Levélírónknak lassan elege lesz a barátnője volt pasijából, akivel a csaj még mindig tartja a kapcsolatot, főleg érzelmi szinten. Amikor párjának elege lesz a hüppögésből meg a sehova se vezető nosztalgiából és szóvá teszi a dolgot, a csaj azt feleli, nyolc évet nem tud csak úgy elfelejteni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Hát akkor jöjjön az én sztorim...
36 éves férfi vagyok és összejöttem egy nálam hét évvel fiatalabb nővel. Nem korlátoztam semmiben, gáláns voltam / vagyok, elvittem nyáron a Balatonra, mindent én álltam, ő meg se köszönte, ha megállt egy kirakat előtt, én azonnal megvettem neki, amit kinézett. Satöbbi. Bármit megtennék érte akár most is. Nem élünk együtt, és az is világos, hogy jobban várja a barátaival való találkozást, mint velem. Na, a probléma: a volt pasija még mindig jelen van nála. Nem titkolta, beavatott valamennyire, és azt mondta, értsem meg, hogy 8 évet nem lehet kidobni a kukába. Mert ennyi időt volt vele.
Oké, megértem. De amikor olyanokat mond nekem, hogy én nem tudhatom milyen az, amikor „lassan elalszotok egymás mellett és már félálomban vagytok és egyszerre fogjátok meg egymás kezét” akkor kicsit összeszorul a gyomrom. Ez nagyon hiányzik neki, és én persze hogy nem tudhatom milyen ez, mert egy tapló vagyok. Az mindegy, hogy én mit teszek most érte, ha hiányzik neki a volt pasi. Ezzel nem tudom felvenni a versenyt. Azt tudom, hogy a nők részéről a színjáték nagyon jól tud működni, az összeköltözésig, ahol sok minden kiderülhet: például, hogy rendetlen, például, hogy hazudós, például, hogy megfelelési kényszeres és azért füllent olykor-olykor.
Ő naponta dumál az exével, merthogy 8 évet nem lehet csak úgy kidobni és elfelejteni. Tudod, mit mondok? De. De igen, el lehet felejteni, és el is kell, ha már mással vagy! Azt nem tudom, hogy a pasi nyüszít, vagy csak ő, vagy mindketten és akkor van félnivalóm. Sok mindent nem mond el, ezek nagyon látszanak rajta. Volt egy eset: a vonaton ültünk és csendben sírva csetelt az exével! Nem hittem el. Most vigasztaljam, vagy csak anélkül érezzem hülyének magam? Egyszer csak úgy kíváncsiságból rákötném egy hazugságvizsgáló gépre, hogy megtudjam, mit érez még valójában, és le akarja-e egyáltalán zárni a volt kapcsolatát.
„1. kérdés: Komolyan veszel engem?” Jogom van tudni. Mert ha mindent abban a tudatban fogad el tőlem, hogy várja a jelet, mikor mehet vissza, akkor az a legnagyobb szemétség, amit meg tud tenni velem. És az a szép az egészben, hogy nem is titkolja, mit érez még. Nem mondom, hogy nem vagyok anyagias, nem önzetlenül teszek érte meg dolgokat (amelyik férfi azt állítja magáról, hogy ő bezzeg nem ilyen, annak is javaslom, márcsak önismereti célból is a hazugságvizsgálót saját magán) - én elvárok cserébe valamit. Mondjuk őszinteséget. Mondjuk egy letisztult helyzetet. Legalább.
Szerintem az nem működik, hogy van két csávó és mindkettőben van olyan, amit szeret, és ha tehetné, azért járna mindkettővel, mert szerinte így találkozhat a két tulajdonsághalmaz a saját igényeivel, és a két félből így lenne neki 1 egész. De ha így akarnád, és erről az elképzelésről azt a két érintettet is megkérdeznéd, csúnyákat mondanának, talán olyasminek is titulálnának, aminek nem tartod magad, noha vastagon az vagy.
Várjam, hogy magától kitisztuljon a helyzet, várjam meg, hogy majd kialakít magában némi bizalmat felém és hagyjam, hogy csinálja, amit akar? És meddig? Meddig tenné azt egy elnéző, jófej, liberális gondolkodású, mai modern férfi? (Vagy valaki, aki olyan, mint én?)
