„Olyan ruhákat hord, amiket már a nagyanyám se venne fel, ha élne...Hogy engedhetik el magukat annyira a nők, hogy ez legyen a vége?” - Posztolónk egyik kérdése az, hogy érdemes-e 45 éves férfiként gyereket vállalni, a másik pedig az, hogy mit lehet tenni, ha a párja, aki a gyerek-témát felvetette, egy ideje elhagyta magát ?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A kérdésemet két részre bontanám. Az egyik az Én-rész a másik pedig a Kivel-rész. A társammal hat éve vagyunk együtt, és nála most jelentkeztek komolyabban a reprodukciós igények, bár korábban megbeszéltük, hogy nem akarjuk (ő jobban is erősködött emellett, mint én). 45 lettem idén, nem tudom, hogy mennyire lennék jó és építő apuka 5-10-15 év múlva... A társam viszont megváltozott, már ami a külsejét illeti. Nem menekülni akarok tőle, megtehettem volna többször is, de szeretem őt, őszintén, és ő is engem. Nem értem nála ezt a fajta gondolkodást, hogy egy hosszabb kapcsolatba miért jó neki ennyire belehízni. Biztosan sokan érzik úgy, hogy ha megvan életünk párja, már bármit lehet, de a kényelemnek nem kéne az igénytelenséggel együtt járnia.