A boldogság más asszonynál lakik

2009. november 20. 07:31 - Panni CsP

Arcpirító sorok következnek, melyek erősen megdolgozzák majd az érzékenyebb Olvasóink morális tápegységét. Adva van egy ifjú és egy idősebb pár - mindkét oldalon gyerekek. Az ifjú férj otthagyja fiatal feleségét – aki ráadásul szülés utáni depresszióból lábadozik - hogy összekösse életét a tapasztaltabbal, és annak már nagyobbacska gyermekével. Ismerkedjünk meg egy újdonsült férj kifürkészhetetlen gondolataival.

 

Sziasztok! Egy törzsolvasó vagyok és ígértem én is egy érdekes történetet! Nem velem esett meg, de mindenképpen tanulságos esetnek tartom. Tehát: a legjobb barátom Cs., aki mellesleg egy nagyon bohó, vidám és igen tehetséges srác - az élet zavaros tengerében elég nehezen találta meg a megfelelő karcsapásokat. Szóval anno 20 évesen egy friss szakítás után megismerkedett egy buliban egy lánnyal. Őt nevezzük T-nek. Szerelmük első látásra történt, azonban ezt maguknak sem merték bevallani. Cs. tette meg az első lépést, írt egy sms-t a lánynak, miután megszerezte a telefonszámát. Szó szót követett, a tettek pedig tetteket, az interneten egymásba szerettek, (egymástól 350 km-re laktak). Majd első találkozásukkor a sorsuk megpecsételődött, földöntúli boldogságban úsztak.

Ez a szokásos lila köd annyira elvakította őket, hogy rá 1 hónapra össze is költöztek, majd 3 hónap után a gyerekprojekten ügyködtek. Mindezt bármi papír és gyűrű nélkül. A kicsi a nagy szerelemben meg is fogant és egy aranyos kisfiúként kilenc hónap múlva meg is látta a napvilágot. Itt aztán váratlan fordulat következett be az eddig idilli kapcsolatba: a kedves anyuka sajnos szülés utáni depresszióba esett. A barátom hozzám fordult segítségért, én szívesen is adtam neki tanácsokat és igyekeztem segíteni, ahol tudtam. Azonban a sors nem volt ennyire kegyes. Belépett a képbe egy idegen nő, szintén férjnél és egy nagyobb gyermekkel. Cs. elbizonytalanodott: vágyott az ismeretlen után, ám a családját sem szerette volna hanyagolni. Mégis - valami történt, hogy mi, ezt csak Cs. tudja. Időközben a fiúcska cseperedett, Cs. elvette feleségül T.-t, úgy tűnt mindenki boldog. Most mondhatnánk, hogy összeegyeztethetetlen gondok voltak, de nem tudjuk konkrétan, mi is történt. Még én sem, pedig mélyen beleástam magam, de csak egy család, jobban mondva két család szétesését szerettem volna megakadályozni, sajnos nem sikerült. Azóta Cs. boldogan éli életét az idegen nővel és annak gyerekével. Kicsiny fiát volt felesége neveli, illetve néha Cs. is elviszi a kisfiút. Most lehet erről ítélkezni, véres kardot körbevinni, mégis azt hiszem, egy földöntúli nyugodt boldogság jellemzi most ezt az új kapcsolatot. Nincsenek szélsőségek, csak boldogság, nyugalom és béke van. Hogy meddig, azt csak a fonálszövők tudják. A családok szétestek, és a kettőből született egy új, ám de ketten egyedül maradtak, a gyerekek, pedig rendes apa-és anyaminta nélkül. Az élet és a szerelem kegyetlen, néha tönkretesz valamit, hogy egy újnak adhasson lehetőséget. Vélemény?

 
341 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr401526105

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pszichológus válaszol: Ha tudunk együtt élni papír nélkül, a gyerekhez miért kell összeházasodni? 2011.03.28. 15:53:16

Kedves KarolinaÖn nőként jobban értheti barátnőmet, én legalábbis lassan feladom. Én egy szabadelvű, nyitott gondolkodású lánnyal jöttem össze, akit nem érdekelnek a formaságok. Öt éve élünk együtt, eddig jó volt neki házasság nélkül. Mostanában szóba ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TBal 2009.11.20. 15:07:12

@dts: Jó, attól függ, ki hogy osztja fel. A híres-hírhedt Baktay Miklós/Zelka párosnak hokedlimodellje van, és annak négy lába. Ott nincs benne a szex konkrétan, csak úgy, hogy "érintés".

Kytia 2009.11.20. 15:07:33

@dts: Az én szüleim megaértelmiségiek, de ilyet nem mondtak. Bár mondtak elég baromságot a témával kapcsolatban, szóval őrájuk sem éremes hallgatni.

Basszus, a többi négy? Azokra nem emlékszem, pedig olvastam a könyvet.:)))

Na jó, megpróbálom:

Hasonló érdeklődési kör?
Hasonló elképzelések a jövőre vonatkozóan?
Hasonló nézetek (politika, vallás...stb.)?

Nna, szabad a gazda, nem jut eszembe.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 15:08:21

@Kytia: úgy olvastam, mintha egy ideje nem működne, de nyilván tévedhetek. Ha a hormonális egyensúlyod nem állandó, akkor a kémia sem lehet az. És még sok minden miatt nem, ebben viszont a változatosság lehetősége is benne van, és itt nem partnercserére gondolok elsősorban.

Kytia 2009.11.20. 15:08:30

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Egy igazi (szakács)nőnek főzés közben is megy.:)))

Kósza 2009.11.20. 15:09:35

@dts: bizalom, alkalmazkodás, tisztelet,...

zsinci93 (törölt) 2009.11.20. 15:10:54

nem volt türelmem végigolvasni ezt az istentelen mennyiségű kommentárt,annyit tudok mondani hogy ez a férfi valószínűleg nem szerette igazán az első lányt.bár bizonyára rossz volt a lánynak de szerintem jobban járt hogy viszonylag hamar megszabadult ettől a hapsitól.

FlybyWire 2009.11.20. 15:11:56

@dts: "Tegye fel a kezét, akinek a felmenői nem ezt mondták.

Hány szülő ül le ma a gyerekével, és mondja el, hogy: kisfiam/kislányom, a jó szex (is) egy kapcsolat alappillére, anélkül nem működik"

Már értem, téged is a szülők basztak el, nemcsak a nejedet a nagymama.
Az én szüleimnek semmiféle gondja nem volt, hogy ezt nekem elmondják, úgy 20 évvel ezelőtt.

Kytia 2009.11.20. 15:12:54

@Igazság Atyja: Jó szex, izmos test, hatalmas ***, menő kocsi, sok pénz.:)))

Nem is értem, miért nem rendezünk párterápiát a sok szerencsétlennek. Majd mi megmondjuk.:DDD

Csak azért rugdoslak ki, nehogy véletlen túl komoly döntéseket hozz, míg odaát vagy. Tudod, ez veszélyes. Gyerekek ihatják meg a levét, ha 15 év után rájössz, hogy a feleséged nem tud főzni.:)

dts 2009.11.20. 15:14:17

@Kytia:

Az öt:

Testi kémia - szex

Egymás iránti tisztelet

Az együtt szórakozás képessége - ha csak ketten vagytok, jól érzitek e magatokat (nem szexben)

Könnyű ráhangolódás

Biztonság - érzelmi, anyagi, fizikai, egyéb

TBal 2009.11.20. 15:15:39

@Igazság Atyja: ez hat :)
A négy evangélista a következő három: Péter és Pál.
Háromféle matematikus létezik: Aki tud számolni és aki nem.

:)

Kytia 2009.11.20. 15:16:18

@dts: És mind a többi négy megvan?

Az ötödik viszont teljesen hiányzik?

FlybyWire 2009.11.20. 15:16:28

@dts: "21 évesen nem voltam elég bölcs, és most, 36 évesen sem.
A kettő közt nem volt más nő az életemben, csak a feleségem. Eddig. És sajnálom, hogy ilyen helyzetet teremtettem, bár a sajnálattal nem sokra megyek"

Komolyan mondom, kötelezően előírnám minden férfi és nő számára, hogy az életében minimum (nagyon minimum!!!) 2-3 évet az összevissza ismerkedéssel, szexeléssel, próbálkozásokkal töltsön. Egyszerűen nem lehet előre kitalálni, hogy mi/ki lesz neked a jó.
Egyszerű példa a szexben: orális szex NEM MEGY olyannal, akinek zavar az intim szaga (illat?:). Ezért nagyon sokan nem is szeretik (persze más oka is lehet, de ez is!). Jómagam sem voltam oda érte, míg aztán találkoztam egy lánnyal, akinek viszont tényleg minden illatát imádtam (imádom?), de legalábbis egyáltalán nem zavar, sőt...
Ez csak egyetlen kiragadott példa, de egy TARTÓS kapcsolathoz ezek elengedhetetlenek! Nem élünk a középkorban...

A szülők felelősségét pedig csak ne bagatellizáljuk el, igenis nekik lenne kutya kötelességük ezekről is beszámolni. Ha máskor nem, akkor mikor a gyerek bejelenti, hogy nősül. Végig kell kérdezni... fiam, MINDEN stimmel, tuti??

Kytia 2009.11.20. 15:17:27

@Kósza: Most nézem, egész jól eltaláltad.

FlybyWire 2009.11.20. 15:18:06

@dts: én úgy szoktam megfogalmazni, hogy 3 síkon kell stimmelni:
- testi (nemcsak szex)
- szellemi (nemcsak IQ)
- lelki (nemcsak lelkivilág)

Ezek alá minden lényeges dolog besorolható.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 15:18:44

@Igazság Atyja: igazad van, mégis úgy gondolom, hogy a kapcsolatban épp a szex az, ami legnehezebben tervezhető akár középtávon. Nem véletlenül ezen fuccsol be a dolog általában.

dts 2009.11.20. 15:19:01

@Kytia: Jó kérdés. Az egyik totál hiányzik, ez stimmt, erről volt szó.

A negyedik is, csak azt nem tudom, hogy csak most,ebben a helyzetben, vagy már korábban is...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.20. 15:19:59

@dts:

hát persze, mindenki hibás, csak te nem. figyelj, elmúltál már 18, és szavazóképes voltál, amikor megnősültél, és elvetted azt a nőt, akiről tudtad, hogy nem jó vele a szex? akkor ne a szüleidet hibáztasd.

te az egyik tisztázatlan, homályos élethelyzetet generálod a másik után, amibe belerángatsz egy külső harmadikat, és két gyereket. és ezt nem a környezeted csinálja, nem a szüleid, hanem te magad.

lenne lehetőséged tiszta helyzetet csinálni, elválni és utána csajozni, de nem teszed, mert nem ez az érdeked.

Kósza 2009.11.20. 15:21:02

@FlybyWire: abban, amit mondasz, csak egy csapda van, a sok ismeret, tapasztalat birtokában az ember hajlamos elkezdeni keresni az "igazit", akit összegyúr magának a sok szőkéből ,nagymellűből, okosból, humorosból, kreatívból, bölcsészből, óvónőből,....

Kósza 2009.11.20. 15:21:59

@Kytia: örexem, de azért még törexem :)

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 15:23:14

@Kytia: akkor én nem vagyok az, legalábbis vacsora nem lenne belőle.:-))

Igazság Atyja 2009.11.20. 15:24:46

@TBal: Nem véletlenül volt a reáltudományok szeretete a hatodik. ;) Bár ha úgy értetted: "ez hatott", akkor ok. :)

@Kytia: Ez valójában csak négy, hiszen ha sok pénze van, akkor alap a menő kocsi is. Még egyszer nem versz át! :)

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Egyetértek, de mégis más felállás, ha az elején jó, aztán valahogy egyre kevésbé jó, mintha nem is volt jó soha és várjuk a csodát. Az előbbi például kommunikációval megoldható, a második meg vagy megoldható egyáltalán valahogy, vagy nem.

Kósza 2009.11.20. 15:24:58

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: olyankor kell sushit rendelni a köldöködre,... is :) az a jó vacsora

FlybyWire 2009.11.20. 15:26:13

@dts: nem tudom, nekem ez lista béna..

"Testi kémia - szex" - a kémia több ennél

"Egymás iránti tisztelet" - ez civilizációs dolog, minden embernek meg kellene lennie egymás iránt, nem szűkíthető párkapcsolatra, alapnak kell lennie

"Az együtt szórakozás képessége" - ha csak ketten vagytok, jól érzitek e magatokat (nem szexben) - ez magától értetődő, de nem feltétel, hanem feltétel következménye (szellemi, lelki összhang)

"Könnyű ráhangolódás" - na ez konkrétan hülyeség, az összhangnak eleve adottnak kell lennie. Csak azzal érzem jól magam, akivel az első perctől mindig pontosan értem, mit miért mond, mire gondol a másik. Ha már hangolódni kell, megette a fene

"Biztonság - érzelmi, anyagi, fizikai, egyéb" - olyan nincs, hogy "érzelmi biztonság" szerintem. Ha valakinek nem biztosak az érzelmei, akkor az eleve szar. Az anyagi biztonság nem feltétele a szerelemnek és a működő kapcsolatnak, sokkal inkább a kapcsolat szociális fenntarthatóságának. "Fizikai" - ezt nem is értem, csak harcművészek jöhetnek szóba?

FlybyWire 2009.11.20. 15:30:29

@Kósza: ez nagyon gyerekes értelmezése annak, amit mondtam.
Megfogalmazom másképp....
Rá kell jönni, hogy milyen nők/férfiak milyen érzéseket váltanak ki belőled, és az ÉRZÉSt kell keresni.
Az, hogy ezt az érzést mi váltja ki, az teljesen egyéni.
Arra is rájön a keresgélés ideje alatt az ember, hogy neki milyen emberi tulajdonságok fontosak. Főleg belsők, de lehet külső is. Igenis olyan pár kell, akit úgy egyben kíván az ember, de sokkal lényegesebb, hogy ne legyen olyan belső tulajdonsága sem, ami nem viselhető el hosszú távon.

Kósza 2009.11.20. 15:35:12

@FlybyWire: nem értelmeztem a mondókádat, csak hozzáfűztem valamit.

Igazság Atyja 2009.11.20. 15:36:18

@Kytia: Most olvasom csak: hatalmas ***. Az "ego"-t miért kell kicsillagozni? Hadd szóljon. :)

Kósza 2009.11.20. 15:37:24

@FlybyWire: amúgy nem gondolom, hogy ez kevésbé gyerekes felvetés:Komolyan mondom, kötelezően előírnám minden férfi és nő számára, hogy az életében minimum (nagyon minimum!!!) 2-3 évet az összevissza ismerkedéssel, szexeléssel, próbálkozásokkal töltsön.

cibetmacska 2009.11.20. 15:37:46

@dts: Valami azt súgja nekem, hogy a döntés már megszületett, és csak megerősítést vársz a kommentelőktől. A feleségednek, bárhogy is igyekszik, már nincs esélye, hiszen lepedőakrobatikában nem tudja veled tartani a lépést. (Btw: Neki is talán egy hozzá hasonlóan vallásos neveltetésű férjet kellett volna választania, akinek egy házasságban szintén nem a mesterfogások a legfontosabbak).
Szerintem egyszerűen egy korán jött kapuzárási pánikról van szó, és az új nő is csak addig fogja húzni, amíg elég érdekes és izgalmas lesz, utána jöhet a következő.

FlybyWire 2009.11.20. 15:37:57

@Kósza: igen, de a hozzáfűzésedtől félreértelmezhetővé vált, ezért igyekeztem korrigálni :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.20. 15:38:47

@dts:

olvastam. na és? attól, hogy tagadod, vagy nem mered magadnak bevallani, még másra akarod kenni a felelősséget.

egyébként mit vártál, idejössz, és akkor majd közösen mindenki téged fog sajnálni, hogy te szegény, szar a szexuális életed, persze, minden rendben van, csináld csak tovább?

még mindig meg lenne a lehetőséged tiszta helyzetet teremteni, de te inkább sajnálod magad továbbra is.

a tisztességes az lenne minden féllel szemben, ha most fél évig nem feküdnél le se a feleségeddel, sem a másik nővel. a másik nővel nem is találkoznál. ezalatt az idő alatt eldönthetnéd, hogy mit akarsz. ha a másik nő szeret téged, megvár. a feleségednek lenne gondolkodási ideje, hogy egyáltalán akarja-e azt a szituációt, amibe belekényszerítetted, mert belekényszerítetted, mert fél, hogy elhagyod. muhaha, tök mindegy, mit csinálna, így is, úgy is el fogod hagyni. csak így még jól meg is aláztad. nem szereted, mert ha szeretnéd, akkor nem rúgtál volna bele kettőt ezekkel a megalázó szituációkkal.

remélem, legalább annyi eszed van, hogy gumit használsz a szeretődnél, és nem viszel haza nemi betegséget, meg nem csinálsz neki zabigyereket.

FlybyWire 2009.11.20. 15:40:09

@Kósza: pedig ez nem gyerekes felvetés, hanem egy nyilvánvalóan viccesnek szánt túlzás.
Az, hogy minden egyes embernek javára válna egy ilyen időszak, nem is kérdéses, tök egyértelmű.
Az "előírás" rész volt a vicc. Értem már? :)

Igazság Atyja 2009.11.20. 15:44:51

@FlybyWire: Érzelmi biztonság szerintem van. Ott az egyén nem (csak) a saját érzéseiben biztos, hanem elsősorban a másik iránta való érzelmeinek meglétében és minőségében. A többivel egyetértek. Ha az egymás iránti tisztelet hiányzik, pont akkor merül fel annak az igénye, hogy a hiányzó pilléreket házon kívül keresse a delikvens.

FlybyWire 2009.11.20. 15:48:21

@Igazság Atyja: persze, hogy létezik érzelmi biztonság, ez természetes, csakhogy az nem feltétele a jó kapcsolatnak, hanem következménye.
A feltétele a bizalom, de legalább annyira a kiegyensúlyozott személyiség, és az önbizalom.
Ha valaki önmagában sem biztos, úgy is képes lesz féltékenykedni, hogy valóban nincs rá semmi oka - és már lőttek is az érzelmi biztonságnak.

