, mondták mások is, csak ők nem játszották meg közben a barátot. Nekem azért ez egy elég szar tapasztalat volt, de soha többé nem is lett ffi barát barátom.

TSEPKE (törölt) 2019.10.28. 13:08:22

@El Amante: nem igazán értem, miért kudarc ez neked.
Ha te biztos vagy magadban, a személyes egyéni problémája, ha ő szereti kínozni magát,feltételezem nem a kihagyott lehetőséget síratod.
Mindezzel együtt ne keverd a pillanatnyi részeg fellángolást a nagy szerelemmel. A többit leírták már, nincs vegyes barátság szex nélkül, azt teljesen máshogy hívjuk...

El Amante 2019.10.28. 13:21:06

@TSEPKE: Nem siratok semmit, nincs vele már különösebb gondom, akkor ezt átverésnek èreztem (még elég naiv is voltam). Később tisztáztuk, de nem pillanatnyi részeg fellángolás volt, és ez volt, ami nem tetszett. Az, ha azt mondja, ú, de megbasználak, azt tudom a helyén kezelni, az alakoskodást, hazugságot utàlom és kezelni sem tudtam akkor, ma már azt is.

MsIreneAdler 2019.10.28. 13:23:39

Azért megbézném fordított esedben a fejedet, kedves poszter :

"Hali, ez itt Gézu, az új legjobb barátom, akivel mindent de mindent meg tudunk beszélni. Most ugyan hármasban találkozunk, de én inkább majd csak kettesben szeretnék vele lenni, ugye nem gond? Micsoda? Jajj, ne legyél már féltékeny, nem is értelek, ő csak a lelki társam. Amúgy is hogy adnám már fel, ezt a szupi öribariságot miattad, akivel öt éve vagyok? "

:)

2019.10.28. 13:26:57

@MsIreneAdler: Nem egyforma mércével mérik a férfiakat és a nőket. Már itt is háromezerötszázszor le lett írva, hogy az a lakat amelyik minden kulcsot nyit satöbbi.
A pasinak lehet legálisan több csaja. A nőkre ez nem vonatkozik, nekik szűziesen szemlesütve kell otthon várniuk az urukat meleg vacsorával, cidázásra kész ajkakkal. háttenemfigyelszide a sok alfára :-))))

PPK™ 2019.10.28. 13:29:37

Aztán kit akarsz meggyőzni arról, hogy nem akarod megízlelni a fiatalabb barát-barátnő sunaszaftját? Magadat, baszd meg.

Ha VALÓBAN csak barát lenne, akkor a csajodat konkrétan kiröhögnéd, mikor feszegeti a kérdéskört és lezártnak tekintenéd az ügymenetet annyival, hogy "hagyjál már a hülyeségeiddel, a Józsi barátomat sem akarom megbaszni :'-D" és a poszt meg sem születik.

A gádzsid meg nem kretén, látja, hogy kurvára nem csak barát a másik gáré + ha jól raktam össze, akkor fiatalabb nála is, ami ugye plusz rátesz a féltékenységére.

Légy már férfi...
...vagyis kúrd le a barát barátnőt és ha megéri cserélni a mostanit, akkor cseréld le.

Faszé' játszod az eszedet itt.

MsIreneAdler 2019.10.28. 14:17:48

@Daenerys Targaryen: ja igen, ezt elfelejtettem, köszi, hogy szóltál.
Mondjuk azt sem értem, mi a kérdés? Szeretné tudni, hogyan barátkozzon a fiatal, független, gyermektelen nővel, úgy, hogy ne legyen féltékenység belőle, vagy mi? Azt is furcsállom, hogy úgy ki kell hangsúlyoznia, hogy ő az úr a háznál... Azért fordítottam meg a helyzetet, mert hátha így érthetőbb, hogy mi is a gond ezzel az egész sztorival.

