Miért jobbak a huszonévesek? Posztolónk szerint azért, mert önzetlenek, energikusak, nincsenek azok a problémák, mint az idősebb korosztállyal. Valamint függetlenek, nem kötik őket szabályok, lelkesek, van életük, sosem fáradtak, nincsenek kiégve, kíváncsiak és mindenre kaphatóak.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Mivel többször szóba került már máshol is, és bőven volt vita belőle, leírom, hogy miért is van az, hogy érett férfiak inkább a fiatal lányokat keresik. Ugyanakkor mindezt magamnak is összefoglalom, hogy tisztázzam a témát, mivel a legtöbb férfi így van ezzel, mellébeszélésnek és képmutatásnak nem sok értelme van.
Így 37 évesen is fejemben van az a kép, hogy milyen jó volt fiatalon, és milyen kár, hogy az igényeim nem idősödtek velem. Laza talik, jó hangulat, vad egymásnak esések, a dolgok túlagyalása, meg ostoba viták nélkül. Se ígéretek, se felelősség, se követelés.
És ezek maradtak a legszebb emlékeim, de kb. mindenki hasonlóan van ezzel, aki legalább saját magához őszinte. Senki se emlékszik szívesen arra, ahogy bármelyik exe rabszolgája volt és mit tűrt el tőle, mit szenvedett mellette, hogyan próbált uralkodni rajta.
Miért jó egy huszonéves? Valljuk be, mindenki fiatalra hajt, akár szeretőnek, akár párnak, mert önzetlenek, energikusak, nincsenek azok a problémák, mint az idősebb korosztállyal, függetlenek, lelkesek, és olykor irányíthatóak, van egy szabadságérzés mellettük, mert nem kell velük versenyezni. Van életük, sosem fáradtak, nincsenek kiégve, mindenre kaphatóak, kíváncsiak. Velük minden csak jó, és ami negatívnak mondható, az esetleg abból fakad, hogy önmagát keresi még, vagy a helyét a világban, vagy a kellő anyagiak hiánya.
Hogy ez az igény mennyire általános, sejtem, hogy nagy mértékben, és én is azt vettem észre sok ismerősömnél, hogy egyik kapcsolatból esik, vagy ugrik át egy másikba, és mindig egyre rosszabb. Aztán jön a hullámvölgy, hogy hol jó, hol nem, majd szakítás, majd újrakezdés, de minden ugyanolyan rossz. Aztán megint szétmennek, eltelik egy-két hónap, és kezdődik elölről, és amikor azt érzik, már nagyon fogy az idejük, kifogják az első embert, mindegy milyen, lefoglalják, majd betörik, addig meg csak elviselik valahogy.
Én nem erre a modellre születtem, inkább úgy vagyok vele, hogy nem fűzök nagy reményeket az ismerkedéshez, lesz, ami lesz, tart, ameddig tart, de az a kis idő is legalább legyen tökéletes és később jó emlék. Különben bármi lehet belőle. Ha mindkettőnknek jó, akkor minden jó, a moralizálást meg másokra hagyom.