FlybyWire 2009.11.20. 15:51:19

Bevallom, szarul fogalmaztam, mikor azt írtam, "olyan, hogy érzelmi biztonság" nincs.
Van, csak mondjuk én másképp nevezném. Főleg, ha feltételrendszerről beszélünk.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 15:55:46

@Kósza: Ez már igaz.:-)

@Igazság Atyja: ezt nem tudom pontosan, de nem csodálkoznék azon, ha fordítva is működne, hogy pl. az elején nem kifejezetten jó, de aztán!:-)) Persze ezt szinte senki nem szokta kivárni.:-)

FlybyWire 2009.11.20. 15:59:37

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: szerintem a szex minősége egy görbe... ha nem is alakul tökéletesen a legelején, később simán javulhat igen jelentőset is a minősége, sőt akár éveken át is :)
Aztán persze előbb-utóbb laposodni fog, de lehet azon is azért segíteni!

Igazság Atyja 2009.11.20. 16:07:59

Ha nem produkál 10 pontos talajgyakorlatba illő figurákat a hölgy az első együttlét alkalmával, "bonyolult a lelkem mostanában"-jellegű szöveggel kell továbbállni. Azt mindig elhiszik. :)

Kósza 2009.11.20. 16:09:28

@Igazság Atyja: "nem benned van a hiba, hidd el, Te sokkal jobbat érdemelsz!" :)

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 16:12:11

@FlybyWire: koordinátarendszerben még nem gondoltam át ezt, de igazad lehet.:-)

@Igazság Atyja: Röptében is megy?:D

try 2009.11.20. 16:12:22

@FlybyWire: Amin szerintem lehetetlen segíteni: ha hosszú éveken át nem lép hozzá az asszony a férfihoz, akivel egymást választották, azt súgva tüzes szemekkel: "Vágyom rád..." ...akkor a férfi egy idő után már nem kullog oda asszonyához, inkább "intézi" egyedül. De nagyon magára tud maradni... és nem pusztán a szex miatt érzi magányát.

Igazság Atyja 2009.11.20. 16:12:37

@Kósza: Az se rossz! Esetleg: "Még nem vagyok felkészülve erre a kapcsolatra." :)

Kósza 2009.11.20. 16:15:41

@Igazság Atyja: asszem ez egy másik blog témája lenne! Nézzük inkább mi sül ki ( :-) ) a szexualitás kétdimenziós koordináta rendszeren történő ábrázolásából :)

FlybyWire 2009.11.20. 16:19:11

@try: ja, sajnos nem idegen tőlem sem a jelenség.
Ez a jó a kapcsolatok elején. Szex bárhol bármikor! :D
Igazi mazo, vagy nagyon-nagyon-nagyon naiv és tapasztalatlan az, aki egy olyan nővel együttmarad, aki a kapcsolat elején nem kapható (szinte) bárhol és bármikor egy kis akcióra :)

Igazság Atyja 2009.11.20. 16:20:38

Elképzelhető, hogy a szexet időben leíró függvény egy görbe, de talán nem mellékes, hogy az origóban a minimuma, vagy maximuma van. :) Mindenesetre én inkább a sex(x)=69 földöntúli egység konstansra voksolok, mint például a szinuszfüggvényre.

Kósza 2009.11.20. 16:24:01

bezár a bazár, elköszönök a mélyen cizellált lelkületű, ugyanakkor rendkívül potens úri közönségtől, a hölgyeknek kézcsókom, jó hétvégét mindenkinek!

try 2009.11.20. 16:26:09

Messzire jutottunk a szülés utáni depressziótól. Szerencsére:-)

FlybyWire 2009.11.20. 16:26:17

@Igazság Atyja: az, hogy mi van az origóban, két embertől függ. Az, hogy hol a függvény csúcspontja, megintcsak (mindkét tengelyen). Nyilván nem jó, ha 0-ról indul, de nem kell magasról indulnia, hogy igen magas legyen.
Teljesen változatos, de a gyengéből is lehet iszonyú jó idővel, és a már rögtön az elején fantasztikusból is lehet még jobb, ez a lényeg :D

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 16:26:17

@Kósza: viszont.:-)

@try: Elnézést: miért (ne) lépne? Már asszony a választottjához, ugye.

FlybyWire 2009.11.20. 16:27:44

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: ez elég naiv kérdés... de látod, van ilyen. A libidó nem állandó és magától mindig újratermelődő, sajnos :(

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 16:30:53

halmazelméleti szex nem is lesz?:-)

try 2009.11.20. 16:33:06

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Ezer oka lehet. Vannak nők, akik egész eddigi életükben nem kerültek olyan férfi mellé, aki mellett megismerhették volna a FÉRFI iránt érzett vágyat. (vannak, hidd el) Mondjuk lehet az is, hogy magát a szexet "szeretik"... ez a szerencsésebb... de azt gondolom, ezek a hölgyek nem itt dumcsiznak. Persze lehet, hogy a férfi a ludas, mert nem is szeretnivaló :-)))) ...de ezt kizárhatjuk, minden bizonnyal minden pasi szeretnivaló. Lehet, hogy neveltetése tartja vissza: túl... izé... "vallásos"... és jó a társaságban, meg a konyhában, de... van oka, hogy nem lép oda párjához. Kell, hogy legyen oka... mert valamiért nem teszi. Vagy tudod konkrétan, hogy miért nem?! mert érdekelne engem is:-) Tudod, a kapcsolatok elején gyakran előfordul, hogy a férfi vágya még tükröződik a nő szemén. És ezt a tükröződést gyakran tévesztik össze a férfiak a nők saját, valódi vágyával. És azután jön a csalódás... :-(

alib 2009.11.20. 16:36:05

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: ezt nem értem ezt a hangnemet, itt egy ember, aki elcseszte, lassan dereng is neki, hogy nagyon, erre lebaszod. Azt hiszem, most nem éppen erre van szüksége. Nyilván egyedül kell kimásznia a szarból, és akár magától is rájöhetett volna, hogy szex nélkül nincs kapcsolat, de nem jött rá. Hát nem szarik mindenki spanyolviaszt, ahogyan te teszed, gondolom ezek szerint minden reggel.
Az én szüleim sem vitték túlzásba a nevelést, és képzeld, normális minta nélkül nagyon is nehéz normálisan csinálni a dolgokat, főleg amikor a hozzád hasonlók ilyen stílusban intézik el azt, amikor valamit végre normálisan szeretnél csinálni, csak éppen nem tudod, hogyan kezdjél hozzá.
Képzeld, előfordul néha emberekkel, hogy segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy megoldjanak egyes élethelyzeteket. Bár számodra ez az érzés nyilván ismeretlen, mert valószínűleg még arra is képtelen vagy, hogy a saját tévedéseidet belásd.

Igazság Atyja 2009.11.20. 16:36:28

A térgeometriailag megnyerő hölgyek részhalmazával de.
Itt ma nem akármilyen igények fogalmazódtak meg. :)

cibetmacska 2009.11.20. 16:37:27

@FlybyWire: Namármost mi van azokkal az exponenciális függvényekkel, amelyek egy bizonyos aszimptotát egyre jobban megközelítenek, de sohasem érik el? Ha jól értem, dts esetében is erről van szó. A kérdés pedig az, lehet-e belőle még tangensfüggvény :-)))

Igazság Atyja 2009.11.20. 16:38:55

@try: Az irodában, munkaidőben kevésbé körülményes egy érdekes blogra kommentelni, mint vadszexelni. Legalábbis többnyire. Vagy azok a hölgyek nem dolgoznak? :)

try 2009.11.20. 16:45:25

@Igazság Atyja: Nem tudom... sem munkaidőben nem vagyok, sem irodában, de ha ott lennék, nem itthon influenzásan, akkor sem tudnék blogra kommentelni, mert sajnos nekem munkaidőben dolgoznom kell... :-( ...egyébként én a kommentelők azon csoportjába tartozom most, akik a felmerülő gondolatébresztőkből választ várnak a bennük kavargó kérdésekre (mint pl. dts), és nem azok közé, akik megmondják a frankót... sajnálom, ha véletlenül félrevezettem bárkit is:-)))))

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 16:51:10

@try: hm, igaziból nem tudom, mi az oka, de ennél egyszerűbbnek képzelem a helyzetet: nem kívánja a férjét, a szexet, unja az együttlétet, büntet, dacol - pláne, ha sikerült gyereknőt választani, talán ilyesmik. A nőknek egyértelműen látszik a szemén, ha kívánnak egy pasit, (pláne, ha még érintés sem volt) nem gondoltam, hogy ez összekeverhető a visszatükröződéssel, de ezt ti tudjátok.

try 2009.11.20. 16:56:05

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Szerintem ha egy nő valamit kíván egy pasitól, az összekeverhető, pláne, ha csak a szemét figyeled. Ha tovább jutsz: légzés, szívverés, remegés... na, ezeket nem lehet megjátszani. De nézni... vágyakozva... :-)

Persze lehet, hogy tévedek.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 16:59:15

@FlybyWire: a miért kérdőszó vonatkozhat ok- és célhatározóra egyaránt, értsd: a szex sok nő kezében eszköz, hogy elérjék a céljukat, mocsok dolog, de ez van. Lingvisztikai szex?:-)

dts 2009.11.20. 16:59:29

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: mondom: olvass! Éppenhogy nem tagadom, hogy alapvetően én tehetek az egészről. Persze könnyem epét hányni, mint kicsit gondolkodni...

