„A másik, amit pasiknál nem értek: miért hivatkoznak példákban az előző kapcsolataikra, amikor azoknak tudtommal vége van már?” - És ez csak egy a sok izgalmas kérdés közül. Amikor a pasid a hibás csokiválasztáson ugyanúgy kiborul, mint amikor nem kíséred el horgászni, a kapcsolat lassan fényét veszti.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
jelenleg nincs senkim, 25 éves vagyok és mivel itt a nyár, szeretnék egy új kapcsolatot, valakivel megosztani az életem, kalandozni egy kicsit. Rugalmas vagyok, nem gondolok előre, hogy csak komoly érdekel, hiszem, hogy ez kialakul majd. Az eddigi tapasztalataimból sokat tanultam, és nálam kicsivel idősebb férfiakban gondolkodom inkább. Eddig a velem egykorúak nagyon irányítani és birtokolni akartak. Kezdetben jófejek, aztán jött a féltékenység, akár már 3 hét után is. Volt olyan vitám, hogy azt mondta, nekem könnyű, mert ott vannak a szüleim, akikre számíthatok. Ezt nem tagadom, a segítségükkel jutottam lakáshoz is, de másnak ehhez mi köze, miért zavarja?
Albiba soha többet nem mennék, voltam rövid ideig: társasház, szomszédaim kb. 60-70 négyzetméteren éltek, déltől kettőig ordított az asszony, ugatott a kutya, bőgött a gyerek, a pasas meg mindhármat szidja: egy társasház sztereotip hangulatképei. Szeretem az önállóságom, fontos, de nem abban az értelemben, hogy ne tudnám megosztani az életemet valakivel.
Volt olyan, hogy barátságból kapcsolat, kipróbáltuk. Ő egyedül volt, majd esélyt adtam egy régi fiúbarátomnak. Egy darabig jó is volt, aztán megbízhatatlannak talált ok nélkül, szerinte nem vállaltam fel, állította, hogy ő jobban szerelmes belém, mint fordítva, és ha nem hirdetem mindenhol, hogy együtt vagyunk, akkor csak testileg vonzódom hozzá. Olyanokkal vádolt, amitől a hajam égnek állt. (Amúgy a figyelmességéről annyit, hogy sokáig nem tudta helyesen leírni a vezetéknevem, a szülinapomat is eltévesztette, ami persze nem akkora baj, bár attól függ, honnan nézzük)
Apróságokból hatalmas következtetést vont le, pl. hogy ő a 90%-os étcsokit szereti, és vettem neki névnapjára, de az nem olyan volt... és ebből ügyet csinált, ...hogy figyelmetlen vagyok ...és emiatt nem szeretem...Nem bírtam ki akkor és hangosan kirobbant belőlem a nevetés, ...mert egy ócska vígjátékban éreztem magam, ...és ettől megint kiborult, hogy nem veszem őt komolyan, a nevetés újabb problémát generált nála. Igazolta, hogy egy fontos ügyben megbízhatatlan vagyok!! De amikor ő hívott fel azzal, hogy 25 kiló virágföld van és hozza, mondtam, hogy nem kérem, ne hozza, ennek ellenére elhozta, mert mindegy, hogy én mit mondok, így teljesen rendben van, mert ő tudja, mi a jó nekem. Amikor nem akartam elkísérni másodjára horgászni, azzal jött, hogy mert biztos nem szeretem. Nem akarok vele lenni. Mondom, nem, de a nőknek a tóparti hosszú semmibe bámulás valahogy nem pálya. Ő nem ezt vonta le, hanem azt, hogy nem szeretem. Oké, hidd azt. Bár én mindenben a kedvére tettem az ágyban, szerinte mégis színészkedtem és másokra gondoltam közben. Szóval, jó gondolatolvasó is volt, ezt sem becsültem meg benne.
