Hello Mindenki! Bocs, hogy rögtön a tanulságként a végére időzített kérdést rögtön az elejére veszem, de nem akarom húzni azok idejét, akik csak a lényegre kíváncsiak. Tehát: létezik-e olyan, hogy a szakítás után újra összejön egy pár? Mert erről fog szólni a sztorim. Én 27 éves vagyok, csaj, a párom pedig 32. Elválásunkra közös megegyezéssel került sor. Másfél év után… Nekem kellett szednem a sátorfámat, mert én laktam nála, de szerencsére rögtön találtam albérletet. Utána bántott, hogy napokig semmit nem hallottam felőle, nem hívott, nem írt, még az állapotjelzőjét sem láttam világítani a gmail-fiókban.

Úgy éreztem, örül, hogy végre levegőhöz juthat. Örül, hogy végre nem lát és már semmi köze hozzám. Megszabadult tőlem… Őrlődtem a gondolataimban… Később kiderült, hogy pont az ellenkezőjéről volt szó. Aztán jött a szülinapom, és kaptam tőle egy hívást. Mondta, hogy ha van időm, és kedvem találkozhatnánk. Felmentem hozzá, zavarban volt. Mielőtt elindultam volna hozzá, útközben jöttem rá, hogy otthon felejtettem a mobilomat. Megkértem, hogy egy rövid hívásra használhatom-e az övét. Azt mondta, persze, „nehogy az új pasid egy elmaradt hívás miatt pattanjon meg”. Persze nem az új pasit akartam hívni, lévén, nem volt ilyen, hanem az egyik barátnőmet, mert estére mozit terveztünk. Éreztem, hogy féltékeny és azt is, hogy nekünk még dolgunk van egymással. Közel sem végeztünk. De akkor miért hagytuk el egymást? Ezeket a kérdéseket hazavittem, nem tettem fel neki, de láttam, hogy az ő szemében is ott villognak. Most itt tartunk: elkezdtünk újra beszélgetni, írni, kommunikálni. Nem azért váltunk el, mert már nem találtuk egymásban izgalmat: még most is az egyik legizgalmasabb embernek tartom, akit ismerek. Ha megkérdezik tőlem, miért váltunk el, akkor nem tudok válaszolni, és ő sem. Ez a második kérdésem: miért egyeztünk bele az elválásba, amikor még mindig közünk van egymáshoz? És van-e értelme belekezdeni újra?