„Megcsillant egy szép, hosszú aranyszőke hajszál a párnámon. Akkor esett le, hogy nemrég, ebben az ágyban tényleg aludt egy másik nő.” – meséli levélírónk, aki annyira a szívébe zárt egy férfit, hogy minden alkut bevállalt érte. Későn ébredt rá, hogy partnere csak amolyan gerjedelem-levezetőként és lelki szemeteskukának használta. Nem mondom, hogy egyszerű és világos olvasmány, viszont többszörös tanulság van a végén.
Régóta olvasom a blogot és nagyon sok olyan helyzetet ismertem fel benne, ami már megtörtént a saját életemben is - kapcsolataimban - és egy baráti tanács a jó időben, sok könnyet megelőzhetett volna. Ezért írtam mindezt – meg persze azért is, hogy visszakapjam a lelki békém. Mert ebben a történetben komolyan vettem az érzéseimet, csak nem a megfelelő helyen tettem ezt. Szolgáljon mindenki okulására ez az abszurd történetet. Nem is tudom, hogyan lehetne röviden összefoglalni ezt a szappanoperába illő hazugság-tömkeleget, melyre a történetem épül. Kezdjük ott, hogy egyszer valaki nagyon okosan megmondta: ha idegen vagy, ne vegyülj, csak figyelj, jobb az új helyen meghúznod magad.
A magánéletem egy nehéz és zűrös kapcsolattal indult Magyarországon, minden napom külön küzdelem volt. Ezalatt a munkában is megálltam a helyem, és nem vegyültem. Kedves, néha tanácsokkal segítő, közvetlen, de hideg személy voltam. Amíg meg nem jelent ő. Nekem is volt kapcsolatom, neki is, ráadásul két külön világ voltunk. Esélyünk sem lett volna. Nála tavasszal meghalt a kapcsolat, és szétköltöztek. Magába zárkózott, néha kikérte a tanácsaimat, egy kávé mellett, és megkérdezte, hogy vagyok. Az a típusú fiú volt, aki mindenhez ért, mindent megbütyköl, adrenalin függő és a társaság központja. Mégis szégyenlős, és a családja irányítja. Emiatt is halt meg az előző kapcsolata. Közben eltelt egy nyár, ő kiment pár hónapra külföldre. Ezalatt rákattant egy erőszakosabb barátnőm és az álmok elszálltak. Én maradtam a saját diliházamban a problémáimmal.
Eljött a tél, előkerült, a semmiből, frissen, én meg eljutottam a cérnám végére és kitettem a párom szűrét, majd összeomlottam. Csak munka, végtelen antiszocialitás, és híre kelt a magányomnak. Mivel fordítási munkákból is élek, egyik éjjel csöng a telefon, 10 után, és hallgatom a mellébeszélését. Fáradtan, idegesen megkértem, hogy röviden foglalja már össze, mit akar, miben segíthetek. Azt mondja, fordítani kell, sürgős, mert menne újra a távolba. Oké, segítek. Megbeszéltük, és mit ad Isten: egy napon keresztül, végtelenül közvetlen jókedvvel körbeugrál. Én meg elvégzem a határidős munka nagyobb részét, majd visszavonulok magányomba.
A dolgok viszont elég hamar megváltoztak. Gyakrabban hívott, bevitt kocsival, sokat beszélgettünk, apró meglepetéseket készítettünk - furcsa volt. Lassan elkezdtem megszeretni a gazdag különc gyereket. Mivel volt elég közös pontunk - úgy éreztem - lehet még ebből valami. Egy szép nap betoppant egy kolléganőm, akit olykor fuvarozott, hogy: „Khm, neki annyira tetszik ez a srác, én mit tudok róla? Van nője? Valami?” No comment. Egyszerre felfedeztem magamban az érzést: kiscsaj, most idegen vagy, lépj háttérbe, és kész. Mégsem tettem meg. Még aznap megmondtam, hogy nem vagyok kerítőnő. Elmondtam neki, hogy bejött a széplány, kérdezte, hogy szingli vagy-e. Ha tetszik, akkor tessék választani, mert sokan vannak körülöttünk nők, lányok, vadmacskák - engem igazán nem érdekel. DE tessék MÁR felnőtt férfiként dönteni. Jött a terelés, hogy jó nő, de nézzem már meg, nem illenek össze, és a jó test mellé kell még egyéb is blablabla... Majd később újra hív. Újra beolvasom neki a szöveget, és akkor kinyögi: őt nem a nagymacskák érdeklik, hanem a kismacskák. Letettem. Ebből elég legyen. De ráharaptam a horogra. Sajnos.
