Beleszerettem mindenki Zsófijába

2010. július 29. 07:34 - Panni CsP

A srác kisebb rekordot állított fel, ugyanis ideiglenesen megszelídített egy fehérmájú kancát. Eleinte a csaj barátnőjére hajtott, ám a szóban forgó Zsófinak annyira piszkálta a büszkeségét, hogy ő maga csapott le a srácra. A rodeó meglehetősen rövid volt, de legalább bizonyított valamit. Most megtudhatod, hogy a könnyű lányok sosem változnak. A tanulság pedig könnyen kitalálható...

 

Sziasztok! Én egy saját sztorit osztanék meg veletek egy kapcsolatról, amiről elmesélem a történéseket és várom a hideget-meleget. Mindezt csak azért, hogy lássátok, ilyen is van. Az egész kb. két és fél éve kezdődött és hónapokkal ezelőtt lett vége. Én 20 éves vagyok, a lány - Zsófi - 19 éves. Két éve egy buliban ismertem meg, nem volt nehéz összejönnöm vele, pedig a csajozás távol állt tőlem. Egész éjjel elvoltunk együtt, mindketten tudtuk, hogy ez csak ennyi volt. Sosem láttam még őt, de a haverjaim mondták, hogy egy suliba járunk, így persze már másnap kiszúrtam a folyosón. Megtudtam azt is, hogy ő "mindenki Zsófija" ahogy mondani szokás, de engem ez nem zavart.

Beszélgettünk, jóban voltunk, majd egy randi után hagytuk az egészet. Ezután kb. másfél évig nem is beszéltünk, mindketten jártuk a saját utunkat. Ő nem változott, én pedig egyre többet csajoztam, ami ment is (többé-kevésbé persze). Egy bulin megismerkedtem egy lánnyal, akiről kiderült, hogy Zsófi barátnője. Zsófinak szerintem nem hagyta az önérzete, hogy a barátnőjével összejöjjek, mert hamar rám nyomult. Eközben nekem volt barátnőm, - akit ritkán láttam a távolság miatt - és hagytam, hogy elcsábítsuk egymást. Tudott a barátnőmről, mégis azután a buli után hónapokig kavartunk: azt mondta, nem zavarja a lány. Egyre többet voltunk együtt és Zsófi egyre jobban tetszett, komolyabbra akartam fordítani vele a kapcsolatot, a múltját hátrahagyva. Közben a barátnőmmel szétmentünk, más okokból. Majd kiderült a turpisság, ugyanis ugyanúgy maradt "mindenkié" és az enyém is egyszerre - ezt egy véletlen derítette ki. Ez két hónap után történt. Sértve éreztem magam, mert őszinte voltam hozzá, ő pedig nem. Így inkább kerültem és megszakítottam vele a kapcsolatot. Egy hónapig tartott ez az állapot, majd egyszer megkeresett telefonon és azt mondta, hogy sajnálja és békülni akar. Ekkor elmondtam neki, hogy többet akarok tőle mint eddig, és ha ez számára nem megy, hogy én legyek az egyetlen, akkor el se kezdjük. Azt mondta, ő is többet akar. Kibékültünk és három hetet voltunk együtt, amikor egész biztosan nem volt senkije rajtam kívül. Kezdtem boldog lenni és megnyugodni, hogy a hónapokig tartó küzdésnek meg lett az eredménye, na és persze mások is mondták, hogy ez még senkinek nem sikerült... nyeregben éreztem magam. Majd a harmadik hét végén Zsófi azt mondta, hogy beszélnünk kell. Mindössze annyit mondott, hogy sajnálja, neki nem megy, nem akar megbántani, de képtelen komoly kapcsolatra. Egy kicsit összeomlottam, de nem vagyok hősszerelmes típus, így elváltunk. Majd a rákövetkező buli után megbízható helyről mesélték, hogy nem hazudott nekem, ugyanis az elmúlt három hetet most bepótolta. És azóta is folyamatosan... Naiv voltam, azt hittem megváltozik. Azóta, ha ilyen csajjal találkozom egy bulin, szó nélkül faképnél hagyom.

 
331 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr942183994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.07.29. 08:25:27

az ilyen csajt nem muszáj kerülni. egy estére kapja meg, amit akar, aztán hátra arc, viszlát.

Devil2 2010.07.29. 08:27:10

Hát most erre mit lehet mondani? C'est la vie..

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 08:28:32

A postíró is mindenki Bélája volt ezek szerint. Ha ő csalta Zsófival a nőjét, akkor miért vár el Zsófitól hűséget? Kettősmérce. Nyilván csak egy kis pöcs voltál a sok közt, ennyit értél a csajnak :)

"Kibékültünk és három hetet voltunk együtt, amikor egész biztosan nem volt senkije rajtam kívül."

Kiláncoltad a konyhába bazze? :)

Hát igen, a nőt nem megszerezni hanem megtartani nehezebb. A postíró egy failure. Nem bírta a nőt kielégíteni semmilyen téren, sem intellektuálisan, sem testileg, sem sehogy. Zsófika bedobta a "képtelen komoly kapcsolatra" kártyát, hogy szabaduljon Béluskától, aki balfasz. Be is pótolta a hiányt utána :) Béluska meg, elkerüli a kategóriáján felüli csajokat. Nyilván nem nehéz. Erkölcsös életet él, amibe a távol levő nő megcsalása nem számít bűnnek. De inkább csak szükségből kovácsol erényt, ugyanis nem azért nem szed össze ilyen csajokat, mert nem akar, hanem nem tud. Az alkalom hiánya jelenti Béluskánál az erkölcsöt :)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 08:40:56

jóóó reggelt!
Valaki összefoglalná mi is kérdés?
Hülye volt-e vagy nem?

Örülök, hogy végre egy nem sablonos sztori, van benne némi csavar is:)

"Egész éjjel elvoltunk együtt, mindketten tudtuk, hogy ez csak ennyi volt."
Ezt annyira bírom... egy pasi, ha egy ilyet kijelent, az azt mondja: Sajnos nem lett belőle semmi, mert a csaj nem akarta, csak én:D

Zsófi barátnőjével sem jártál volna jobban, hiszen hasonló hasonló barátnőt vonz.

Mi más okból mentél szét a régi csajjal, mint Zsófi?
Ez önámítás, saját magad hitegetése, hogy nem követtél el semmit...

Megcsaltad a csajod egy másikkal, aki ejtett... vállald férfiasan a két szék közül a padló esetét.

Végül valami pozitívat is mondjak: örülj, hogy nem kaptál el tőle semmi:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 08:55:19

Szerintem Béluska nem ilyen kommenteket várt, hanem buksisimit és rajongói leveleket nedves bugyis lányoktól akik kapcsit akarnak vele :)

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 09:22:59

Ha egy mindenkinek-megvolt kaliberű lotyó vállalja, hogy egy ideig csak veled kefél, attól több lesz a kapcsolat? Pontosabban: pusztán attól az a valami kapcsolat lesz? Jó magasan van a léc, nem kétséges. :)

Sajátos fogalmaitok vannak az önérzetről is, így nem csoda, hogy jól egymásra találtatok. Ő csak azért mozdul rád, mert a barátnőjének kezded csapni a szelet, neked meg kizárólag azért kell a nő, hogy a nagy májer szerepében tetszeleghess. Szerintem nem kellett ahhoz három hét sem, hogy kiderüljön: nem vagy te akkora májer, hogy egy vérbeli rüfi beérje a te brokiddal akár rövid távon is. Legfeljebb te hitted azt, hogy kibírta addig, mások meg falaztak neki.

Most már láthatod, hogy hiba volt ezt az álkomoly dolgot erőltetni. Ha simán maradt volna mindenkizsófija státuszban úgy, hogy a mindenkibe te is beletartozol, még mindig sunázhatnád hébe-hóba. Nem voltál szerelmes senkibe és a párhuzamos csajozás sem okozott gondot, így nem látom, mi lett volna az érdemi probléma ezzel a felállással.

Viszont egyetlen példa alapján az emberismeretnek olyan szintjére jutottál, ami előtt sokan tisztelettel fejet hajthatnának: "Azóta, ha ilyen csajjal találkozom egy bulin, szó nélkül faképnél hagyom."
Immáron (!) tévedhetetlen precizitással szűröd ki a Zsófi-típust a szórakozóhelyeken, szimplán ránézésre. Legalább ennyi haszna volt a drámai "kavarásnak". :)

Madpapa 2010.07.29. 09:23:53

Egy suliba jártak de még sosem látta őt, de jé másnap egyből kiszúrja a megismerkedésük után. Nahááát...
Szeretem egyébként ezt a 'mindenki Zsófija' minősítést. Gondolom mindig volt valaki aki tartotta a lámpát amikor Zsófi épp valaki mással volt.
A leírásból mindig csak az derül ki, hogy 'valaki mondta, hogy'. A posztoló meggyőződött arról, hogy? Lehet a Zsófit lehúzókból csak az irigység beszélt, hogy Zsófi őket le sem szarta.
Ez is egy verzió.

m.gray 2010.07.29. 09:24:12

"Én 20 éves vagyok, a lány - Zsófi - 19 éves. Két éve egy buliban ismertem meg..." -> tehát a posztíró akkor 18 volt, Zsófika meg 17. Van még egyéb kérdés? Fiatalok voltatok és kész. Ez nyilván nem mentség a "mindenki Zsófija és mindenki Bélája" szerepkörre, de nyilván inkább elnézhető, mint 38 meg 37 évesen 3 gyerek után...