Tavaly azt mondtam, amikor egy nő szeretett volna tőlem többet: na haragudj, vonzó vagy, de feleségem van, családom, és boldog vagyok.
És így volt, nem lózung.
Akkor az a nő megkérdezte, hogy és mi lenne akkor, ha egyszercsak szerelmes lennék valakibe? (Nyilván magára gondolt...)
Azt mondtam: ez velem nem fordulhat elő, mert szeretem a feleségem.

Soakt gondolkodtam, miért történt velem mégis mindez. Jártam pszichológusnál, párkapcsolati terapeutánál, megkértem a feleségemet is, hogy menjünk el, és el is mentünk.

Talán azért, mert túl elégedett voltam és túl gőgös...?

Hiheted azt, hogy mint alfahím élem meg, és tulajdonképpen dagad a mellem a büszkeségtől, hogy lám, milyen fasza gyerek vagyok és milyen kurvajó így - de nem így van. (És valószínűleg nem írnék ide.)

A kommentelőktől pedig kurvára nem megoldást várok,pláne nem feloldozást mert nem is adhatnak. Ahogy a könyvek sem, a pszichológus sem, a párterapeuta sem, senki.

A megoldást - jól tudom - nekem kell megtalálni.

Csak véleményekre voltam kíváncsi. A tiédre is.

És tényleg, tiszta szívemből és őszintén kívánom, Neked is, aki valamiért nagyon haragszol rám: soha, soha ne kerülj ilyen helyzetbe. Még véletlenül se. Bár véletlenek - azt mondják - nincsenek.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.20. 17:10:49

@try: Nyilván, azt az esettel nem számoltam, hogy csak valamit kíván a pasiból, pedig belevehettem volna. Bár azt gondolom, hogy látszik, hogy csak szexet akar, vagy a pasi is kell, azért nem mindenki képes díjnyertes alakítást nyújtani ebben.

Kytia 2009.11.20. 17:55:36

@dts: Ne hallgass senkire, a könyv 5 pontja tök jó!

@Igazság Atyja: :DDD

@FlybyWire: Én egyetértek. Szerintem a tapasztalatszerzés nem az idealizálás téves ösvényére visz (hú, de szép volt), hanem pont a valódi vágyaink és a különböző kapcsolatokban való működésünk megismerésére. Aki valódi emberekkel ismerkedik, az egy csomó emberi hibát megtapasztal, és arról is pontosabb képe lesz, mit nem tud elviselni a másikban. Idealizálni inkább azok szoktak, akik nem mennek ki a brutálisalantas külvilágba, csak otthon olvassák a Romana-t/Playboy-t :), majd összejönnek az első kicsit is megnyerő férfival/nővel, aki az útjukba akad.

pucros 2009.11.20. 17:55:41

Az életben annyi minden van érettséghez, képzettséghez kötve. A gyermekvállalás miért nincs?

Miért lehet egy gyereknek bárki a szülője?

Igazából persze "miért lehet bárkinek gyereke" a kérdés, csak így elsikkadna a lényeg. Talán lehetne úgy is feltenni: akinek a gyámügy nem adna örökbe gyereket, az miért tarthatja meg a sajátját?

pucros 2009.11.20. 18:08:59

Az ember életének különböző szakaszai vannak. A párválasztás kora az egyik, azt követi a saját családé. Ha a párválasztás lezárult, akkor jöhet a gyerek. Előbb nem.

Ha pedig már nincs napirenden a párválasztás, akkor hiába jön akárki vonzóbb, hiába lesz akár szerelmes is valamelyik szülő, ez már indifferens. Okozhat álmatlan éjszakákat, de alapvetően nem befolyásolhatja a dolgok menetét, hiszen már lezárult az a korszak, amikor jelentkezőket fogadtunk. Lehet nagyon sajnálni is, hogy nem jött korábban az illető, amikor még nem lett volna késő. De ez minden. A gyerekek vannak az erőfeszítések középpontjában, és még ha elvben nyitott is lenne a házasság, nem illeszthető be a napirendbe külső viszony, nincs idő rá.

Ehhez azonban valóban tudatosan, mindörökre le kell zárni a család előtti korszakot. El kell fogadni, hogy a korábbiak helyét más típusú örömök és gondok foglalják el. A szerelem innentől diszfunkcionális (már persze a családot összetartó köteléken kívül; de hát az nem szerelem már, az sokkal több annál).

pucros 2009.11.20. 18:12:16

Házasságkötéskor a nő bízik abban, hogy a férfi majd meg fog változni. A férfi meg abban bízik, hogy a nő mindig ugyanilyen marad. De mindketten tévednek.

Igazság Atyja 2009.11.20. 18:50:11

@pucros: Ezt korrektül összefoglaltad. Sajnos manapság az emberek jelentős része túl hamar és túl különös szempontok alapján nevez egy másik embert a "párjának".

Azonban a férfiaknak is van egy olyan részhalmaza, akiknél a nők abban bíznak, hogy nem változnak meg a házasságkötés után. Ők sosem nősülnek meg. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.20. 19:16:01

Nu, végigolvastam a kommenteket. JÓk voltatok ma! :)

A depressziót hisztinek gondolóknak kívánok minden jót :)
A szülés utánra vonatkozólag meg feltétlenül. (ehhez kapcsolódik: anatómiailag minden nő alkalmas a hüvelyi szülésre, mégis császároznak, sok hülye picsogó asszony, nem akar rendesen szülni!)

A kapcsolati három(5)láb is jó. :D
Szerencsétlen dts-t meg sajnálom, de magának kereste a bajt. Viszont feltétlenül becsülendő, hogy szeretné és törekszik is megoldani. Bárcsak az én exem a tizedét akarta volna. Válás: minél előbb. A gyerekek rugalmasak. Fentebb írta valaki, hogy melyik két korosztály a legsérülékenyebb ebből a szempontból, neki van igaza :)

Nem t'om mit akartam még mondani :))))) - majdcsak eszembe jut.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.20. 19:17:15

@pucros:
hála istennek, vannak tanulékony emberek, nemüktől függetlenül :D

pkrisko 2009.11.20. 19:46:23

Össze kell hozni egy randit a hoppon maradt felek között! :D

Kytia 2009.11.20. 20:25:24

@pucros: Ez tényleg jó kis komment. Ha mindenki így gondolkodna, nem válnának annyit. Viszont nem is házasodnának annyian...ami nem biztos, hogy baj.:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.20. 21:39:48

@dts:

voltam ilyen helyzetben. pontosan ezért mondom, amit mondok. hogy a gyereked ne hányjon le, amint betöltötte a 18-at. hogy a feleséged ne kerüljön a pszichiátriára, miközben te továbbra is úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne, és mintha te ezt minden további nélkül megtehetnéd, mert jogodban áll. hogy ne egy erkölcsi hullaként szállj ki a házasságodból. hogy legyen esélyed látni az unokáidat.

@alib:

nyugodj meg, én is elég kevés normális mintát láttam. és nem, nem szarom a spanyolviaszt. a tévedésekkel kapcsolatban: nos, nekem is volt egy pár, nem is kicsi. csak én nem próbálom meg másra kenni. és ha nem haragszol, nem fogom simogatni a buksiját olyan embernek, aki éppen egy mocskos, gerinctelen szituációba rángat bele két gyereket, egy feleséget, meg egy szeretőt. de te nyugodtan tedd meg, szabadságodban áll.

egy dolog hibákat elkövetni, és egy másik dolog sorozatosan belerugdosni a téged szerető emberekbe.

Erásss 2009.11.20. 23:04:02

Látom mindenki tud aludni,csak én nem...Ez szomorú!Akkor álmodjon mindenki nagyon szépeket!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.11.21. 13:48:26

@dts:
Tisztelet
Bizalom
Őszinteség
Szeretet

Azt hiszem ez a 4 pillér.
DE lehet kevertem valamit.

sován 2009.11.21. 17:30:59

Szevasztok! Kíváncsi lennék dts-nek pl mit mondott aterapeuta, vagy acihológu. Azért is érdekel, mert bár kissé brutál Vérnyúl (stb.) de valszeg igaza van. Mondjuk arra is érdekelne, ha ő járt ilyen szarban, hogyan és milyen eredménnyel mászott ki belőle. Mert egy dolog mondani.....

Marga Rita 2009.11.21. 22:49:29

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Nem eszik olyan forrón....

Ami engem illet, nekem sosem kéne "áldozat". Velem ne kötelességtudatból vagy bűntudatból maradjon valaki, vagy mert házasságkötéskor megígérte, hoyg jóban, rosszban, vagy mert fél, hogy a pszichiátriára kerülök, etc. Az ilyen ragaszkodásnak nincs értéke. Vagy vágyik rám/ránk, és azért, maradjon. vagy járja saját útját. Kötelességtudó áldozat nem kell.. Nekem nem kéne.
Na nem folytatom, mert te érzelmileg viszonyulsz a kérdéshez. Olyanokkal meg nem vitázom.:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.22. 13:01:50

@sován:

teljesen mindegy, mit mondanék magamról, az nem fogja megváltoztatni dts hozzállását, és a ti véleményeteket.

dts ebben a pillanatban nagyon durva családon belüli erőszakot tesz a feleségén, és ehhez az egész társadalom asszisztál, és mentegeti, hogy ezzel nincs semmi baj, és ezért meg ezért elfogadható. nos, nekem nem. és sajnos ismerem annyira a pszichés akció-reakció folyamatokat, hogy meg tudom mondani, mi lesz a vége.

aki erkölcstelen, etikátlan dolgot csinál a családjával, és rákeni másra, ne csodálkozzon, ha pár év múlva totál egyedül lesz, és mindenki le fogja hányni.

@Marga Rita:

természetesen teljesen szubjektíven és érzelmileg állok hozzá a kérdéshez, mert ez egy érzelmi-erkölcsi dolog, amikre az észérvek nem igazán vonatkoznak. és tényleg felesleges velem vitázni, mert úgysem fogok olyan álláspontot elfogadni, ami legitimálja ezt a fajta viselkedést. tök mindegy, milyen észérvet hozol fel rá, és milyen logikusan érvelsz.

sován 2009.11.22. 16:51:15

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Ok. Vegyük még egyszer. Értem amit mondasz. Egyet is értek vele. És nem akarom menteni dts-t. De az alapján ahogy írod dts-nek nincs esélye. Így is úgy is szarban marad. Ha marad azért, (áldozat, csak a gyerekeiért teszi), ha megy azért is. Mert jól lehányják ahogy írod és egyedül lesz. Mert etikátlan volt a családjával. Hogy lehet etikus? Arról most ne beszéljünk, hogy mi lett volna ha. (időben dobja be otthon a gondjait és nem kavar be más nővel). Ahogy én néztem nem keni másra a gondjait. Kiutat keres. Azt írod, hogy te már jártál ebben az utcában. Ezért érdekel, te hogy oldottad meg. Hogy jöttél ki belőle jól, rosszul? Otthon maradtál és működik vagy léptél fél év múlva? Ha igen összejött a másik csajjal, beszélsz a gyerekeiddel? Harmadik csaj lett belőle, vagy egyedül maradtál? Hogyan élted meg? Érted miért kérdem? Mert ezek válaszok. Ez már megváltoztathatja dts hozzáállását. Kicsit Csernusosak a kommentjeid amivel semmi baj, de választ nem adsz, ahogy Cs. sem. Így meg a szerencsétlen lúzer dts csak azt érzi, hogy porig alázzák. Amit egyébként megérdemel, de ha már valaki volt ilyen szarban akkor a példa segíthet, hogy hogyan lehet újra Ember. A családja a csaja és önmaga előtt. Na mindegy nem vájkálni akarok, csak érdekel egy ilyen bonyolult szitu megoldása....

Marga Rita 2009.11.23. 08:01:16

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
A te kommentjeidből süt, hogy hozzáállásod egyik központi eleme a bosszú. Szenvedjen csak az elkövető, megérdemli. Épphogy nem az eredményre, az elszenvedőkre koncentrálsz, hanem az elkövetővel foglalkozol.
Én viszont azt mondom, hogy az "áldozat", a bosszú nem biztos hogy megnyugtató helyzethez vezet. Sem a feleség, sem a gyerek számára. A feleség esetében még az emberi méltóságát sértő szituációt is eredményezhet. Amennyiben persze valakinek nemcsak az együttélés ténye, hanem annak minősége is számít... Aki bosszúban gondolkodik, vagy kapcsolatfüggő, és csak az életközösség megtartása a célja, az nem gondolkodik ilyesmin. Én viszont vallom, hogy a gyerekemnek joga van egy kiegynesúlyozott apához, nekem pedig egy hiteles kapcsolathoz, ahhoz, hogy olyannal éljek együtt, aki nem kötelességtudatból, bűntudatból, jólneveltségből van velem, hanem mert teljes szívéből ezt akarja: engem, minket. Ezt nevezik tartásnak... Hogy nem kell mindenáron valami, az "igazság" kedvéért, az elégtételért. Itt nem a "bűn" a fontos (az már megtörtént, nem lehet visszacsinálni), hanem annak felismerése, hogy a bünti, az ami a bűnös bűnbűnatából következik, az nem biztos, hogy üdvözítő. Hogy méltatlan eredménnyel járhat, éppenhogy elveszi az esélyét annak, hogy méltó körülmények között éljen. De hogy ezt lásd, ahhoz el kell szakadnod a büntető gondolkodás fogságából... Ahhoz az kell, hogy magadra is gondolj, és ne az elkövetőn, az ő megbüntetésén agyalj... Ellenben azt gondolhatnánk, hogy nincs túl nagy önbizalmad - hogy én is pszicholgizáljak egy kicsit...:)

Marga Rita 2009.11.23. 08:03:54

@Marga Rita
"hogy méltó körülmények között éljen"
mármint az elszenvedő:))

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.24. 14:41:36

@sován: @Marga Rita:

azért nem írok a saját esetemről, mert mivel nem én voltam az aktív fél, aki belerángatta a családját egy mocskos, gerinctelen szituációba, nem tudom megmondani, hogy ki-mit-hogyan oldott meg. megoldás nincs, ha már egy ilyen szituációt kialakított valaki, maximum kárt menthet, azzal, hogy a szituációt felszámolja, és igyekszik a már megtörtént károkat helyrehozni. válaszokat sem adhatok, csak megmondhatom, hogy mi lesz a lehetséges érzelmi-családi kimenetele a szituációnak. kiutat sem nyújthatok, mert ebből a szituációból már nincs kiút. ez egy olyan szituáció, amit meg sem szabad engedni, hogy kialakuljon.

bosszú: nyugodj meg, az elkövető már elintézte a feleség emberi méltóságát. nem kell ide bosszú, meg akármi. már olyan sérülések történtek, amiket az égvilágon senki nem fog tudni helyrehozni semmilyen bosszúval, kiúttal, válasszal, mindenféle mentegető blablával. bünti: ki beszél büntiről? a harag, düh, mittoménmi olyan érzelmi reakció, amit ha fejreállsz, akkor sem tudsz kontrollálni. és könyörgöm, fogjátok már fel, hogy itt nem rólam van szó, hanem arról, hogy ez a szerencsétlen ostoba dts gyakorlatilag érzelmi bántalmazást követ el a családján, és a család természetes önvédelmi érzelmi reakciója az, hogy ha folytatja ezt a bántalmazást, akkor megszakítják vele a kapcsolatot, vagy ha nem teszik meg, akkor tovább fogja folytatni a bántalmazást, mert most is csak a felmentéseket keresi a viselkedésére, és ezzel egyenes irányban az érzelmileg labilis feleségét a pszichiátriára juttatja, mert ezt nem fogja sokáig bírni ép ésszel...

egyébként azon csodálkozom, hogy miért nem a passzív, kiszolgáltatott, elszenvedő fél szempontjából nézitek az eseményeket. érdekes dolgokra jönnétek rá, az biztos.

nem értem, miért kéne az elszenvedőkre koncentrálni, amikor ők úgysem tehetnek semmit. mit csináljon a gyerek, vagy a megcsalt feleség? apu, ne lépj félre, kérlek. édesem ne csalj meg. aztán? fog valami történni? na ugye.

uff én szóltam. aki nem érti, az menjen, csalja meg a csaját, kérje rajta számon az análszexet, hogy a másik megcsinálta, aztán próbáljon rajta maradni 8 másodpercig. (ugyanez érvényes fordítva is)

dts 2009.11.25. 15:04:39

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Ne haragudj, de nem csinálsz mást, csak fröcsögsz, és nem olvasol.
Többször leírtam NEM AZT, hogy szánom-bánom, mert az nem segít, hanem azt, hogy igenis felelős vagyok a kialakult helyzetért - ami megintcsak nem segít,ha ezt beismerem, hanem ténymegállapítás, de kiindulási alapnak megtenné a "hogyan tovább?" kérdéshez, ha te nem csinálnál úgy, mintha legalább idáig nem jutottam volna el.

Persze,pár hozzászólásod óta nem igazán számít, hogy te mit gondolsz, mert valami engesztelhetetlen düh és gyűlölet árad felém tőled, amihez persze megvan minden jogod, de egy ideje kezdem úgy érezni, hogy amit folyamatosan számonkérsz rajtam - t.i. az önvizsgálatot - azt a múltban Te magad elmulasztottad megtenni, amikor Neked kellett volna; csak beszélsz róla, de nem gyakoroltad. Vagy Te is voltál így megbántott, és nem tudod feldolgozni - hogy melyik az igaz, azt csak Te tudod.

