Az ötvenes pasik és a rakétakényszer

2024. február 08. 07:56 - csajokespasik

       

               Levélírónk párja annyira nincs is oda bizonyos barátaiért, de ha hívják, rögtön ugrik, legyen a program bármi. Olyanokba megy bele, amiket ő valójában nem is kíván, nem is élvez igazán. Vajon attól fél, hogyha lemondja, többet nem hívják és idővel ellaposodik a társasági élete?        

 
       

               Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy az ismerkedés igazán könnyed legyen! Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Kedves Blog! Én és a párom már lassan 11 éve vagyunk együtt. Ő egy ötvenes férfi, én 45 vagyok. Imádom, meg minden, de észre vettem valamit. Régebben a megfelelési kényszer, mint olyan, nem volt rá jellemző. És még csak nem is felém lenne ez irányozva, hanem tulajdonképp mindenki más felé. Néha valamivel jobb a helyzet, de ha jön egy kihívás, akkor gondolkodás nélkül ugrik. Tudom, hogy nincs oda úgy bizonyos barátaiért, de ha hívják – bármire, legyen az csak szolid italozás, vagy túra – akkor átgondolás nélkül megy, pedig tudom, hogy nincs igazán kedve hozzá.        

       

               Szerintem hetente egyszer mindig van egy olyan alkalom, amikor olyanokba megy bele, amiket ő igazából nem is kíván, nem is élvez. De egy szót sem szól utána arról, hogy milyen volt. Vagy ha megmondja, akkor negatívan nyilatkozik róla.
Ő nem kezdeményezi ezeket, ha hívják megy, mint a rakéta. Ezért is neveztem el magamban ezt rakétakényszernek. Alapvetően rendben van az életünk, ezeket a Nem-akarom-de-belemegyek alkalmakat leszámítva. Soha nem erőltetek rá semmit, megkérdezem, mit szeretne. De sokszor látom, hogy hiábavaló volt, amit éppen csinált. Nem tudom, mi ez nála. Hogy ha nem szeretné, ne csinálja, senki se fogja emiatt lenézni. Attól fél, hogy többet nem hívják és idővel ellaposodik a társasági élete? Van jogom erre rákérdezni?          

 

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr718321145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VOGAben 2024.02.08. 09:49:14

Klasszikus példa az egymás mellett élésre. Állítja a nő, hogy ő tudja, hogy a másik mit szeretne, mit nem, hogy mit érez stb, stb... Ebből épít egy bugyuta elméletrendszert. A kákán is csomót keres ahelyett, hogy inkább örülne a rá is vonatkozó szabadidőnek... Miközben csak unatkozik. A recept: Ha elmegy az "öreg", akkor ő is induljon el valahová. Faszizhatna is, mit bánom én... akkor talán ráakadna a tegnapelőtti otthonülő filodendron hím megfelelőjére. Akkor meg az lenne a baj. Vagy fogadja örökbe a lőtéri kutyát. Számos ötletem lenne még...

Capillarissa69 2024.02.08. 16:39:51

(csak erős idegzetűeknek!)

"Rakétakényszer"?
Bárminek is nevezzük, megjelenik férfiaknál, nőknél az X generációban, de a Veteránoknál és a jövőbeli(?) Z-ben is többségiként, míg a köztesekben (Boomer, Y, s várhatóan alfa) inkább kisebbségiként.
"Nincs mit aggódnunk", mert nagy a baj, mert a "Great-Reset"-tel fémjelezett, és a járvánnyal beindított könyörtelen változtatások - még ha nem is hisszük el - a baj elfedését, és egy hagyományos módszerrel megszokott gyógyítását jelzik a nagyvilágban történtek alapján. De ez nem a mi dolgunk.

Nekünk legalább megértenünk kellene mi is történt az elmúlt évtizedek (sőt évszázad) történéseinek mélyrétegében, amelytől szinte a fejlett nyugat emberiségének nagy része boldogtalansággal, és önértékelési zavarokkal küzd, s ami miatt ebben a blogban is szinte őrültségeknek látszó viselkedésmódok kerülnek ismertetésre.

A baj - furamód - hormonális eredetű, s amint Dr. Anna Lembke addiktológus nevezi: dopamin rezisztencia áll a háttérben. Rengeteg teljesületlen vágyaink vannak, de az erőfeszítéseket, küzdelmet igénylők megvalósításához soha sincs elég motivációnk, azaz az, amelyet a dopamintermelés támogatna.

