Megalázott a Trófea-gyűjtő srác

2010. augusztus 27. 07:31 - Panni CsP

„Megalázva éreztem magam. Ezeket a Trófea-gyűjtő férfiakat most kasztrálnám, nehogy szaporodjanak.” - Többek örömére vagy bánatára, szokásos pénteki sorozatunk véget ért, mert a szerző visszavonta sorait. Ezért most egy új történet kerül terítékre: Levélírónk egy pók hálójába került. Megismerkedett egy sráccal, kinek a szemében lévő csillogást eredetileg rajongásnak gondolta. Akkor még nem tudta, hogy rövid időn belül guminő lesz…

 

Sziasztok! Egyéjszakás esetekről szerintem már mindannyian hallottunk. Nekem egyszer volt ilyen, és nagyon megbántam. Nem vagyok k*rva, általában érzelmi alapokon tudok csak szexelni. Történt még tavasszal, hogy megismerkedtem egy sráccal (S) közös barátunkon (T) keresztül. A két srác közti barátság, nem volt túl szoros, egymással szoktak chat-elni és annyi. De akkor még ezt nem tudtam. Mivel T-t jól ismertem és kedveltem, automatikusan megbíztam benne és S már előnnyel indult nálam. S eleinte kedves volt és előzékeny. Jókat beszélgettünk, de valahogy már akkor éreztem, hogy nem stimmel vele valami. Pontosan nem is tudom megfogalmazni, mit éreztem vele kapcsolatban, de nagyon zavart valami. Olyan érzésem volt, mintha rám szegezne egy vadászpuskát és anélkül, hogy a ravaszhoz nyúlna, csak a célkeresztben méregetne.

Miért nem ráztam le? Mert tetszett. Ha rám nézett, rajongás égett a szemében. Később rájöttem, hogy nem rajongás volt az, hanem ipari hőfokon égő tesztoszteron. És elhessegettem a gondolatokat, hogy minden negatív árnyalatot csak odaképzelek. Amikor együtt töltöttünk egy szép délutánt, azt mondta, hogy az albérlőtársa éppen hazament vidékre, és nem lenne-e véletlenül kedvem felmenni hozzá? Nagylány voltam már akkor is és tudtam, hogy miért megyünk fel. Szexeltünk és nagyon jó volt. Amikor utána mellébújtam, ő felállt, felrángatta magára a nadrágját és közölte, hogy most mennie kell. Szó szerint kitolt az ajtón, majd lerobogtunk a lépcsőn, úgy, hogy én jóval lemaradtam mögötte, és ha nem szólok utána, el is tűnik az utca végén. Elbúcsúztunk és már fel is szívódott. Nem hívott és csak későn hallottam róla. Én sem hívtam. Viszont T elmesélte, hogy két nap múlva már egy másik lánnyal látta. Ezen a ponton árulta el, hogy nem is ismeri S-t annyira. Hát anyáztam egy kicsit. T szerint S amolyan Trófea-gyűjtő pasi. Annyira megalázva éreztem magam. Ezeket a férfiakat most kasztrálnám, nehogy szaporodjanak. Undorító a Trófea-gyűjtő kifejezés is, én nem tudom ezt sehogy sem megérteni. Ha állandó merevedése van, akkor szedjen rá valamit. Nem tudom, melyik lánynak esik jól, ha valami beteg szexfüggő eszköznek, levezetőnek használja. S. nyílván beteg volt. Én nem szoktam átkozódni, de neki semmi jót nem tudok kívánni, max. annyit, hogy kapjon el a százezredik alkalmi guminőjétől valami nagyon durva kórságot…

 
552 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr762251121

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nőtípusok 2010.08.29. 09:00:39

Tipizálunk. Szeretünk tipizálni, mindig, mindent és mindenkit. Férfiakat és nőket is. A szexualitáshoz fűződő viszonyulásuk szerint is. Az egyes szexuális nőtípusoknak sajátos a gondolkodásmódjuk a szexről. Te vajon  hová sorolnád magad? És a női...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2010.08.27. 07:41:20

Nos kedves posztíró, aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha basszák. Magad írtad, hogy egy felületes ismeretség után pontosan tudtad, miért mentek fel hozzá, mert te már nagylány vagy. Szó sem volt előtte sem randiról, sem együttjárásról. Akkor mégis mit vártál? Hogy majd kiürülve ölelget? :D Erről tegnap már tizenöt nevű kommentelőtársunk kifejtette a teóriáját.
Nem mondom, hogy nem volt tapló, mikor kituszkolt az ajtón és jóformán köszönés nélkül hagyott ott, de az elmaradt telefonhívást nem is értem, egyáltalán miért említed...
Dugtatok egyet oszt' jóvan. Ha megbántad, tanulj belőle, de őt igazságtalanul utálod, hiszen semmit nem ígért.

dr. gernika 2010.08.27. 07:52:22

És én még kedves voltam és empatikus, de már előre látom, mit kapsz ezért a fiúktól. Zsepit készíts. :)

Koczy · http://koczyblogja.blog.hu 2010.08.27. 08:06:35

Csajszi,

te kis édes! Hány éves vagy te cicám, 16?

Figyu, ha egy pasi így odaáll egy lány elé, és egyből mondja mit akar, akkor mi a fenének szövögetsz te álomképeket? A "romantikus" délután csak egy amolyan "tessék-lássék" dolog volt, hogy nehogymár az legyen, hogy egyből szobára visz, annyira azért mégsem bunkó.

Ott és akkor el kellett volna döntened, hogy akarod-e az egy éjszakást a hejjespasee-val vagy nem. Te akartad...

Akkor meg mit rinyálsz? Nem ígért ő neked semmit...

Na, további szép napot!

Egoplazma 2010.08.27. 08:09:47

Gratulálok! Felületes ismeretség után felmész szexelni a lakására, majd csodálkozol, hogy nem kér rögtön feleségül. Nincs ebben semmi kóros. Valszeg számára középszerű voltál, egy patront megértél, és ennyi. Tudod mitől vannak trófea-gyűjtő férfiak? Hogy vannak hülye nők, akik dugnak velük.

2010.08.27. 08:11:38

@Drága IV gernika:
Pontosan. Csipog itt, és hogy ő nem az a tipus... mindenki a maga kárán tanul.

Ha annyira nem fűlik a fogad a dugás után otthagynak témához, akkor legközelebb legyél nagylány és mondj nemet. És a kis tesztoszteroncsődört se szidd, mivel téged ugyanúgy a hormonjaid vezéreltek mikor széttetted a lábad.

Commodus 2010.08.27. 08:20:43

Már mindent, amit gondolok a poszttal kapcsolatban, elmondták előttem. :)
Fogd fel egy jó tapasztalatnak, és legközelebb kétszer is gondold meg. Egyébként ez a mondat nagyon ül, és tök igaz: "Tudod mitől vannak trófea-gyűjtő férfiak? Hogy vannak hülye nők, akik dugnak velük. " by Egoplazma

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.08.27. 08:25:45

Óóó ez jó terep MP-nek a saját nyálán hejjespassee után csúszó nőről. A többit már elmondták mások.
Egy apróbb kiegészítéssel: azért mert egy nőnek van egy, vagy több egyéjszakás kalandja, még nem lesz kurva, te ostoba ribanc:)
Te viszont az lettél, a hozzáállásoddal. Kérem kaccsojjanak ki.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 08:25:59

Eszembe jutnak a régmúlt napjai, mikor én is ilyen voltam mint a postban szereplő srác :) A postíró meg így járt, viszketett neki, hát megkapta a magáét a hejjespaseetól, végülis mindenki jól járt. Neki is jó volt meg a srácnak is :) Egy rovátka a megvoltlistán, ennyi.

Barry Kent 2010.08.27. 08:26:17

Jó reggelt.
Nofene, a nagylány, aki tudja mit csinál most akkor mégsem tudta, vagy mégsem olyan komoly nagylány?

nicknek 2010.08.27. 08:26:27

nekem mondjuk hiányzott a sok férfi és mások szapulása mellé egy annyi, hogy jó naív voltam...

2010.08.27. 08:32:10

Én már tudom, ez lesz a következő szappanopera. Nem védekeztek, jövő héten meg jöna poszt, hogy a lány terhes lett a nagykantól stb. stb. :)

dr. gernika 2010.08.27. 08:33:12

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Már riasztottam is, hogy jöjjön, mert neki való poszt van. Bár szerintem az lesz a reakciója, hogy nincs ebben semmi érdekes, teljesen tipikus az eset.

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 08:34:45

Nem is akarom ezt megérteni: először még jó használni a farkát, utána meg kasztrálnád. Szedd már össze magad posztíró.
Ha már belemész az egyéjszakába, akkor tessék a végén neked otthagyni a helyespasit, gyors búcsúpuszi után közölve, hogy neked most épp ápolnod kell a beteg kutyádat/macskádat/halaidat, vagy valami ilyesmit - a rendes királylányok otthon ébrednek, a saját ágyukban, nem akarnak minden királyfihoz hozzábújni.:D

2010.08.27. 08:35:39

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Ez a kutya-macska-hal rész tetszik. Amúgy igaz. Egyéjszakás után tiplizzünk haza.:)

Egoplazma 2010.08.27. 08:36:23

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Erről jutott eszembe: kislányom, ha éjfélre nem vagy ágyban, gyere haza:)

Barry Kent 2010.08.27. 08:37:57

@nicknek:
Jól tudta, hogy mire megy ki a játék, csak jólesett volna neki, ha a helyespasi a szex után is epekedik.

Egoplazma 2010.08.27. 08:45:58

A kedvenc részem, hogy a haverját cseszte le:)

szmercs 2010.08.27. 08:47:52

Haliho jó reggelt mindenkinek.Ennyit arról hogy nagylány vagyok és tudom mit csinálok.Egy délutáni ismerkedés után egy ből szobára?Nem volt kicsit gyanús az eset?Biztos nem a béeggyüjteményét akarta megmutatni.Utánna meg megy a sirás.Azért vannak trofeagyüjtök mert vannak olyan butácska lányok mint te akik "tudják mit csinálnak˝"utánna meg megy a rinya Amig lesznek olyanok mint te akik ugy viselkednek mint egy elsöáldozo addig mindig is lesznek akik csak trofeára mennek!!!!!!!4

Barry Kent 2010.08.27. 08:48:03

@Egoplazma:
Ja, mert ha az előre szól, akkor a nagylány biztos nem fekszik le a helyespasival. Aha.

nicknek 2010.08.27. 08:49:42

@Barry Kent: ) akkor kozmetikázva van szépen a sztori:) Úgy állítja be magát, mint egy naív csajszi... persze tök igaz az amit írtál

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 08:51:36

Én azt gondolom örülj!
Hiszen Trófea vagy!
Nem pedig valami szánalomból kilőtt beteg tehén...

Egyébként meg tényleg kár rinyálni, és mást csesztetni.
Végig tudtad miről van szó.

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 08:51:45

Franc tudja, lehet, hogy a csaj hulye volt, de en rosszul vagyok azoktol az emberektol, akik kepesek ugy kezelni, akivel lefekudtek, mint egy darab rongyot. Szexre jo, de egyebkent semmibe veszem?! Aaa, nem vagyok eleg modern :)

Commodus 2010.08.27. 08:53:13

@Barry Kent: én is így gondolom. :) Fején találtad a szöget :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 08:53:34

@Egoplazma: :D:D

@Zsu0805: és már csak azt kell eldöntenünk utána, hogy akarjuk-e még egyszer, avagy nem.:-)
Azt sem nagyon értem a posztban, hogy mi abban olyan rohadtul megalázó, hogy csak kellett egy helyespasinak.:-) Ez az átkozódás a végén pedig teljesen szánalmas.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 08:56:38

@Frigyesur: Mert réges-rég élsz egy messzi-messzi galaxisban...

(Egyébként az, hogy a csávó tapló volt szerintem nem képezte vita tárgyát.)

2010.08.27. 08:56:57

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Ha jó volt lehet róla szó, ha nem akkor inkább tipli. :)

nicknek 2010.08.27. 08:58:31

@Frigyesur: Mester ha ez megnyugtat én sem vagyok ennyire modern:))

A posztíróra pedig igaz az örök mondat:
"Az Erőnek, nagy hatalma van, a gyengeakaratúakon."

Barry Kent 2010.08.27. 09:01:33

@Frigyesur:
A pasi se volt matyóhímzés, de nem hitegette a csajt.
Felkínált egy búcsúszex-szel összekötött welcomeszexet, a csaj meg örömmel belement. Ha olyan nagylány, akkor tudta mire megy ki a játék.

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:06:51

@Nathan D'Xantine: Egyedül gernika irta, hogy taplo volt, mindenki mas annyit, hogy 'biztos helyespasi' volt. Teny, hogy kicsit elborult a csaj agya, de azert...

@nicknek: Megnyugtat :D Mindenki olyan konnyeden irt a szexrol, mint ha csak egy bowling meccs lenne. Az ures szex mindenkepp destruktiv az egyenre szvsz. Tartosan uzve meg... hat, hallottam mar ilyen embereket megnyilvanulni parkapcsolati poblemaikrol... Valahogy nem tunnek boldognak... :x

:))) Tenyleg orokbecsu mondat. :)

Szöszi 28 2010.08.27. 09:10:09

Miért kéne őket kasztrálni, hogy ne szaporodjanak? Azért mert téged csak jól megdugott, attól egyszer lehet, hogy ő is lehiggad és mondjuk családot alapít. Arról, hogy nem te voltál álmai nője, nem tehet a srác. Hagytad magad, még jó, hogy élt a lehetőséggel. Felesleges a rinya és a felháborodás. Hülye nők...

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:10:45

@Barry Kent: Persze, csak mennyire volt vajon korrekt? Ha latta a csajon, hogy tobbet kepzel bele, akkor leallithatta volna. Vagy mennyit beszelgetunk azzal, akitol csak szexet akarunk? (En nem tudom, ti talan igen :)) De mindegy is, a csaj megtanulta, aztan kesobb csak helyrebillen a gondolkodasa. Ez eleg serto volt a srac reszerol, meg tudom erteni, ha kicsit pipa.

@Kedves Nard: Es mennyire voltal boldog gernika elott? :x

Egoplazma 2010.08.27. 09:15:20

@Frigyesur: Igaz ami igaz, anno a hippimozgalmak nagy össznépi orgiái nem egy kemény szexuális zavart okozott, és el kell keserítselek, ugyanezen zavarok egyre fiatalabbaknál jönnek elő. De! Ha egy nő pár mondat után fekszik, miért tisztelje a férfi?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 09:15:50

@Frigyesur: Dehát a helyespasi nem éppen a tapló ellentéte.
És mivel a letaplózást ha jól láttam nem vitatta senki...
Gondoltam hallgatólagosan helybenhagyták.
De ha gondolod én akár deklarálom is, hogy a Fővadász Úr búcsújelenete kimerítette az "ordas nagy bunkóság" fogalmát.
(Miközben persze nyilván helyespasi volt...)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 09:15:53

@Frigyesur:

Hát, nem túlzottan. De mentségemre váljék, nem voltam hejjespasee! :)

Barry Kent 2010.08.27. 09:19:37

@Frigyesur:
Én sokat beszélgetek előtte, nem adom könnyen magam :D
De komolyan, oké, az nem derül ki, mennyire volt korrekt. Viszont a leírás alapján szinte alig ismerték egymást, gondolhatta a csaj, hogy nagy eséllyel ez nem egy életre szóló kapcsolat kezdete, legalábbis a pasi tuti nem annak szánja.
Jó, hozzáteszem picit előitéletes vagyok, mert pár ismerős csajtól eleget hallottam már hasonló nyavalygást, miközben ha elég mutatós a pasi, könnyen belemennek ilyen kalandokba.

Piszok Alfréd 2010.08.27. 09:20:17

Koránkelő Gernika elmondott mindent.
Vacak dolog, hogy pont akkor hívott fel magához, mikor kevés ideje volt, de lássuk be, járhattál volna rosszabbul is, ha e mellé mondjuk korai magömlés is társult volna. Így egész jól jártál.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.08.27. 09:21:18

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Láttad, hogy mit írtam utána? Hogy miért is kurva? Mert lelki-szellemi értelemben kurva?

Egyébként azt tenném hozzá, hogy nemi betegséget kíván a pasinak? Akkor ők is védekezés nélkül dugtak? Akár el is kaphatott nemi betegséget a pasitól? Szánalmasan ostoba-e a posztíró?

Devil2 2010.08.27. 09:22:19

Jajistenem, vihar a biliben.., megtörtént, és nem volt jó, most akkor mi van? Egy tapasztalattal gazdagabb lettél (és még mennyi vár rád..). Nem az a gáz hogy egyszer beleszaladtál ebbe a dologba, hanem az ha még egyszer (vagy többször) bele fogsz. Most ezt ugyan nem érzed, de ne hidd hogy az ilyen lelkileg nyomorék pasik sokáig boldogok lesznek ezzel az életmóddal. Legyen annyi vigasz neked, bár tudom soványka, hogy meg fogja kapni ő az élettől azt ami jár neki, sőt ha kasztrálnád, akkor épp ettől a vigasztól fosztanád meg magadat.. Dolgozd fel minél hamarabb a történteket és élj tovább boldogan.

nicknek 2010.08.27. 09:23:26

Újra elolvastam...és igen, több randi is volt... nem csak az ominózus... persze ez sokat nem változtat, csak mert többen írtátok, hogy megismerkedett és rögtön fel is ment vele...

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:24:47

@Egoplazma: Miert, mi koze a tiszteletnek a szexhez?

@Nathan D'Xantine: De nemis a szinonimaja ;)
Nem kell deklaralnod. :D Egyszeruen csak jelzi, hogy mire hegyezodik ki a mentalitas. ;)

@Kedves Nard: Az miert mentseg? :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 09:26:00

@Frigyesur: "Ez eleg serto volt a srac reszerol, meg tudom erteni, ha kicsit pipa." Lehet, hogy én vagyok túl modern, de ha taplón viselkednek velem, azért csak elmondom a szemébe, hogy ez taplóság, legalább elnézést kér, és helyreáll a lelki békém, ettől kezdve pedig nem is akarok tőle semmit, és nem is kiabálok rá kígyót-békát.:-)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 09:27:37

@Frigyesur: kérdés, mennyit beszélgettek előtte és miről. Mert ugye a kapcsolat nem attól alakul ki, hogy dugnak.

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:27:50

@Barry Kent: :D
Oke, persze, nem kell belemenni, es akkor nincs nyavalygas. Vilagos. Viszont akivel "csak" szexel az ember, annak is adja meg a tiszletet szvsz. Engem is degradal, ha ennyire semmibe veszem, akivel agybabujok.

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:29:10

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Te meg hozzam kepest is naiv vagy. :D Gondolod, hogy elnezest kert volna? Ettol fuggetlen en is siman a szemebe mondanam, de nem is mondtam, hogy a csaj jol kezelte a heyzetet. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 09:30:01

@Frigyesur: Hát. Nem tudom. Aki szerint OK a lelépési jelenet...
Nekem mellesleg a jó öreg Johnny Depp ugrott be a Don Juan de Marco c eposzból. Amikor az elején meghúzza a késő pasijára váró csajt. Aztán pedig oly elegánsan búcsúzik tőle, hogy a nőben fel se merül, hogy akár neheztelhetne is.
A fenti Vadász ilyen kvalitásokkal nyilván nem rendelkezik, bár ettől persze még lehet helyespasi. :)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:30:56

@Piszok Alfréd: Nemto'm. Nem tudom, hogy egy delutant beszelgettek at csak ugy, vagy tobbszor talalkoztak, ilyen 'apro, lenyegtelen' momentumok nem derulnek ki. :D Sokkal inkabb jellemrajz, mint sztori. :)

dex.ion 2010.08.27. 09:30:58

@Frigyesur: akarsz róla beszélni?:P

Piszok Alfréd 2010.08.27. 09:31:05

@Frigyesur: " Viszont akivel "csak" szexel az ember, annak is adja meg a tiszletet szvsz"

Elvben igazad van, de ha tényleg csak szex volt, előtte semmi érdemleges, azaz nem lettek ismerősök, akkor utána se kell semmi. Bunkóság azonnal kitolni az ajtón, de ezt a körülményeknek is betudhatjuk, lehet, máskor maradhatott volna még negyedórát.

Barry Kent 2010.08.27. 09:31:20

@Frigyesur:
Persze, ezzel egyetértek.

Commodus 2010.08.27. 09:31:52

@Frigyesur: Ebben egyetértünk. Nekem is voltak nőim, de egyikkel se bántam így. Legalább egy reggelit csináltam nekik, oda is bújhatott, még dumáltam is vele, aztán elbúcsúztunk. :)) De egyszer én is kb. így jártam, mint ez a csaj. Pár nap kellett, mire leesett, hogy hoppá, én most csak erre kellettem. :D Mindegy, jól megdugtam, röhögtem egyet rajta és el is felejtettem. :)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:33:51

@Nathan D'Xantine: Nem remlik a jelenet. De nekem sem igazan az egyejszakas kapcsolatokkal van bajom (bar nem tartom oket udvozitonek), hanem, hogy utana hogy kezeljuk a masikat...

Az meg nem erdekel, hogy helyespasi-e. Nem irigykedem rajuk :D A csunyak is siman birnak szemetek lenni, hogy megbosszuljak serelmeiket.

Barry Kent 2010.08.27. 09:34:17

@Nathan D'Xantine:
Persze, hogy nem ok, sőt annyira nem az, hogy pont emiatt nem kéne ezen rágódni, hanem elfelejteni.
Csak nekem van egy olyan érzésem, kasztrálás ide vagy oda, hogy a csaj 3 méterrel a föld felett lebegne, ha emberünk becsengetne hozzá egy szál veres rózsával a szájában.

Piszok Alfréd 2010.08.27. 09:35:16

@Frigyesur: megnéztem újra, többször is beszélgettek. Visszaszívom :)

dex.ion 2010.08.27. 09:36:08

@Commodus: velem meg folyamatosan ez van, mindig csak kihasználják a testemet a nők, hát nincs ebben az országban egy normális lány se?:(

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:39:49

@dex.ion: Nem. :P Nem rolam van szo, hidd el, attol fuggetlen is el lehet itelni dolgokat, hogy erintenek-e teged vagy sem. :)

@Piszok Alfréd: Nem tudom, azert akivel lefekszik az ember, csak nem ekvivalens egy szemellyel az utcan. Persze lehet ugyis csinalni, hogy csak ranezek 'josz dugni?', o meg vissza 'igen', de azert a jelenet eleg meredek :D

@Commodus: A ferfiak mashogy vannak szocializalodva, mashogy is reagalnak. :D De ahogy a mondas is tartja, egy ur a k*rvajaval is ur. ;)

www.youtube.com/watch?v=aZStFgExE_w

Egy klasszikus a temahoz. :)

Barry Kent 2010.08.27. 09:40:04

@dex.ion:
Túl könnyen megkapnak, dolgoztasd őket :)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 09:40:49

@Piszok Alfréd: Nagyon helyes. :D

@dex.ion: Bar nem tolem kerdezted, de nincs. :D

Commodus 2010.08.27. 09:43:15

@dex.ion: ugyan már. :D Azért utólag én is elismertem, hogy simán látszott a csajon, csak túlságosan bejött, meg vagy két hónapja nem keféltem. :DD Ha kicsit is hallgatok az eszemre, akkor eleve nem kezdek vele. Nem lehet és nem is volt egy szavam se, mindketten jól éreztük magunkat. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 09:45:43

@Frigyesur: dehogy vagyok naiv, ha elnézést kér előbb abbahagyom a viselkedését taglaló barokk körmondatok nyakába zúdítását.:D Meg sem fordult a fejemben, hogy egy tapló azért kér elnézést, mert szívből megbánja a bunkóságát, hanem mert megunja a tűzokádást.:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 09:49:44

Lényeg a lényeg: A csajt zavarta és izgatta a zsákmányszerep.
Kilőtték. Élvezte. (Merthogy a szex jó volt, azt írta.)
Aztán mert a vadász nem adta meg a vadnak járó tiszteletet begorombult.
Nem véletlen ám, hogy a természeti népek vadászai tök komolyan vették az elejtett vad szellemének engesztelését. (Mára ez már szimpla hagyománnyá torzult.)

