Amikor a pasiddal a boltba járás és a muterlátogatás az egyetlen program, a közös témák pedig szinte nulla, nem biztos, hogy érdemes vele hosszútávra tervezni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Friss kapcsolat, 30 feletti pasi.
Kissé unom, hogy szinte faggatóznom kell, hogy meséljen magáról. Bármit. Borzasztó bizonytalan. Mintha nem is agyalna semmin, mintha nem lennének önálló gondolatai, tervei. Még én érzem magam furának, amikor azt mondja, minek is kéne bármin gondolkodni...? Ha együtt élnénk, és abban reménykednék, hogy most biztos jobban megismerem, valahogy az eddigiek alapján hamar arra jutnék, hogy neki tényleg ennyi az élete.
Én aktívabb vagyok, nem bírnék olyat csinálni, hogy pl. egy teljes napot áttévézek, vagy ilyesmi. Voltam többször is nála, láttam a tempóját, néha úgy éreztem, teljesen fölösleges vagyok itt mellette, észre se venné, ha elmennék. Az intimitás működik, jó vele, de utána, vagy punnyadás, vagy: „ha annyira menni akarsz valahova, elmehetünk a boltba” – ami tőle kb. két saroknyira van, igazi izzasztó túra.
Azt sejtem, hogy nem ővele fogok megöregedni, mert nem bírnám a létet egy árva határozott, önálló gondolat nélkül, de meg szeretném érteni, miért jó ez valakinek? Ja, az is program, hogy a muterjához felmehetünk, aki főz valamit. Azt látom, hogy nagyon szereti, ha ki van szolgálva.
Témát nem kezdeményez, nem kérdez soha semmit velem kapcsolatban (és most itt nem a „merre vagy? mit csináltál?, hova mész holnap?" kérdéskört hiányolom, ezek alapból idegesítőek tudnak lenni.) Engem az zavar, hogy neki is megvan a maga dolga, nekem is, de ő inkább egy teljesen zárt világ - és így soha nem leszünk egy pár, hanem mindig csak két fél. Ha magától egy szava sincs, mit vár tőlem? Fontos vagyok-e neki egyáltalán?