De ha már belekezdtem, szintén csak tényközlésként pár dolog: a feleségem TŐLEM tudta meg. Az is tény, hogy nem egyenes a gerincem, azóta sem. Az is tény, hogy csapdába kerültünk érzelmileg mindketten. Ő várja, hogy kikecmeregjek, én meg nem tudok.

Számodra lehet, hogy hihetetlen, de ez nem úgy működik, hogy a bűnös az végletesen bűnös, gonosz lélek, aki csak röhög a markába, érzéketlen fatuskó, elégedett, élvezi és leszarja, hogy mi a következmény.

De megközelíthetném másképp is a dolgot, íme: nem azért lettem szerelmes, mert összegabalyodtam valakivel, és olyan marha jó volt, hogy nem bírok az ösztöneimmel.

Szerelmes lettem. És jött vele együtt a bűntudat, szinte azonnal, hogy nem szabad(na). Egyik oldalon az érzelmek netovábbja, a lélek fénye - a másikon a lélek sötét teadélutánja, Copyright by Douglas Adams.
És itt szex még sehol. Sehol.

Képzeld el, hogy szerelmes leszel. Remélem, megtapasztaltad már ezt az érzést. Képzeld magad vissza abba a helyzetbe.

És mondd azt magadnak, hogy holnaptól nem vagyok...

Na, menne?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.26. 16:03:53

@dts:

ha nem vetted volna észre, már kommentek óta nem rólad szól az egész, hanem rólam. amibe nem vagyok hajlandó belemenni nagyon egyszerű okok miatt, tekintve, hogy nem én voltam az aktív fél, és nem volt semmi befolyásom a helyzet felett.

de tekintve, hogy meggyőződésed, hogy az egész világ a szeretőddel, a feleségeddel és a blogtársadalommal együtt csak rólad szól, tökmindegy, mit mondok, úgysem fogod sem felfogni, sem elfogadni.

1. gyereket csináltál a feleségednek, akikért felelősséggel tartozol, akár tetszik, akár nem.

2. az ilyen szex és félrelépés dolgokat illett volna a gyerekcsinálás előtt átgondolnod, hogy a feleségednek legyen esetleg lehetősége előtte választani, hogy mit akar. akar-e gyereket egy olyan férfitól, aki majd félrekefél, vagy inkább keres valaki mást.

3. ne nyavalyogj nekem a szerelemről, azért vagyunk emberek, és nem állatok, mert tudjuk az érzéseinket, döntéseinket, ösztöneinket kontrollálni. érdekes módon én mindig azt hallottam, hogy a férfiak azért jobb döntéshozók, mint a nők, mert kevésbé befolyásolják őket az érzelmeik. de persze ha megcsalásról, meg lelépésről van szó, akkor persze az érzelmeknek nem lehet ellenállni, nem kell a saját rossz döntéseidért, általad kialakított szituációkért felelősséget vállalnod, mert veled "csak úgy megtörtént". (és most képzeld el azt a szitut, hogy a feleséged a dühre-sértettségre hivatkozva lemeríti a bankszámládat, a szeretőd meg a szerelemre hivatkozva felcsináltatja magát. na ugye.) bocs, lehet hogy a feleséged megette ezt a szöveget, én nem. lett volna rá lehetőséged, hogy azt mondd, hogy bocs, én nős vagyok, én ilyenbe nem megyek bele, és nem találkozol többet azzal a nővel. lett volna lehetőséged nem lefeküdni vele, de mégis "szerelmes" lettél bele, mégis találkozol vele, mégis lefeküdtél vele, és most nyivákolsz, hogy jajj de szar helyzetben vagy. bocs, hadd ne értsem meg a problémádat. egyébként a párkapcsolat, a család és a házasság intézményeket nem kizárólag arra találták ki, hogy a te szexuális igényeid ki legyenek szolgálva.

4. egyébként gratulálok, hogy a feleséged tőled tudta meg. most aztán örülhetsz, hogy eggyel több ember érzi magát szarul a hülyeséged miatt. (már ha a szeretőd jól érzi magát ebben a kapcsolatban, amit megint csak kétlek.) a megcsalt felet különösen szemét dolog terhelni a saját bűntudatoddal, meg a mentális pocsolyában dagonyázással. olyan szinten agyonbonyolítottad a saját magad által indukált szituációt, hogy abból már érzelmileg épen egyik fél sem fog kikerülni, tényleg csak gratulálni tudok. ahol el lehetett rontani, ott elrontottad.

5. fröcsögés, engesztelhetetlen düh, gyűlölet:

mégis mit képzeltél, majd simogatni fogja mindenki a buksidat, hogy nincs semmi baj? de igen, baj van. elrontottad az életedet, meg még másik 4 emberét és ahelyett, hogy meghallgatnál egy olyan embert, aki átélte a másik oldalról, és el tudja mondani neked a lehetséges érzelmi következményeket, mivel se a gyerekeid, sem a feleséged (de még a szeretőd is hintában van tartva) nem jut igazán szóhoz a kapcsolatodban, számon kéred, hogy miért nem vagyok hajlandó, vagy képes érintettségem okán megérteni a szituációdat és simogatni a buksidat. azért, mert nem azért kezdtem bele ebbe a beszélgetésbe, hogy buksit simogassak, hanem azért, hogy lehessen látni egy "másik" felet is.

6. inkább abba gondolj bele, hogy amit te belém gondolsz dühöt, fröcsögést, engesztelhetetlen gyűlöletet, fel nem dolgozott megbántást, azt lehet, hogy nemsokára a saját családodból fogod viszontlátni, ha nem rakod rendbe sürgősen a dolgaidat. ha sokáig folytatod még ezt a szenvelgést, meg ezeket a kettős játszmákat, akkor az én szavaim a saját családodból fognak visszaköszönni, és az már nem lesz olyan következmények nélküli, mint a netes cseverészés.

7. továbbra is meggyőződésem, hogy te egy egyszerű bántalmazó vagy, aki a bántalmazását igyekszik a "szerelem" meg mindenféle maszlag mögé elbújtatni. tudod, nem csak fizikális külsérelmi nyomokkal, látleletekkel, ütéssel, rugdosással lehet bántalmazni. te most épp kimeríted a szexuális és érzelmi bántalmazást. én észreveszem, mert már átéltem, a feleséged még nem, mert nincs összehasonlítási alapja, de mérget vehetsz rá, hogy ezért, amit művelsz vele, egyszer nagyon gyűlölni fog. és akkor neked nagyon szar lesz, mert lehet, hogy épp úgy gondolod, hogy minden rendben van, de semmi nem lesz rendben.

8. és baromi szar, hogy még mindig azon lovagolsz, hogy te hogy érzed magad, milyen szerelmes vagy, milyen nehéz neked, milyen bűntudatod van, stb, DE ESZEDBE SEM JUT, HOGY A FELESÉGED, A GYEREKEID, ÉS A SZERETŐD HOGY ÉREZHETI MAGÁT EBBEN A LEHETETLEN SZITUÁCIÓBAN. mi lenne, ha a változatosság kedvéért kicsit mások érzelmein is gondolkoznál, és nem csak a saját magadén?

9. mi lenne, ha inkább a saját életeden, döntéseiden, felelősségeden gondolkoznál el, ahelyett, hogy azt követelnéd, hogy értselek meg?

try 2009.11.26. 18:05:37

@dts:

Kedves dts, szerintem nem szükséges párbeszédet folytatnod olyasvalakivel erről a témáról, aki úgy hiszi, hogy az ember képes érzéseit kontrollálni. Meg az ösztönöket... lehet őket "nem kimutatni", de nem érezni azt, amit érzel, nem lehet. (Ha erőszakkal kényszerítem a gyermekem, hogy nyomja el érzéseit az általa utált tökfőzelék felé, és EGYE MEG, az evés örömét veszem el tőle... és attól emberebb ember lesz?!) El lehet jutni addig, hogy önmagad elől is zársz, és akkor jönnek majd a lidércnyomásos éjszakák, a majdnem fizikai rosszullétek a nap bármely szakában... nyugi. Nem vagy egyedül, nem vagy felelős a helyzetért, mert a helyzetet nem Te teremtetted, hanem létrejött - valamiért, hisz véletlenek nincsenek. Én hiszem, hogy hatalmas tapasztalatokkal és nem csak veszteségekkel oldódik majd meg - nem feltétlenül Tőled, de hogy Te is kellesz majd ehhez, az biztos. És ha két ember párkapcsolatban él, én nem hiszek abban, hogy csak az egyik "bűnös"... igaz, én a "bűn" fogalmát is más szinteken értelmezem... itt a legrosszabb indulattal is hibáknak nevezhetném, de nem teszem, mivel évekkel később kiderülhet bármely hibáról, hogy életed egyik legjobb döntése volt. Ezért bátor embernek tartom azt, aki egy másik ember döntéseit, lépéseit, életét ily nagy lendülettel és haraggal minősíti... Én szívből kívánom, hogy a legkevesebb sérüléssel oldjátok meg a helyzetet!

Pesticsaj 2009.11.26. 22:56:05

@FlybyWire: Szia!

Igazad van abban, hogy több embert meg kell ismerni a házasság előtt.Szerintem át kell esni egy nagy szerelmi csalódáson is.
Ha ez megvan jöhet a házasság.Legalábbis nálunk így volt a férjemmel és noha én 22 éves voltam nem bántam meg .Azt, hogy
valaki vonzódik-e a másikhoz szerintem már a kapcsolat elején eldől.Nagyon fontos egy kapcsolatban a szaglás sokan nem is gondolnák, rengeteg üzenetet küldünk így a másiknak.
A szülői felelősséggel kapcsolatban is igazat adok, de ha a házasság előtt kérdezik meg, hogy minden rendben van-e az már rég rossz.Ha lila köd van valaki előtt nem fogja belátni, hogy mással lehetne jobb is!!!Nekem már 13 éves a lányom ,de folyamatosan próbálom felkészíteni ezekre a dolgokra.Nálam ez tudatos .És az is tény,hogy a szülők nem készítik fel a gyerekeket a párkapcsolatra, nem beszélgetnek el velük.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.27. 00:54:42

hogy én minek tépem a számat egyáltalán?

@try:
oké, akkor ezek szerint egy pedofil, vagy gyilkos nem felelős a tettéért, mert érzelmileg, vagy ösztönök alapján cselekedett?

oké, én kérek elnézést. teljes mértékben jól van, amit dts csinál. nyugodtan csalja továbbra is a feleségét, hátha ki tud belőle csikarni még talán gruppenszexet is arra hivatkozva, hogy akkor nem fogja elhagyni. semmi probléma nincs vele, hogy mindezt a gyerekei látják, és ezt a mintát viszik tovább, hogy ha zsarolunk, manipulálunk, akkor az asszony majd azt csinálja, amit mondunk, sőt, még egy szeretőnk is lesz majd bónuszban, aki szintén azt fogja csinálni, amit mondunk, hiszen folyamatosan lehet majd etetni azzal, hogy majd elválok, mert a feleségem ilyen-olyan. ezzel nincs semmi probléma, ez nem hiba, a szituációkat, és a benne levőket nem ő manipulálja tudatosan, hanem ezek érzelmek, ösztönök, amiket nem lehet kontrollálni. tényleg. megkövetlek, dts. minden rendben van úgy, ahogy mondod. szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha a feleséged mellett maradnál, mert ugye a gyerekeknek apa kell, teljesen mindegy, milyen rossz apa. így nem kell vagyonmegosztáson, tartásdíjon törnöd a fejed, a feleséged igyekezni fog az elhagyástól való félelmében, hogy minden szexuális igényedet kiszolgálja, bármennyire is ne tetsszen neki, a szeretődet, meg ha megunod, le tudod cserélni egy másikra minden kötelezettség nélkül, hiszen mindig is sejthette, hogy nem fogsz elválni. de azért kaparni fog, hátha mégis megkaphat teljesen. így az ösztöneid és az érzelmeid is tökéletesen ki lesznek elégítve. ráadásul mindezt nyugodt lelkiismerettel elmesélheted a feleségednek, így bűntudatot sem kell érezned, hiszen őszinte voltál.

try 2009.11.27. 06:35:41

Most személyeskedés nélkül... szerintem nem lehet két teljesen különböző nyelven vitatkozni. Válaszolni sem tudnék valakinek, akinek a szex = szerelem. Aki nem érti, nincs tapasztalata, hogy egyik nap felébredsz, és úgy érzed, mint már évek óta, hogy hópelyhekkel teli üveggömbben élsz, minden hópehely helyét tudod. Aztán egy ezt követő napon arra eszmélsz, hogy valaki felrázta a gömböt, minden máshová került, és ez a helyzet idegen már tőle.

Szerelem, megcsalás...

A házasság üveggömbjében, látszólag biztonságban élve, egyszer csak azt veszem észre, hogy egy másik emberi lény létének tudata hevesebb szívverést okoz. Nem dugunk, nem érintettem talán, de folyton mindenről eszembe jut - mondhatnám, ha egy pillanatra ki tudnék lépni a körből, de az igazság az, hogy egy pillanatra sem tudom elfelejteni. Vágyam nem a szexre éhes, csak látni, tudni, hogy van, és de jó lenne, ha felmerülő kérdéseimre válaszolna, mert érdekel, hogy erről, arról, amarról mit gondol. Stb.

Na, ehhez képest ezt az alpári megközelítést, meg hogy szerelmes embert pedofilhoz meg gyilkoshoz hasonlítunk... nem tudom értékelni. Az őszinteségről az a véleményem, hogy az fontos. Azokhoz, akikben bízunk, akik a barátaink, akik szeretnek minket, akik nem élnek vissza a kapott információkkal, akik segíthetnek.

Csak a felrázott üveggömbben (talán) már nem ahhoz kellett volna őszintének lenni, aki a magányhoz évek alatti viselkedésével eljuttatta a családfőt. Ez talán "hiba", de hasonló "hibákat" vagy tévedéseket mindannyian elkövetünk életünk folyamán.

Ezek csak a gondolataim. Senkinek nem kötelező elolvasnia, senkit nem kívánok tovább hergelni.

dts 2009.11.27. 08:08:53

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Hm. Valami azt súgja nekem, hogy téged elhagytak. És ebben a helyzetedben a stabil világképed fenntartásához arra a meggyőződésre van szükséged, hogy Te ebben nem hibáztál, illetve hogy nem tehettél semmit, csak úgy megtörténtek veled a dolgok; valamint az ebből fakadó, a volt párodra irányuló gyűlöletedet rám is kivetíted.

Nos, ki kell ábrándítsalak: felelős vagy, ha elhagytak. A felelősséged mértékét lehet vitatni, de a tényét nem érdemes.

Amikor elmentem pszichológus-párterapeutához, azzal a céllal mentem, hogy kiderítsem, mit lehet tenni, illetve hogy miért történt ez velem, velünk.
Amikor kiválasztottam a pszichológust, tudatosan olyat választottam, akinél úgy gondoltam, hogy ha a fejemhez kell vágja, hogy mekkora geci vagyok, akkor ezt meg fogja tenni. A választásom a következő szakemberre esett:
- 35-40 körüli
- Katolikus intézményben diplomázott
- Háromgyermekes családanya

Meg fogsz lepődni: nem vágta a fejemhez, hogy mekkora geci vagyok. Pedig nem a nagyhalált adtam elő neki az elnyomott és meg nem értett férjről, hanem tényszerűen elmondtam, hogy mit tettem.

Az első mondata az volt: nem véletlenül történnek ilyen esetek.
A második pedig ez: nem csak az egyik félen múlik, még ha látszólag így néz is ki...

Természetesen nem oldozott fel a felelősség alól ezzel, és nem is azért mentem oda, hogy ezt tegye.

Igazad van, tökmindegy, mit mondasz, nem fogom elfogadni. Olyasvalakitől nem, aki azt hiszi, hogy egy adott társas helyzet kialakulásában nincs semmiféle apró szerepe sem.
Aki itt az áldozat szerepében tetszeleg és hárít magáról minden felelősséget – még ha az esetleg apró is – az nem én vagyok, hanem Te.

Minden jót.

try 2009.11.27. 08:26:13

@dts: 39 vagyok, nő, négy gyermekem van... és egyetértek. :-)))))

Marga Rita 2009.11.27. 19:12:38

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
"hogy én minek tépem a számat egyáltalán?"

Hm... Egy kiadós hiszti kedvéért...?

