Ha egy nő imponálni akar, nem panaszkodik

2020. január 10. 08:53 - csajokespasik

       

               Levélírónk szerint az a nő, aki nem a megfelelő férfi mellett élt sokáig, az a következőt már tökéletesnek akarja - jelentsen ez bármit is. Tudja, hogy a rosszat is ő választotta, nem akar hibázni többet. Posztolónk bevallja, hogy nem tökéletes, de érzelmileg jóval fejlettebb azoknál az egyedeknél, akiket levelezőpartnerei eddig választottak, mégsem kap esélyt.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

A tavalyi év levelezéseinek szubjektív mérlege: 35-45 közti nők, magát függetlennek mondó korosztály: egyik sem elégedett a munkájával, váltana ha tehetné, muszájból vannak ott. Ahogy leírták nekem, mindenképpen társat akarnak – ezt én úgy fordítottam le magamban a stílus alapján, hogy kell valaki, akire ráakaszkodhatnak (támaszkodhatnak). Volt olyan, akit mintha már a levelezés szakasza is idegesített volna, látszik, amikor nyűgből írnak – csakhogy ez egy fontos és megkerülhetetlen szakasz lenne az ismerkedés terén.
Ha hosszabb kapcsolatból lépett ki, rögtön megírja, hogy mennyire hiányzik a régi kis élete. Mondanom sem kell, hogy ez kevés jelentkezőnek esik jól. Aztán volt, amelyik elejtette, hogy nem is akar most senkit, nincs is rá ideje, - de ha annyira ragaszkodna az egyedülléthez, nem hirdetné magát sehol sem.        

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: megmondás

Egy szerelem, egy végrendelet, és egy elvesztett méltóság

2020. január 09. 07:48 - csajokespasik

       

               „Saját elhatározásából mesélte el egyszer a férfinak, hogy hazafelé utaztában a HÉV-en szemezve kikezdett egy férfivel, hazakísértette vele magát” - A szerelem egy viszonylag kortalan műfaj, ám a hetven év fölöttieknek talán méltóságteljesebben kéne űznie, legalább az érett koruknak megadva a kellő tiszteletet. Ma megtudhatod, hogy két idősebb ember húszéveseket megszégyenítő civódásokra és évődésekre is képes.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

A 73 éves Zsóka a férfi (70) felesége halála után egy évvel költözött be a férfi életébe. Addig néha felhívta, érdeklődött felőle, aztán egy év végi középszerű, de hangzatos koncertre meghívatta magát a férfival, mondván, ő csak egy egyedülálló kisnyugdíjas, szegény özvegyasszony. A férfi felajánlotta, hogy Zsóka Pesttől nem messze lévő lakásából elviszi a koncertre, és, ha a nőnek kedvezőbb, utána nála megalhat. Zsóka laza volt, adta magát, a férfinak imponált, hamar egymásnak estek, bár a férfi impotens volt, igyekezett feledtetni fogyatékosságát.        

Tovább
Szólj hozzá!

Nem anyapótlékot keresek a gyerekemnek

2020. január 08. 07:51 - csajokespasik

       

               Amikor egy gyermekét egyedül nevelő férfi barátnőt szeretne, sok akadályba ütközhet. Az egyik ilyen az előítélet hegyek, de a sztereotípiák sem könnyítenek a helyzeten, pedig az újrakezdés mindenkinek jár.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sosem voltam olyan, aki csak azokkal barátkozik, akik valamiben előre viszik az élet adott területén, nem érdekszövetségekben gondolkodom, és ez a kapcsolataimra is igaz. Esetemben körülményessé teszi a dolgot, hogy van egy gyerekem, akit se eltitkolni, se letagadni nem akarok. A visszajelzésekből azt veszem ki, hogy sokakat zavar, de én még visszajelzésnek számítom azt is, amikor hamarosan távoznak, miután kiderült az előlem elrejtett véleményük (az egyik nő egy társaságban kicsit italozott, és amikor megkérdezte tőle valaki, hogy akar-e velem majd közös gyereket, felröhögött és rám mutogatva azt mondta: „-Nem, na, mond csak meg, mi is az oka!”)        

Tovább
Szólj hozzá!

Nem vagyok egyszerű nő

2020. január 07. 07:44 - csajokespasik

       

                „Amikor később elkezd diktálni vagy ilyesmi, érzem, hogy csak visszahúz, de valahol sajnos meg is szeretem őt” - Levélírónk sokáig csak agresszív és féltékenykedő pasikat fogott ki, így most az ellenkezőjét választotta, amivel viszont új problémák merültek fel.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

egy pár hónapos kapcsolatról van szó.

Én 25 vagyok, ő 29. Az eddigi hosszabb-rövidebb (vagy épp teljesen ki sem alakuló) kapcsolataimban azt figyeltem meg, hogy szinte vonzom a lelkileg sérült, agresszív, féltékenykedő férfiakat. Korábban nem vettem észre időben a jeleket – vagy nem akartam -, csak amikor kialakult a kötődés egy formája, azóta már gyakorlottabb vagyok ebben is. Azt gondoltam, ha ő rossz helyzetben van, nekem kell rajta segítenem. Ma már ez a mondat kérdőjeles: miért nekem kell rajta segítenem? Mert ha belemegyek, egy soha véget nem érő, sehova se vezető dolog alakul ki.        

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: zűrzavar

Egy modern baleset: beleszeretett a szeretőjébe

2020. január 06. 07:58 - csajokespasik

       

                Amikor egy házasságot csak az egyik fél vesz komolyan, ott nagyon nehéz megmenteni már bármit is. A dolog akkor bukott, amikor a feleség már nem bírta elviselni, hogy a szeretője mással van és megtört. A férj a Megmentő-szindróma jeleit mutatja, szeretné megmenteni a házasságát, csak kérdés: lehetséges-e, ha már oda a bizalom?          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

... mit tennétek az alábbi helyzetben, mondjuk mindkét fél esetében?

A történet röviden: férj megtudja, hogy a nejének van – vagy inkább volt - egy két éve tartó titkos szeretői kapcsolata. Miután kiderült sok részlet, a férj kiszámolta, hogy amikor a felesége összejött azzal a másikkal, akkor ő 37 éves volt. A nő azzal védekezett, hogy nem így akarta..., de ha annyira nem akarta volna így, nem is bontakozott volna ki mindez. Próbálta úgy beállítani, hogy mindez emberi dolog, de a mocskosabbik tényező, hogy a kis kilengését a harmonikus házasság álcája alatt intézte.        

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása