Mindenkinek meg akar felelni, csak nekem nem

2022. június 27. 07:30 - csajokespasik

       

               A barátnő későn vette észre, hogy valójában nem ismeri a pasiját, a rózsaszín köd eloszlása után pedig megerősítést nyert abban is, hogy túl korán kerültek ágyba, az ismerkedési szakasz pedig így kimaradt.        

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

A pénteki poszt kapcsán leírnám a magam történetét női oldalról, és megerősíteném azt is, miért lenne fontos előbb megismerni egymást. Ha az első találkozásokat hamar az ágy követi, kimarad egy fontos szakasz. Ez az említett kapcsolatom 2019 elején indult. Én is izgulós voltam randik előtt, de ő levett a lábamról hamar és vele el tudtam lazulni. A szex jó volt, a többi nem számít, gondoltam, lényegében alig ismertük egymást. Ebből a kapcsolatomból sokat tanultam. Tökéletes párja voltam, kedves és türelmes, elnéző, ugye a rózsaszín köd rész. Aztán jöttek a dühkitörései, és itt már kiszedtem belőle, mi baja.        

       

               Elmondta, hogy ő feleannyira sem fontos a szüleinek, mint az öccse, és ezt éreztetik is vele, elvárások, soha nem dicsérték stb.. Nem javult a helyzet később sem, de már tudtam az okát. Ha ez előbb jön elő, máshogy állok hozzá. Ő görcsösen viszonozni akart mindent, baráti szívességet, ilyesmit. Mindenkinek megfelelni, csak nekem nem. Ha elmentünk egy haverjához vendégségbe, akkor utána rögtön nekünk is meg kellett hívni, és ugyanazon a szinten kiszolgálni.

Az én családomban természetes, hogy segítjük egymást, megbeszélünk mindent, nála ez nem így alakult és nekem ezt meg kellett értenem. Ennek ellenére az anyja beleszólt a kapcsolatunkba, ő meg el is fogadta. Heti egyszer meg kellett látogatni. Amikor nem volt munkája, azt mondta, nehogy elszóljam magam az anyjának. Az lett volna neki is jó, ha nem hagyja, hogy a kapcsolatába beleszóljon bárki is, úgy lett volna normális, hogy tanácsot elfogad tőle, de utasítást nem. Szóval, ezek mind lassanként jöttek elő.

Amikor nem volt állása, a barátoknál lógott egész nap, mintha munka lenne. Nem ért rá melót keresni emiatt. Ebből fakadóan én fizettem a közös programokat. Amikor szóvá tettem, hogy kéne keresnie valami melót, mindig az volt a válasz, hogy nincs rendes munkahely, ami megfelelne neki. Ha szóba hoztam, elnapolta, vagy egyből támadt, nem lehetett vele beszélni. De állította, hogy ő nagyon szeretne dolgozni, csak nincs megfelelő munkahely. Mivel szerettem, ezt valahol elfogadtam, segítettem az önéletrajzának feltuningolásában is. Ha valaki megszokja, hogy nem szükséges gályázni, megfelel neki, hogy otthon van mit enni, van hol aludni. De a tartalékai azért fogytak. Aztán amikor nagy nehezen lett egy munkahelye, fanyalgott, de maradt.

Ami utána jött, az a lassú leépülés fázisa volt, de nem sajnálom, hogy annyi időt pazaroltam rá, hisz tanultam belőle. A szex minősége csökkent, végül bennem elmúlt a szexuális vágy, és ha ez kialakul egy párnál, lehetetlen újra visszahozni a kezdeti tüzet. Én léptem ki ebből, és ő utána nem akarta sokáig elfogadni. Nem javasoltam, hogy maradjunk barátok, mert sajnos azzal kellett volna kezdeni, és utána már semmi értelme.          

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4117868151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flydomi 2022.06.28. 15:48:02

---A szex minősége csökkent, végül bennem elmúlt a szexuális vágy, és ha ez kialakul egy párnál, lehetetlen újra visszahozni a kezdeti tüzet.

LoL.
Mindig valami kifogás,h "csakazertsem". :))

Lady Scarlett 2022.06.28. 19:39:03

Szerintem már a dühkitörés jó ok kellett volna legyen arra, hogy jegeld ezt a kapcsolatot. Aki nem tudja kezelni a saját dühét abból semmi jó nem származik, később még rosszabb lesz.
süti beállítások módosítása