Gyerek? Majd ha betölti a 40-et

2022. március 18. 07:28 - csajokespasik

Amikor Posztolónk felhozza a gyerektémát párjának, az egy majddal intézi el a kérdést, pedig minden adott volna hozzá most is. Mitől fél egy férfi általában ilyenkor?

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

A barátommal sokat járunk közösen programokra, együtt is élünk, tehát ugyanúgy elvagyunk a hétköznapokban is, megvan az összhang. Valójában minden jó lenne, leszámítva, hogy nálam ketyeg a biológiai óra. Ő gyerektémában nem elutasító, inkább halasztgató, azt mondja, most nem, majd... De a majdnak nincsen nagyon határozott időkorlátja, jól tudom? Azt mondja, hogy ne aggódjak, nem a megállapodástól fél, hiszen elég régóta együtt van velem, így az nem nyomaszt, hogy akar gyereket, csak nem tőlem, inkább az, hogy megvárja, míg betölti a negyvenet...

Ami a részéről talán praktikus lehet, csak a részemről nem annyira. Néha úgy érzem, ijesztgetem őt ezzel, pedig én se most azonnal akarok fejest ugrani ebbe, csak kéne valami időegység, valami távlat.

Ha megjegyzem neki, hogy kolléganőmet a héten jegyezték el, iszonyú gyorsan átlép rajta: „aha, oké, gratula”. Pedig általában mindenre van kész válasza. Meg olyan is, amit nem mond ki: pl. amire a legtöbb férfi asszociál a házassággal kapcsolatban, hogy szabadságkorlátozás, anyagi gondok, állandó pörgés.

Abba a hibába sem akarok beleesni, mint az egyik barátnőm, aki a párja gyerekvállalási hajlandóságától tette függővé az amúgy jól működő kapcsolatát, úgy érezte, nem haladnak, így szakított, hogy keressen egy komolyabbat. És az lett a vége, hogy egy elhízott, ostoba ábrázatú férfi mellett kötött ki, akivel lett gyerek, de más nem hiszem.

Szerintem már készen állunk anyagilag - és én lelkileg is - ,a gyerekvállalásra. De ő mitől félhet? Mitől fél egy férfi általában ilyenkor?

 
26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr517783296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2022.03.18. 08:18:02

A posztban ki a férfi, ki a nő? Hány évesek? Mi a nevük? Lehetne valami személyessel valódivá varázsolni?
Nem?
Értem.
Akkor bocsánat.
Szép hétvégét az egész bélgamációnak!

látjátok feleim szümtükkel 2022.03.18. 16:21:28

"megvan az összhang"

Kivel? A postással?

kenyércsücsök 2022.03.18. 18:32:45

Szerintem simán csak nem vágyik gyerekre, és várja, hogy majd "hátha" beüt a dolog. Ez állítólag a nőkkel 30 éves korukra megtörténik (nem), gondolom, a férfiaknak több időt engedélyeznek.

antisocialnetwork 2022.03.18. 19:28:00

A költő, nagyon ontja magából az írásokat. A válasz az utolsó kérdésre: Tőled gyerekkel.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.18. 22:01:25

Nem kell mindenkinek gyerek.

Alapból nem is azt jelenti, amit sokan gondolnak róla. És ha valakinek a pozitívumok nem kompenzálják a negatívumokat, akkor az egészet csak tetézi, hogy nem is lehet belőle kiszállni. Tud a szülőség elég szar lenni azoknak is, akik akarják. El sem tudom képzelni milyen rossz lehet azoknak, akik nem is különösebben vágynak rá.

Erhí mergen 2022.03.19. 17:03:08

Eléggé álnaiv kérdés ez, hogy vajon mitől félünk.
Kb. az a válaszunk, mint a megerőszakolástól rettegő feminista randipartnereinkenk: "csak nézz rá a statisztikákra és mindjárt megérted".
Amúgy egy dolgot érdemes minden nőnek tudnia: mi, férfiak, nemigen tudunk kötődni olyan emberhez, aki még nem létezik, nem manifesztálódott.
Ami az anyában már a terhesség folyamán(sokszor hamarabb is!) kialakul, az nálunk legkorábban a szülőszobában történik meg, az első kapcsolódással, illetve ahogy a gyerek lenyomata, illata, bőre rögzül az első érintésekkor.
Ekképp elég botor dolog rajtunk számonkérni, hogy miért is nem vagyunk empatikusabbak a nők anyasági vágyainak/ketyegő biológiai órájának kérdésében.
Meglehet, hogy a hölgy ül fordítva a lovon és inkább azon kéne elgondolkodnia, hogy melyik elhízott, ostoba ábrázatú férfi az, aki talán tőle gyereket is akarna...

