Az év első posztja a szabadság és a személyes tér kérdését feszegeti. A pasi elég érzékeny, nem mondja, ha valami bántja, csak szomorú képet vág. Levélírónk mégis úgy érzi, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt párja elképzeli, az jelentősen ront a hangulatán, ami így már az ő kedélyére is rányomja bélyegét. Hogyan lehet az igényszinteket összehangolni?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Fél éve együtt vagyok egy 19 éves fiúval. A legtöbb dolog rendben köztünk, nagyon szeretem és ő is éreztetni tudja, mit érez felém. Arra lennék kíváncsi, hogy volt-e már valaki olyan kapcsolatban, ahol úgy érezte, mintha magától szűkülne a tere. Úgy értem, hogy a másik figyelme és szeretete arra késztet, hogy állandóan mellette légy. Nem követeli, de tudod, nem örülne, ha egyedül, nélküle mennél valahova. Mintha magadat szoktatnád le a korábbi életmódodról. Valahogy ez magától működik, és egyszer csak észreveszed ezt. Ha okkal nem vagy vele, mert otthon kell lenni, vagy dolgozni, akkor üzenetekkel áraszt el...
Ha nem válaszolsz mindre, akkor faggatás jön. Mennyire lehet ez később teher, illetve meddig maradhat így általában? Nők és férfiak válasza is érdekel. Nem akarom őt szembesíteni ezzel, mert olyan könnyen megbántódik. Nem mondja, csak olyankor szomorú képet vág. Úgy érzem, ő többet fordít arra, hogy a dolgai kényelmesen rendben menjenek, úgy értem, ha nem az ő kedve szerint alakul valami, az neki is rossz, de az én hangulatomon is ront, valahogy átragad rám, ami ennek az egésznek amit leírtam, egy szakasza. Hogyan lehet az igényszintjeinket összehangolni? Normálisnak számít-e ez egy ennyi idős kapcsolatnál? Egyáltalán mi és mennyi számít túl soknak, vagy túl kevésnek, ha az egymás nyakán lógás nem mindig közös igény.
