„Felvett egy taszító, nagyon korlátolt attitűdöt, miszerint minden kapcsolat csak biológiai értelemben fontos, és mindenki érdekember” – Már az sem volt jó jel, ahogy a pasi Levélírónk családjához viszonyult, de még mindig könnyebb volt elviselni, mint a későbbi flegmázását. A barátnő arra gondolt, hogy mindezt azért csinálta, hogy még a szakítás se az ő vállát nyomja.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A volt barátomról írnék. Már lezártam magamban a dolgot, de kíváncsi lennék, más mit tett volna?
Ő sosem volt az a helyzetekbe bátran beleálló típus, de nem is támasztottam felé nagy elvárásokat. Az elejétől utálta a családi összejöveteleket, már ami az én családomat illette. Amikor megkérdeztem tőle, hogy az ő szüleihez nekem miért kéne vidámabb arccal mennem, mint ahogy ő teszi, azt felelte, hogy „nem kell”. Mindegy, milyen ünnepről volt szó, vagy duzzogva jött, vagy rám bízta, hogy találjak ki neki indokot, ha nem akart jelen lenni. Vagy épp eljött, de látványosan unta. Mikor elérkezett a látogatás napja, undokká vált, mintha azt próbálta volna elérni, hogy nekem se legyen kedvem elmenni. Végül letudta a kötelező közös ebédet, majd elvonult, lehetőleg ki a házból, és nyomkodta a mobilját.
Azt mondta később, ez az egész összeröffenés ilyen sűrűn, névnap, szülinap, minden egyéb, teljesen felesleges dolog, hiszen nem csinálunk semmit. De: együtt vagyunk, és annyi elég – feleltem, de nem érdekelte. Mert mit kéne csinálni, azon túl, hogy együtt a család és beszélgetünk? Nem az összetartás lenne a lényege egy családnak? Amikor megelégeltem, azt mondtam, inkább maradjon itthon, erre meg eljátszotta a sértettet, hogy le akarom így rázni. Nem tudtam kiigazodni rajta. Ha nem tetszik, ne jöjjön. Kevés fogalma volt arról, hogy egy család mitől család, és miért jó, ha összetartó. Az ő családja max. karácsonykor jön össze, és érezhetően ők nem szívesen vannak együtt. Ezt tudomásul vettem, és abban bíztam, velünk majd szépen lassan ráérez ezekre a jó és fontos családi dolgokra. Ő se az anyját, se az apját nem kedveli olyan nagyon, érzésem szerint hűvös és távolságtartó a viszonyuk.
A vége felé mindenen kiborult, vagy csak rám hagyta a dolgokat. Ha befordult és rákérdeztem, az volt a baj, ha nem kérdeztem semmit, akkor meg az. Felvett egy taszító, nagyon korlátolt attitűdöt, miszerint minden kapcsolat csak biológiai értelemben fontos, és mindenki érdekember, a szeretet meg a szerelem eredeti jelentőségüket vesztett, üres szavak ... nagyon rossz volt ezeket hallgatni, nekem, a párjának, mert az én hangulatomat is befolyásolta és nem hagyta, hogy eltereljem ezekről a tévképzetekről a figyelmét és felvidítsam. Jól érezte magát abban a negatív hangulatban. Az volt az érzésem, hogy a fejébe vette, hogy mindenképpen én szakítsak majd vele, és ezért mindent meg is tett. Gyáva volt még ennek a felelősségét is vállalni. Sajnos ő nem tud párkapcsolatban élni, mert érzésem szerint tisztázatlan fogalmai vannak róla, amikbe azóta szerintem egyre jobban belegabalyodhatott már.