- Ha kedvem volt a szexhez, szerinte mindössze csak azok a fura női hormonok tomboltak. Ha nem volt kedvem, megint a fura női hormonok voltak a hibásak. Ha neki volt kedve, örüljek neki, ha nem volt kedve, uralkodjak azokon a fura női hormonokon, mert azok olyan furák. Az ilyenek miatt nem érzem magam egyenrangú felnőttnek, fogyatékosnak és hiányosságokkal küzdőnek annál inkább. És ezt nem akarom. Ennél diplomatikusabb nem tudok lenni. Azt vettem észre, hogy a férfiaknak nem annyira jön be az önálló, magabiztos és határozott nő. Nem is tudom pontosan megnevezni, mit is keresnek, de talán valami olyasmit, mint a japán gésák, akik szépek, okosak, ide-oda lehet őket pakolni, kis helyen elférnek, és ha füttyentenek nekik, ugranak, hűségesen követik gazdájukat és hálásak mindenért.
A másik, amit pasiknál nem értek: miért hivatkoznak példákban az előző kapcsolataikra, amikor azoknak tudtommal vége van már? Hol érdekel az engem, hogy mit csináltak, míg együtt voltak? Nekem kötelességem önként vállalkoznom arra, hogy olyan legyek, mint az ex. És ha egy ilyen abszurd beszélgetés megint röhögőgörcsöt vált ki belőlem, persze hogy én leszek a nem normális.
Az is bebizonyosodott, hogy az extra jóképű szépfiúknál nincs ennyi nyűglődés, mert van önbizalmuk, és lazán veszik a dolgokat, nincs kisajátítás, követelés, elzárás a világ elől. A barátnő mindenféle hülye indokkal való sarokba szorítása mögött mindig önbizalomhiány van. Viszont a jóképűek hátulütője az, hogy bármikor leléphetnek, nem a hűség az elsődleges vonásuk. Viszont nekik nem kell bizonygatni semmit, lazán el lehet lenni velük. Nekem nem az az ideális kapcsolat, hogy örökké bizonygatnom kell valakinek, hogy milyen nagyszerű ember, és örökké magyarázkodni meg védekezni kell, én csak élvezni akarom azt, ami működik köztünk, szeretetet adni és kapni. Tudom, hogy ennek valószínűleg az az oka, hogy felgyorsult a világ és néhány ember három hónap alatt meg akarja élni egy párkapcsolat teljes spektrumát.
Ha két ember nagyon különbözik, azt úgy próbálja megoldani a dominánsabb, hogy elkezdi formálni, ráerőltetni a világnézetét, akár még a vallását is, ha van, és ebből lesznek később az olyan házasságok, amik pokoliak és mindenki szenved bennük. Hogy érthetőbb legyen, leírom egy barátnőm helyzetét: ő visszahúzódó, és bizonyos szitukban nem tudja feltalálni magát. A srác nyitottabb, nagypofájú. Heti kétszer jár el piálni a haverjaival és olyankor ami belefér. Ha ő beszél, a csaj hallgat, semmiben nem mond ellent neki, akkor se ha rajta élcelődnek. Rossz nézni. És ők házasságot terveznek. Nem fér a fejembe, hogy mit várnak tőle, mert egyik sem boldog ebben, már most sem: a pasi alig várja, hogy ügyesen félremenjen, a csaj meg nem hiszem, hogy tudja, mit akar. Talán azt, amit mások mondanak neki. Van ilyen. Gésa-hozzáállás.
Amit ki akartam hozni ebből az egészből, az az, hogy fontos az önállóság, de ha valaki azt várja, hogy majd lesz valakije, és az kiegészíti, az veszett ügy. Senkit nem kell kiegészíteni, mert már egészek vagyunk, aki meg úgy érzi, és kiegészítésre vár, azt ki fogják használni és hosszú időkre maradandó rossz emlékeket szerez magának. Legalábbis én így raktam össze magamban a dolgokat.
Szép napot!