sován 2009.11.28. 16:59:27

Végig olvastam a véleményeket. A vicc az, hogy Vérnyúlt lehúzzátok mert nyers. Dts te is azzal jössz, hogy őt biztos elhagyták és azért ilyen kegyetlen. Lássunk tisztán. Nem azzal van baj, hogy megcsináltad a bajt. Ill. igen, de emberek vagyunk hibázunk, bár ez már inkább vétek mint hiba. Szóval mindent megértek amit leírsz dts. Én sem gondolom, hogy karóba kell húzni téged. De a történteket nem teheted semmissé. És valóban csak magaddal foglalkozol. Megalázó helyzetben tartod a feleséged és a szeretőd. Egy seggel két "lovon" nem lehet ülni. És azért lássuk be 15 év és két gyerek után a prioritás nem lehet kétséges. Ha most mész a szeretőhöz, kétség sem fér hozzá, hogy a gyerekeid és az elhagyott szerelmed iránti bűntudatod tönkretesz mindent. Vagy ugyanolyan érzelmi csapdába kerülsz mint most vagy, de ott lesz már két elhagyott gyerek, egy feleség és egy szerető, aki az igazi kellene hogy legyen, de a dolog megmérgeződött, nem lehet tehermentes. Csak azt teheted amit Vérnyúl mondott. Először teremts a döntésre alkalmas helyzetet. Magyarán most be kellene fejezned a szeretővel. Ha valóban Ő az igazi, megvár. És a feleségeddel tisztázni a dolgokat, leginkább a saját fejedben. Kérlek ne sértődj meg, nem bántani akarlak, valóban gyerekként viselkedsz. Ezt úgy hívják lázadó gyerek. Lázadsz a helyzeted ellen és semmi más szemszögből nem vagy hajlandó mérlegelni csak a sajátodból. Persze mérlegelsz te, beleéled magad mindenki helyzetébe, de dönteni nem tudsz. Amiért igaza van Vérnyúlnak az pont ez: a kiút. Ülsz ebben a híg fosban míg mindenki rámegy. A feleséged tényleg rámehet. Nem vicc. De most te csak azzal törődsz, hogy nehogy baja legyen. Nem őmiatt félsz, hanem magad miatt, hogy nehogy az is a te lelkeden száradjon, miközben nem csinálsz semmit, csak ülsz a nagy önsajnálatban (meleg szar) és rombolsz mindent. Ki kell tenni a szeretőt, és adj egy fél évet magadnak, hogy átgondold az életed. Ha nem szabadulsz a szeretőtől közben (persze nincs levél, telefon, tali, semmi ne legyen) akkor fogod tudni mit kell tenned. Bárhogy lesz is tudsz mérlegelni. És le tudod zárni, (vagy éppen újrakezdeni) a feleségeddel. Azt értsd meg, hogy amellett amit tettél és amit csinálsz most az önsajnálat és a milyen szar nekem (tényleg szar) nem megoldás. Magadnak csináltad neked is kell kimászni belőle de ezt te is tudod. Sztem ne basztasd Vérnyulat. Mert igaza van. Ő az egyetlen aki kiutat is mondott. Amiért nyilván nem rajongsz, de csak így lehetsz egészséges döntést hozni. Kérdezd meg a pszichológusodat is. Valszeg ő is ezt fogja mondani. Mindenki sajnál, mindenki megért. De te is értsd meg: nem csinálhatod tovább mert nem csak magad, hanem mást is tönkreteszel. És van már elég baj nem?

dts 2009.11.30. 09:35:17

@sován:

"És azért lássuk be 15 év és két gyerek után a prioritás nem lehet kétséges. Ha most mész a szeretőhöz, kétség sem fér hozzá, hogy a gyerekeid és az elhagyott szerelmed iránti bűntudatod tönkretesz mindent. Vagy ugyanolyan érzelmi csapdába kerülsz mint most vagy, de ott lesz már két elhagyott gyerek, egy feleség és egy szerető, aki az igazi kellene hogy legyen, de a dolog megmérgeződött, nem lehet tehermentes."

Hajszálpontosan emiatt: amikor az egészet leírtam, már az volt a helyzet - és most is - hogy szakítottunk a "szeretőmmel" (idézőjel direkt...), és megpróbálok tisztán látni. Miatta, a caládom miatt, és magam miatt is.
Talán lassan menni fog, bár még sokszor "visszaesek" (lelkiekben). Emiatt a "visszaesés" miatt próbáltam kiírni magamból itt, mert kíváncsi voltam a véleményekre.

Üdv, és kösz a véleményt.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.11.30. 17:59:46

@dts:

na most nagyon kiakadtam. próbálom neked leírni, hogy milyen érzelmi-párkapcsolati/családi lélektani dinamikát várhatsz majd a családodtól TOTÁL JÓINDULATÚAN (mert nagyon szépen visszafogtam magam, magamhoz és a szokásos stílusomhoz képest), de te ahelyett, hogy kicsit kinyitnád a füledet, és meghallanád, amit mondok, MÉG MINDIG A MAGAD SAJNÁLTATÁSÁVAL VAGY ELFOGLALVA!!! az meg egy másik kérdés, hogy a veled ellentétes véleményem miatt rögtön azt a következtetést vonod le, hogy engem elhagytak. az eszedbe sem jutott soha, hogy nem csak az elhagyott nézőpontjából / tapasztalatából mondhat valaki olyat, mint én? tényleg csak a saját szaroddal vagy elfoglalva. tudod akármilyen furcsa is, vannak emberek, akik más példájából is szoktak tanulni, nem csak a sajátjukból. az meg elég vicces, hogy rögtön azt gondolod, hogy én vagyok az elhagyott fél. az meg sem fordult a fejedben, hogy akármelyik másik szerepben is lehetek? megcsaló, szerető, gyerek, pszichológus, körzeti orvos (aki a pirospöttyöstúrórudidat gyógyítja) nőgyógyász (aki a feleségedét meg a szeretődét), pap, szociális munkás, gyermekvédelmis, a tanár, aki az agresszív gyereked agresszivitását próbálja valahogy megérteni, mert nem tudja, mit kezdjen a gyerekeddel, akinek "olyan szép családja" van, de mégis üti a kisebbeket, vagy a másik, aki újabban bepisil éjszakánként, mert bár nem tudja, hogy mi újság, de azzal tisztában van, hogy gáz van az apja-anyja között...

TE HALÁL KOMOLYAN MÉG MINDIG NEM FOGTAD FEL, HOGY MIT CSINÁLSZ? ÉS AZON GONDOLKOZOL, HOGY ENGEM ELHAGYTAK-E? KOMOLYAN SZERINTED MOST EZ EGY LÉNYEGES KÉRDÉS, ÉS NEM AZ, HOGY MIT MŰVELSZ A CSALÁDODDAL?

mert akkor csak egy dolgot tudok mondani: hagyd el a családodat, mert ez a legjobb, amit tehetsz velük. és ne csinálj több családot, mert velük is kb. ugyanezt fogod eljátszani, hogy amíg kielégítik az igényeidet, addig jó, aztán amikor új igényeid jelentkeznek, akkor majd félrelépsz, és panaszkodsz, hogy neked milyen szar. és akkor nem két nő, meg két gyerek fog miattad szenvedni, hanem 4++ nő, meg 3++ gyerek.

komolyan nem is értem. mindenkinek elmondják az anyakönyvi hivatalban, meg a pap előtt, hogy ez felelősség, ez meló, ez jóban-rosszban, azt hittétek, hogy viccelnek?

@sován:

megértetted, amit mondtam. azért megnyugtató, hogy ha rizsázok valamit, legalább egy ember érti a tízmillióból. (bár néha nagyon elkeserítő ez a statisztika)

dts 2009.11.30. 19:16:02

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

"na most nagyon kiakadtam"

Ez már nagyon megy, az olvasás még mindig nem.

De egyébként tökmindegy, mit írok, gondolok, cselekszem, bármit, az éppen úgysem jó; egyik hozzászólásodban ezt javaslod, másikban homlokegyenest az ellenkezőjét - természetesen indulatból - de a lényeg számodra kb. az, hogy az ilyenek mint én, dögöljenek meg, mert már úgyis mindent tönkretettek, tehát nincs hely ezen a világon nekik.

Hát, sokan vannak, akik nem érzik ennyire felhatalmazva magukat arra, hogy ily módon ítélkezzenek, őket szívesebben meghallgatom, akkor is, ha szíven üt, amit mondanak.

De ez nem te vagy.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.12.01. 04:39:53

@dts:

ahogy gondolod. te írtad le a történetedet a neten, én meg elolvastam, és válaszoltam rá. hogy neked ez nem tetszik, a te dolgod. én leírtam, amit akartam, te meg úgysem fogod megfogadni.

az életed további folyása rajtad múlik. a lehetőség adott lenne, hogy legalább a maradék érzelmi kapcsolatot ne tedd tönkre a családoddal, de te inkább puffogsz és jelzőket, meg következtetéseket akasztasz rám, ahelyett, hogy elgondolkoznál azon, amit mondok. tudod, nem mindig az a jóbarát, aki simogatja a buksidat, és megnyugtat, hogy minden rendben van, hibázhatsz, emberből vagy, hanem néha az a jóbarát, aki seggbe rugdos, és leordítja a fejedet. mert lehet, hogy már volt abban a szituációban, és neki úgy jött ki a lépés, és attól akar megóvni. vagy ha nem is téged, mondjuk a gyerekeidet, vagy a feleségedet.

de mindegy, a te életed, úgy rontod el, ahogy neked jól esik. csak kár, hogy még négy ember rá van kényszerítve, hogy ebben az egészben részt vegyen.

@Marga Rita:

nem tudom, ki mondta neked azt, hogy az érdekeid, elveid védelme hiszti, de szeretnélek felvilágosítani, hogy az az ember neked hazudott, azért, hogy befolyásolhasson, és korlátozzon a szabad véleménynyilvánítás jogában és az érdekeid védelmében. jogod van a saját véleményhez. jogod van megélni az érzéseidet egy-egy tárggyal kapcsolatban. jogod van felháborodni. jogod van az érdekeidet megvédeni. jogod van rámutatni, ha szexuális, vagy érzelmi bántalmazást tapasztalsz. jogod van a segítségnyújtáshoz, és jogod van segítséget igénybe venni. és ez nem hiszti. aki ezt hisztinek tekinti, az téged az alapvető emberi jogaid gyakorlásában próbál korlátozni, arra próbál rávenni, hogy maradj csendben, hiszen akkor nincsenek a hatalmi erőviszonyok megbolygatva.
süti beállítások módosítása