2010.07.29. 09:25:12

@Kedves Nard:

Csakis olyan lanyokat, akiket nem zavar, hogy tobben vannak ;)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.07.29. 09:29:31

Zsófinak nem egy pasi kell, hanem gyógyulás.
Amit egy szerelem önmagában nem adhat meg...

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 09:37:06

@Madpapa: "Lehet a Zsófit lehúzókból csak az irigység beszélt, hogy Zsófi őket le sem szarta."
Nem valószínű. Az ilyen híreknek többnyire van valóságalapja, és nyilván utána is lehet járni a dolognak, ha csak rosszindulatú pletykának tartja az ember. Adott egy nő, aki képes csak azért nyomulni, nehogy a barátnője vigye el azt a tagot, aki már megvolt egyszer. Ha a posztírónak saját bevallása szerint is csak többé-kevésbé ment a csajozás, nem lehet hejjespasee. Ezek alapján bátran kijelenthető, hogy Zsófinál sincs magasan a léc, és szereti a szerszámot. Sűrűn váltogatva. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 09:43:56

@Father Justice:

Vagy csak szánalomszexet kapott tőle Béluska.

KPZ 2010.07.29. 09:48:02

Miért kell elkerülni az 'ilyen' csajokat? Ha mindkét félnek 'ilyen' afférra van szüksége, ez a legkorrektebb megoldás.
Csajok és Pasik = Kurvák és Kurvapecérek

Rebelde 2010.07.29. 10:00:11

"Mindezt csak azért, hogy lássátok, ilyen is van."

na most legalább jól megtudtuk:)

arra legyél büszke, hogy felvettek mittudomén egy jó iskolába és ne pedig arra, hogy ez a mindenkiboriskája 3 hét alatt csak veled feküdt le...lol

2010.07.29. 10:04:21

@Madpapa:
ilyesmi tapasztalatom nekem is volt. "elég jól" tudok táncolni, mert kb 4 éves koromtól mondjuk 21 éves koromig mindig táncoltam valamit. ezt a zenés-táncos szórakozó helyeken nem is szoktam titkolni, csak "felülök a zenére" és nyomom, ami jön. (nem csinálok dubla forgásokat, se semmi olyat, amivel demostrálom, hogy én bezzeg kurvára tudok táncolni, csak szimplán jól érzem magam:) )
ezt sok frusztrált férfi úgy könyveli el, hogy "fúj ribanc":)) megdöbbentő, de ez van.:)

az én verzióm a sztorira csak ennyi: ebül szerzett jószág ebül vész el.
ami szarul kezdődik, az általában szarul is végződik, de ezt meg kell előbb tapasztalni, hogy el is hidd.:D

Rebelde 2010.07.29. 10:05:03

zsófinál magasan van a léc, gyakorlatilag mindenki átfér alatta:)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:06:09

@Father Justice: Ugyan már, ez csak a posztíró teóriája volt. Lehet, hogy a barátnőnek nem is kellett a sztori írója. Pletykáknak hinni meg gáz. Az ember azt hinné, hogy ez az unatkozó vénasszonyok sajátja, de úgy látszik tévedés.

Hogy mennyire nincs képben az író, abból is látszik, hogy fel sem merült benne, hogy mennyire gáz barátnő mellett csajozni. Egy ilyen ember véleményre én nem adnék. :x Hogy ebben a sztoriban senkit sem zavart az illető barátnő, az csak az ő szegénységi bizonyítványuk.

nicknek (törölt) 2010.07.29. 10:06:57

@Rebelde: :)) Ezentúl minden Zsófi gyanús:D

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:07:16

@Kedves Nard: Oké, már megint Narddal értek egyet. Persze én tudom, hogy csak a neten nagy a szája, élőben egy házisárkány tartja rettegésben. :DD

Rebelde 2010.07.29. 10:08:18

@Madpapa:
"Lehet a Zsófit lehúzókból csak az irigység beszélt, hogy Zsófi őket le sem szarta."

ebben is lehet azért valami, jellemzően azok terjesztik azt, hogy xy egy büdös kurva, mert mindenkivel lefekszik... persze ott figyel a háttérben, hogy csak a hír terjesztőjével nem :)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 10:09:04

@Frigyesur:

Ne adj már ki bazze! :) Téged is rövid pórázon tart az asszony! :)

2010.07.29. 10:10:31

@Kedves Nard:
Kb ugyanez a vélemény. :)

labi 2010.07.29. 10:13:43

Többet akar, többet akar...

Kaphatott volna többet is, de aztán a bőr és nemibeteg gondozóban ennek már nem örült volna annyira. :)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:16:20

@Rebelde: Tök gáz, de a Rebivel értek egyet. Gyorsan megvizsgálom lelkem, hogy mindig patyolatiszta, hófehér, vagy már a gonoszságososágos megmérgezte. ;)))

@Kedves Nard: :D Ugyan, tenyeremen hordozom az én kis asszonkámat, de tudja ő ki a ház ura. :D Még úgyse akarnék félre menni. Nem Sith szokás. :)

Ha gondolod adok leckéket, hogy kell a nőkkel bánni. :)))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:17:26

@Kedves Nard: :DD Már miért? :O Szerintem ők a legaranyosabbak. :)))

screw guys 2010.07.29. 10:18:20

"ő "mindenki Zsófija" ahogy mondani szokás"

Ez mit jelent? Nem vágom. Azt hogy lefurulyázta a fél iskolát?

Egyébként nekem egy hétre is elég lenne, nem őrizgetném örökre. Elcserélném egy tevecsordára. Vagy olajkútra. Bár ez utóbbit nehéz lenne hazahozni.

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:22:40

@Rebelde: Jó'van, micsinájak, tele van már a bögyöm mindennel, ilyenkor megesnek fura dolgok. :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 10:24:42

@screw guys:

Mindenkit, csak azokat nem akik ezt terjesztik róla :)

@Frigyesur:

Kizárt dolog. A zandreák a leggonoszabbak a földkerekségen :) Áh nem érnék sokat a leckével, a karikás ostor szétfoszlatja az ilyen illúzióimat! :) Úgyis csak azé' ver mert szeret :)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:28:26

@Kedves Nard: Szerintem kevered őket a Zitákkal. Ők maguk Lucifer manifesztációi. :)))

Jaj te ;( Minden áldozat ezt mondja... Mentegetik terrorizálójukat, aki egy kis SW nézés és WoWozás miatt úgy helyben hagyja őket, hogy kórházba kerülnek leszakadt léppel. :x

nicknek (törölt) 2010.07.29. 10:31:15

@Kedves Nard: :D És te is messziről felismered már az összes Andreát, mint a posztoló?:))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:35:10

@Rebelde: Kitől? :P

Bocsássuk szavazásra (persze a Ziták nem szavazódhatnak, ők elfogultak, ellentétben az Andreákkal): kik gonoszabbak, a Ziták vagy az Andreák? Kinek melyikükkel volt több negatív tapasztalata?

Caddy 2010.07.29. 10:36:12

Kavarás. meg összejöttünk. Jajj de régen hallottam ezeket. :)
Érdekes jelenség lehet Zsófi.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.29. 10:37:40

@Rebelde: Két kategória van:
A kurva az, aki mindenkivel lefekszik.
A büdös kurva az, aki mindenkivel, csak veled nem :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 10:40:32

@nicknek:

Persze :) Andreáknál csak az Angélák rosszabbak.

@Frigyesur:

Elég kevés Zitával voltam dolgom, de a Zandreák sokkalta gonoszabbak! :)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 10:40:52

@Frigyesur: Se Zita, se Andi:) Így tartózkodom:)

@Caddy::) "hogy én legyek az egyetlen"... Szerinted tudja, hogy az egyetlen csak Jet Lee lehet?:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 10:42:05

@Frigyesur:

Ez igaz, de hát úgy szeretem! :) Még ha ver is! :)

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 10:42:13

@Rebelde: Általában nem alaptalanul van híre egy nőnek. Különben minden csinos nő ribanc hírében állna, hiszen mindegyik kénytelen nemet mondani egy-egy férfinak időközönként. Mégis csak a csinos nők egy részhalmaza közismert rüfi. Egy értelmes férfi csak olyan férfiak véleményére ad ilyen vonatkozásban, akiket ismer és megbízhatóak. Egyéb esetben meg természetes igény a bizonyítékok begyűjtése: hamar kiderül, ha csak pletykáról van szó.

Ödönke fejében viszont meg sem fordult, hogy Zsófi esetleg mégiscsak egy tisztességes lány, akit csak a galád, lepattintott sumákok próbálnak meg besározni. Vajon miért? Mert sem neki, sem másoknak nem volt kérdéses, hogy itt valóban egy rüfke van a színpadon. Arról nem is beszélve, hogy maga a csaj is bevallotta, hogy képtelen komoly kapcsolatra, aztán gyorsan bepótolta azt a három elvesztegetett hetet is. :) A fickót ez nem is zavarta különösebben, hiszen nem volt szerelmes. Ő csak azt akarta bizonyítani, hogy bazinagy csődör - ehhez meg pont egy Zsófi betörése kell, nem a suta, szűz Fátyolka hártyátlanítása.

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:46:41

@Kedves Nard: Aham, szóval akkor egy szavazat Nardtól a Zitákra. :))))

@nicknek: Még egy szavazat nicknektől a Zitákra. :)))

És egy szavazat tőlem a Zitákra. A szavazatszámláló bizottság eddig 3 szavazatot számolt össze a Zitákra, egyet sem az Andreákra.

