Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok,

Arra lennék kíváncsi, hogy az mennyire normális a harmincas korosztályban, akár kapcsolatban, akár egyedül élőknél, hogy naponta több semmitmondó, sekélyes posztot is kitolnak magukról a közösségire? Nagyon sok ilyen ismerősöm van. Én is harmincas vagyok, de heti legfeljebb egyet rakok ki, akkor is csak akkor, ha releváns. Kit érdekel, hogy xy mit eszik és hova ment épp?? Aki mániákusan posztolgat többnyire boldogtalanságból és magányosságból teszi, vagy azért, hogy valamit magában kiegyensúlyozzon, vagy felszínezze a valóságot. Ismerek olyan párokat, akikről tudom, mik a problémáik, de ennek ellenkezője köszön vissza a Fészről, nagy hepi boldog kapcsolat, sok mosollyal - ami csak a fénykép erejéig tartott szerintem -, és ebből sorozatok.        

                Sejtem, hogy mit akarnak ezzel, ferdíteni a tényeket, mert nem elégedettek az életükkel, így kivetítenek egy nem létező ideált. Szerintem egy elégedett valaki nem posztol ennyit, mert nem akar bizonygatni semmit, mert az a valami ténylegesen létezik, szükségtelen megerősíteni. Élmények hiányában pedig maga a posztolás váltja ki az élményérzetet bizonyos embereknél. Vagy csak úgy pózolnak szöveg nélkül a képen, és nem tudni, hogy a ruhát kéne dicsérni, vagy a háttér a főszereplő, vagy min kéne ámulni. Vagy csak azt kéne méltatni, hogy milyen jól tartja magát?

Ha valaki friss kapcsolatban van, ott annyira nem meglepő, ha posztolgat közös képeket, hiszen az élmény új és valakivel közös, bizonyítani akar, így nem is magáról, hanem az életéről posztol, aminek immár részese más is. Ez rendben van. De a nyilvános csöpögések, és annak bizonygatása, hogy az ő kapcsolata a legeslegjobb -zsinórban nekem azt üzeni, hogy csak szeretné.

Nevetséges, de inkább segélykiáltás. Neki külön el kéne magyarázni, hogy ez önáltatás, és abból, amiben van, bármikor kiléphetne, már ha hagyná és eljutna addig, hogy észrevegye a valóságot.

Önigazolás keresés, kompenzálás ez, amikor valaki belemagyaráz a hiányba egy hamis narratívát, azt, amit szeretne, és úgy érzi, ha ezt kifelé is mutatja, ha minél több ember előtt megnyilvánul, akkor az egyenértékű a valósággal.

Nyilván a fiatalabbak ezt durvábban nyomják, de ott megvan ennek a kialakult divatja, ugyanis körükben mindenki ilyen, ugyanezt csinálja, és így nincs is súlya, különösebb üzenete vagy értelme, sem elemezni való rajta. De amikor korombeli 30+os férfiak / nők szétcsúszott buliposztokat raknak ki, hogy részegen miket műveltek, az szerintem méltatlan hozzájuk és éretlenség.

37 éves férfi írta, hogy ő nem a nőket szereti, csak a szexet velük... Meg hogy az átlagos nőkkel azért jó, mert kétségbe vannak esve, nyitottabbak a szexben, és úgy csinálják, mintha az utolsó lenne, csak a férfi el ne hagyja. Tudom, hogy nem ilyen, mégis ezeket löki. Ezek bölcsességnek silányak, viccnek laposak, de azt megerősítik, hogy az egyszerű ösztönembernek nincs is zsánere, sokuknak mindegy, bármilyen nő jó nekik.

Ennek kialakulásáról sokat tehet a média is, csakúgy mint a kontroll nélküli tartalomfogyasztás. Az nyilván kiborító, hogy az ideálok megváltoztak, mert jobb a reklámiparnak a szilikonnal töltött instacsajok terjedése, velük bármit el lehet adni. Az elég hátrány viszont, hogy az ideális mai nőt, akinek minden sikerül, úgy ábrázolják, mint valami prostit, aki a belső tulajdonságait nézve (törtető, nagyszájú, pénzéhes) sem nemesebb, az ideális férfi meg jó sittesre van kigyúrva, belső tulajdonságait nézve pedig állandóan goromba, nyers, önfejű, mindenkinek beszól, szexmániás, bárkit leszólít bárhol. De nem is ez a baj, hanem azok a naiv tömegek, akik ezt beveszik és az életben ideálként alkalmazzák. Nem is kéne csodálkoznom, ha az érettebb korosztály is reflexből átveszi a fiatalok stílusát, de attól még nem fognak visszafiatalodni. Az életnek van egy ritmusa, és ha nem vesznek róla tudomást, akkor jönnek a pszichés zavarok. Értem én, hogy manapság minden szétcsúszik, felgyorsul, és semmi sem biztos, semmi sem a régi, és mindenki menekül valami elől, de azért ne dobjuk már ki a méltóságot a kukába.

Köszönöm, ennyit szerettem csak volna.