Négy év együttélés után talán még koraiak ezek a problémák, de párkapcsolata válogatja. Posztolónk nem érzi, hogy szeretnék, ám társaságban a barátnő el tudja játszani, hogy ők a legboldogabbak a földön, ami hatásos látványelem, csak sehova se vezet.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
a barátnőmmel négy éve vagyunk együtt, össze is költöztünk már. Az utóbbi időben lett pár problémánk, az egyik, hogy nagyjából fél éve alig van köztünk intimitás. Ő a fárasztó munkájára hivatkozik, ami szerintem nem annyira hihető, mert nem olyan dolgot végez. Sok témáról nem tudunk már beszélgetni, amik annak idején összefűztek.
Ha kisebb vita van, az annyiból áll, hogy bizonyos múltbeli sérelmeit előhozza, onnan látom, hogy gyűjtögeti magában. Én mindezek mellett szeretnék örömöt szerezni neki, mondom, hogy ha az kell, menjen, szerezzen magának új barátokat, járjon el programokra. Ha velem jön, társaságban egész máshogy viselkedik, mintha mi lennénk a föld legboldogabb párja.
Ha ülünk a metrón, vagy a buszon, nem beszélgetünk, csak néz ki a fejéből. Egyszer mondott egy olyat, amitől lehidaltam, hogy szerinte kettőnk közül én vagyok a „szebb”, és őt ez nyomasztja. De ez akkora hülyeség, hogy ott elnevettem magam, mert ilyet még nekem senki se mondott! Ezt férfiaknak nem nagyon szokták mondani.
Úgy érzem, sokat küzdök ezért a kapcsolatért, de egyedül kevés vagyok hozzá. Nem akarom, hogy a párom rosszul érezze magát mellettem. Akkor inkább váljunk szét. Ha ezt akarja, ha ez a megoldás.
Sok mindenen mentünk keresztül együtt, szép emlékeink vannak. Akik nem ismerik a helyzetet, azt mondják nekem, becsüljem meg őt, mert ritka az ilyen nő. Én becsülöm is, csak egyre egyoldalúbb ez az egész és nem sok értelmét látom. Régebben valóban úgy éreztem, hogy életem nagy hibáját követném el, ha elhagynám, de ez azóta átértékelődött bennem. Néha egyáltalán nem érzem, hogy szeretne még.
Sokszor inkább elcsendesedik, mintha feladná, mintha már mindegy lenne. Ennyi idő alatt azért nem kellene ennyire ellaposodnia a dolognak. Ő tényleg nagyon jó ember, és utálom, hogy így érez, én meg igyekszem minél korrektebb lenni vele, és ezen túllendülni.
Ha úgy érzi, nem mellettem van a helye, miért nem azt mondja? Ezzel a saját ideje is csak megy.
Ami most van, az egyikünknek sem túl értelmes, sehova se vezet.
Volt valaki hasonló helyzetben? Ebben a stádiumban még menthető a dolog, ha mindketten akarjuk?