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:47:23

@Kedves Nard: Szerintem azért szereted, mert ver. Ilyenek vagytok ti nők! Főleg a Lenkék. :)))

Kham 2010.07.29. 10:52:12

@Frigyesur: Egyértelműen a Ziták, én ismertem egyet, ő akkora kis mini diktátor volt, hogy ha rámorrant volna még Napóleon is haptákba ugorva nyomta volna a Parademarsch-ot :) Voltak azért kedves pillanatai is, akkor olyan volt, mint Dzsingisz kán a kisállatsimogatóban.

Caddy 2010.07.29. 10:52:53

@nicknek: vagy a hegylakó. :D "csak egy maradhat"

Rebelde 2010.07.29. 10:53:58

@Frigyesur:

mi?? te szavazhatsz? na nem már, akkor én is, és az én szavazatom felér öttel...úgyhogy:))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 10:56:05

@Kham: :DDD Különösen az utolsó mondat. :D

Helyes, akkor 4 szavazat a Zitákra. :)

@Rebelde: A szavazatszámláló bizottság elutasította az indítványt. A Rebelde nevű állampolgárok nem kaptak szavazati jogot. :)))

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2010.07.29. 10:56:27

Zsófinak egy hatalmas, spriccelős orgazmus kellene, a serácnak pedig egy türelmes csaj, akivel megtanulhatja, hogy lehet előidézni nőknél remegős-sikoltozós-szaftos elélvezést.

Rebelde 2010.07.29. 10:57:13

@Father Justice:

tehát minél nagyobb retek a nő, annál nagyobb kíhívás egy férfinak??? na persze:))

Rebelde 2010.07.29. 10:58:01

@Frigyesur:

rosszabb vagy, mint trutykó emília:PP

varvizib 2010.07.29. 10:58:02

Szép kerek történet, még a tanulság is megvan fogalmazva a végén. Így nincs is mit kommentelni :-)

Egy apró mozzanat ami egy kicsit piszkál: a posztíró sráctól nem volt szép, hogy úgy csajozott, hogy közben volt barátnője.

Vicces lett volna, ha Zsófival komolyan összejön a dolog. El tudom képzelni, milyen ciki lett volna az esküvőn amikor a násznép java részéről kiderül, hogy már nekik is megvolt Zsófi... :-)))

nicknek (törölt) 2010.07.29. 10:58:21

@Kedves Nard: ha netán elmegyek discoba a 7végén, miről ismerem fel, hogy valaki Zsófi, Andi, vagy Zita?:)) Pláne azt, hogy mindenkié?:)

@Frigyesur: jaja Zita... aztán elterjeng majd a szlogen, amikor valaki bármelyik exről beszél: "Csak egy Zita volt..." ebből mindent tudtok majd:))

rtd 2010.07.29. 10:58:36

18-20 évesen mindenkinek ennyi agya van?

Rebelde 2010.07.29. 10:59:23

@Kham:

a fene a jó dógod neked is:PP

2010.07.29. 11:00:16

Ez a mindenki ...-ja annyira ócska. Ezt tényleg csak a féltékenyek használják. Egyszerűen kell megfogalmazni "tudod aki mindenkivel dugott".
Én ismerek olyat, akire ezt a jelzőt aggatták, közbe meg a pasik egyik felével azért beszélt félrevonulva, mert a csávonak bejött ez vagy az a csaj és általa próbált protekcióhoz jutni, a másik fele odáig volt érte. Egy társaságba jártak, így bunko nem akart lenni a csaj, de 1 kezemen meg tudom számolni, hogy 25 éves kora ellenére hány pasival létesített ilyen-olyan szexuális kapcsolatot.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 11:00:36

@Father Justice:

Általában a csinos nők még ismeretlenül is ilyen hírben állnak a visszautasított loser-közönségben. Aki a pletykáknak hisz, az meg is érdemli.

Nem tudom, nekem hiányzik a mai fröcsögésedből a gyerekkel való lasszózás és a tőzsölgés! :)

@Frigyesur:

Megint kiborogattad a tejfölt a pultnál! Te himpellér! Amúgy nem a Zitákra, hanem az Andreákra szavaztam gonoszság tekintetében! :)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 11:00:40

@varvizib: :))) Nem mondtuk, hogy pom-pom lány volt az iskolai focicsapatban?:)

Rebelde 2010.07.29. 11:02:51

@nicknek:

a ziták nem járnak diszkóba (derogál), ellenben zsófik meg andik dögivel riszálják magukat ilyen helyeken, hátha fizetnek nekik egy pohár vizet:))

Rebelde 2010.07.29. 11:05:19

@Kedves Nard:
"Amúgy nem a Zitákra, hanem az Andreákra szavaztam gonoszság tekintetében!"

már nem is lát:))))

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 11:07:18

@Rebelde: Nem. Minél nagyobb retek a nő, annál nagyobb kihívás egy olyan férfinak, mint a posztoló.

Rebelde 2010.07.29. 11:07:43

@Zsu0805:

a pasiknak erre is van kész válasza/kérdése: "akkor neked 28 újj van egy kezeden"?:))))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 11:07:53

@Rebelde: :PP

@nicknek: Eddig is elterjedt volt már köreinkben, csak nem hangoztatuk. Szerencsére most nyilvánosságot kaptak az információk. :)))

@Kedves Nard: Jól látom? Nard megerősítette a szavazát a Ziták gonoszságára? Nagyon határozottan kiáll a véleménye mellett, dicséretes.

sőt, a tejet is kicsepegtettem. :P Most mi lesz? Rám küldöd gernikát? :P (:D)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 11:10:15

@Rebelde: Höhö, sosem voltam diszkóban úgyhogy én ezt nem tudom. Ellenben te igen. Újabb információ Rebiről. Ketrecben riszáltad már? :P

Amúgy látok én, nagyon is jól. Ne legyél már olyan, hogy szavazat újraszámlálást kérsz, mert nem tetszik az eredmény. ha már belekeverted a politikát. :P

baars 2010.07.29. 11:12:54

Mi ez a fos? Én állat meg elolvastam!!

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 11:15:03

@Rebelde: Meglehetősen. De ha újraolvasod a posztot, észreveszed, hogy többek között nincs benne szó érzésekről. A barátnőjéről annyit tudunk meg, hogy "eközben nekem volt egy barátnőm", továbbá olyan szavakat használ, mint a "kavartunk" és a "szétmentünk". Ezek fényében világképének bonyolultsága nem is lehet kérdéses. :)

Rebelde 2010.07.29. 11:15:12

@Frigyesur:
nem voltam ketrecbe, mondták egyébént, hogy valami andi, aki frici művésznéven fut beláncolta magát és ki se lehet onnan verni:PPP
:))

nicknek (törölt) 2010.07.29. 11:16:29

@nicknek: Na eddig azt éreztem tudom kik itt a lányok ... de most összezavartatok:))

nicknek (törölt) 2010.07.29. 11:18:10

@Caddy: :)) "Egy kicsit összeomlottam" ezt szemléltesd nekem:))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 11:18:19

@Rebelde: Aha, szóval akartál menni, és felvilágosítottak, hogy nem lehet. :))

Mindig is tudtam, hogy csodálatos személyiségem utánzókat fog szülni idővel. :PP

:D

Rebelde 2010.07.29. 11:20:30

@Frigyesur:

szóval mégis voltál diszkóban?:DD

Nebameg 2010.07.29. 11:20:52

Mindenki Zsófija. Khm. Ő az, akiről mindenki hallott már, de még senki nem dugta meg.

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 11:21:13

@Zsu0805: én még soha nem láttam olyat hogy indokolatlanul neveztek valakit mindenki csajának. irigységből? lehet hogy kockák vagy amorf amőbák között így szokás, de olcsó kis ribancnak azt szokták tartani akit ki lehet vinni a parkolóba vagy a wcbe torokokkéményseperni és csak annak nem volt meg aki nem akarta.

Pilgram (törölt) 2010.07.29. 11:21:33

faszpörgettyű, jó az, csak komolyan nem szabad venni

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 11:22:43

@Rebelde: Ez most mellément Rebi. Te szolgáltattad ezeket az információkat, és az alapján vontam le a konzekvenciát. Nem kell magyarázkodni, már így is ellentmondásba kerültél önmagaddal, de én nagylelkűen úgy teszek, mintha nem vettem volna észre. ;)

alumi 2010.07.29. 11:22:52

- a csalán csíp
- tűző napon megégsz
- esernyő nélkül esőben vizes leszel
- a fű zöld..
...

na, kb. hasonlóan nagy tanulságokat hordozott számomra ez a sztori.
öreg, azért javaslom, hogy menj el egy globál szűrésre. (hpv, hiv, egyebek)
sosem tudhatod kiben, mi lakozik...