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 09:59:47

@Nathan D'Xantine: figyelmedbe ajánlanám, hogy jelen esetben a vad nem döglött meg, vagyis nyugodtan kioszthatta volna a vadászt, hogy nem bánik megfelelően a szellemével - nem utólag vuduzik itt mindenféle kozmikus erőket segítségül szólítva sötétben bolyongó lelkének megsegítésére.:-) Átkozódni is taplóság.

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 10:01:11

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): akkor visszavonom, kérlek: dehogy értettem.:-) (HARC!!:D)

algi 2010.08.27. 10:01:30

A lányoknak kéne megtanulniuk, hogy kivel fekszenek össze.

Barry Kent 2010.08.27. 10:02:19

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
"jelen esetben a vad nem döglött meg"
Még szerencse, már rég a falról figyelne, üveges tekintettel :)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:07:41

@Nathan D'Xantine: Megneztem. Kevesebb mint 20 sec alatt elkoszont. :)) Ehhez mar stilus kell. :)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:08:30

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A vadat meglottek. Serult allat nem mindig tud visszatamadni. ;)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:10:36

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Azért döbbenet, hogyha valamire nem mondom hogy fúj, akkor felváltva rámtoljátok, hogy miért gondolom azt hogy az jó?!

Előbb kedvenc Vaderem, most meg te...
Ki a fene mondta, hogy helyesen tette, hogy átkozódott????

Várjatok, átnézem a szöveget mindjárt, hogy mit tartok még hibás viselkedésnek, aztán pontokba szedem... :)

KenSentMe 2010.08.27. 10:11:14

Én sem értem a hölgyet.. a szex jó volt, megkapta amit akart, ha bujkálni akar valamihez az ágyában, akkor vegyen egy kib*szott óriás plüssmacit. Minek kéne ezt a fantasztikus férfipéldányt kasztrálni? Azért, mert ezerszer jobb pasinak, mint amennyire a posztban szereplő hölgy? Én nem hiszem. Az ilyen csodálatos és nagyszerű férfipéldányokat inkább óvni, tenyészteni kell.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:11:52

@Frigyesur: No látod! (Bár a filmben ugye vágva volt.)
Mindenestre nem rohant el szó nélkül, gatyát rángatva.
És bejött neki. Meg a csajnak is. (Tudom. Film.)

dex.ion 2010.08.27. 10:14:10

"Ha állandó merevedése van, akkor szedjen rá valamit."

én inkább arra szednék h legyen:))

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:14:35

@Nathan D'Xantine: Lasd be, te itt mar csak negativ figura lehetsz. :))

Fogalmazzunk ugy, hogy nalam a naiv hulyeseg sokkal kisebb vetseg, mint a tiszteletlenseg. Ezert gondoltam ugy, hogy kicsit talan jobban ki kene domboritani.

garnéla mák 2010.08.27. 10:14:57

@Nathan D'Xantine: ez nem is vadászat volt, a csaj még meg is főzte magát, úgy sétált helyespasi tányérjába.

funfun 2010.08.27. 10:16:05

Az a baj, a nők mindig többet látnak a dolgokba, mint ami valójában benne van. Ők mindenkiben a leendő férjet és gyermekik apját látják, vagy próbálják elképzelni, alkalmas-e.
Főleg a 30 feletti nők veszedelmesek ilyen szempontból, amikor már kiszingliskedték magukat, akkor már félnek, hogy kifutnak az időből.
Egyszer meghívtam egy kolléganőmet ebédelni (nem vacsora!) egy jobb helyre, mert tett egy szívességet. Ezt akartam viszonozni a meghívással, semmi más szándékom nem volt. Kaja alatt mesélt egy másik kollégáról, akiben nagyot csalódott, mert az meghívta vacsorázni, moziba, mire ő elhívta magukhoz családi ebédre, amin részt vett a srác, de utána már sose hívta meg a csajt sehová. Sőt, mikor moziban voltak, a srác nem fogta meg a kezét!!!! Na, elég kínos volt az ebéd, mert egyből tudtam, arról szól a dolog, nekem hogy kell majd viselkednem, mit vár el! Úgyhogy ebéd után menekültem is.

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 10:16:48

@Frigyesur: tudom, de legalább küzd az életéért vagy felbőg a magaslesig, vagy valami:-((

@Nathan D'Xantine: nem toltam rád semmit, kend a hajadra a sértődöttségedet.

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): proliamazonkirálylányt kifelejtetted.:P

Hozzá Szóló 2010.08.27. 10:17:04

Hány perc után is tetted szét a lábadat neki anyám? :D
Eltelt 100 perc is? Vagy netán 300?

Én meg a magadfajtákból szedném ki a méhét, most jobb? Mind a kettőt.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.08.27. 10:19:04

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Azok kik? Nem tárgyalok velük, biztos nagylánynak képzelik magukat egy jó kis kurválkodáshoz:P

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:20:32

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Kenem már!

Amúgy a szmájli tipikusan a sértődöttség jele, mi?
:D

Barry Kent 2010.08.27. 10:22:05

@Hozzá Szóló:
Atyaég, mostanában már az egyéjszakás kalandok csonkítással végződnek?

@funfun:
Most gondold el rólad mit mesélhet a pénzügyön.

gnsz 2010.08.27. 10:23:25

miko 12 éves korába anukája szemöldökcsipesszel húzogatta ki a pofijából a csontkukacokat és malterosspaklival kapargatta az arcán burjánzó penészgombatelepeket, fülébe súgta a nagy titkot: kislányom, te tökéletes vagy.

Onnantól már minden logikus és érthető. :)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:24:15

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Attol fugg, hogy milyet lovod meg. ;) Gondolom keson kapcsolt, hirtelen jott nem tudom. Lehet, hogy nyuszi volt.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:24:20

@kaminer: Hát az talán túlzás.
De bejött neki, azt biztos. Addig a pontig, amíg a csávó fel nem pattant az ágyról (fotelről, díványról, kisasztalról, szőnyegről, stb).

Piszok Alfréd 2010.08.27. 10:24:30

@funfun: ijesztő történet! :D De azért nem minden 30 fölötti nő ilyen :)

Banxa - Changes 2010.08.27. 10:26:21

Nem igazán értem a picsogást és hogy miért érzi nagyon sok csaj azt ha lefekszik valakivel, akkor valami olyan nagy dolgot adna neki. Jó volt? Azt írtad jó volt. Kihasználásnak számít? Nemhinném. Nem csak te adsz ilyenkor...sőt szerintem te használtad ki a hejjespasit, az meg ezt belátva elmenkült!

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:26:24

@Hozzá Szóló: Mind a ket mehet? :O

@Nathan D'Xantine: En mindig a pozitivakkal szimpatizaltam, mind Lord Vader.

Az a gaz, hogy mar annyira beleeltem magam, hogy a kollegaim is azt halljak, hogy a folyoson setalva az Imperial March-ot dudolom. :D

nestrot10 2010.08.27. 10:27:16

Miért "nyikorogsz"? Dugtál egy jót. ...Ne mond hogy a nőknek nincs " merevedésük", ami baromi nagy nedvesedésben nyilvánul meg,...olyankor nagyon dugna....csak a férfiak kimondják a nők tagadják! Egészségedre a dugást! és ne feledd,,40 felett még örülnél ha sokan megdugnak.....Egyébként is rövid az élet hosszú a sír, dugjon mindenki amennyit bír:)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:30:07

@Piszok Alfréd: Ugyeee?! Most kepzeld, az utcakon tomegevel rohangalnak 30 feletti, veszedelmes nok. Ijesztobben mint te az angol (?) ejszakaban. :)))

Barry Kent 2010.08.27. 10:30:24

@Piszok Alfréd:
Ijesztő?
Hát még el se kezdett mesélni az ideális családmodellről, amit persze szeretne egy éven belül megvalósítani :)

Barry Kent 2010.08.27. 10:31:33

@Frigyesur:
Én ha harminc feletti nőt látok az utcán, mindig elbújok a lámpaoszlop mögé.

Erich von Däniken 2010.08.27. 10:31:50

HP posztoló... Mégis mit várt, hogy lánykéréssel folytatódik az alkalmi szexparti?

tuli _ 2010.08.27. 10:32:12

@Gulrich néni a szuterénből: fúúúúj. ez milyen gusztustalan volt már :)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 10:34:11

ez hülyeeee:DD ha egy délutáni ismeretség után lefekszel vkivel akkor nem értem mire számítottál, amilyen könnyen megkapott, ugyanolyan könnyen dobott is :)

azallamenvagyok 2010.08.27. 10:34:27

"Nem vagyok k*rva, általában érzelmi alapokon tudok csak szexelni. "

a prostik is érzelmi alapon szexelnek: vagy szeretik a pénzt vagy félnek a stricitől... szóval nem zártad ki, hogy kurva lennél:)

másik, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy szex után a partneredként kezeljen valaki, mert ha nem így lesz, bedurcizol, akkor ezt praktikus tisztázni

vagy csak szeretsz megsértődni?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:34:43

@Frigyesur: Na úgy én is.

Én általánosban kigombolt köpenyben, hatalmasakat lépve közlekedtem a folyosókon. Nyilván extrán röhejes volt.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 10:37:27

@Hozzá Szóló:

Két méhe van egy nőnek? :) Szerintem petefészekre gondoltál te tudatlan fasz.

japanautos 2010.08.27. 10:37:35

@funfun: nem mondod, hogy nem tudtad mit vár el a csaj? :-P

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 10:37:54

@Barry Kent: :DDDDD

@Nathan D'Xantine: Aaaadehogy. Mindenki elbujt Vader Nagyur elol nyilvan. :))

SciNu 2010.08.27. 10:39:22

Hát Gernika az első mondatával elmondta amit akartam úgyhogy sok újat nem teszek ehhez hozzá.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 10:39:24

@Gulrich néni a szuterénből:

Anuta kis királlányálya, akit ki kell érdemelni! :) És persze dönörű! :)

tizenot 2010.08.27. 10:40:06

Ha ujsagot arulsz akkor ne csodalkozz ha ujsagot vesznek toled.

Ha egy napi ismeretseg utan felmesz valakinek a lakasara es baszol, akkor ne csodalkozz ha egy napi ismeretseg utan felvisznek a lakasra es megbasznak.

japanautos 2010.08.27. 10:41:26

@Kedves Nard: lehet, hogy olyan csaj aki méhész, de csak kettő darabot tart. egy fiú-egy lány. mert olyan cukik.

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 10:43:31

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): dehogyis, ők nem képzelegnek és nem kurválkodnak.:P

@Frigyesur: a nyuszi is vad.:-) Megértem, hogy hirtelen pislogni sem tudott, de a bosszúértlihegéshez már nem tartja magát nyuszinak, milyen érdekes - hát tessék már egyenes gerinccel megdögleni a vadnak is, az istenszerelmére.:-)

@Nathan D'Xantine: a szmájli a felsőbbrendű másikatpofánröhögés jele.:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:44:27

@tizenot:
Vagy ahogy Lao-Ce mondta:
Ha nem akarod, hogy a Tigris széttépjen, ne kerülj az útjába!
(Jajjj...)

gnsz 2010.08.27. 10:45:09

@Kedves Nard:

hát persze. Gizike beztoss annyira kibebaszott dönöjű vót, h szegény srácnak nem vót meg az önbizalma, h ott a terepen megkérje a kezét, oszt inkább zavartan elkullogott.

Hopi Bond 2010.08.27. 10:46:24

Már megint egy ábécés könyves kislány. Annyi név van a naptárban, nem lehet találni egy S és T betűset?

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 10:47:18

Hali
Na már most nem értem a dilemmáját a postikának.
ha eleve tisztázott alkalmi kufircra ment fel, akkor mi a hétséges toszt reklamál??
Felmentek, DUGTAK (nem szertkeztek!) és utána felöltöztek és orevoár!
Két meleg langyi lágytojáska piritóssal nem kellett volna még utána?

Gonosz Duracel 2010.08.27. 10:48:37

@gonosztojás: Sziia toji :) én is ezt mondom h ez nem szerelmezés volt...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 10:49:02

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Nagyon hasonlítasz a szeretőmre(szerelmemre)!
Ő is rendszerint kiszúrja ezeket, és "savanyú dumának" titulálja.
Meghajlok hát előtted, és töredelmesen beismerem, hogy volt benne némi duzzogás, amit azóta annak rendje és módja szerint jól a hajamra kentem.

jadviga79 2010.08.27. 10:50:19

Hát ez durva, van aki annyira tahó, hogy egy szexkapcsolatot sem tud megfelelő körítéssel tálalni és lekommunikálni. Kicsit hányingerkeltő a pali. A posztírónak nem volt szerencséje.

@funfun:

hát szerintem nem.
azért kell egy kis idő, hogy a házasság az embernek eszébe jusson, egy ebéd tuti nem lesz elég... :D
Ez a félelem csak a pasik fejében él, azért ezt tényleg ki kell érdemelni, az ember nem áll össze fű - fa - virággal.

dex.ion 2010.08.27. 10:51:10

@Gonosz Duracel: ezzel azt akarod kifejezni, h még sokat kell tepernem?

gnsz 2010.08.27. 10:52:47

@Banxa - Changes:

ennél már csak az az ótvarabb, amikor az első randin megfektetett csaj reggel megállapítja, hogy járunk, és akkor jönne a hétvégi családi rendezvényre. Olyankor mindig valami aprócska szellemességgel kell válaszolni, nekifutásból. :)

2010.08.27. 10:53:20

@Hopi Bond:
Pontosan. :) Ezt nem értem, hogy életükben nem kommenteltek, nem adják meg a közösségi portálos azonosítójukat és megy a nagy titkolódzás:
1. "Legyen a neve Lehel/Gizi" Ezzel burkoltan arra akar célozni, hogy a neve nem Lehel/Gizi, hanem Tamás/Szilvi... Nem kell felhívni a figyelmünket, hogy más a neve.
2. "T, S, K, Z"
Ha rendszeres kommentelő lenne akiről tudjuk ki akkor még megérteném, de így... :)

dex.ion 2010.08.27. 10:53:26

@Banxa - Changes: igen! a nők kihasználnak minket! igen!

biohazard 2010.08.27. 10:53:30

" Szexeltünk és nagyon jó volt."

Akkor minek a többi duma?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.08.27. 10:53:44

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Mindegyik ezt mondja, leginkább képzelgés és kurválkodás után:P

[c] 2010.08.27. 10:53:52

"Nem vagyok k*rva, általában érzelmi alapokon tudok csak szexelni."

Khm. Nem volnál kurva akkor sem, ha képes lennél az érzelemmentes szexre.
Kurva az, aki pénzért csinálja, s nem az, akinek n-nél (n tetszőleges szám) több partnere volt, vagy akinek volt egyéjszakás kalandja.

Gonosz Duracel 2010.08.27. 10:54:18

@dex.ion: remélem ez nem is volt kérdés...

dex.ion 2010.08.27. 10:55:29

@Frigyesur: "Az a gaz, hogy mar annyira beleeltem magam, hogy a kollegaim is azt halljak, hogy a folyoson setalva az Imperial March-ot dudolom. :D"

szerencsére csak naponta egyszer engednek ki titeket a folyosóra, aztán irány vissza a cella.
:)

2010.08.27. 10:56:19

@antiszociális exlúzer:
Akinek n-nél több partnere volt az tényleg nem k, pusztán ribancnak. De a ribancságról se kell mindenkinek tudnia... csak ahhoz meg már ész kell. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 10:56:26

@Nathan D'Xantine: rafinált visszavonulás:D A szerelmed pedig látatlanban is szimpatikus.

Barry Kent 2010.08.27. 10:57:13

@jadviga79:
Egy ebéd nem, de a vacsi + mozi a leírás alapján elégnek bizonyult :)

[c] 2010.08.27. 10:58:41

@Egoplazma: "Ha egy nő pár mondat után fekszik, miért tisztelje a férfi?"

Marhaság. Egy nő vagy értékes, hozzádillő társ, vagy nem. Ez független attól, hogy mennyi energiát feccöltél a lefektetésébe.

2010.08.27. 10:59:44

@Barry Kent:
Nah igen, ez egy tényleg jó kérdés. :) Aki minden héten más pasival dugatja meg magát az már érdemes lehet a jelzőre, de aki csak kéthetente...??? :) :) :)

vázkulcs 2010.08.27. 11:00:21

Egydélutános ok de ennyire nem kellett volna semmibe venni jó, hogy nem hajította ki a házból és dobta utána a ruháit. A srác egy brutálisan őszinte típus lehet, el akar kerülni minden félreérthető lépést a "párkapcsolatban". :) VAgy mondhatjuk úgy is egyszerű mint egy faék. :)

www.youtube.com/watch?v=g5bkI_MWJQo

dex.ion 2010.08.27. 11:00:29

@dex.ion: de azt tudnod kell h én csak annak oda a testemet akibe szerelmes vagyok.
:)

_John_Doe_ 2010.08.27. 11:00:45

@Kata1987: "Miért kéne őket kasztrálni, hogy ne szaporodjanak? Azért mert téged csak jól megdugott, attól egyszer lehet, hogy ő is lehiggad és mondjuk családot alapít. Arról, hogy nem te voltál álmai nője, nem tehet a srác."

:))))

Íme a következő liba, akit megb.sz hejes pasee.

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2010.08.27. 11:00:53

Most erre mit lehet mondani? A post küldője, kicsikét nem okos:)
Mind1, ebből tanul az ember.
Itt jegyezném meg, hogy a Trófea-gyűjtők kasztrálását kicsit erősnek tartom.
Ha valaki tényleg csak egy dugásra hajt, akkor az nem fektet túl sok energiát a dologba. Max egy "szép délutánt". Akit meg ennyivel ágyba lehet vinni, az ne nyavajogjon utána, hogy nem kérik meg a kezét:)
Éljenek a buta csajok!! Trófeára fel!!:)))))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 11:01:54

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Nekem is. Kár, hogy épp ex. Csak mindig elfelejtem... :(
Na mindegy.

Ringlósztár 2010.08.27. 11:02:02

Ha T-t kedvelte, miért nem vele mürkölt?

dex.ion 2010.08.27. 11:02:21

@antiszociális exlúzer: azé én nem tekintek értékes nőnek egy nőt, ha rögtön meg lehet dönteni.

[c] 2010.08.27. 11:02:25

@Zsu0805: Szerintem még csak ribanc sem. Legfeljebb vérbő.

2010.08.27. 11:02:39

@vázkulcs:
Biztos elhúzták az előjátékot, vagy a szokott 2 perces menet eltartott 5 percig, és sajnos tényleg dolga volt amit nem tolhatott el. :)

Hopi Bond 2010.08.27. 11:04:09

@Zsu0805: De az is lehet, hogy ha csak a betűket hagyjuk meg és minden más tartalmat kivágunk és a megmaradt betűk közé kiteszünk bizonyos matematikai jeleket, akkor valami nagy nagy titokra derülhet fény. :D

Vajon a posztíró visszaolvasta a kis irományát?
Mert volt S aki azt mondta T-nek, hogy B nem megy át C-hez, mivel A már teljesen készen van P-től. De azt még azért tegyük hozzá, hogy S azt mondta M-nek, hogy J nem akar tőle semmit, pedig G-től azt hallotta, hogy nagyon is bejön J-nek is és Z-nek is. De ő csak J-t akarta, mert K-tól azt hallotta, hogy Z nem az a hűséges típus, hiszen egyszerre csapta a szelet N-nek és O-nak is. De hogy totális legyen a káosz, ezért még azt is meg kell említeni, hogy H nem tudta felhívni Q-t, mert szerinte T rossz számot adott meg direkt, így nem tudta elmesélni, hogy E és U összejöttek, pedig ez igazán nagy hír.

tizenot 2010.08.27. 11:04:39

Nemtom miert ilyen sotetek az emberek.

Ket ember dug, aztan a kettobol a jobb soha nem akar folytatast a masik meg igen. Folyamatosan ez ismetlodik, csak neha ezen, neha azon az oldalon van az ember, attol fuggoen hogy melyik fel a jobb csavo/csaj.

Az hogy amiatt sirsz hogy most prompt te voltal a szopoagon az nagyon szanalmas, az jon le belole hogy meg ezt az alap torvenyszeruseget sem ismerted fel. Vagy - ami meg ennel is rosszabb - ugy gondolod hogy a nalad szarabbakat neked jogod van kidobni, aztan meg posztolni hogy "nem tudom levakarni a pasim" meg "nemtom mit akar a kis csira, oruljon hogy egy ejszakara megkaphatott" stb..., de ugy gondolod hogy forditott esetben - mikor a masikhoz kepest te vagy a kis csira - ok nem dobhatnak ki teged, hanem kotelesseguk minimum osszehazasodni veled, meg akkor is ha te egy szakadt tragya vagy hozzajuk kepest.

Szanalom, szanalom, szanalom.

Barry Kent 2010.08.27. 11:04:42

@dex.ion: :))
Arra már jelző sincs :)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 11:04:53

@Barry Kent: én nagyon ijedős vagyok, az olyan horrorisztikus jelenetektől amiről te mesélsz pedig infarktust kapok :)

Barry Kent 2010.08.27. 11:05:18

@vázkulcs:
Nem akart nagy felhajtást csinálni, a ház előtt várta a neje meg a gyerekek.

jadviga79 2010.08.27. 11:05:59

@Barry Kent:

mondjuk, 30 felett kevés pasi mozizik vacsizik egy kolléganővel bármiféle szándék bélkül, pusztán szabadidős tevékenység céljából. Mert minden ellenkező híreszteléssel szemben, a pasiknak is fogy az idejük. :)))
Ha a pasinak van célja, márpedig legyen, annak ki kell derülnie. Az illető hölgy a családi ebédet valószínűleg elsiette, de ettől még én pl. mostanság főleg olyan harminc feletti fickókba futottam bele, akik erősen keresik a jövendőbelijüket, és ha egy éven belül minden klappol, nyomás az oltár elé. ;)

gnsz 2010.08.27. 11:06:10

Egyébként tényleg nem attól kurva egy nő, hogy egy egyéjszakásba benne van - ezt a képzetet többnyire azok a nők táplálják, akik irigyek "a kurvákra", mert ők még_arra_sem_kellettek a jópaseeeeenak.

nicknek 2010.08.27. 11:08:02

@Gulrich néni a szuterénből: haverom mondja mindig ... ha valaki azt mondja magáról, hogy ő nem jó ember... azt el kell hinni és menekülni... aki azt mondja magáról, hogy kurva... hát én már azt sem cáfolom:D

Barry Kent 2010.08.27. 11:08:34

@Piszok Alfréd:
Pedig hidd el, első randin kifejezetten szórakoztató, és nem is árt ha már az elején lebuktatja magát :)

@dex.ion: :))

feketebarany666 2010.08.27. 11:09:49

Es ha te nem jottel be neki? Nem tetszett az illatod az ized, a szor a seggeden, az anyajegy a melled alatt, az hogy homoritottal folyamatosan, stb...
Viszont ha nem dug meg rendesen akkor meg azt irod meg egy blogban h milyen puha pocs volt.
Szegeny nem tudott mast csinalni, ennyi. Teljesen normalis dolog....

[c] 2010.08.27. 11:09:53

@dex.ion: Mennyi az a "rögtön"? Aznap? Egy héten belül? Három hónapon belül? Házasság előtt? Mindenki meghatározza magának, önkényesen. (Ugyanúgy, mint a partnerek száma... Van, aki szerint 10 felett kurva a nő, van, aki szerint akkor kurva, ha több partnere volt, mint neki, van, aki szerint minden nő kurva, aki nem szűzen házasodik etc.)
Ebből lesz aztán a játszmázás. Tudod, mint a viccben: A tyúk fut a kakas elől, és közben morfondírozik: "Ha megállok, könnyűvérűnek hisz. Ha nem állok meg, frigidnek. Elesem..." :)

Én mindenesetre a teljes nyíltság híve vagyok. Elfogadom, hogy vannak, akiknek valamilyen szintű érzelmi elköteleződés szükséges a szexhez, de nem hiszem, hogy azok, akiknek nem, automatikusan könnyűvérűek.

De tudom, erről úgysem győzzük meg egymást :)
Addig nincs is gond, amíg a sajátunkhoz hasonló hozzáállású potenciális partnerekkel hoz össze a sors. A jelenlegi kapcsolatom például úgy kezdődött, hogy a második találkozásunkkor az ágyban kötöttünk ki, de meg sem fordult a fejünkben, hogy ebből egymás emberi kvalitásaira következtessünk.

dex.ion 2010.08.27. 11:10:28

@feketebarany666: inkább a melle alatt legyen anyajegy, mint helyette:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 11:11:41

@nicknek:

Én is mondtam már ilyet magamról :) Mármint nem azt, hogy kurva vagyok :)

2010.08.27. 11:11:48

@Hopi Bond:
Eldöntöttem T-nek vagy B-nek fogják hívni a fiam,és a jövőben majd tényleg valós betűket tartalmazó posztok fognak születni amiket picsogó kislányok fognak írni. :)

dex.ion 2010.08.27. 11:12:41

@antiszociális exlúzer: "Mennyi az a "rögtön"?" diszkóban 15 perc, mozi+ vacsi után 2 órán belül, nyári táborban:)) aznap éjjel.

nicknek 2010.08.27. 11:13:09

@Hopi Bond: ST. nem érzed az iróniát:))

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 11:14:25

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hopp, igazad lehet: elképzelik, hogy milyen jó lesz nekik, és tényleg az lesz.:D

@Nathan D'Xantine: ajaj, akkor két dologban reménykedhetsz: gyorsan elfelejted vagy mégsem hasonlít rám túlzottan - én sokáig bírok nemet mondani, mire elsuttogok egy alig hallható talánt.:D

Barry Kent 2010.08.27. 11:14:39

@jadviga79:
Azért velem előfordul, hogy nősülési szándék nélkül vacsizom, esetleg mozizom, de én a kevés pasit erősítem :)
Mondjuk az se lehet egyszerű, amikor a harmincas pasi kezdi így az ismerkedést. Az illető vagy nagyon agyafúrt, vagy elég reménytelen lehet a helyzete ;)

2010.08.27. 11:15:33

@Barry Kent:
A mozival-vacsival nincs gáz (tiszta helyzet esetén), de azért egy csak-kettesben-egyedül-a-lakásban-dvdzés már necces. :)

dex.ion 2010.08.27. 11:16:04

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: sztem 3-4 pohár pezsgő és felvillanó rolex után úgy ordítod az igent h kitörnek a környék ablakai. :) ez nem neked szól, hanem a női nemnek. :)

nicknek 2010.08.27. 11:18:07

@Kedves Nard: :)) akkor most meneküljünk?:)

Hopi Bond 2010.08.27. 11:18:31

@Zsu0805: De miért nem D vagy P? Nem tetszenek? :D

@nicknek: Hol, hol? :D

dex.ion 2010.08.27. 11:18:45

@Barry Kent: mondjuk velem is előfordul, h elhívok egy ellenkező neműt enni, és enni akarok, nem randizni.
:)

feketebarany666 2010.08.27. 11:19:13

@dex.ion: Ezert tiltanam be a push up melltartokat is...
Feloltozve tok jo mell aztan leveszi es leugrik a hona ala, a tyukmellunek...

Barry Kent 2010.08.27. 11:19:17

@Zsu0805:
Hát ilyet férfiember csak akkor kockáztat meg ha tényleg akar valamit, vagy nagyon meggondolatlan :)

atila68 (törölt) 2010.08.27. 11:19:20

Kedves posztoló!
Itt szüttyögsz, pedig te már akkor is "Nagylány" voltál.
Biztos?

2010.08.27. 11:19:21

@dex.ion:
Ha úgy néz ki, olyanok a belső értékei, és úgy adja el(ő) magát, akkor nem hátrány ha pénze van(, de nem is előny). :)

dex.ion 2010.08.27. 11:19:41

@Zsu0805: a faszt necces, az teljesen egyértelmű:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 11:20:17

@Barry Kent: Én mindig nősülési szándék nélkül vacsizom.

2010.08.27. 11:20:28

@Hopi Bond:
Tényleg, igazad van, akkor válasszunk valami dekoratívat... amit szépen lehet leírni. Mondjuk egy G, egy Sz vagy egy Zs, esetleg Cs...

vázkulcs 2010.08.27. 11:20:44

@Zsu0805:

:D ennyi időt szánt rá egy perccel sem többet, hiába aki elfoglalt emberrel kezd. :D Pont az ilyen barmokkal szerez negatív élményt egy nő aztán utána úgy kell leimádkozni róla a bugyiját, ha egy lelkileg érzékenyebb típus. :)

www.youtube.com/watch?v=NPgOrZxdmak

2010.08.27. 11:21:52

@Barry Kent:
Tehát akkor aki engem dvd-zni hivott az vagy akar valamit, vagy akar valamit... tudtam én hogy kamu hogy csak dvd-zünk. :)

Barry Kent 2010.08.27. 11:21:57

@dex.ion:
Na tessék :)
Nekem pl. volt egy kolléganőm, akivel relatíve rendszeresen jártunk együtt moziba, mert én voltam az egyetlen ismerőse aki hajlandó volt vele horrorfilmekre beülni :) Ja és utána néha vacsiztunk is, de sosem volt randi.

2010.08.27. 11:22:40

@Hopi Bond: @dex.ion:
Necces mert tudjuk mire megy ki a játék, ami ugyebár egyértelmű. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 11:22:47

@Barry Kent: Azért belegondoltam abba is, hogy nősülnék-e vacsizási szándékkal. De nem...

dex.ion 2010.08.27. 11:23:46

@feketebarany666: hát, én már ölég rutinos vagyok ebben a kérdésben, szemre is.
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 11:24:40

@feketebarany666:

Azt már előtte le lehet vágni, hogy push-up vagy sem :) A kilátszó részen megnézed milyen a formája, és ha horpad, akkor durván tacskófülre számíthatsz. Ha a mellfék pántja nagyon fenn van, akkor is gyanakodni lehet, az a nyakbatolt mellekre utal.

jadviga79 2010.08.27. 11:24:51

@antiszociális exlúzer:

Szerintem is ez a normälis. Ha akkor, ott, olyan volt a szituáció, hogy mindkét ember így érezte, így kellett lennie.

Számos kapcsolat úszhat el azon, hogy az egyik a másikat közel érezte magához a másik előírásai meg ezt még nem engedték meg. Noha esetleg kicsit elengedte volna magát és nem bíráskodna folyton, méricskélne, még lehet, hogy elindult volna valami kettejük között.
Egy ilyen randi olyan lehet, mint valami felvételi vizsga. :D

dex.ion 2010.08.27. 11:25:04

@Zsu0805: nem tudod, mire megy ki a játék, ami egyértelmű? te értetted ezt a mondatot?:)

krizsoke 2010.08.27. 11:25:05

a nagylány szót nyugodtan törölje a sztoriból a kedves posztoló.

2010.08.27. 11:27:03

@vázkulcs:
De basszus akiről egyszer hipp-hopp lekerült a bugyi utána ne jöjjön az állszenteskedésről, és ne kelljen leimádkozni róla, meg nehogy már előadja a szűzlányt. Ez a kiscsaj is most sipol itt, hogy sose volt egyéjszakás, és hogy mekkora egy paraszt a pasi és dobálóóódzik a kasztrálással közbe meg senki se kényszerítette semmire. Ha lett volna annyi esze nem dobja szét a lábait első este. Ha meg szétdobta akkor fogja be a száját és ne vinnyogjon itt mint bucsusk., hogy ő szegény szerencsétlen...Tök egyértelmű volt mi a helyzet. Amúgy meg délután volt, simán lehetett dolga a srácnak. Ő ment fel egy délutáni menetre, legalább húzta volna az időt estig, akkor nagyobb eséllyel nincs dolga a pasinak utána. :)

belekotty 2010.08.27. 11:28:18

@krizsoke: Pontosan. Egy hülye picsa. Úgy kellett neki! Ha egy pasival lefekszik az első alkalommal akkor mégis mit várt?
Fiatal koromban én is vittem el csajokat buliról egyéjszakásra. Na annyit is jelentettek.

Hopi Bond 2010.08.27. 11:29:17

@Zsu0805: Vagy Y, na az legalább kihívás. :D

Miért mire megy ki a játék? Megnéztek egy filmet, aztán mindenki haza, persze aki már eleve otthon volt, az maradhat. :D

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.08.27. 11:29:30

Beszarás. Első szóra felmentél lakásra, dugtál egy jót, aztán meg csodálkozol, hogy ez lett belőle. Ha tényleg nagylány vagy, akkor tudnád kezelni ezt a helyzetet, nem átkozódnál itt.

Kasztrálás, pff...

belekotty 2010.08.27. 11:29:53

@antiszociális exlúzer: "Van, aki szerint 10 felett kurva a nő, van, aki szerint akkor kurva, ha több partnere volt, mint neki, van, aki szerint minden nő kurva, aki nem szűzen házasodik etc.)
Ebből lesz aztán a játszmázás. Tudod, mint a viccben: A tyúk fut a kakas elől, és közben morfondírozik: "Ha megállok, könnyűvérűnek hisz. Ha nem állok meg, frigidnek. Elesem..." :)"

Az a kurva aki mindenkivel dug, csak velem nem.

jadviga79 2010.08.27. 11:31:18

@Barry Kent:

igen, és mindig mással, nem? :))

igen, meglepő, de én abból indultam ki, hogy agyafúrt és az egyik legjobbat akarja, rögtön örökre. :P :)

énis 2010.08.27. 11:33:20

csak most olvastam el a postot...
én a HP-kat lőném a Dunába nagyon gyorsan..

Barry Kent 2010.08.27. 11:33:32

@Nathan D'Xantine:
Pedig ha jól nősülsz, minden este kapsz vacsit ;)

@Zsu0805:
Kis naív :)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 11:33:32

@Gonosz Duracel: tetszett mi? :D Bejön neked is ez a "nem akarok semmi mást csak a testedet de azt azonnal és nagyon" dolog? Csak az ösztönök, állatiasan és szenvedélyesen, karmolásokkal, harapásokkal.

vázkulcs 2010.08.27. 11:33:33

@Barry Kent:

Nekem meg volt egyszer egy nőm aki moziban horrorfilmnél legrémisztőbb jeleneteknél mindig hangosan nevetett (néma csend , mindenki visszafojtott lélegzettel ül) már akkor sejtettem nem százas a csaj. :)

@Zsu0805:

Van egy haverom ő volt még ennyire brutálisan őszinte nőkkel mikor még duvad korszakában volt, meg még most is ahogy elnézem, de valamiért szeretik a lányok. :D Egyszer lehányt egy nőt miközben sexhez készülődtek, persze fiatal volt még és az ital. :) de tényleg ritka bunkó tud lenni , mondtam is neki nő lennék 100 méteres körben kerülnélek. :D Hát vannak ilyenek.

Csaj meg fiatal lehet még talán, vagy naív. :D

2010.08.27. 11:34:49

@Barry Kent:
Énnnn??? Miért mondja ezt mindenki??? :)

dex.ion 2010.08.27. 11:35:13

@belekotty: nem, az a büdös kurva!

nicknek 2010.08.27. 11:36:37

@dex.ion: van illatos kurva is?:D

dex.ion 2010.08.27. 11:36:40

@vázkulcs: pedig már akkor sejthetted volna mikor veled jött össze:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.08.27. 11:36:48

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: És azután sírnak, hogy nem lett jó, és kihasználták őket:P

2010.08.27. 11:37:09

@vázkulcs:
A nők egy bizonyos része a rosszfiúkra bukik, meg azokra a pasikra akik bunkók velük. :)
Fújjj lehányta? Azért legalább elfordíthatta volna a fejét. :)
Én olyat ismerek aki szex/előjáték közben simán felvette a telefont és pofázott egy 5 percet a haverjával. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 11:37:31

@dex.ion: kikérem magamnak, hogy felismerek egy igazi Rolexet.:D Mindegyikről azt hiszem inkább, hogy occókínai bóvli, az a biztos.:-)

Barry Kent 2010.08.27. 11:37:51

@jadviga79:
Persze, ha nem mással vacsorázom, akkor egyedül szoktam ;)
Én az agyafúrtat picit másképp értettem :))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 11:38:16

@Zsu0805: Ha a nő ottmaradt... Akkor miért ne?

2010.08.27. 11:38:29

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Az a gáz, hogy a 3/4-e tényleg occókínai bóvli. :)

2010.08.27. 11:39:40

Nah fiatalság én elhúzok enni. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 11:42:20

@Nathan D'Xantine: akkor sok Erőt kívánok, barátom.:-)

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): az amazonkirálylányok nem sírnak, ez alap. Se előtte, se utána, se közben.:-) És nekik mindig jó.:D

vázkulcs 2010.08.27. 11:42:22

@dex.ion:

:) abból csak arra következtettem jó az ízlése és intelligens néni, de utána kiderült néhány jellemhibája.

Barry Kent 2010.08.27. 11:43:32

@vázkulcs:
Én egyszer úgy jártam, hogy horrorfilmet néztünk moziban, és valami ijesztő dolog történt, amire egyrészt időben felkészültem, másrészt amúgy sem szokott túlságosan meghatni, viszont a mellettem ülő csaj akkorát sikított, hogy kis híján az intenzíven kötöttem ki.

@Zsu0805:
Mert mindenki téged félt :))

Gonosz Duracel 2010.08.27. 11:43:43

@Piszok Alfréd: van amikor az ember egy kicsit megőrül :))

phaszfej 2010.08.27. 11:46:34

Megértem a gyereket, hogy otthagyta a nőt. Kinek kell hosszútávra egy olyan csaj, akit rögtön meg lehet baszni?

dex.ion 2010.08.27. 11:46:59

@Piszok Alfréd: bazmeg ez engem is felizgatott:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 11:47:03

@Barry Kent: Igen. A másodlagos hatások sokszor ijesztőbbek. :D

Hopi Bond 2010.08.27. 11:47:57

@phaszfej: Hát jobb, mint rövid távra olyan, akit nem lehet. :D

nicknek 2010.08.27. 11:48:19

@Gonosz Duracel: mármint amikor őrülten kívánod?.... a lángost:D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 11:51:07

@dex.ion: a baj, hogy engem is, és nincs itt senki akit megerőszakolhatnék :DDD

jadviga79 2010.08.27. 11:51:21

@Barry Kent:

:)) Én is a mássalt. :P :)

Különben pedig nem az első randin indítottak így, csak mihelyt nagy lett a rokonszenv, érezhető volt a komoly szándék, ezzel nincs baj szerintem. Jobb, mint egy olyan pasi, aki 40 éves koráig ellébecol és akkor kezd vakarózni, hogy nem olyan nő mellett ébredt, aki mellett kellene vagy akart.

Piszok Alfréd 2010.08.27. 11:51:42

@nicknek: mindig eltereled! Hagyd abba! :D

Gonosz Duracel 2010.08.27. 11:52:34

@Piszok Alfréd: erről nem nyilatkozom:DD

@nicknek: ahhoz nem kell megőrülni h őrülten kívánjam...:DD csak van amikor egymásnak esnek az emberek, mert muszáj:D

tuli _ 2010.08.27. 11:52:34

@Barry Kent: az nem én voltam? :)
bocs :)

KCB 2010.08.27. 11:52:46

Eszem faszom megáll, megdugatja magát, majd itt sír hogy hogy kihasználták. Jó hogy nem nemi erőszakot kiáltasz!
Lehet hogy alapból nem vagy kúrva de ott és akkor az voltál, ne mást hibáztass.

feketebarany666 2010.08.27. 11:53:36

@dex.ion: Nem aztmondtam h nem ertek hozza. :) Csak meg regen beszoptam egyet, aztan eleg meghatarozo elmeny volt. :)
Kb ugy jart mint a postolo..

Barry Kent 2010.08.27. 11:53:47

@jadviga79:
Tudom :)
Jó, hát az már más, de mi itt csak az extrém eseteket emlegettük fel.

KCB 2010.08.27. 11:54:09

@phaszfej: "Megértem a gyereket, hogy otthagyta a nőt. Kinek kell hosszútávra egy olyan csaj, akit rögtön meg lehet baszni?"

Amúgy meg itt a pont, még is mit várt a csaj, hogy megtartják amikor az első randin meg lehet dugni?

vázkulcs 2010.08.27. 11:55:08

@dex.ion:

ízlésemhez képest túl hullámzó volt lelkiállapota, kicsit sokat hisztizett, nőből volt na. :D

www.youtube.com/watch?v=QVjiESZ1614

Barry Kent 2010.08.27. 11:55:21

@tuli _:
Erre most így igen nehéz ám válaszolni :)

nicknek 2010.08.27. 11:55:48

@Piszok Alfréd: értettem ... biztos azért mert éhes vagyok... megyek enni:))

@Gonosz Duracel: csináljak helyet az asztalomon?:D

Jimbo75 2010.08.27. 11:55:56

MNK. Nem tudom, mit csodálkozik, ha felületes ismeretség után meghúzzák aztán dobják is, arról volt szó nagylány, nem?
Hülye picsa.

Piszok Alfréd 2010.08.27. 11:56:44

@Gonosz Duracel: miért, nem szégyen az, sőt :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 11:57:21

@Kerek Perec: Khm. Párszor már jelezve lett, hogy nem az első randi volt.

Piszok Alfréd 2010.08.27. 11:57:31

@nicknek: jaaaa, értem már! :D Jó étvágyat ;) :D

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 11:58:04

@Barry Kent:
Anno az Alfa mozi erkélyén ülve a Cápa c. film egyik ütős jelenéténél a haverom félig felugorva lerúgta a cipőjét ijedtében a nézőtérre.Volt kurvaanyázás mert akit fejbe talált azt hitte direkt volt.

jadviga79 2010.08.27. 11:58:23

@Barry Kent:

én is tudom, hogy tudod :)

ja, értem, véégülis az ötödik randin már simán belefér egy enyhe célzás a házasságra a férfi részéről. :)

dex.ion 2010.08.27. 11:59:05

@Kerek Perec: persze h nem. én se tartanék meg egy nőt se akit azonnal megkapok. mondjuk az után se futnék sokat, akit reális időben belül nem lehet levadászni. meg kell találni az arany középutat.

Barry Kent 2010.08.27. 11:59:22

@Nathan D'Xantine:
Mindegy, így is időt és energiát spórolunk azoknak a potenciális posztolóknak akiket első randin húztak meg :)

Barry Kent 2010.08.27. 12:00:50

@jadviga79:
Bevallom, nem tudom mikor fér bele :)
Egy biztos, tőlem ötödik randin ilyet még nő nem hallott. De asszem még a hatodikon sem :)))

Anti Anyag (törölt) 2010.08.27. 12:01:05

Ezt egyszerűen nem értem.

Neked volt jó, neki ezek szerint nem annyira. És a helyett, hogy megköszönnéd, kasztrálnád.

Vajon fordítva akkor téged is sterilizálni kellene?

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:02:35

@dex.ion: @Piszok Alfréd:

Nem azért nem nyilatkozom mert szégyen hanem azért mert ez magánügy :D
A fantáziátokra bízom, jó?:DD

@nicknek: persze h elférjen rajta az ebéd:DD

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 12:02:45

@phaszfej: a hosszútáv évekig tartó rögtön.:D

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:05:06

Na tisztázzunk valamit.Kicsit túl van misztifikálva a dolog itt már.nem azzal van a gond hogy első vagy második randin dugnak-e, hanem azzal ha abból valmelyik fél messzemenő következtetéseket von le, vagy olybá veszi mint egy kvázi nyitányt a holtomiglan- holtodiglanhoz.(Bár akineik van esze az az eleve kétszer mondja ki a "holtodiglant" az eskünél...)
Úgy kell vemni az ilyen "könnyítsünk egymáson" akciót mintha elmentek volna fagyizni. nem többet várni tőle és kész.
Nahát.

dex.ion 2010.08.27. 12:06:02

@Gonosz Duracel: a fantáziámra? sztem sokkal jobban jársz ha részletesen elmeséled:D

vázkulcs 2010.08.27. 12:06:20

@Gonosz Duracel:

szóval igen. :)

Olvasgatlak itt benneteket, hogy a nő rögtön odaadta magát, miért hányadik randi után tehetné meg ezt egy illedelmes jó kislány 2. 3.? 4.-en sem történik semmi az már kezd fárasztó lenni nem? :D

dex.ion 2010.08.27. 12:07:38

@gonosztojás: sztem meg akinek van esze, nem nősül:)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:08:34

@Gonosz Duracel: Ok :)
De akkor rosszul jársz, mert az enyém elég piszkos :D

Na jó, csak vicceltem. Szerintem az ilyesmi gusztustalan és undorító perverz dolog. A nőket dédelgetni és babusgatni kell, nem szabad durván bánni velük. A bugyi meg drága, vigyázni kell rá :D

nicknek 2010.08.27. 12:09:34

@Piszok Alfréd: most így kaja közben... csak az ehető bugyi jut eszembe:D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:10:39

@gonosztojás: nem az a baja, hogy nem vette feleségül :D
Összese annyit várt volna el, hogy ne úgy dobják ki mint a használt gumit.
Ha előtte beszélgettek többször, akkor dugás után is beszélgethettek volna még néhányszor. De ez már elmaradt, ez fáj a posztolónak, szerintem jogosan.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 12:11:55

@Piszok Alfréd:

Meg aztán a feleséged is rossz szemmel nézné! :)

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:12:53

@dex.ion:
Most néztem amit írtam tele van hibával, de bal kézzel pötyögtem:))
Nem a nősülésre gondoltam konkrétan, csak a hölgyek szeretik kérdezgetni már az elején hogy "ugye örökké?"....

wtz48 2010.08.27. 12:14:35

@Piszok Alfréd:

"A nőket dédelgetni és babusgatni kell, nem szabad durván bánni velük."