2019.10.28. 14:25:50

@MsIreneAdler: Jaja. Hát akkor egyből beindulna a cirkusz. Vagy 2 napi duzzogásba rejtett veszekedésprovokálásban végén cirkusszal.

Nancsibacsi 2019.10.28. 14:39:42

@Daenerys Targaryen: Szerintem itt nem erről van szó. A poszter simán tanácsot kér, hogy hogyan tudná úgy kipróbálni a külsőre sokkal jobb új csajt - ágyban és mindennapokban is -, hogy közben a régit talonban tartsa. Mivel az se túl rossz, jó minőségű szolgáltatást nyújt, de hát senki homlokára sincs ráírva, hogy lenyeli-e, hogyan viszonyul az análhoz, és mennyire tolerálja ha részegen lehányja a perzsát (az majdnem mindegy hogy macskát vagy szőnyeget). Ráadásul az is az igények között van, hogy az "erkölcsi felsőbbrendűsége" is megmaradjon mindeközben.
Szerintem ez egy szép feladat akármelyik alfának, mert azt a kapitányféle félhülyék is tudják mondani, hogy "dugd meg a csajt, aztán ha jó akkor válts", csakhogy a gond az, hogy a srácnak nem csak az ágyban vannak igényei, ráadásul mindezt úgy szeretné lehozni, hogy a ministránsok öregfiúk klubjában is elő tudja adni a váltást, szalonképesen.

Behaton 2019.10.28. 15:26:11

Én még megvárom a következő epizódot....

2019.10.28. 17:26:46

@Daenerys Targaryen:

"Mert hogy nem új ember vagy az is biztos."
Hát már a régi sem :D Nem gondolod hogy ez indiszkrét kérdés? Még jó hogy nem a mensi időpontjára vagy kíváncsi?! Kéred a rózsaszín naptáramat?
Ha tudni véled miért kérded ha nem, mást miért nem kérdezel?
Nem vagy te egy kicsit tudálékos minden lében két kanál kedves Denerisz? :DD
Vicces, hogy ennyire birizgálja fantáziádat :D

2019.10.28. 17:42:53

@Daenerys Targaryen: Hát erre nem tudok mit mondani. Nekem mindegy csak ne vki másnak gondolj, aki esetleg hülyébb nálam csak ennyit kérek köszcsi.

Felsőmocsoládi 2019.10.28. 22:30:00

Dobjál fel egy fotót mindhármótokról, meg a bankszámládról, aztán majd megmondjuk mi a szitu itten.
Addig csak találgatás.

luis5 2019.10.29. 02:59:47

2 nő az életben nem fog osztozni egy faszin.
Barátság? Ha már megvolt a sex és ez a része már kölcsönösen nem vonz. Addig vki hazudik

2019.10.29. 04:07:30

@Felsőmocsoládi: Ahhoz nem kell fotó, hogy:
Egy ellenkező nemű barát mindenkinek egyforma mértékben barát és megbízható (ajtón belül), nem vmi félreértelmezett kúrópajti, vagy ezenkívül a kapcsolat potenciális ellensége (ajtón kívül a helye).

Vannak akik másképp gondolják, hálisten az ilyenekkel igyekszem a lehető legnagyobb távolságot tartani. Az egy külön világ.

Volt már hogy a szomszéd öregasszony a saját konyhámban engem vett a szájára, még a szobában is hallottam. Megesnek ilyen szituációk, ez az igazi vörös posztó és red alert.

Lényeg hogy a legtöbben egy alapvető normát nem képesek betartani, olyan bunkóságokat megengednek maguknak hogy csak kamillázok.

És ez az amihez k..ra nem lenne kedvem. Én nem tudom hogy egyesek hogy engedhetik meg maguknak, hogy egy újdonsült barinőcskét, pasit visznek haza, hogy na tessék itt az új "barátunk".

erkölcsi hulla 2019.10.29. 07:54:53

@luis5: falhoz kène baszni aki magyarul ír, de a sex szót használja
süti beállítások módosítása