Ami ezután jött - nem is tudom?! - felvenni a harcot egy igazi dögös nővel, nekem, a szürke egérnek. Az események kavarogtak, de a rózsaszín köd nem engedi meglátni-érezni a hazugságokat. A lány egyre gyakrabban jött velünk, de mi egyre többet beszélgettünk, kávéztunk együtt. Egyszer valami papírok miatt lekerültem az alagsorba, ahol beléjük botlottam. Csak beszélgettek, majd a kishölgy elengedett egy durva megjegyzést és én beszüntettem a társalgást, olyan szintet ütött meg a modora.
Lassan eljött a május: bulik, születésnapok. Engem lépésenként fűzött, eljátszotta a „nem-tudom-mit-akarok-tőled”- fiút. „Gyere velem ezt-azt vásárolni, ide, vagy oda stb.” Mentem. Persze, nekem is megvoltak a magam dolgai - jókat nevetünk együtt - és mivel volt egy erőfölénye, úgy emelt maga fölé, a leglehetetlenebb pillanatokban, mint a molnár a zsákot. Egy közös bulin nagyon összegabalyodtunk, és mivel sok volt az idegen arc, még fel sem tűnt a dolog senkinek. Ami történt, megtörtént - először nem akarta - majd elkapta a hév, és elindult a lavina. Gondolom, attól félt, nem lesz jó, de annyira összhangban voltunk, hogy szinte fájt a tudat: ez túl szép, hogy igaz legyen. És így is történt. A munkahelyen el kellett játszani a „nem ismerlek”- játékot. Titokban megérintelek, ha elmegyek melletted a folyósón - ez még jobban növelte az adrenalint. Volt egy pont, amikor szerettem volna kilépni az árnyékból. De ő visszalépett, mondván, hogy nem fog ez menni, kollegák vagyunk, stb. Jó, akkor ennyi. És pontot tettem a dolog végére. Elutaztam. A levelezéseink elcsúsztak, valami igen durva irányba, és amikor megírtam neki, hogy akkor ennyi, részemről kész, még 24 órát sem kellett várnom, már jött is a válasz: „BIZTOS? DE BIZTOS BIZTOS?” - a fizikai kapcsolat elég erős kapocs ahhoz, hogy rángassa az ember lányát és fiát. Ő nagyon kiszámítható volt, ha az elvonási tünetei jelentkeztek.
Mondanom sem kell, hogy nekem fel sem tűnt a tény, hogy néha ebéd környékén eltűnik, hogy msn-en elkaphatatlan, hogy furcsán kapkodva rohan el néha, vagy hogy nem ér rá. esténként. Vagy, hogy fáziskéséssel összefutok néha vele, vagy a másik delikvenssel, az alagsorban. Talán nem akartam a megérzéseimre hallgatni.
Újabb munkamánia - és akkor jön a meghívás: „gyere velünk kirándulni!” Mondtam, nem. - De gyere! - De nem! - De gyere! - De nem. És a nemből igen lett, elmentem. Újra indult az egész. Egyre durvább hazugságokra derült fény: volt egy barátnő, akit én is ismerek, látásból. Hogy együtt vannak - hiszen a barátai ezzel fogadták: „merre hagyta a kedves kis nőt?” Nyeltem és hallgattam. Mondtam: nem akarom ezt így.Erre ő: „De próbáljuk meg, mert a fizikai része jó, és én annyira más vagyok, mint a többiek. stb.” Rágtam magam rajta. Szeretője lenni valakinek? Belevágtam, bár tudtam, nagyot lehet benne bukni. Nagyon nagyot. És nem is lehet egy ilyen bukásból könnyen feltápászkodni. Közben ő utazgatott: hajtotta az adrenalin, meg a 3 nője. Néha együtt aludtunk, mert ez volt az egyesség - nem rohanunk, emberként viselkedünk. Azokra az estékre-éjszakákra olyan férfit ajándékozott nekem a sors kegyesen, aki mellett szívesen ébredtem volna, mondjuk a maradék napjaimban. De sosem mentünk be együtt a munkahelyre, feltűnő lett volna. Én mindezek ellenére mégis jól éreztem magam és kezdett körülöttem kivirágozni a világ.
