„Ritkán alszik nálam, többnyire rohan este haza – ahol egyedül van. Ezt nem értem, miért teszi” – Posztolónk csaja hallani sem akar az összeköltözésről, mert az szerinte sok kapcsolat halálát jelenti. A pasija szerint más párokhoz hasonlítgatni a viszonyukat a legnagyobb hülyeség.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
(A barátaimtól ezt nem kérdezhetem meg, mivel nyilván elfogultak lennének) azzal kezdeném, hogy nekem mindig is kötődési gondjaim voltak, ami személyfüggően hol erősebb , hol gyengébb. Viszont ezzel ellentétben másokat könnyebben megítélek, kielemzek, hogy mi lehet a probléma velük, még jó tanácsot is adok nekik, ha tudok.
A barátnőmmel nagyon szeretjük egymást, és már az is megfordult a fejemben, hogy ő az igazi. Alapjáraton mindketten zárkózottabbak vagyunk, de nekem ez mindig is normális életforma volt.
Van egy komfort zónánk amit mindenféle egyéb szabály nélkül tiszteletben tartunk. Van, amikor igényünk van a monotonitásra. Ritkán szeretjük a spontán dolgokat. De van olyan is, amikor semmi sem gátolhat meg abban, hogy kimozduljunk, mondjuk, ha jó idő van.
Szexben is ugyanolyanok az igényeink.
Nem érzem vele, hogy állna az életem.
Ami a gond, hogy neki a feneke alá toltak a szülei mindent, amire szüksége van, bútorozott lakástól egyéb felszerelésekig. Nem élünk együtt, ezt leszámítva párként viselkedünk mások előtt, összeköltözésről hallani sem akar. Csak nem tudom, mi a baj?
Ritkán alszik nálam, többnyire rohan este haza – ahol egyedül van. Ezt nem értem, miért teszi. Boldogok vagyunk, mikor együtt vagyunk, mégis hiányzik valami, például a közös jövő, tervek, amikor nem csak ütközünk, és jól is van. Kéne valami kis illúzió, ami csak a kettőnké, valami intimebb, ami összeköt, megosztani egymással mindennapjainkat. Talán jobban elmélyülne a kapcsolat – már ha erre egyáltalán igénye van.
Egyszer e-mailben kérdeztem tőle, mi a baja az összeköltözéssel, és azt írta, hogy ő nem fogja a lakását elhagyni, amibe szépen belecuccolt már és megszokta, imádja, azontúl jön az érdekes rész, kicsit rövidítve és átírva idézem a levelét:
„Megnézve a tágabb ismerősi körömet, 2 féle párkapcsolatot látok, amik túl vannak a negyedik éven legalább, akár házasság is lehet. 1. Az egyik fél jóindulatú, gondoskodó, szelíd természetű, aki csak szenved, még ha nem is panaszkodik róla. Elviseli a másikat. 2. Egyik fél szeretőt tart, titokban éli az életét, mert szerinte az összeköltözés óta minden sótlan és kiszámítható lett. Még akkor is, ha a párja bálványozza őt.” és felhoz egy olyan párt példának , akik t ö k jól elvoltak, de az összecuccolás után kb. három hónapon belül szakítottak.
Érteni vélem, hogy mitől fél, de mindkét példában olyan embereket hoz fel, akik nem mi vagyunk, teljesen más temperamentumú párokat. Akkor mi lehet a valódi gondja, ha nem ez?