Ezek a rakétakényszeresek is - valamilyen módon - lopnak hozzá egy kis energiát valahonnan, majd hiperaktivitással bedobják magukat, és hamar kifulladva ugyanott tartanak, mint ahonnan elindultak. S szinte mindig olyanban kezdenek bele, amely könnyebb mint egy komoly és tartós erőfeszítést igénylő projekt. Tanulás? Gyermeknevelés? Két fő társadalmilag elhanyagolt terület, melyekhez külső okokat keresünk, de rossz helyen kutakodva, és magyarázva, a külső ok nem más, mint a ránk kényszerített, s gyerekkorunkból belénk nevelt hamis életszemlélet.

Máig is azt hisszük - s a fogyasztói társadalom működési lényege ez -, hogy attól leszünk tartósan boldogok, ha jólétben, kényelemben élhetünk, és körül tudjuk venni magunkat élvezetek sokaságával. Noha a tétlenség, a kiszolgáltság, a spontán elénk tóduló élvezeti lehetőségek pillanatnyilag töltődést nyújtanak, és hosszú távon lassú, de biztos önértékelés-csökkentők. Romboló hatásuk évek alatt fejlődik ki, és ugyanolyan mechanizmussal mint a drogosoknál a drogok fogyasztásából eredők.

A rezisztencia miatt csak pillanatnyi "felugrásra" vagyunk képesek, majd visszazuhanunk, és lassan süllyed alattunk a talaj. Nem jellembeli, hanem fiziológiai folyamat ez.

A kényelemmel, az élvezetekkel túlerőltetett dopamin termelésünket a biológia hormonálisan korrigálja, s az eredmény a rezisztencia. A hétköznapokban állandóan tapasztalható elégedetlenkedések, mindenben a rossz oldal meglátását, negatívba hajló gyanakvásokat, s idővel paranoiát szül. Ez a boldogtalanság. Kell is a szervezetünknek, mert a tartalékok a dühből fakadó agresszióban szabadulnak fel. Bántunk másokat, vagy éppen saját magunkat. Előző a másikban is dühöt támaszt, míg ha magunkba zárjuk, lappangva a betegségek kialakulásának forrása. Korunk életmódja ilyen, és az itteni hozzászólások is tele vannak mások véleményének leértékelésével. Pedig csak ők is ezzel energiát "lopnak".

Az új létmód "építése" már folyik, de súlyos tévedés az, hogy ezt a - nyíltan kimondottan - hedonista létmódot megint csak háborúval kellene felszámolni, ahogyan azt kb. 100 évente a történelemből látjuk. S bár a hatása drámaian megszüntetné a kiváltó okokat (kényelem, élvezetek), de milyen fegyverre kell még várnunk, hogy pontot tegyünk az ismétlődések végére? Reméljük nem az ember megszüntetése a cél.

Capillarissa69 2024.02.08. 16:46:33

@VOGAben: Megerősítelek abban, hogy a nő fordítva ül a lovon. Inkább elismerését kellene kifejeznie, mint negatívan felfogni, ami történik.

Kiegészítve amit az előbb értekeztem (amely egyébként "TL;DR" lett):

A nő is az elkényeztetettség csapdájában vergődik, és - ahogy ez mindenkivel így van - észre sem veszi, hogy nála van egy szemléletmódbéli eltérés. Számára is szükséges lenne valamilyen - önként vállalt - küzdelmi feladat.

A férfi azonban valóban vállal erőfeszítéseket, és ennek véghezvitele növeli az önbecslést, és azzal együtt az önértékelést. Kivéve ha: bedőlünk egy másik - oltári nagy - téveszmének, amely egyébként az interneten sorozatosan szedi - gyakran tragédiába torkollóan - áldozatait. Ez pedig a kapitalizmus mozgatórugója, amelybe ha beleállunk, akkor - bár évtizedek alatt, de - gyakorta elveszünk.

Ez a siker, a verseny! Ez annak a pozitív értékelése, hogy sikeresen megtettünk valamit, és negatív érvénytelenítés ha nem. Kegyetlenül belénk verték ezt. Pedig a siker csupán előrébb visz, míg a kudarc meg tanít, ami szintén előre mutathat. A túlzott sikerélmény, a sikerekre való sóvárgó törekvés ugyanolyan drog, mint a jóléti eszközök. Ugyanúgy kifárasztja a jutalmazó rendszerünket, s rezisztenciát okoz, és egyre inkább örömtelenné válik minden.