Mígnem egy nap, a buszon, azt mondja az egyik kolléganő: „ugye milyen szép pár XY?” Hallgattam. Miért? Járnak? Erre ő: „hát, én nem tudom?” Nem. Azonnal pontot tettem az i-re, és elrohantam, kissé kiborulva. Rohant utánam: „miért kapom fel a vizet, mire ez a cirkusz? Nézzek rá, és nézzek a nőre: ők nem illenek össze, hiába hajtogatja a lány, hogy igen és van jövőjük - és hogy köztünk valami csodálatos harmónia van. Ez a nő olyannak próbálja őt beállítani, amilyen ő sosem, volt és sosem lesz. Szép lassan kiderültek a hazugságok, mert mindenki lát-hall dolgokat, és a pletyka, ha jó forrásból jön, akkor nagyon szépen adja vissza a realitást. Minden percüket együtt töltötték, amennyit lehetett: színház, mozi, uszoda - nagybetűs élet. Közben még előkerült a másik nő is (a barátnő) de szeptemberre már ő is a szakítós listán volt. Ahogy én is. Októberben egy reggel arra ébredek, hogy menni kellene munkába, de ő még alszik. Egész éjjel zuhogott, néztem az arcát, a kezét, majd megcsillant egy szép, hosszú aranyszőke hajszál a párnámon. Akkor esett le, hogy nemrég, ebben az ágyban tényleg aludt egy másik nő. Sejtettem - de ez ütött. Nyugodtan megittam a kávém, mindenféle butaságokról társalogtunk, és akkor előjött a nagy kérdés részéről: „ő kapcsolatban gondolkodik a lánnyal, és én nagyon megharagszom, ha ennek esélyt ad?” Igen. Megharagszom – mondtam, azzal felálltam és elmentem.
Ami ezután jött? Rengeteg buta női könny, és egy tanács: sose kezdj, sose vegyülj, sose tagadd meg önmagad, mert annyira szeretsz valakit. Mert egy kapcsolatban az vezet, akit kevésbé érdekel a másik fél. Ilyenek kavarogtak bennem hetekig. Éjjel-nappal dolgoztam, és közben gondolkodtam, hol rontottam el, hol kellett volna kilépni, hol kellett volna sokkolnom magam?? Rájöttem, hogy amolyan gerjedelem-levezetőként voltam jelen az életében, meg lelki vezetőként, ha bajban volt az érzelmeivel. Közben ő így jobban tudott koncentrálni a hosszú beszélgetésekre és nem agyalt azon, hogy nem kapja meg a „nő-adagját”.Lehullt a hályog a szememről. Újabb történetek kerekedtek, mert a hazugságok szépen vonzzák egymást, és ha egyet elbuksz, mindet húzod magad után. Csak kerekedett a szemem: olyan dolgok derültek ki. Én még mindig nem békéltem meg a helyzettel, hogy hülyét csináltam magamból, és csak annyit kértem a sorstól, ha lehet adjon valamilyen választ.
Egy buta véletlen folytán legördült a teljes történet: levelek, amikből napra pontosan tudtam mikor, kivel, hol, hogyan? Csak a miértre sosem derült fény. Talán nem is kell. Egy barátomnak egy alkalommal annyit mondott, hogy ő nem szeretne olyan lenni, mint a haverjai, akiket otthon vár az asszony a gyerekkel, miközben ők a szeretőjükkel múlatják az időt. Ő nem akar hazudni senkinek sem.Tanulságok:
- hallgass a megérzéseidre, és járj nyitott szemmel.
- aki nem vállal fel a világ előtt, annak ki kell tenni a szűrét, és nem szabad visszaengedni.
- sose kezdj a munkahelyi vidámfiúval, mert csak bukás lesz a dolog vége.
- a nőket olykor kilóra mérik a húspiacon.
Az utolsó 100 komment: