Akkor van szex, ha veszekszünk

2017. július 05. 07:43 - csajokespasik

„Amikor elkezdte mutogatni magán, hogy itt vannak az erogén zónái, úgy éreztem magam, mint valami oktatáson” - érdemes valaki mellett kitartani, akivel minden jól megy, csak az ágyban térnek el az igények? A nő azért marad a pasi mellett, mert a szexen kívül minden más jól működik. Levélírónk úgy érzi, mintha a párja az ágyban egy másik ember lenne.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Jelenleg egy elég összetett kapcsolatban vagyok. Előtte volt egy másik kapcsolatom, öt hónapig tartott, egy nős férfival. Én léptem ki belőle. Nem bírtam megbékélni azzal, hogy ő nem független, valójában nem is akar az lenni + átverünk egy másik nőt, aki vélhetően jóhiszemű. Kapcsolatunk megszakadt, pedig nagyon szerettük egymást. Ő a feleségével maradt, nekem lett új kapcsolatom. Amikor megszületett a gyerekük, már a beszélőviszonyunk is megszűnt. Így a legjobb. Nem részletezem, mi mindenen mentem át, a lényeg, hogy akkor ismertem meg a jelenlegi páromat, de akkor még csak baráti szinten voltunk, 1-2 üzenet, ritkán telefon, több chat. Nálam nehezen múlt el az érzés, amit az exem iránt tápláltam, de végül sikerült lezárnom lélekben.

Tovább
Szólj hozzá!

Ha szeret, akkor minek lépett félre?

2017. július 04. 07:37 - csajokespasik

„Neki van egy jó, meg egy rossz természete, néha manipulatív a környezetével, néha rendetlen, de tud nagyon kedves is lenni” - amíg a rózsaszín köd masszív, Posztolónk nem észleli egészen, hogy ezzel a lánnyal több baj is van, mint amennyit lát. A szétszórtság a kisebb probléma...

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok! A barátnőm egy év után félrelépett. Elárulta, bár némi késleltetéssel. Megcsalt, de azt mondja szeret. Jogos a kérdés: ha szeret, akkor minek lépett félre? Erre keresem a választ én is... Akkor most higgyem el, hogy szeret, csak mert azt mondja, de ha így lenne, akkor nem csalt volna meg. Paradoxon. Vagy létezik egyéb magyarázat? Botlás. Persze. A botlásokból lesznek a zuhanások. A barátnőm már egy-két alkalommal felhozta, hogy kár, hogy túl korán ismertük meg egymást, ami burkoltan annyit jelent, hogy ő még ki akarja élni magát. És tett is érte.

Tovább
Szólj hozzá!

A csajomnak túl sok barátja van

2017. július 03. 07:52 - csajokespasik

„Nagyon sokszor kaptam rajta úgy, közös ismerősök bulijain, hogy egy másik, egy általam totál ismeretlen csávóval beszélget, volt, hogy az egyik lazán fogta a derekát” – meddig volnál elnéző és béketűrő, ha azt látnád, hogy a barátnőd folyton másokkal flörtölget? Levélírónk nem féltékeny típus, de jó úton halad, hogy azzá váljon. Szerinte ez már nem az önigazolás kereséséről szól, mert ha egyszer időt és energiát fordít egy pasira, valószínűleg vár is valamit cserébe.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Kíváncsi lennék, ki, mit tenne a helyemben. Nem vagyok féltékeny típus, de mindez átlép egy határt. A barátnőmmel az utóbbi két évben van az - legalábbis ekkor szúrt szemet nekem -, hogy elmegyünk valahova, és mindig várja őt egy pasi, aki régi haver, meg nem tudom, mi még, és beszélget vele sokáig. Múlt szerdán is ülünk egy helyen, ő sms-ezik valakivel, már menni akartunk, de közli, hogy 10 perc múlva jön valaki, véletlenül ő is a környéken van, és rég nem látta. Aztán be is fut a gyerek. A párom ötpercenként mondogatja nekem, hogy mindjárt mehetünk, csak még beszélgetnek, és ne unjam magam ilyen látványosan. Én várok, várok, majd két óra eltelik, végül azt mondom, hogy este 11 van, én most elindulok.

Tovább
Szólj hozzá!

A siker titka: pénz és humorérzék

2017. június 30. 07:47 - csajokespasik

Amikor a pasi külsőleg közepes adottságokkal rendelkezik, ám dekoratív barátnőre vágyik, a jó duma és némi közvetlenség sokat segíthet. Levélírónk elmélete szerint a szintemelés legfontosabb részei a beszélőke és a félrerakott tőke. Amikor egy nő azt mondja, hogy jól megvan egyedül, nem minden esetben igaz.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Hallottam egy érdekességet, több forrásból is, a svéd nőkről: állítólag náluk ismeretlen dolog, hogy a férfi meghívja őket bármire is. Vacsora után, vagy a taxiban, már veszi elő a tárcáját és nem hagyja, hogy a pasi fizessen helyette. Ez talán az önállóságukat fejezi ki, mert úgy érzik, hogy ha mindig meghívják, azzal áruba bocsátották magukat és/vagy lekötelezetté váltak. De sok mindenre visszavezethető a dolog. Itthon ennek a totál ellenkezőjét tapasztaljuk, sőt, még sulykolják is, hogy igenis, az udvarias pasi mindent fizet, meghív és gáláns, mert ezekkel jó pontot szerez.

Tovább
Szólj hozzá!

Mit tegyek, hogy ne unjon?

2017. június 28. 07:45 - csajokespasik

„Egyik ismerőse kórházban van és amikor bementünk meglátogatni, úgy megnézte az egyik ápolónőt, hogy majdnem elsírtam magam” – a kapcsolat másfél év után rohamtempóban kezd laposodni, és a barátnő magában keresi az okokat. Meddig érdemes kitartani egy pasi mellett, aki látványosan unja már a társaságunkat?

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Egy másfél éves kapcsolatról lenne szó. Én 24 éves vagyok, a barátom 32. Amikor összejöttünk, teljesen mások voltunk, mint most. Ő visszafogottan eljárkálós, de társaságkedvelő volt és inkább a nagy dumás, vad lányok vonzották, főleg tetovált, piercinges, kihívóan öltöző lányok. Nem ivott sokat, nem is drogozott, nem cigizett, de lányokból mégis a vadakat kedvelte, mint társaság. Ezt tudom, mert sokat volt erről szó, és láttam is, még mikor nem voltunk együtt. Ellenben én egyáltalán nem vagyok ilyen, mégis engem választott. Visszafogott vagyok, de nem tartom magam unalmasnak. Ám mostanában egyre kevesebbet megyünk valahova, és még kevesebbet beszélünk.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása