„Akivel eddig összejöttem, olyan volt, mint én: keményen dolgozott, de a jövedelmét elsősorban önmagára költötte” – Levélírónk lassan betölti az ötvenet, és bár nem sokat remél már, viszont pontos rálátása van a múltban elkövetett hibáira és elszalasztott lehetőségeire.
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Idén töltöm be az 50. életévemet. Nőként ez nem olyan nagy élmény. Főleg, ha magányos. Olyan családból jövök, ahol mindenkinek megvolt a saját karrierje, ez követelmény volt, mindent megtett azért, hogy előrébb jusson az életben, és én is erre áldoztam a fiatal éveimet – és utána az életem zömét is. Mindig tervezni valamit, ami ha netán bebukik, rögtön új dolgokba kezdeni. Ha ezt a menetet szilárdan követem, ma is szűz lennék, mert az egész családom munkamániája alatt nem tudtam volna ismerkedni. Nem volt sok szerelmem, de azért volt, és így életem derekán bizony elmélázom sok mindenen, főleg azon, hogy miért maradtam mégis egyedül? A családom gürizett rendesen, mégse lett tetemes vagyonuk, pedig hittek abban, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét, ...de nem, tök átlagosan élnek, átlagos házban, átlagos igényekkel, átlagos körülmények közt.
Folyton panaszkodnak. Amikor hozzájuk megyek, nekem is elmegy a kedvem az élettől. Aztán munka után hazamegyek az üres lakásba, nincs kire főzni, nincs ki után rendet rakni, mert nem volt, aki rendetlenséget csinált volna. Feleslegesnek érzem magam. Valamit elszalasztottam. Valamit elszámoltam. ..
Valahol kényszerszingli voltam, bár utálom ezt a szót. Néha személytelen, érzéketlen voltam, néha elmosódott alaknak éreztem magam egy képregényben. Én nem a férfiakat szapulom, hogy az ő hibájuk, mert puhányok meg gyávák, nem elég kitartóak, meg mit tudom én, mivel szokták sorozni őket, mert mindez csak az én hibám volt.
Főleg, hogy akivel eddig összejöttem, olyan volt, mint én: keményen dolgozott, de a jövedelmét elsősorban önmagára költötte, nem vállalta a családalapítással járó terheket, mert különben sem maradt volna rá ideje. Az ideiglenes, szellős kapcsolatokat ideális életformának tartották, amely egyesíti a függetlenséget a társas élet biztonságával. Akkor ez nekem is megfelelő volt. Tovább meg minek is gondolkodtam volna?
Ezen írásommal csak üzennék a mai fiataloknak, hogy a fiatalság elmúlik és könnyen eshetnek abba a hibába, amibe én. Nem lehet semmit visszacsinálni és újrajátszani. Ott és akkor kell dönteni, mert az élet elszalad, és ami marad, homokként pereg ki az ujjaid közül.