kenyércsücsök 2022.03.19. 18:13:04

@Erhí mergen: A poszter helyzetének fordítottja (amikor a férfi erőltetné a gyerekvállalást, és a nő várna még) is elég gyakori ám.

"Amúgy egy dolgot érdemes minden nőnek tudnia: mi, férfiak, nemigen tudunk kötődni olyan emberhez, aki még nem létezik, nem manifesztálódott."
Szerintem ez szimpla szaporodóösztön, nem kötődés egy még csak gondolatban létező személyhez.

Erhí mergen 2022.03.20. 11:32:50

@kenyércsücsök: Lehet, hogy a szaporodóösztön az alap, de a kérdés az, hogy egy hamarosan lejáró szavatosságú nőnek ki és mikor akar gyereket csinálni(arról nem is beszélve, hogy az országban rövidebb-hosszabb látogatást tevő, egyetemista négerek egész garmadája tökéletesen teljesíti a szaporodóösztön-követelményt, azzal együtt is, hogy utána szó nélkül lelépett a félcsoki gyerekkel hagyott szerelmes magyar nőtől.).
Ebben pedig igenis szerepet játszik a tény, hogy még nem szeretjük azt a gyereket, aki nem létezik.
Másrészt fontosabbnak tartom az utolsó felütésemet: "inkább azon kéne elgondolkodnia, hogy melyik elhízott, ostoba ábrázatú férfi az, aki talán tőle gyereket is akarna..."

A nőkkel van egy alapvető probléma a szexuális forradalom óta: a női psziché úgy van felépítve, hogy akivel dugna, azzal járni is akarna, akivel pedig jár, azzal akar természetszerűleg dugni. Tudom, általánosítás, de az esetek 95%-ra igaz.
Namost amióta a nők szabadon qrhatnak teljesen tonnanszámra, mert a világon senki ne merje megszolni őket, azóta egy önigazoló téveszmével élnek együtt: "az, aki most szexis fuckboy, azt egy laza mozdulattal hűséges családapává tudom upgradelni".
Sajnos nem.
Az, akitől nedvesedik a bugyi(és igen, ez kb csak minden 30. férfi... érdekes módon minden nőnek pontosan ugyanaz a 30., tehát nincs egyenletes eloszlás az érdeklődésben) és akik elé húdenagyonkönnyen odatérdelnek akár már 2-3 sablon mondat után is, nos ez messze nem akar gyereket. Én se akarnék a helyükben, hiszen mi a fasxért is mondanék le a változatos phinák lehetőségéről egyetlen, megunható, elhízó, parancsolgató, öregedő, zsémbes, a gyerekért engem büntetlenül hanyagoló, a szexet idővel kiérdemlendő kegyként osztogató nőért, aki végül miután idegileg kizsigerelt, még anyagilag is kifoszt?
Attól lehet ez racionális döntés, aki viszont amúgy nehezen jut nőhöz... lásd még az elhízott, ostoba ábrázatú férfi fogalmánál fentebb.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.20. 16:43:12

@Erhí mergen: hány egyetemista néger van Magyarországon? :D

Egészen elképesztő ez a hülyeség, amit toltok. Hogy mulatt gyerekekkel van tele Magyarország. Ja.

