„Nincs gyereke, sok mindent nem tapasztalt meg, ami egy nőnek járna, amiből meg tapasztalt, az meg túl sok volt” – A sztoriban szereplő negyvenes páros már húsz éve kerülgeti egymást, Posztolónk pedig azt sajnálja most leginkább, hogy kimaradt a csajnak abból az életszakaszából, amikor nagyétkű volt a férfiak terén.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Mindketten 40+osak vagyunk.
Legalább már 20 éve ismerjük egymást, de az érzelmi része valahogy eddig kimaradt. Nem rég jöttünk össze, mint barátok. Aztán több lett belőle.
Neki gyönyörű, feszes teste van, mindig is adott magára, nincs elhanyagolva, viszont ő fiatalon eléggé falta a pasikat. Most egyedül van, egyedül él egy kisebb lakásban, ami rendezett, praktikus, de valahogy mégis lehangoló.
Amikor „A régi szép idők” -ről beszélt, elmesélte, hogy sok férfival volt, majd következett egy nagy szakasz az életében, amikor szándékosan egyedül akart maradni, lemondott a társasági életről, valami megszakadt benne, mert minden lovag kivétel nélkül csak szexet akart tőle és pár alkalom után már nem keresték. Itt lehetett nála valami törés.
A párkapcsolati indexe: a leghosszabb talán egy év volt, az sem túl boldog, inkább erőltetett volt. Hogy ő erről mennyire tehet, mennyi volt ebben a szerepe, és mit is akart valójában, nem tudom.
Nincs gyereke. Sok mindent nem tapasztalt meg, ami egy nőnek járna, amiből meg tapasztalt, az meg túl sok volt. Ezt így mondta ő is.
Nem tud szerelmes lenni. Lehet, azt se tudja, mi az. De mit is értünk szerelem alatt? Én nem akarom elhagyni, nagyon jó ez így, de ő szerintem ettől fél, és ezért nem mer építeni rám hosszú távon.
Nehezen fejezi ki az érzéseit.
Néha szex helyett annyi is elég, hogy csak összebújunk.
Hogy lehet megérteni egy nőt, aki saját magát sem érti?
Aki esélyt sem ad már magának, mert már lemondott sok mindenről, pedig még bőven lenne sansza az életben. Nem tudom, hogy amit gondol és amit mond mennyire van párhuzamban egymással. Amit eddig leszűrtem ebből az egészből: Ő talán olyan vad érzelmek megélését várja tőlem, amire már ő sem képes.
Tudna még fejlődni, vagy ilyen marad, és nekem ebben a zavarban kell megértenem őt, és majd a jövő eldönt mindent? Hogyan és miben tudnám támogatni?