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 11:25:45

@inci-finci: Erről van szó. Ödön bármelyik buli után meggyőzödhetett róla, hogy Zsófi pontosan ebben a műfajban utazik. :)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 11:27:14

@Rebelde: Úgy vettem, hogy most megköszönted. Nincs mit. *biccent*

nicknek (törölt) 2010.07.29. 11:27:15

@Rebelde: szerinted ezek a Ziták és Zsófik tudják, hogy a HPV az egy vírus is?:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 11:31:28

@nicknek:

A tyúkmellű cérnakarú kis nyomorék gnómokat kérdezzed, ők mindegyikről megmondják a frankót :) Általában nagyon trendik, pink ing, felhajtott gallérral, esetleg cijjogósz pólót is viselnek :)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 11:35:38

azért vicces, hogy a tartós pinahasználattól a parizerkarú kockák is mekkora megmondóemberekké tudnak válni :D

Caddy 2010.07.29. 11:40:26

@Rebelde: ezt én hónap kommentjének javaslom. :D:D:D:D

@nicknek: az olyan, mint a ...emlékszel arra a játékra, ami fából készült általában állatokat ábrázolt, és ha alul megnyomtad akkor összeesett az egész.Hm? Na ilyen az összeomlottam. :D

Rebelde 2010.07.29. 11:43:06

@Caddy:
melyiket? mindegyik az lehetne...:DDD
(most rám szakadt a plafon)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 11:43:27

@Caddy: tök öreg lehetsz, nekem már csak műanyag jutott :(

Caddy 2010.07.29. 11:48:24

@Rebelde: eztet-e: zsófinál magasan van a léc, gyakorlatilag mindenki átfér alatta:)

@inci-finci: ja az vagyok, tök öreg. Lógnak a melleim is és a járókeretem is éppen a szerelőnél van. :)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 11:51:21

@BARI: valami vicceset olvastál netán?:D

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 11:52:11

@Caddy: a kis cici előnye hogy tartósabb ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 11:57:58

@inci-finci:

Ja, csak a baj vele az, hogy szarul mutat :)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 11:58:03

@Caddy: ha valaki ilyen játékként funkciónál, miért csodálkozik, ha rendeltetésszerűen használják?:)

@Rebelde: Neked mi a meglátásod a poszt alapján, még mindig nagyon is oda van Zsófiért?

@Kedves Nard: : te mennyi tök igaz hülyeséget tudsz mondani:D

Caddy 2010.07.29. 11:58:23

@inci-finci: majd legközelebb ha újra születek, úgy kérem. :)

@Kedves Nard: nem teljesen mindegy? :)

Snowmass 2010.07.29. 11:59:04

Pedig azt hittem, hogy ilyen nincs, de most be kell látnom, hogy mégis van.

BARI 2010.07.29. 11:59:41

@nicknek: Dehogy, én így sírok. :D

nicknek (törölt) 2010.07.29. 12:04:22

@BARI: na mesélj min? Tudod mint a Shrekben, jobb kint, mint bent:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 12:05:00

reggelt!:-)

Az én Zsófim biztos nem volt - de még csak a címhez van hozzáfűznivalóm, előbb első KVCG, aztán a szórakozás.:-)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 12:05:04

@Caddy: nemár! még apróbbat? :D

@Kedves Nard: szeretem a nagy melleket, de kevés olyat láttam ami nem lóg vagy csíkos. ami szilikont fogtam azt is kicsiből gyártották és azért nem volt esztétikai hibája. hogy hogy mutat a mell az meg a test egészétől is függ

BARI 2010.07.29. 12:08:46

@nicknek: Csak sírva röhörészek. :D

2010.07.29. 12:11:48

@primula anderson:

A fu kek,
az eg lila,
jo az anyag, kiskoma !

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 12:11:57

@Caddy:

Hát nem! :) A tacskófül kisebb! Amúgy még lehet a teleszart zokni forma is! :)

@inci-finci:

Én ezzel egyetértek, van akinek nem áll jól a nagy mell. Arányosnak kell lennie a nőhöz. Mondjuk tök mindegy a mellméret ha a nő komplett idióta,akkor nagymellekkel kukázzák :)

Snowmass 2010.07.29. 12:13:25

@BARI: Röhörészés helyett inkább adhatnál egy marcipánburgonyát. Lehetőleg MOST! Előre is köszönöm, és hálám jeléül puszta nagylelkűségből már most úgy rendelkezem, hogy a fele a tiéd lehet.:)

Madpapa 2010.07.29. 12:15:26

@Father Justice: tudod akkor sem értek egyet veled. Ez a sztori bűzlik. Na de most komolyan, tegye a szívére a kezét, ki az aki egy hírhedt lotyóval akar komoly kapcsolatot kezdeni, ezzel saját magát kitéve mindenféle inzultusnak a későbbiek során. Ne hogy már benyaljátok ezt a nyilvánvaló hazugságot! Elmegyek majd a csajommal olyan buliba ahol majd mindenki kajánul röhög rajtam, hogy letorkozott ott már mindenkit. Bullshit!
Ott a logikai bukfenc a sztoriban a számomra, hogy érdekes módon az első 'autentikus' infókat magasról leszarva csak rákattanok Zsófira, mintegy nevetség tárgyának kitéve magamat.
És jön a végkifejlet, ahol már ismét csak kézenközön kapott infók alapján,- de most már odaírva 'megbízható helyről' ( na ez sántít ) - most már végre ő is lekurvázhatja a lányt. Ez szimpla önigazolás, a 'megbízható hely'. Amikor belekezdett nem volt megbízható az info? Zavarban vagyok.
Szóval a sommázatom, ha a sztori igaz, kiskomám kevés voltál mint a lepkefing és beálltál azon birkák sorába akik csak bégetnek.
Ez az én olvasatom.

2010.07.29. 12:17:20

@Frigyesur:

A nagyur a legjobb az agyban, foleg ha zarlatos egy kicsit az elektronika, csak ugy sikoltoznak a nok egy erintesetol, sot, ha duhos rajuk, meg a lelegzetuk is elakad.. Mintha egy lathatatlan kez szoritana torkukat.

nicknek (törölt) 2010.07.29. 12:19:03

@BARI: bevillantak a régi emlékek?? rágócsere stb?:)

hobbigyuros · http://testepitoedzesnaplo.blog.hu 2010.07.29. 12:21:27

@inci-finci: Hidd el,van ismerősöm akit indokolatlanul hívnak annak de persze egyénfüggő. Ha egy csaj kirívóan táncol esetleg lengébb ruhában,attól még nem r*banc,másoknak már az.

Én azért utána szoktam kérdezni egy lánynak - megbízható forrásból - mielőtt elkezd komolyan érdekelni,de a végső következtetést magamnak vonom le személyesen.

fumerin 2010.07.29. 12:23:46

Szerintem Zsófi (vagy tök mindegy) két pia között meglátta ezt a szerencsétlen losert, rámosolygott és másnap a kis srác elhíresztelte, hogy járnak. Zsófin kívül mindenki tudta:D

Majd három hétig loholt a nő után, aki lehet, hogy sajnálatból nem küldte el az önkéntes nyomkövetőt, de mikor már a szaftosabb kérdésekre tért volna a fiatalember, akkor megelégelte és elküldte oda, ahol lennie kéne már régóta.

Majd büszkén kurvázza és meséli mindenkinek az apró részleteket, mert eléggé szürke alak létére ki akar törni a vesztesek közül.

Kár, hogy az egész csak az álmainak és agyának kusza tekervényeinek szüleménye, mert még talán sajnálnám is a mese tartalma miatt:D

2010.07.29. 12:28:35

@inci-finci:

a kis cici előnye hogy tartósabb: csak megerősíteni tudom!:D éljenek a tinicicik!:)))

Caddy 2010.07.29. 12:28:37

@nicknek: na ugye? :D (Bar még most is szokott rágót cserélni. :D)

@inci-finci: mi bajod a melleimmel??? Hééé!! :D

@Kedves Nard: undorító tudsz lenni.:)

@BARI: @Snowmass: én egy Islert kérek. Olyat. :)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 12:28:54

@Madpapa: ez is egy olvasat, de nem felejtsük el hogy a lukért sok férfi mindenre képes. keleti györgyit is bemutatta kozmix lala az újságokban és a gyerekének, előtte meg egy testőrcég vezetője is felvállalta nyilvánosan. pedig ő tényleg egy bárcás&madame aki ellen több országban folyik eljárás

BARI 2010.07.29. 12:29:39

@Caddy: Minnyá' kapsz egy olyat. :DD

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 12:30:37

"a hónapokig tartó küzdésnek meg lett az eredménye"
Milyen küzdés? Milyen eredmény? Miről beszél ez a gyerek?

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 12:30:48

@fumerin: látom azonosultál lélekben a női szereplővel :D

2010.07.29. 12:31:10

@Madpapa:

a lepkefing mihez képes kevés, bocs?
azért ne dobálozzál ilyen hasonlatokkal, vagy fejezd be a mondatot, hogy "kevés mint..."
jóvan?:D

Madpapa 2010.07.29. 12:32:04

@inci-finci: ezzel megint csak nem támasztod alá a sztori hitelességét

Madpapa 2010.07.29. 12:33:07

@Traktorka: kötődj csak nyugodtan :-P

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 12:34:26

@renegade8: nem állítottam hogy nem fordulhat elő. egy jó táncost vélhetnek annak _okkal_
kevesebb a profi táncos mint a táncból élő ribizli :)

@Caddy: semmi :)

2010.07.29. 12:34:34

@Madpapa:

a semminél pl 1000-szer több a lepkefing, csak mihez tartás végett mondom, és igen, ez fontos tisztáznivaló.:D

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 12:35:46

@Madpapa: Így már értelek: te eleve azt feltételezed, hogy a posztíró komoly kapcsolatot akart, holott szó sincs ilyesmiről. A történetben csak az áll, hogy "többet" akart a fickó, amibe a csaj belement. Ez a többlet itt annyiban merült ki, hogy a kapcsolat időtartama alatt csak egymással dugtak. Bár ha ebben is mérhetjük egy párkapcsolat komolyságát, akkor igazat kell adnom neked. :) Szerinted a másik (távoli) csajjal mennyire volt komoly a kapcsolata, míg csak vele dugott?

Az elején, menet közben és a végén is tudta, hogy egy könnyűvérű nővel van dolga, ez egy percig sem volt kérdéses. Azok a bizonyos források a háromhetes futam után csak azt erősítették meg, hogy a nő nem változott meg, hiába is erőlködött a fiú.

nicknek (törölt) 2010.07.29. 12:36:05

@BARI: és nem szólsz semmit a poszthoz? Barit megdicsérem, mert nem szólt, csak bégetett:D

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 12:36:17

@Madpapa: nem is akartam. csak annyit mondtam, hogy hiteles is lehet. nincs jelentősége igaz vagy sem

Madpapa 2010.07.29. 12:36:29

@Traktorka: van lepkefing? te mint lepkefing kutatásban jártas, elemeznéd hány mólnyi menyiségű az? :-)

2010.07.29. 12:39:05

@renegade8:

igen, erről írtam fentebb.
már majdnem bocsánatot kértem, mert annakidején koromhoz illően miniruhában, 48 kg-san, jól mertem táncolni 22 évesen.:D és nem bújdokoltam el zsákban valahova a messzi havasokra.:D
persze leszartam, ki mit gondol, de valóban létező jelenség volt, hogy aszitték 1 fillért sem érek.:) aztán akik mégis szóbaelegyedtek velem, lepődtek, és rendszerint hozzám is ragadtak. jé.:D

Madpapa 2010.07.29. 12:40:49

@Traktorka: becsukom a szemem és elképzelem a 'jól mertem táncolni' szituációt....
a szívem hevesebben ver... :-)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 12:40:49

@Father Justice:

Birtokolni akarta a Béluska, aki egy alsókategóriás kis lófaszjankó. Persze, hogy kurvának meg ribinek állítja be, ha dobva lett, az ilyen kis nyomik mind ezt csinálják. Szar lehet, ha még csak lasszózásra sem tartják érdemesnek :D Ilyenkor default hogy ribi meg ilyesmi címkét kap a nő.

@inci-finci:

Celebkurvák más kategória. Dubai Regina meg a többi szar golddigger :)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 12:40:55

@Caddy: majd mesélj milyen a rágó, amit Baritól kaptál:)) "Minnyá' kapsz egy olyat"

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 12:41:34

@Traktorka:

Most meg már tényleg nem érsz semmit mi? :)

JoSé 2010.07.29. 12:42:07

sziasztok

Szerencsére a poszt író is rájött hogy ezek a lányok mind egy fajtából származnak,és szerintem nem én vagyok az egyetlen aki rühelli az ilyen típust :)

"Sértve éreztem magam, mert őszinte voltam hozzá, ő pedig nem" látod látod.. az a gond hogy naiv voltál mert hittél benne, hogy de igenis lehet más is mint az a rettentően sok híresztelés ami róla szól...de aztán kiderül hogy kutyából nem lesz szalonna..yep

eléggé sok ilyet lehet látni (sajnos) :P

www.youtube.com/watch?v=Vkqxx9LrbH8

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 12:43:34

"nem volt nehéz összejönnöm vele, pedig a csajozás távol állt tőlem. Egész éjjel elvoltunk együtt, mindketten tudtuk, hogy ez csak ennyi volt."
Az összejövés az az, ha valakivel elvagyok egy egészéjszakás buliban? Újraértékelem az életemet.

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 12:45:13

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Az összejövés valószínűleg az, ami szükséges a kavaráshoz és a szétmenéshez, bármilyen gyorsan is történik. :)

2010.07.29. 12:45:21

@Madpapa:

én olyat nem állítottam, hogy jártas vagyok lepkefing kutatásban. ezt csak rámvetíted.:D kvázi projektálod.

de felhoztad a lepkesegg-lehelletet, mint afféle mércét, vagy viszonyítási alapot, de nem aplikáltál mellé kapaszkodót (kevesebb mint...mi? a zöldszemes-ostoros-fing?), én csak ezt nehezményeztem.:D

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 12:45:46

@Kedves Nard: kurva az kurva.

szerintem ha elég szép nő a Zsófi akkor örült volna hogy az ő farka elég neki. szerintem erre hajtott, megmutatni a többi fasznak hogy Ő az alfahím kielégítő a nagyétvágyú ribizlinek. nem sikerült :)

Caddy 2010.07.29. 12:49:33

@BARI: lekvárosat kérek. :)

@nicknek: vagy te kapsz mindjárt egy olyat!:D

Lúdtalp 2010.07.29. 12:49:34

Nem vagy "hősszerelmes típus" de egy blogon nyafizol meg toppantasz a kis lábacskáddal? :)))

BARI 2010.07.29. 12:51:35

@nicknek: ennyi, meg egy bambi. :D

@Caddy: figyi, ugye tisztában vagy vele, hogy engem köbö 20 lépés választ el a Te lekvároslézerkarikádtól? :DD

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.07.29. 12:56:05

az ilyen kisasszonyokkal pont hogy nem megszakítani kell a kapcsolatot, hanem talonban tartani...
jönnek még olyan idők, amikor az ilyen kontakt aranyat ér..:DDDD

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 12:57:40

@Father Justice: Ha valaki csak szexet akar, nem mindegy, hogy a másik kivel fekszik még le? Meg miért akart volna többet, ha eddig is szexeltek eleget? A teoretikus többi pasi tán annyi szexidőpontot elvett főhősünktől? Ezért volt a "hónapokig tartó küzdés"? :S Szerintem Madpapa tök logikus levezette a véleményét, te akarsz rá egy sablont erőszakolni, csak hogy minden nő ribi legyen.

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 12:59:46

@Frigyesur: Mármint az egy hónapos sértettségi állapotot megelőzően, ami szintén jól alátámasztotta a főhős komoly kapcsolat utáni nem vágyakozásának axiómáját. :)))

fumerin 2010.07.29. 13:00:39

@inci-finci: Azonosultam:D Olyan jó lenne 19 éves "mindenki nőjének" lenni!

Mennyi irigyem lenne:D

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 13:01:08

@Budapesti Brigaderos: Ez igaz is lenne, ha a Sithek nem tartanák oly nincs becsben szüzességük, mint a fénykardjuk. :)))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 13:02:02

@Kedves Nard: Nardy, te már csak tudod. Hányszor leribiztek már téged is, nemde? :)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 13:02:11

@Frigyesur: nem mindegy. még több kórokozót szedhet be a ribi :)

a minden nő ribi az nem sértés, csak az értékítélet amit hozzá kapcsoltok. mi alapján ítélitek el azt aki kurva? nem árt másnak, úgy él ahogy neki tetszik. miért sértő az ha valakit lekurváznak? szülőnek nem biztos hogy jó de boldogabbá tesz ezreket :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 13:02:34

@Father Justice: @nicknek: értem, de mondjuk csókolózásra érti, hogy nem volt nehéz összejönni a lánnyal, vagy mire? Nem mindegy, hogy megfogta a kezét, vagy leteperte. Ha szexeltek volna, nem ilyen kis ártatlanul fogalmaz a posztíró.
"Beszélgettünk, jóban voltunk, majd egy randi után hagytuk az egészet."
Szerintem nem is szexeltek, talán volt egy kis petting.
Vagy rosszul értem a virágnyelvet.:D

nicknek (törölt) 2010.07.29. 13:04:19

@BARI: képzavar... a Bambi őzike volt, nem versz át:)

@Caddy: "és hagytam, hogy elcsábítsuk egymást" na ezt magyarázd meg nekem, hogy lehet hagyni, hogy mindketten elcsábítsuk egymást?:D

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 13:04:24

@fumerin: nagyon rusnya lehetsz ha még ez sem sikerült :D

mindenki nője lehet egy zsíroshajú tejeszacsimellű troll is, elég ha szétteszi a lábát minden buliban. nem hiszem hogy az összes nő erre vágyna :)

fumerin 2010.07.29. 13:07:03

@inci-finci: Olyan ronda vagyok, hogy nem is tartok otthon tükröt!

Akkor megtaláltad a hibát! Nekem a nőturkászom azt mondta, hogy a legbiztonságosabb védekezés a "hangos ne-ne kiáltással gyors futás"!Így nehezen tehettem szét a lábam:(

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 13:07:27

@inci-finci: Ha valakit ribinek tart az ember: 1. normálisabbja le sem fekszik vele, 2. az értelmesebbje gumit húz. Amennyiben egyik sem igaz a pasira, akkor inkább ne is legyenek igényei. :)))

Nem tudom te merre szocializálódtál, de nálunk sértés prostituált szinonímájával illetni bárkit. Minden XX kromoszómájúra kiterjeszteni, meg oly mértékű korlátoltságra, rosszindulatú fröcsögésre vall, amit nálunk szintén nem enged meg a kultúrember. :)))

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 13:08:14

@fumerin: de a térded már kisebesedett :D

BARI 2010.07.29. 13:08:49

@nicknek: tiszta állatkert, mi? :D

"hogy mindketten elcsábítsuk egymást" - egy mást :D

nicknek (törölt) 2010.07.29. 13:11:04

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: a haveromnak régen volt egy olyan kapcsolata, ahol járt a csajszival 1 hónapot, de nem feküdtek le... mikor vége lett a csaj azt mondta neki, hogy mit akar nem is jártak:D Hát ebből kiindulva, ha van szex, akkor járnak, ha nincs akkor haverok:DDD

2010.07.29. 13:11:46

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

"majd egy randi után hagytuk az egészet." - mármint a csajnak nem jött be a dzsoni (ásítások, körömnézegetések a randi alatt a kávézás közben), amit a dzsoni le is vett, és inkább elsomfordált a balettba ugrálni.:))

2010.07.29. 13:12:00

@fumerin:

Szerintem hatekonyabb az, ha megvarod, amig letolja a nadragjat, es akkor szaladsz :)

2010.07.29. 13:13:11

@Frigyesur:

Csak a kardjuk az, ami hosszu, egyenes es fenyes ?

Madpapa 2010.07.29. 13:15:20

@Traktorka: dehogy projektáltam, évődtem ;-)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 13:16:42

@Frigyesur: át akarom értelmezni. tudod, mint a küszöbmajmot :D

2010.07.29. 13:17:17

@Budapesti Brigaderos:

nem, még a műbeles virslijük is olyan.:D

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 13:17:52

@nicknek: hát az nem is kapcsolat ahol nincs szex. van olyan csávó aki bepalizható közös alvásra is szex nélkül :D

nicknek (törölt) 2010.07.29. 13:19:05

@BARI: :DD hívhatsz Férfiállatnak:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 13:19:42

@nicknek: látod, a te példádban is azt gondolta a srác, hogy "össze vannak jőve".:D

@Traktorka: na, ha Zsófi mindenkivel ezt csinálta, akkor elég halkan kurvázandó. Minikurva maximum.

fumerin 2010.07.29. 13:20:48

@Budapesti Brigaderos: OK! Majd, amikor már a térdénél van a gatya, akkor sprintelek:D

Csirke72 2010.07.29. 13:21:11

Ez komoly...

1 kurvát akar szentté nevelni:)))

Nevetségesek ezek a nem birok komoly kapcsolattal...
Ha pasi egy nöt maximálisan "rendbetesz", a nö nemhogy nem akar mással de a pasit ugy örzi mint 1 aranytojot:))))

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 13:21:15

@fumerin: rutintalan megoldás, azt kell kiabálni futás közben, hogy "Tűz van!":D

Csirke72 2010.07.29. 13:22:05

@inci-finci:

Te már megint itt vagy????

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.29. 13:24:11

@Father Justice:

a srác egy darabig hitegette a kislányt, miközben párhuzamos projectjei futottak más lányokkal. a csaj megunta a parallel universe állapotot, átlátott a szitán és gém óvert nyomott :D

a kis brokijancsi meg idejött sztorizni, elferdítve a tényeket.
szánalom :D

2010.07.29. 13:24:24

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

randi után eltelt egy hónap, Zsófinak rohadtul nem volt senkije, gondolta, igazából nem is volt olyan gáz az az uncsi Dzsoni, próbáljuk meg...
vágókép 3 héttel később: Zsófi: Figyi, Dzsoni, ez nekem mégsem megy, ne haragudj, inkább járjunk különutakon.

THE END

:D

2010.07.29. 13:25:56

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

És a kedvenc szövegem:

I am not a bitch,
I am THE Bitch,
and it's Miss Bitch to you!

:D:D:D

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 13:27:27

@Csirke72: a kedvenc fogyatékosom :))))))

meséld el mekkora kan vagy a guminőiddel akiket mind ájulásig kielégítettél :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 13:27:33

@Csirke72:

Nem kurva ez, csak ezt a kamudumát nyomta le az alsókategóriás nyomoréknak, hogy megszabaduljon tőle.

@Frigyesur: :) Számtalanszor Fricikém, számtalanszor! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 13:28:07

@nicknek: belegondoltam, akkor nekem sem csak annyi kapcsolatom volt, amennyit számoltam. A moziba járás az már összejövés pl.? Mer' akkor nős pasim volt, nem mindegy.:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 13:32:30

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Végülis akkor nekem is számtalan volt! :) Szánalmas kis ribanc vagyok! :)

mr. 2010.07.29. 13:33:57

Meg tudnád adni a Zsófi számát?

Köszi

nicknek (törölt) 2010.07.29. 13:36:07

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: :D Na igen csalóka, mert a moziba... csak a nevében járás:)) A fekszünk a tévé előtt közösen és nézzük a filmet az járás? Nem az házasság:D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 13:36:10

@Traktorka: lehet, hogy 1 hónap alatt 5 sráccal is fagyizott a lotyója.:D

Csirke72 2010.07.29. 13:40:02

@inci-finci:

Már megint nem szoptak le téged te szerencsétlen...
Itt fárasztod a népet...

Bujjál már vissza a lekvárosüvegbe te nyomi:(((

2010.07.29. 13:41:09

@Csirke72:

ennek a férfiválatozatát Csipa énekelte meg a Hoolingans-ből:

Néééhéézz ráááháám, még nem nőttel feheeel,
Vad a szííívem, hát így fogadj eheeel....:D

fumerin 2010.07.29. 13:41:38

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Ráadásul csaj létére még ő fizethette a fagyikat:D

Csirke72 2010.07.29. 13:41:38

@inci-finci:

Már megint nem szopott le a csajod?
Itt fárasztod a népet te nyomigyerek:(((

Csirke72 2010.07.29. 13:42:44

@inci-finci:

Miröl beszélsz?

Fárasszál mást ne engem:(((

Caddy 2010.07.29. 13:43:20

@nicknek: ez tényleg komoly képzavar. A lány volt a csábító, a fiú meg hagyta, és ez kölcsönös lett, volt, van. :D:D:D

@BARI: hát nem is. :)

2010.07.29. 13:45:14

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

úristen, 5 csávó/hónap, az több, mint heti 1!

ezért tart itt ez az ország!:D

Csirke72 2010.07.29. 13:45:15

Minednesetre érdekes a figura:) Èn speciell sosem akartam azokkal a csajokkal smárolni akiknek elötte teleélvezték a torkukat:(((

phaszfej 2010.07.29. 13:45:18

Na, mi van fasszopó, narkós, alkoholista buzik? Itt veritek a nyálatokat? AZ agyatokra húzódott a pálott geci? Veressétek ki és húzzatok a picsába segget áztatni!!!

fumerin 2010.07.29. 13:48:29

@phaszfej: Olyan romantikus vagy:D Add meg a telefonszámod lécccci, kérlek! Pont ilyen pasira vágyom és szerintem velem együtt minden nő:)

Caddy 2010.07.29. 13:50:41

Úgy látom itt az idő a pattogatott kukoricához. :D:D:D

Madpapa 2010.07.29. 13:50:45

Maunika só ON :-))

Csirke72 2010.07.29. 13:51:11

@fumerin:

Az igazi yofej:) The One And Only:)

phaszfej 2010.07.29. 13:56:21

@fumerin: nem adok senkinek semmilyen számot. majd csirke jól véresre nyalja a tespsidet

nicknek (törölt) 2010.07.29. 13:58:17

@Caddy: szerintem ez a sztori egy nagy pofon a posztolónak... megkockáztatom K.O. ,de nincs ezzel semmi gond, mindenki kap ilyet... csak ne szépítse a dolgot, mert annál nehezebb szembenéznie a dolgokkal és a sok önámítás hatására válik nevetségessé... nekem ez a mondanivalója a történetének.

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 14:01:05

@Csirke72:
:(((
:(((
:(((

nyomod itt megint a romastájlt? menjél már :D

sas70 2010.07.29. 14:01:14

20 évesen örökhűséget elvárni, nagy naivitásra vall. Persze vannak kivételek, na azok erősítik a szabályt. Amúgy meg örülj neki, hogy nem neked kellett kirúgni a csajt, egy gonddal kevesebb.

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 14:07:41

@Frigyesur: "Ha valaki csak szexet akar, nem mindegy, hogy a másik kivel fekszik még le?"

A posztírónak például azért, hogy bebizonyítsa mindenkinek, mekkora alfa. Értsd: ő egyszemélyben elég lesz Zsófikának, úgy kielégíti, hogy rá sem fog nézni más brokira. Rajtam kívül még kb. harmincan szűrték le ugyanezt ebből a sztoriból, de ne zavarjon.

"Szerintem Madpapa tök logikus levezette a véleményét, te akarsz rá egy sablont erőszakolni.." Én is logikusan levezettem a sajátomat, és megindokoltam, miért így gondolom. Ennyi erővel akárki véleményét nevezhetnénk sablonnak, Madpapáét is.

"..csak hogy minden nő ribi legyen." Tényleg? Szerintem kettőnk közül nem én vagyok az, aki rá akar erőszakolni valakire bármit is. :) Lehet, hogy ez is elkerülte a figyelmed: "Mégis csak a csinos nők egy részhalmaza közismert rüfi." Ezt pont én írtam, nem is olyan régen.

Persze ha csak az öncélú fröcsögés / trollkodás a célod, akkor egész jól csinálod. Azért van hová fejlődni: érvek hiányában a sablon és ráerőszakolás mellett néha puffantsd el a demagógia, általánosítás, projekció, sztereotípia kifejezéseket is, és még nagyobb májer leszel. Hajrá!

phaszfej 2010.07.29. 14:09:44

@inci-finci: mi a faszt tehetnék? ezek a szukák ragadnak az erőre.