Meg kell tanulnunk: az erőfeszítések, a küzdelmek a fontosak, nem az elért eredmények. Társadalmaink számos lassan ölő, szemléletbeli méreggel vannak átitatva, amelyek már bizonyságot nyertek, hogy - bár sok helyen keményen tagadják - betegségeket képesek okozni, akár tragikus véggel. Erről Dr. Máté Gábornál olvashatunk könyveiben.

Ebből a kelepcéből kiszállni nehéz, de vannak biztató kezdeményezések (sajnos többnyire angolul). Az azonban biztos, hogy a rezisztencia mellékhatása váltja ki a negatív szemléletmódot, tehát valóban egy csapdáról van szó.
(külön téma, hogy ki, vagy mi rángatott bele ebbe)

Lorrh 2024.02.08. 21:37:29

@Capillarissa69: ezt a nagy rezetet ti találtátok ki - összeesküvés hívők - és ti is fogjátok rákényszeríteni a világra. Már akkora az elvárásotok, hogy megtörténjen ami elő is idézi.
És akkor megelégedetten nyaljátok meg a szátok szélét hogy ti mennyire okosak vagytok, előre tudtátok az egészet.
Szerintem meg beteg egó szüleménye az egész rémlátomás.

God Harald 2024.02.08. 22:59:31

@Lorrh: végig bírtad olvasni?! Én nem, de nem is csoda, mert ma resetelt az agyam. 6 megbeszélés, 2 helyszíni egyeztetés tervezőkkel…mélytorkos csütörtök.:)))

Lorrh 2024.02.09. 07:54:34

@God Harald: nem bírtam, csak lóugrásban gyűjtöttem össze a bázzvördöket.

Sztravinszka 2024.02.09. 07:57:20

Poszter, ez luxusbrobléma, nagyítóval is alig kivehető. Plusz nem sérti a kapcsolatot. Viszont van jogod beszélgetni róla, bármiről. Hátha kiderül, hofy ő erről mit gondol, miért csinálja. Lehet, hogy csak egy megmaradt szokás lassuló energiával.

Sztravinszka 2024.02.09. 07:58:52

@Lorrh:
Pláne ha végignézi a világtörténelmet, vallástörténetet, nem is értem, miért kongatja a vészharangot.

Sztravinszka 2024.02.09. 08:01:18

@Sztravinszka:
Ja, rájöttem. Ez az igazi jóléti agymenés. Ráérünk baromságokon agyalni. Még ha létezik is dopamin rezisztencia.

Billy Hill 2024.02.09. 23:33:47

"Attól fél, hogy többet nem hívják és idővel ellaposodik a társasági élete?"

Igen, attól tart, hogy a végén csak veled kell minden napjának minden percét leélnie, holott régen volt hobbija és közössége rajtad kívül is.

U. i. Azt hittem a cím alapján, hogy kényszerből sodor ő is rakétát, ha a haverjaival van. Mert van még olyan is, ha erős a csoportnyomás.

larvar0 2024.02.10. 17:09:44

Ötvenes pasi már nem fog új baráti kört kiépíteni. Ezért ha nem is kielégítő a mostani baráti köre, azokkal tart.
Ha nem megy, akkor elkopik a barátság. Ettől egy olyan ember tart, aki tudatában van annak, hogy már kevesebb van hátra az életéből, mint ami már eltelt. Ugyanilyen okból marad benne sok ember a szar párkapcsolatában, házasságában is. Nem hiszi, hogy lehet jobb vagy más. És gyakran tényleg ez a helyzet.
Inkább elmegy az asszonnyal operába, koncertre, ismerősökhöz vendégségbe, ahol nem érzi jól magát. Ez van, összeöregednek az emberek és egymásba savanyodnak. Párkapcsolatok, barátságok, ismeretségek így fásulnak meg. Kevés az olyan ember, aki 50+ évesen hirtelen új életet tud kezdeni, új kapcsolatot, barátokat, munkát szerezni, ez a fiatalok műfaja.
Ha a posztoló párja felismerné, hogy lehetne még más az élete és hátat fordítana a barátainak, akkor lehet, hogy azt is felismerné, hogy a párkapcsolatában is lehetne változás. Elköltözne Thaiföldre és 20 éves thai lányokat kúrogathatna. De megszokásból marad a nem tökéletes barátainál és az öregecskedő párjánál.
süti beállítások módosítása