„Miért van az, hogy némely pár szenvedélyesen ölelkezik a buszmegállóba, könnyekig szerelmet vallanak egymásnak, aztán egy 1 hónap múlva pattintja egyik a másikat?” – kérdi kétségbeesetten Levélírónk, aki személyes példával is alátámasztja elméletét. Úgy véli, hogy a modern világunk arra motiválja a fiatal párokat, hogy gyorsan legyenek túl egymáson és szálljanak a következő virágra, nehogy lemaradjanak a távolban lebegő ködös, bizonytalan célról. Érdekes érzelmi tanulmány következik egy szédült világból…
Sziasztok! Én most nem is igazán egy történetet hoztam, inkább egy kérdést szeretnék bedobni a közösbe. Csaj vagyok, 23 éves és csak nézem, mi forog körülöttem. Sűrűn mozgok fiatalok között, tapasztalatból beszélek, mert sokat látok. Sok barátnőm van, aki már nem egy alkalommal áradozott nekem arról, hogy most megtalálta az igazit, rengeteg SMS-szerelmi vallomás, e-mail stb-stb. Aztán rövid időn belül kirakta az álompasi szűrét: „Bocs, nem te vagy az igazi!”. Amikor rákérdeztem, miért, azt felelte, hogy benézte a fiút: rendes srác, de valahogy nem akarta tovább. Válasz ez? Szerintem ő sem tudta, miért lökte el magától. És nagyon-nagyon sok ilyen esetről tudok, még fordított nemekkel is.
Amit hiányolok a mai világból, az egy „érzelmi tájékoztató”, amit mindenkinek kötelező jelleggel végig kéne ülni, mint egy előadást – hogy megismerje önmagát és tisztázza a saját érzelmeit, viszonyát a másik emberhez. Azért egy viszonylag rövid időn belül nem fognak megmutatkozni egy kapcsolatban a nehézségek, előnyök-hátrányok, és semmi sem derül ki a másikról, ennyi idő alatt nem lehet megismerni a másikat, csak átszaladni rajta. Szerintem valami görcsös, feltáratlan pánik mozoghat ezekben a fiatal csajokban és pasikban: valamit keresnek, de sosem fogják megtalálni, amíg önmagukat nem találják meg. Rohanunk valahova. Félünk valamitől, félünk megnyílni, őszintének lenni és önmagunk lenni, bevállalni a saját arcunkat: eltakarjuk egymást egymás elől. Szerintem egy szexuális kapcsolat egyfajta energiacsere: mindkét fél ad valamennyit a lelkéből a másiknak és ez egy szent dolog. Amíg ezek a kalandozó illetők nem tisztázzák magukkal, hogy mit is akarnak és merre haladnak, addig kényszerpálya van. Egyre rosszabb lesz nekik. Kergetik az élményeket, a szexet, az oly izgalmas évődést, majd 27 évesen érzelmileg kiégnek, ott állnak a nagy semmi közepén, semminek nem látják már értelmét, a droghoz, vagy a piához nyúlnak, vagy belemenekülnek egy bizonytalan házasságba, mert attól várják a változást (kipróbáljuk ezt is: jó buli lesz!), ám azzal csak felelősséget vonnak a felkészületlen fejükre és még rosszabb lesz minden. Mert akkor már nem csak a saját életüket b@sszák el. Miért van az, hogy némely pár szenvedélyesen ölelkezik a buszmegállóba, könnyekig szerelmet vallanak egymásnak, aztán egy 1 hónap múlva pattintja egyik a másikat? Ugye, ezt a jelenséget nem csak én látom, hanem ti is? Persze, nem szeretnék általánosítani - és nem is lehet - minden tiszteletem a kivételeknek.
Az utolsó 100 komment: