„Ott még nem tartunk, hogy én szabjak feltételeket a szüleinek, hogy inkább nekik kéne nekem megfelelniük, szerintem nem is fogunk” – Miből lehet megállapítani, hogy a pasid szülei kedvelnek? Posztolónk egyelőre csak annyit érez, hogy elnézik, megint van egy barátnő a képben, de tudják, hogy voltak és lesznek is még.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Szülős téma. A barátommal lassan másfél éve vagyunk együtt. A szülőknek való bemutatás már megtörtént, elsőre kedvesek voltak velem, sokat beszélgettünk, meséltek magukról, az életükről. Jó, hogy beleláthattam valamennyire az életükbe és hogy engem is megismerhettek. Ez ugye elengedhetetlen. Eddig tök jó, de nem itt van a vége. Az első találkozó előtt nagyon izgultam és igyekeztem mindent úgy rendezni, hogy kifogástalan legyek. A másodikon leginkább csak én kérdeztem, én érdeklődtem, ők mintha elzárkóztak volna. Az, hogy add önmagad, és jobban megnyílsz, ha laza vagy, csak a filmekben működik. Itt szerepet kell játszani. Hogy milyet, azt vagy leveszed a reakciókból, vagy nem. Vagy ráérzel. Vagy hozod a legjobb formádat és reménykedsz, lesz, ami lesz.
Témában is van korlát, ha nem akarja ismételni magát az ember, utána hiába beszélnék olyanról, amihez nem értenek. Azt észrevettem, ha a faterja megun valamit, simán közbevág, elkezd egy másik témát, ami sehogy se kapcsolódik a korábbihoz, vagy csak simán feláll és a mondat közepén kimegy a szobából. Részéről le lett zárva a dolog.
Nem tudom máshogy megfogalmazni, de úgy érzem, hogy a szülei elnézik, hogy megint van egy barátnő a képben, voltak és lesznek is, udvariasak vagyunk veled, de többet ne várj. Abban is biztos vagyok, hogy három év után sem fognak tudni hova tenni engem, vagy elfogadni.
Aludni náluk nem szeretek, történt, hogy nagyon ki kellett mennem vécére, akkor, amikor már mindenki lefeküdt, és azon pánikoltam, hogy mi lesz, ha összefutok a folyosón valakivel, vagy túl hangosan húzom le a vécét, vagy azt veszik észre, ahogy csendben lopózom, nehogy felverjem őket, ám az úgy tűnhet, mintha titokban épp körül akarnék nézni. Ez így viccesen hangzik, de aki ismeri őket, ezek a gondolatok nem is annyira számítanak hülyeségnek. Elég kis lakásuk van, így minden előfordulhat ilyenkor.
A lényeg, hogy miből lehet megállapítani, hogy kedvelnek? Mindig feszengek, hogy velem van a baj és nem lehetek elég jó, nem mondják, így csak találgatni tudok. A páromat sok tiltással meg korlátozással nevelték, amiből most úgy érzem, annyi maradt, hogy irányítják, de nem utasítják. Néha vele is távolságtartóak vagy érzelemmentesek, nekem legalábbis így tűnik. Ott még nem tartunk, hogy én szabjak feltételeket a szüleinek, hogy inkább nekik kéne nekem megfelelniük, szerintem nem is fogunk.