A barátnőt tulajdonképpen nem is zavarja a helyzet, amibe belecsöppent, csak még nem találkozott olyan pasival, aki az anyja szomszédságában él és rendszeresen át is jár hozzá. Vajon a szülőkről való leszakadás fogalma távolságban vagy időben értendő?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Próbálom úgy megírni, hogy ne az jöjjön le, hogy egy tehetetlen vagy lusta emberről van szó, mert ez rá egyáltalán nem igaz. Tudom, hogy nagyon sok minden van, ami miatt nem úgy alakul egyes emberek élete, ahogy azt szeretnék, végül belenyugszanak - de talán nem is ez a helyes szó erre, inkább az, hogy észre sem veszik, hogy beleragadtak egy helyzetbe. Az anyukája naponta megy át hozzá, a mosást teljesen ő végzi, a főzést részben (a bonyolultabb, magyaros, házias kajákat ő csinálja) de a fürdőszobáját is ő takarítja ki. A barátom ezt úgy értelmezi, hogy valójában csak kölcsönösen kisegítik egymást, mert ő meg anyagilag támogatja az anyját.
De az a lakás, ahol felnőtt, szinte a küszöbén van. Én nem akarom őt elszakítani, semmi ilyesmi, csak furcsa nekem. Ez normális egy maholnap mindjárt negyven éves férfinél? Talán azért ilyen, mert az apukája régebben nagyon elkényeztette őket a testvérével, aki már külön él, ő meg csak annyira, hogy egy kicsivel arrébb lakik – abba most nem mennék bele, hogy mennyivel.
Relatív, hogy ki mikor akar saját életet kezdeni és a saját életét élni, de ma az is jelentős kérdés, hogy akar-e valaki egyáltalán? Ő nem lusta és nem kényelemigényes, csak így alakult és benne maradt. Munkája felelősséget igényel és abban tökéletes is.
A megszokás nagy úr, és hogy ezt meddig érzi így fenntarthatónak, az is egy kérdőjel. Az anyjának is van elég baja szerintem, a saját háztartását is vezetnie kell, de ha ez neki is jó így...
Azt mondta, mi a különbség aközött, hogy azt az ételt, amit az anyja főz, most itt eszi meg vagy ott? És jobban esne-e nekem, ha várna két napot, és csak aztán venné elő a hűtőből és akkor enné meg itthon? Azóta nem firtattam ezt a kérdést, mert láttam, hogy érzékeny pont. Nekem mindez nincs terhemre, elfogadtam, az anyukája nem irritáló, nem is zavar, csak valahogy fura az egész helyzet számomra, és nem tudom, mennyire gyakori ez máshol.