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 14:11:19

@phaszfej: le vagy maradva, erre már immunisak :D

Caddy 2010.07.29. 14:14:02

@BARI: óóóó, és milyen szép kis tálkában van. :)

@nicknek: persze,hogy K.O. Gondold el, hogy azt hiszi, hogy majd ő megmutatja, majd ő....aztán nem. Csak fiúban kevesebb az ilyen megváltoztatni akarós fajta.

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 14:15:31

@Caddy: én is kérek.:-)

@Traktorka: ezt fénykoromban hetente is, most már csak havonta.:-)) Fagyiválságba taszítottam az országot.:D

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 14:29:14

Nah! végigolvastam a hozzászólásokat. Szerintem Nard és phaszfej alteregók!

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.29. 14:31:23

@nicknek: :D:D Ebből van távirányítón veszekedős figura is.:-))

Flea 2010.07.29. 14:33:37

Képet -> Címet -> Telefonszámot!

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 14:37:02

@fumerin: Jó a farkad! Add kölcsön léci!

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 14:48:33

A Seychelle-szigeteki poszáták látszólag egész életüket monogám párkapcsolatban élik le, ám mint a genetikai vizsgálatok kimutatták, a leszármazottakat gyakran egy idegen nemzi, a félrelépésekből származik az utódok 40 százaléka.

minden nő kurva :D

fumerin 2010.07.29. 14:50:13

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Meddig szűz a bizonyos fajú és etnikumú lány?

Amíg erősebb, mint az öccse, gyorsabb, mint a bátyja és az apja ki nem jön a sittről....

(bocs, sajna ez nem egyedi eset, csak nem mindre derül fény)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 14:50:21

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Szerintem ez egy kényes kérdés, mert akinél a távirányító van, az hordja a nadrágot.:D

@Caddy: igaz... Szerinted nem lesz több ilyen vagy hasonló csajszija? Mert ő azt mondja ugye:)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 14:50:26

@fumerin: Kösz! Jól lehet vele cicázni.

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 14:55:57

Akkor bocs! De vajon phaszfej miért nem ellenkezik? Lehet, hogy tudathasadásod van?

rtd 2010.07.29. 14:59:07

20 éves Bélust idősebb akár lógómellű jól elkaphatná,tanítgathatná és akkor nem csak ellenne egész este csúnya Zsófival a buliban, hanem talán maradhatna máskor is.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 14:59:16

@HetedikEnVagyok:

Összetévesztesz a helyi pszichoboyjal! Ő a Király! :)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:01:56

@inci-finci: Nem, én a hetedik vagyok. És Te ki vagy?

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.29. 15:04:25

@HetedikEnVagyok: szerintem te nem a hetedik vagy, hanem a pszicho csirke csávó.....

nicknek (törölt) 2010.07.29. 15:04:39

@HetedikEnVagyok: hetedik, mint József Attilánál?:)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:05:02

@HetedikEnVagyok: ez egy komoly ontológiai kérdés, itt nem mennék bele.

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:05:46

@nicknek: Nem úgy, hanem a hetedik emeleti lakásban.

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:06:40

@HetedikEnVagyok: akkor én ismerlek!!!!! a múltkor nagyon kis gec voltál :)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:09:23

@inci-finci: Nem is kell. Egyszerűen is válaszolhatsz:? Troll-e vagy?

Rebelde 2010.07.29. 15:10:15

" Nard és phaszfej alteregók!"

ááááááá:DDDD

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:11:17

@inci-finci: "akkor én ismerlek!!!!! a múltkor nagyon kis gec voltál :)" Ennek egyszerű létezéstani oka van: Akció és reakció. Kutakodj egy kicsit az emlékeidben? Vajon miért lehetett az?

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:11:41

@HetedikEnVagyok: én mindig troll voltam, vagyok, leszek. ez az identitásom része.

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:12:18

@HetedikEnVagyok: mert fájt a segged hiába krémeztem :)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:12:37

@inci-finci: Nem is akarom ezt a témát részletesebben tárgyalni.

Rebelde 2010.07.29. 15:13:57

@HetedikEnVagyok:

nekem vicces, tikokban Nardnak is szerintem:))
többet nem mondok:)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 15:14:18

@Father Justice: Veled nem ért itt egyet nagyjából senki, nem tudom, hogy ez feltűnt-e? :)))

Fröcsögés, trollkodás?! Paff :D Bazz, mutasd már meg nekem hol tettem ilyet, akár az összes hsz.-om átnyálazhatod a neten, de fröcsögést sehol nem talász.

(Amúgy az utolsó bekezdést te érvnek szántad? Kérdem én, ártatlanul ;)))

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 15:15:16

@Rebelde: :DD Miért, én már rég gyanakodtam. Tök ugyanaz a stílus. Titokban szerintem még nők is. :))

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:15:46

@inci-finci: Hahhh! Miért krémezted? Nem vagyok nudista nem ég le. Buzi meg nem vagyok! Összetévesztesz valakivel kiscsávó!

Rebelde 2010.07.29. 15:16:53

@Frigyesur:

ugyanaz a cizellált lelkivilág...:DDD

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:19:44

@Frigyesur: Ugye! Én is ebből jöttem rá!

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 15:20:36

@Rebelde: Nard sílusa nőiesen finom. :)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.29. 15:22:44

@Father Justice:

Emlékeztetsz valakire, akibe azért több ész szorult mint beléd. Legalább változatosabban adta elő nagyjából ugyanezt, csak már megunta a trollkodást :) Mert te vagy a troll-imamalom, aki ugyanazt a szart darálja minden postnál, lasszózás (gyerekkel), tőzsölgés, kényelmes rezsimegosztás stb. :D :D :D

@Rebelde:

Na ez nem vicces! :P

@Frigyesur:

Beköplek asszonynál valami koholmánnyal, aztán vár majd otthon a nyújtófával! :)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:24:33

@HetedikEnVagyok: tudom hogy nem vagy, azért tiltakoztál :D

Rebelde 2010.07.29. 15:25:39

@Kedves Nard:

csak nem mp-re gondolsz:)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:27:56

@inci-finci: Tényleg jó nagy troll lehetsz kis incuri-puncuri micsodával, ha a Trolllédik nem foglalkoznak veled. Ettől még összekeversz valakivel. Felesleges volt kámingótolnod

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:28:32

@Rebelde: Ki az az mp?! Mond meg ebben a másodpercben!

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:29:42

@HetedikEnVagyok: akkora troll vagyok hogy már trollkodnom se kell :)
(akkor csak imitáltad hogy fáj? kiábrándító szuka :( )

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:34:17

@Rebelde: Hááát az meg valami hosszúkígyó vagy mija franc?

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:37:14

@Rebelde: Hááát ő meg valami hosszúkígyó volt, vagy mija franc?

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:37:47

@HetedikEnVagyok: Ezt a kérdésem másodjára már visszavonom

nicknek (törölt) 2010.07.29. 15:38:23

Mi ez a trollkodás embörök... nekem a szex téma jobban bejön, hiába vínembör már örül, ha csak beszélhet is róla:)

Rebelde 2010.07.29. 15:39:10

@nicknek:

akkor nemcsak vén, hanem csúnya is vagy:))))

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:39:53

@nicknek: hehe, öregember! Akkor már a Te járgányod is csak szívatóra indul? :)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:42:51

@nicknek: "nekem a szex téma jobban bejön" : Répa retek mogyoró korán reggel ritkán rikkant a rigó !

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 15:45:20

@Frigyesur: Nekem furcsamód inkább az tűnt fel, hogy te is egy amolyan énszartamavilágot típusú megmondóember vagy, aki nem a posztra szeret reagálni, hanem inkább a kommentelőket fikázza. Persze csak akkor, ha hasonszőrű kispajtásaiból elég támogatót érez a háta mögött. Úgy látom, most csak egy van itt, de bizonyára hamar csatlakoznak a többiek is.

Nem kell olyan messzire visszanyúlni, hisz ez a hozzászólásod is csak egy fröcsögéshalmaz. Ha neked ez nem tűnik fel, száz idézettől sem fog. Arra bezzeg nem tudtál érdemben reagálni, amit a hozzászólásod cáfolataként leírtam, de ez lep meg a legkevésbé.

"Veled nem ért itt egyet nagyjából senki, nem tudom, hogy ez feltűnt-e? :)))"
Igazad van, az előző javaslatomból ez kimaradt. A személyeskedést is érdemes bevetni néha - színt és dinamikát visz a fröcsögésbe. Ámbár ha így lenne, akkor is inkább legyek egyedül a véleményemmel, mintsem hogy seggarcok faszát szopkodjam a "népszerűségért".

nicknek (törölt) 2010.07.29. 15:45:48

@HetedikEnVagyok: haverom mondja... 25 felett már a szex is csak munka:) tessék gyanakodni, ha a párunk úgy jön haza mennyit dolgozott ma:))

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:49:33

@nicknek: Minálunk én keresem munkával a pénzt. Arról meg hogy túlórázzon! No az szóba sem jöhet!

nicknek (törölt) 2010.07.29. 15:53:06

@Rebelde: most miért árulod el, hogy ismerjük egymást:)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 15:54:28

@Father Justice: Te figyu már, valld be, hgoy csak provokálsz :D Könnyebb lenne elhinni, mint azt, hogy ennyi sületlenséget valaki tényleg komolyan gondol. :D

Fröcsögés, kommentelők fikázása, érdemben való reagálás hiánya?! Annyira meglepődtem ezen a trágár személyeskedésen, hogy megkukultam teljesen. :O :D

@Kedves Nard: Te Nard, szerinted komolyan gondolja? :S

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 15:55:09

@Kedves Nard: Beköpsz nála, hogy én is nő vagyok? :D

ziza133 2010.07.29. 15:55:19

"Azóta, ha ilyen csajjal találkozom egy bulin, szó nélkül faképnél hagyom."