Annyira vicces, hogy magyar emberek így bele tudják magukat lovalni olyan dolgokba, ami a lakosság töredékét érinti. A legtöbb magyar nőt szimpla, egyszerű magyar pali kúrja, szép fehér, fajtiszta gyerekeket potyogtatva a különféle adókedvezményekért. Nem Brazília ez :)

Erhí mergen 2022.03.20. 16:51:56

@Puerto Prince: Én nem mondtam, hogy ilyen gyerekekkel van tele az ország. Hol írtam ilyet, megmutatod?
Egyetlen példát hoztam rá, a jelenségre, amikor is a megcsinált gyerek(a.k.a. szaporodási ösztön eredménye) nem hordozza magával annak felnevelési igényét.
Nekem amúgy 3 ilyen ismerősöm is van. Egy gyerekkori barátom, aki fodrász lett a VII.kerületben, egy általános iskolai osztálytársam, illetve egy volt szomszédom Zuglóban. Mindegyik a táncáslábú afrikai egyetemista fiú + erkölcsös és önbizalommal teli magyar lány konstelláció eredménye, és ahol egyik srác sem ismerte az apját.
De persze ez így anekdotikus érvelés és talán csak annyira elvétve vannak ilyen esetek, hogy az összesen 3 az egész országban. Nem tudom.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.20. 21:33:16

@Erhí mergen: a kommented értelme az, hogy itt egy garmadányi néger egyetemista, várja, hogy megcsinálhassa a válogatós magyar nőket, akik szívesen leszülnek annak tudatában is, hogy utána ott maradnak a csoki gyerekkel.

Kérdezem: hány néger egyetemista van Magyarországon?

Azt meg sem merem kérdezni, hogy hány csoki gyerek. Esetleg 1%?

Cirigli Jenő 2022.03.20. 21:56:06

@Puerto Prince: nálunk az egyetemen volt egy jópár. Szép nagy, jól fejlett csajaik voltak. Olyan jó 100 kilósak. Senki nem irigyelte őket tőlük:)))

Erhí mergen 2022.03.20. 23:30:00

@Puerto Prince: "a kommented értelme az, hogy itt egy garmadányi néger egyetemista, várja, hogy megcsinálhassa a válogatós magyar nőket, akik szívesen leszülnek annak tudatában is, hogy utána ott maradnak a csoki gyerekkel."

Ez amúgy így, ebben a formában megállja a helyét. Mind a néger egyetemisták száma(isten látja lelkem, nincs velük semmi bajom), illetve az őket váró, széttett lábú magyar jányok garmadája is.
Amúgy nem a teljes népességen belüli eloszlásuk kéne, hogy legyen a mérce, hanem az arányok. Eléggé felülreprezentáltak az ilyen "light chocolate"-kölkök az átlagos ciszheterofehérnácimagyar által kreált gyerekekhez képest.

De ceterum censeo nem utaltam az itteni egyetemista négerek létszámára.
Arra utaltam, hogy a jelenlevő létszámból igen jelentékeny arány vesz részt ebben a dugom-nem dugom-lelépek játékban, már ami a ciszheterofehérnácimagyar hímivarúakkal való összehasonlítást illeti...

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.20. 23:47:34

@Cirigli Jenő: nekem van egy nagyon kedves afrikai haverom, számára az ázsiai csajokból elsősorban a szumósok jöttek be :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.20. 23:54:19

@Erhí mergen: azt mondod, hogy felülreprezentáltak a light csoki gyerekek a fajtiszta fehérekhez képest? Tehát többen vannak náluk?

Vagy a saját számarányukhoz képest vannak felülreprezentálva? De akkor meg csak gondolunk valamit arról, hogy hányan is vannak, nem?

Csak azért kérdezem ezt, mert ha pl kiderülne, hogy évi 1000 csoki gyerek születik Magyarországon, akkor azt mondom ja, biztos van 1%, bár szerintem 1%-a az embereknek kecskét is dugna vagy gyerekeket, szóval nem biztos, hogy sok értelme van erről mint általános jelenségről beszélni

Rubasov et. 2022.03.21. 11:24:34

@Erhí mergen:

Lehet családot alapítani nyugati (magyar) nővel is, azonban fontos szempont az, hogy a nőnek is legyen egzisztenciája, plusz a körhintáról lepottanyt nőket eleve kizárja a szórásból egy kicsit is értelmesebb férfi. Azokat akik öregecskedő aranyásóknak/zsigeri ribancoknak gyereket csinálnak, úgy hogy magukhoz költöztetik a szukát, nem tudom sajnálni.

Kettő: az afrikai cserediákok elsődleges célpontjai a nyugati országok egyetemei és nem mi. Persze előfordulnak nálunk is, de tömeges jelenségről nem beszélhetünk.

MsIreneAdler 2022.03.21. 20:52:50

@Puerto Prince: ez a "négerkolbászra vágyó fehér nők tömkelege" is amolyan városi legenda, mint a "dőzsölő egyedülálló anya". Őszintén szólva egy közeli, de még távoli nőismerőstől sem hallottam soha, hogy kifejezetten fekete pasit szeretnének. Akiknek meg fekete a párja, náluk mind mellékes volt ez, a személyiség és egyéb jó tulajdonságok vittek mindent. De hát ezzel a csokigyerekeket korlátlan mennyiségben és szégyentelenül potyogtató magyar nők mítoszával nem lehet mit kezdeni.

@Cirigli Jenő: na igen. Ahelyett hogy ezek a 100 kilós lánykák szemlesütve tűrnék a keménytökű, böcsületes magyar legények megvető megjegyzéseit, nem általlanak olyan férfiakhoz fordulni, akiknek tetszenek. Fertő :)

Lorrh 2022.03.21. 21:05:48

@MsIreneAdler: hehehe,
én bírom a humorodat :-)

Cirigli Jenő 2022.03.21. 21:49:08

@MsIreneAdler: engem ugyan nem zavart! Csak megemlítettem, hogy fekete testvéreink a super size-ra buktak. Az arab srácoknak is inkább a kerekebb idomok jöttek be. Gondolom, hogy ezeknek vannak kultúrális okai is. Nálunk is sokan ezt a szegmenst kedvelik. Ez így is van jól, az emberek többsége megtalálja a neki tetsző másikat! Legalábbis egy időre…

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.22. 07:28:06

@MsIreneAdler: jaja, ez ugyanolyan mint a japán nő, aki iszonyúan fehér pasit akar. Tényleg van ilyen, 5%, mert ott ez egzotikum, és arra mindig, mindenhol van kereslet. De a csajok többsége nem ezt akarja vagy nem ez a fontos neki

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.22. 07:38:31

@MsIreneAdler: a dőzsölő anya mítosza szerintem nem az egyedülálló anyára vonatkozik, hanem arra, hogy ha egy házaspár elválik, majd összejön valakivel, akkor az anyuka az új pasijával kapja apukától a pénzt, holott lehet, hogy jobban élnek; pláne ha az apuka új gyereket akar az új nőjével. Ja meg abból, hogy senkinek nem szeretünk pénzt adni :)))

Amúgy szerintem a gyerektartásból két fajtát kéne választani, az egyik egy összeg lenne mint most, a másik meg egy tételes elszámolás, lakhatás, rezsi, tanulás, programok, stb. És a fater választhatná ki hogy mit fizet, mintha ő is ott lenne velük, ez viszont 50% magasabb lenne.

Lorrh 2022.03.22. 09:23:14

@Puerto Prince: még sokkal jobb megoldás az 50-50% idő amit a két szülővel külön tölt a gyerek. egyik hét apukánál, egyik anyukánál és senki se fizet egymásnak semmit, mert egyformán veszik ki a részüket a gyereknevelésből.
Minden más megoldás csak veszekedést szül.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.22. 09:53:34

@Lorrh: hát ja, ez jó lehet, ha egy helyen laknak a szülők.

MsIreneAdler 2022.03.22. 20:10:37

@Cirigli Jenő: egyébként ezt a témát már én is feszegettem, hogy többnyire nem egy ligából választanak a csoki srácok meg az őket irigylő, a nőiket féltő fehér pasik... de mindegy :)
@Puerto Prince: attól, hogy anyuka újra férjhez ment a saját gyerek, akkor is saját marad, arról gondoskodni kell. Ezért nem értem az összefüggést.

@Lorrh: az a baj hogy ehhez olyan normális emberek kellenek, hogy az ritka. Akik ilyen összhangban vannak, minek válnak el :)?

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.03.23. 05:00:58

@MsIreneAdler: az összefüggés az, hogy az egyik családra 1,5 a másikra meg 2,5 fizetés jut, innen jön a dőzsölő-elmélet.

Amúgy szerintem is gondoskodni kell a gyerekekről, ezt csak azért mondom, mert hallottam már ilyen sztorit
süti beállítások módosítása