Ennyi.

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 15:55:44

@HetedikEnVagyok: ő kurválkodik? csak mert azt írod te keresed munkával de ő se túlórázhat :D

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 15:58:26

@inci-finci: Nem - Nem! Otthon van. süt, főz, takarít, gyereket nevel. Nem jár el még a fonóba se!

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:00:10

@ziza133: "Azóta, ha ilyen csajjal találkozom egy bulin, szó nélkül faképnél hagyom." Hogyan lehet egy buli alkalmával leszűrni, hogy ilyen a csaj? Ha eljön és lefekszik velem akkor ilyen? Ha meg nem jön el akkor máma sem keféltem, akarom írni munkálkodtam ( 25 év felett - ugye nicknek?)

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 16:00:13

@HetedikEnVagyok: ha a gyerek óvodás vagy iskolás akkor csak a postás járhat rá meg a szomszédság :D

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:01:30

@Frigyesur: 'Te figyu már, valld be, hgoy csak provokálsz' Nem. Ő igazságot oszt és kijelent. De csak addig amíííííííg levegőt tudni venni, FrigyesÚr !

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:03:34

@inci-finci: Ettől nem félek ám! Nálunk még a madár se jár. Az email postás meg nem jön be az asszonynak. Nem csak nem jön be! Még a kertkaput sem közelíti az meg!

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 16:03:44

@HetedikEnVagyok: Éppen ez a poszt tanulsága. Végig kell tolni egy ilyen macerát egy Zsófival, aztán már hatodik érzékkel szűröd ki a fajtáját, akár egyetlen buli alkalmával is. :)

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 16:06:33

@Kedves Nard: Amúgy mi az a tőzsölgés? :S

@HetedikEnVagyok: Ja télleg. Ezen könnyen lehet segíteni. *gonosz vigyor*

(Hol a fenében van az a jelenet?)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:08:59

@Father Justice: A Zsófi mitől macera? Széttette a lábát? Igen. Mögmonta, hogy már nem akar többet. Mögmonta. Kellett bőr és nemibe menni? Nem kellett! Hát akkor meg mi itten a baj?

inci-finci (törölt) 2010.07.29. 16:09:16

@HetedikEnVagyok: ha nem ugat a gyerek akkor a kutyát is kizárhatod ;)

nicknek (törölt) 2010.07.29. 16:10:14

@HetedikEnVagyok: jól mondod, jómunkásembör vagy:)

tőzegmalac 2010.07.29. 16:11:33

merjünk nagyot álmodni. :D

Father Justice (törölt) 2010.07.29. 16:14:46

@HetedikEnVagyok: Nekem nem lenne az, de a posztírónak a jelek szerint az volt: "a hónapokig tartó küzdésnek meg lett az eredménye". Hogy mitől, azt csak tőle lehetne megtudni.

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:16:00

@inci-finci: Kicsi az még ahhoz, hogy visszaugasson. A kutya meg szuka.
@nicknek:Hát ugyi, ez a tapasztalat! (bajusz pödrés)
@kabátnyúl: Nekem elég volna most 1 üveg tokaji is. Nem kell Egri lyányka.

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:21:56

@inci-finci: Ja-Ja! A LYukon folyóban még sellők is élnek.

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:22:35

@Kedves Nard: Amúgy mi az a tőzsölgés? Most kérdezzük másodjára!

nicknek (törölt) 2010.07.29. 16:33:57

lányok kihaltak? sok troll biztos felfalta őket:))

Piszok Alfréd 2010.07.29. 16:39:26

Szánalmas. Örüljön inkább, hogy volt ami volt.

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 16:40:28

@HetedikEnVagyok: Szerintem sosem tudjuk meg. :D

@nicknek: Sok?! Miért, van itt valaki, aki nem troll?? :)

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:40:56

@Piszok Alfréd: Alfréd! Még csak mostanra olvastad el a posztot?

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:43:48

@Frigyesur: No még megkérdezem egyszer: Kedves Nard! Mit jelent a tőzsölgés? Most kérdezzük harmad szó! Én már nem kérdezem többször. Ha most sem mondod meg, felőlem benned maradhat jövő karácsonyig is!

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:46:05

@Frigyesur: Dehát miért nem fog hozzá hamarabb! Tudja hogy lassan olvas? Vagy nem?

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 16:46:32

@HetedikEnVagyok: :DD Nem tudom, szerintem olyan lehet, mint a halábolás. Azt se tudja senki. :x

Frigyesur (törölt) 2010.07.29. 16:48:49

@HetedikEnVagyok: Minden Alfréd lassan olvas. Holnap de.-re majd ezt is elolvassa, és akkor válaszol szerintem. :)))

nicknek (törölt) 2010.07.29. 16:48:54

@Frigyesur: nem itt mindenki drágaszágocska:))

HetedikEnVagyok 2010.07.29. 16:49:50

No! Én máról leteszem a kapát! Elég volt ennyi. Vár az asszony! Otthon dógozom tovább!

Piszok Alfréd 2010.07.29. 16:52:26

@HetedikEnVagyok: egyszer van sürgős munkám, máris belém köttök... :D

nicknek (törölt) 2010.07.29. 16:57:29

@HetedikEnVagyok: Szia, jó munkát:))

Urak csábítsátok vissza a csajokat az oldalra estig:))

Sziasztok!

Piszok Alfréd 2010.07.29. 17:02:36

@nicknek: á, nem lehet. képtelnek tartós kapcsolatra...

tőzegmalac 2010.07.29. 17:29:45

@HetedikEnVagyok: te tudsz valamit;)
megyek és megnézem az egri lányokat :D

vadmacska1995 2010.07.29. 19:26:50

Hát tudo az a helyzet hogyha normális csajt akarsz akkor nem egy buli a megfelelő helyszín ismerkedésre.

Piszok Alfréd 2010.07.29. 19:36:14

@vadmacska1995: hanem? könyvtár? zárda? fonó?

dr. gernika 2010.07.29. 19:36:22

Hát ez aztán derekas! 3 egész hétig monogám volt a csaj? Gratula!
Kicsit megszaporodtak itt mostanában a tinisztorik. De sebaj, holnap majd olvashatjuk, ahogy a folytatásos felnőttek bénáznak...

a kertész tömlővel 2010.07.29. 20:00:50

hopp,én is egy zsofitol kaptam u ezt a szöveget pár honapja,meg az elött pár honapja,meg kicsit régebben is

:
Mindössze annyit mondott, hogy sajnálja, neki nem megy, nem akar megbántani, de képtelen komoly kapcsolatra

,kiváncsi lennék h ez u az a mindenki zsofija e.....(esetemben is kiderült ugyan ez pont 1 zsofirol....mik vannak

ibafaipap 2010.07.29. 21:30:48

Nekem már az is fura, hogy a barátnő tudott a másik csajról és elfogadta. Milyen kapcsolat az ilyen? Vagy együtt vagyok valakivel, vagy csak néha összejövök vele kúrni. Úgy látszik ez tök természetes, csak én vagyok lemaradva néhány taktussal.

dr. gernika 2010.07.30. 00:33:01

@Kedves Nard: A Lillák a legrosszabbak. De nekem a poszt címe is tetszik, mert a Zsófik sem a kedvenceim. :)

Madpapa 2010.07.30. 08:10:25

Akkor folytatódik a SAGA vagy sem?

Kytia 2010.07.30. 08:19:40

Szegény kicsi fiú! A barátnője mellett kavarászik a ribanccal, aztán kiderül, hogy nem változik békából királylánnyá, akkor sem, ha hősünk úgy szeretné? Sssssszeeeeeegéééény fiiijúúúú.:D

Amúgy csak kínomban kommenteltem ide, kérem a szokásos péntekit! Mi az, hogy én már a munkahelyemen vagyok, és az még nincs fent?!:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.30. 08:23:51

@Drága IV gernika:

Ja, ZsóFIKA :) Lillácskáknak a baszatlan csajokat becéztük, mert a kielégítetlen nők színe a lila :)

@Kytia:

Még váratnak a kínzás előtt. De Father Justice megint írhatja majd a lasszózást, tőzsölgést és a kényelmes közös rezsit! :)

Kytia 2010.07.30. 08:41:06

@Kedves Nard: :DDD 3 napig nem kommentelek és mire kell visszajönnöm?? Hogy nem változott semmi.:D

Frigyesur (törölt) 2010.07.30. 09:56:04

@Drága IV gernika: Nagyon szívesen :))

@Kedves Nard: Nard, mondd már meg, mi az a tőzsölgés!! :D

randell 2010.07.30. 10:12:45

hát én egy ribanccal nem jönnék össze még akkor se ha azt mondaná,hogy becsszó,hogy nem fogok mással kufircolni....

dr. gernika 2010.07.30. 18:37:45

@Frigyesur: Komolyan gondolja, szakítóson Rebeldét meg is szűrte, mert benézte egy hozzászólását.

JOKKA21 2010.08.02. 12:32:00

Zsófi egy mocsok ribanc.
süti beállítások módosítása