Megérkeztem Novoszibirszkbe, Mackó! Iván már készen áll, de én csak Rád várok - ahogy Te is énrám. :)

puszinyuszi

jadviga79 2010.08.27. 12:16:26

@Barry Kent:

Akkor melyiken igen? ;)

alapvetően én sem tudom, mikor volna a ideális a leánykérés. :) mindenesetre így ijesztően korainak tűnik, bár láttam már olyat, mikor a megismerkedést pár héten belüli összeköltözés követett, mert akkora lett a szerelem.

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:16:39

@nicknek: :DDD
@Kedves Nard: hogy ha már letépték volna Goni bugyiját? Mit érdekli az az én feleségemet? :) Ha én tépném le Goniét, az persze igen, de hát hol vagyok én attól? :D Az övét meg én veszem úgyis :)))

IndaMuncher 2010.08.27. 12:21:53

@Zsu0805: Hahaha a DVD-zés. Nem filmnézés, vagy gyere fel hozzám, hanem így csak prolisan: "DVDzés" a leeeeeeegócskább szöveg amit valaha hallottam. Komolyan legközelebb elsütöm ezt a poént egy lánynak. LOL

jadviga79 2010.08.27. 12:22:07

@gonosztojás:

szerintem itt két szálon fut a beszélgetés, az egyik, hogy a csajt, használat után kidobták, mint a gumit, ahogy említették már. Véleményem szerint is, szebben is a tudtára adhatod valakinek, hogy nem vársz folytatást.

A másik téma a 30 feletti nők víziói arról, hány napon belül avanzsálhat hitvessé az első randin megjelenő férfi. :)

IndaMuncher 2010.08.27. 12:22:37

@F.house: És az a poén, hogy ismerek olyat aki ennek bedőlt.

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:23:35

@Piszok Alfréd:
Hívd Durcinak.Azt már megszokta:))
A Gonosz előnevet azért vette fel régebben mert szeretett volna bekerülni a családba a tojásklánban..

dex.ion 2010.08.27. 12:23:40

@Piszok Alfréd: józannak maradni is illik munka közben, nekem mégse sikerül mindig:)

Barry Kent 2010.08.27. 12:25:02

@jadviga79:
Gondolom erre nincs általános szabály.
Viszont eskü, hogy egyszer kipróbálom ezt az ötödik randin házasság/gyerek megpendítést, remélem nem veszi az illető komolyan :D

2010.08.27. 12:26:09

@Barry Kent:
Engem kell is, mindig bántanak a nagyok. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 12:26:13

@Piszok Alfréd:

Én konkrétan az ilyen fantáziálgatásokra gondoltam :) Felelősségteljes apaként maximum a feleséggel kapcsolatban támadhatnók ily gondolatok! :)

@gonosztojás:

Csak nem volt neki elég tojása, hogy bekerülhessen mi? :)

@jadviga79:

Az első randi előtt már leadja a csóka iwiw-facebook adatlapját véleményezésre/elemzésre a barinőknek. Ha azok pozitív visszacsatolást intéznek hozzá, akkor elindul a brainstorming! :)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:27:31

@gonosztojás: elárultad a titkomat :(

( am meg már az új lakásban lakunk :))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.08.27. 12:28:56

@Drága IV gernika: ":20
Nos kedves posztíró, aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha basszák"

p.csába, pont ezt akartam írni.:DDD

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:29:05

@jadviga79:
Kizártnak tartom hogy nem beszélgettek.Csak a csajjé szeretett volna odabújni a korábbi megszokott rutinnal a mellette heverésző mellkasra, mely erre érthető okok miatt nem tartott igényt.Ha a leányzó első szóra felment és kefélt, akkor tessék ehhez idomulva elgánsan kipenderedni az ágyikóból, öltözni és huss.

2010.08.27. 12:29:06

@F.house:
Elhiheted, h én nem döltem be. :)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:29:39

@Piszok Alfréd: a bugyi azért van h letépjétek!

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:32:43

@Kedves Nard:
Bekerült mint látod, de nem a tojásai miatt..:))
Én adoptáltam vagy két hónapja egy másik helyen..
Durci
Jóvanna.:))
Utána jártál a többieknek?

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:33:17

@vázkulcs: rólam sem az első randin tépték le...

Hopi Bond 2010.08.27. 12:33:19

@Zsu0805: Nem muszáj ám bedőlni. :D

nicknek 2010.08.27. 12:34:07

@Kedves Nard: "
Az első randi előtt már leadja a csóka iwiw-facebook adatlapját véleményezésre/elemzésre a barinőknek. Ha azok pozitív visszacsatolást intéznek hozzá, akkor elindul a brainstorming! :)"

És mennyire igaz:) Bár csekkolás mindig van és nem is árt. Barátnők vizsga meg szintén jellemző:)

wtz48 2010.08.27. 12:34:10

@Piszok Alfréd:

Nah, akkor én most megyek is, mindjárt indul a DVD. :) :*

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:35:03

@Kedves Nard: nálunk gondolati szabadság van :) Meg hát így egyedül a távolban mi másom is lehetne, mint a fantáziám? Az meg nektek is unalmas lenne, ha csak sóhajtoznék itt mint a magányos szamovár :D

De miért "maximum"? Vele kapcsolatban kell is, nem? ;)

nicknek 2010.08.27. 12:35:32

@Gonosz Duracel: látom ma kerozint reggeliztél:DDD

2010.08.27. 12:36:03

@Hopi Bond:
Igaz, lehet állva is. :)

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:36:17

@Gonosz Duracel:
Két rendőr beszélget járőrözés közben.
"Fuuu, ha hazaérek letépem az asszony tangáját!"
"Mi van, ennyire kanos vagy?"
A rossebet...csak annyira vágja a golyóimat.."

Achilles 2010.08.27. 12:36:54

Nem kurv@ ez, csak szerelmes tipus. A szemebe nezel, mondasz ket szep szot es mar lucskos is a bugyija. Van ilyen. Ha egy par napig huzta volna talan lett volna alkalma megkerdezni a baratjat hogy megis ki ez a pasi?!
Van egy olyan erzesem hogy egy parszor meg elo fog fordulni vele ilyen hatalmas, de viszonzatlan szerelem.

Zsola777 2010.08.27. 12:37:17

"Nagylány voltam már akkor is és tudtam, hogy miért megyünk fel. Szexeltünk és nagyon jó volt."
Akkor tulajdonképpen mi is a probléma?
Ja, hogy "De akkor még ezt nem tudtam." - hát most már tudod :)

dex.ion 2010.08.27. 12:39:23

@Achilles: "A szemebe nezel, mondasz ket szep szot es mar lucskos is a bugyija. Van ilyen."

HOL? TUDOD MIÓTA KERESEM EZT A TÍPUST?:))

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:39:24

@Petyáné, a barátságtalan :): jó mulatást :) Majd meséld el, mi volt! :D

Hozzá Szóló 2010.08.27. 12:39:59

@Kedves Nard:

Nem tanított meg a kurva anyád, hogy tisztességesen beszélj nyilvános helyen, még arc nélkül is? :D

Hopi Bond 2010.08.27. 12:40:17

@Zsu0805: Na ugye, csak egy kis kreativitás és máris meg van oldva a dvdzés. :D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:41:10

@Petyáné, a barátságtalan :): amúgy nem illik lebuktatni a vén hajóskapitányt :)

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:41:22

@nicknek:
Ha látnád a Durcit le is rágnád róla a bugyingót asszem..:))

Father Justice (törölt) 2010.08.27. 12:41:36

"Miért nem ráztam le? Mert tetszett."

Könyveld el te is trófeának őt, és mindjárt jobb lesz a közérzeted! Emancipuncipáció van, nem történt károsodás.

jadviga79 2010.08.27. 12:41:50

@Kedves Nard:

mi tagadás, időnként jól jön az oldal, hogy legalább a családi állapota kiderüljön. :-/

@Barry Kent:

Vagy azonnal elmenekül és sose látod többet, vagy soha többet nem tudod levakarni magadról. :) Attól függ, mit gondol majd rólad, esetleg agyafúrt vagy, vagy iszonyatosan szerelmes :)))

@gonosztojás:

hogy mennyire volt intim és bensőséges a helyzet, azt nehéz már innen megállapítani. Egyébként a férfi mellkasán heverészés, és a "vége van, most már futás haza" között elég sok árnyalat van, nem? Na mindegy, ez stílus kérdése, szerintem.

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:42:22

@gonosztojás: :D:D:D:D ez jóó volt:DD Te honnan tudod h én h nézek ki?:D

EMBEREK! (törölt) 2010.08.27. 12:43:40

Egész életemben ilyen pasi szerettem volna lenni.

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:44:08

@dex.ion:
Ez aza tipus aki úgy válaszol a "sziá!"-ra hogy "Meg hát!"

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:44:35

@Piszok Alfréd: mit nem értesz ezen?:DD

@nicknek: jóó kedvem van nagyon:D csaj buli lesz hétvégén elutazom:D

2010.08.27. 12:44:37

@Hopi Bond:
Áááá neeemmm... :)

2010.08.27. 12:45:17

@Father Justice:
Sziaaaaaaaaa!
Most beszéltem Kaccal, kéne majd dumálnunk. Írj már rám majd vhol. :)

Hopi Bond 2010.08.27. 12:47:05

@Gonosz Duracel: Há' rajta vagy a zinterneten. :D

@Zsu0805: Jól van, ez a biztos jele annak, hogy igen. :D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:47:15

@Gonosz Duracel: "letépjéTEK"
Mármint hogy MI tépjük le? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 12:47:19

@Gonosz Duracel:

Hát azé' nem lenne őszinte a mosolya annak a nőnek, akiről mondjuk a 6-8 ezres bugyit tépik le :)

@nicknek:

Tudom hogy igaz :) Már beszéltem ilyen módszert alkalmazókkal. Ezért kell pöpecre megcsinálni az iwiw stb adatlapokat, ha pl a csaj poppermüllercoelhoőrült akkor érdemes olyan idézetet is kitenni, bugyinedvesítőnek :) Persze ez már egy másik szint :)

dex.ion 2010.08.27. 12:47:26

@Zsu0805: itt ma oltári nagy dugás lesz.
:)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 12:47:55

@dex.ion: akkor vagy nem buktam le vagy nem értem :D

2010.08.27. 12:48:24

@Hopi Bond:
Nem, ez egy határozatlan nem volt. De határozott lesz második gondolkodás után. :)

oranje · http://dutch.blog.hu 2010.08.27. 12:48:38

A holgyemeny maga mondta, hogy mar nagylany, es tudta hogy szexelni mennek. Hol itt a problema akkor? Mindenket felnek jo volt, ennyi pont.

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:48:54

@Gonosz Duracel:
Általad is ismert, egy hosszúfülü pompomfarku állat nevére hallgató tettes-és üzlettársam a Rabbit@Egg Co.-ból mesélte hogy van egy valki aki mondta hogy ismer egy valakit aki...:)))DD
Amúgy meg Te raktál fel képet a ....._.-(reklám helye) nevű közösségi oldalra nem?
hehe..

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:49:21

@Hopi Bond: az biztos h van rólam kép a neten:D na de a becsületes nevemet sem tudja legalábbis nem tőlem:D

@Kedves Nard: ez nagyon függ a helyzet komolyságától:D

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:49:46

@Kedves Nard:
Olyan drága bugyingót nem szabad letépni, hanem elegánsan félrenyalintod...:)))

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:50:11

@gonosztojás: szóval nyúl kiadott...na szép :D

Barry Kent 2010.08.27. 12:51:22

@jadviga79:
Vagy beposztolja ide, "A pszichopata ötödik randin megkérte a kezem" címmel.
Nem, azt hiszem mégse próbálom ki, túl ingoványos talaj.

nicknek 2010.08.27. 12:51:50

@Gonosz Duracel: az remek... érezd jól magad és ÉLJ:)) ja.. és vigyél sok fehérneműt:DDDD

@gonosztojás: és még reggelit is kapnék:))

Hopi Bond 2010.08.27. 12:52:13

@Zsu0805: Na igen, ilyenkor mondják azt, hogy: "Inkább ne gondolkodj!" :D

@Gonosz Duracel: Már a teljes kórtörténeted is tudjuk, nincs titok. :D

Mosi 2010.08.27. 12:54:28

mi a fenét vártál? azt, hogy talán megkéri a kezed? az egyéjszakás kalandoknak nem ez a lényege...

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 12:55:03

@Gonosz Duracel:
MI az hogy "kiadott?"
Valmiről át kell beszélgetni azt a rövid időt amíg az ügyvédünk kihoz bennünket a menetrendszerinti adó és finánc akciók után..:))Kiről dumáljunk?..Margitnéniről a takarítónőről?

dex.ion 2010.08.27. 12:55:18

@Piszok Alfréd: nem fogom, az a vicc halála.
:)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:56:54

@gonosztojás: a kiadott azt jelenti h átadott neked olyan infót amit neki adtam:D

phaszfej 2010.08.27. 12:57:04

A csaj, aki elsőre kúr, az vagy nagyon szereti a faszt vagy örül, hogy valaki megbassza. Az ilyen kisebbségi komlexusos, önmaga nőiességében hitetlen csajok már minimális vonzalom esetén is lefexenek akárkivel. Azt hiszik, ha szexelnek, akkor az már az ő jónőségüknek a jele, mert kellenek egy egész jóképű egyénnek. De nem bíznak magukban, félnek, hogy legközelebb már nem randizna velük az illető, ezért gyorsan odaadják magukat. És a végén csaj is, fiú is kiábrándultan, magányosan szorongatja a párnát lefekvéskor.

Gonosz Duracel 2010.08.27. 12:57:47

@Hopi Bond: hurrá! remélem akkor tudjátok orvosolni a problémáimat:d miután kielemeztétek :)

@nicknek: kösszi:D igyekezni fogunk :)

nicknek 2010.08.27. 12:58:41

@Gonosz Duracel: már a feltételezést is visszautasítom... 30 év fölött az ember nem játszik más titkaival... stb.

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2010.08.27. 13:00:11

Elég furán látja a világot ez a csaj, az biztos...

Hopi Bond 2010.08.27. 13:00:45

@Gonosz Duracel: Na várjál, azért már tenni is kell ám valamit. :D Az elemzés már hónapok óta kész, pontosan tudjuk, hogy hogyen kell lemeríteni. :DDD

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:01:28

@nicknek:
Hehe..más titkaival nem..
csak más "tittkannáival"..:))

nicknek 2010.08.27. 13:03:17

@Gonosz Duracel: semmi, egy percre azt gondoltam rám gondolsz:))

vázkulcs 2010.08.27. 13:04:11

@Gonosz Duracel:

Arra gondoltam már első randi előtt lehetett. :)

www.youtube.com/watch?v=2h-roBOUFKU

Piszok Alfréd 2010.08.27. 13:04:19

@dex.ion: ja, hogy vicc :D
Én arra utaltam, vicc nélkül, hogy nem kéne összekapcsolni nickeket.

Barry Kent 2010.08.27. 13:06:08

@Mosi:
Kiváncsi lennék miről szólna a poszt, ha a szex után a srác nem fogja menekülőre, hanem pl. így szól: "az elsőszülött fiunkat nagyapám tiszteletére Ottokárnak fogjuk keresztelni".

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:06:50

@Hopi Bond: akkor különleges képességekkel rendelkezhettek:D

@vázkulcs: haa haa haaa de kis vicces vagy :) nem tudok youtube-t nézni itt...

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:07:23

@Hopi Bond:
Ja.Lemeríteni:
Az egyik ujjadat ráteszed a pozitiv póluspontjára lent, aztán a két negativ csúcsot felvátva nyalogatod..
Pardon..

nicknek 2010.08.27. 13:08:29

@gonosztojás: :)) áhh olyan mintha lenne egy húgom... tudom ebből akkor még bármi lehet:D

jadviga79 2010.08.27. 13:08:36

@Barry Kent:

:) azért ennyire nem veszélyes egy leánykérés, hogy rögtön pszichopatának tituláljanak érte, túl sok horrort nézel, mondtam, hogy 30 felett nem érdemes cél nélkül idegen lányokkal lófrálni. ;))

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:09:48

@Barry Kent:
Vagy azt mondja hogy " bacca meg megint elfeledkeztem a makacs makkherpeszemről..Kellett volna gumit hoznom..na de már mindegy...Bujj ide kicsicsocsó..."

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:11:59

@jadviga79:
Hm.. asszem harminc felett abszolut tisztán megvan a célja a lófrálásnak..:))

nicknek 2010.08.27. 13:12:21

@Barry Kent: :)) vagy mi lett volna fordított esetben ha a csajhoz mennek fel? Azt mondta volna aludj itt és reggel csinálok rántottát?:))

vázkulcs 2010.08.27. 13:12:40

@Gonosz Duracel:

:) Jobb ha nem is nézed meg nagyon durva dolgok vannak rajta, akik szerepelnek benne gyanítom sok bugyit letéptek annak idején, de lányok nem biztos örültek ennek :D

2010.08.27. 13:13:52

@Hopi Bond:
De ha nem gondolkodok hülyeséget csinálhatok... :)

dex.ion 2010.08.27. 13:15:09

@Zsu0805: az nem azér van mert nem gondolkocc, hanem azér mer ülve pisilsz.

Barry Kent 2010.08.27. 13:16:53

@jadviga79:
Nono, minden nőismerősöm nem vehetem feleségül ;)
Hova vezetne ez? :))

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:17:09

@nicknek:
Az akkor lenne ideális helyzet ha a csaj azt mondta volna hogy "itthon van a szobatársam is, gyere fel szexelni!":))
(Mert a srác azt miondta hogy elutazott a szobatársa)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:17:51

@vázkulcs: akkor még jó h nem rombolod ezzel az ártatlan lelkivilágomat:DD

Barry Kent 2010.08.27. 13:18:39

@nicknek:
Miért? Ha ágybabújok egy nővel, simán belefér hogy összedobok neki egy rántottát :)

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:20:01

@Barry Kent:
Elég neki a két keménytojás is..
Mit kell cifrázni..

SzCsaba 2010.08.27. 13:24:45

Nagylány, egy délután után, tudta miért megy fel, szex jó... miért nem lehetett ezt a történetet itt befejezni? Sem a "hozzábújás", sem az átkozódás nem illik a sztoriba. A hölgyike agyában összekeveredtek a dolgok az endorfin hatására.

Barry Kent 2010.08.27. 13:24:48

@gonosztojás:
Szálljál le a tojásaimról :)

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:25:01

@Barry Kent:
Reggeli munkamegosztás..
Te adod a tojásokat neki, ő meg leránt..:)))

jadviga79 2010.08.27. 13:25:34

@gonosztojás:

na, én nem pont arra a célra gondoltam... :))

@Barry Kent:

az egynél többet már mindenképpen büntetik, legalábbis egyszerre :) de ilyen sokan vannak, akik a mozi + vacsi program rendszeres résztvevői? :)

belekotty 2010.08.27. 13:25:38

@phaszfej: "A csaj, aki elsőre kúr, az vagy nagyon szereti a faszt vagy örül, hogy valaki megbassza."

Ez nagy igazság! :-))

vázkulcs 2010.08.27. 13:26:20

@Gonosz Duracel:

jaja nem Ken és Barbie szerepel benne, szóval ne bánkódj, nem venném szívemre kárt tennék érzékeny lelkedben ilyen durvaságokkal. :D

Kimnowak: Gyémánt

www.youtube.com/watch?v=4GzAk60SIS4&p=D3135578B341AAB0&playnext=1&index=30

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:27:38

@gonosztojás: kinek van olyan szomszédja akivel már került intim kapcsolatba? :)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:28:47

@vázkulcs: úúú akkor még jóóó h nem férhetek hozzá ;)

phillipo654 2010.08.27. 13:29:45

"Mivel T-t jól ismertem és kedveltem, automatikusan megbíztam benne és S már előnnyel indult nálam"
-Ha T-vel is dugtál, előzőleg, akkor ez még nagyobb csalódás...

"Nagylány voltam már akkor is és tudtam, hogy miért megyünk fel."
-Tudtad hogy dugni fogtok, rá voltál gerjedve, mert viszketett.Akkor meg miért ne?...

"Viszont T elmesélte, hogy két nap múlva már egy másik lánnyal látta. Ezen a ponton árulta el, hogy nem is ismeri S-t annyira."
-Jó dolog ez a bizalom, kussolt róla.Még jó hogy a NETES társadalom így összetart.

"jót nem tudok kívánni, max. annyit, hogy kapjon el a százezredik alkalmi guminőjétől valami nagyon durva kórságot…"
-Ha jókívánság is csak, erősen filózom, hogy legalább gumit használtatok-e, de mondjuk az se 100%...

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:30:02

@Gonosz Duracel:
A rotweilerem.
Állandóan meg akarja dugni a szomszéd angoramacskáját.

Barry Kent 2010.08.27. 13:30:10

@jadviga79:
Perpill nem tolonganak, de az elmúlt 3x évben azért akadt pár, viszont nős még nem voltam :)

Viszont te gyanús vagy nekem, mindenáron erkölcstelenségen akarsz fogni :)

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:34:17

@phillipo654:
Ja. teljes szereptévesztés.Akkor lenne trófeagyüjtő a faszi, ha egy társkereső cég szombati ötórai zenés-táncos randiparty-ján ismerkedtek volna meg és úgy történik a dolog.
De így?

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:34:57

miért mondjátok azt már több kommentelőtől is olvastam h "viszketett" a csajnak ezért ment bele?! csak halkan jegyzem meg mint NŐ h egyáltalán nem kezd el viszketni amikor beindulunk :DD

gonosztojás (törölt) 2010.08.27. 13:36:33

Na dolgom van, adios. Jó hétvégét mindenkinek.

vázkulcs 2010.08.27. 13:38:17

@Gonosz Duracel:

ennek a szövege nagyon jó, de megint csak illúzióromboló lehet fiatal szüzeknek, nem ajánlott kategória. :D

Prosectura fazonra nyírt pinájú lány
www.youtube.com/watch?v=SA-p3S6-HGg

megyek lövök ebédre valamit.

Commodus 2010.08.27. 13:38:33

@Gonosz Duracel: öööhm...:elpirultan jelentkezik

:)))

gnsz 2010.08.27. 13:40:27

Hjaj, Istenem, olyan beteg vagyok...

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:41:49

@gonosztojás: Neked meg tangaszaggatósat ! pápá :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 13:41:50

@Gulrich néni a szuterénből:

Tessék menni sétálni a banyatankkal Gulrich néni! :) A friss SO2 és kátrány tartósítja a tüdejit! Vagy Zsomborka hoz magának valami finomat a bótbó' meg a patikábó' :)

Hopi Bond 2010.08.27. 13:42:40

@Gonosz Duracel: A speciális különítményem minden tagja kiváló képességekkel rendelkezik, nincs számunkra lehetetlen. :D Mi vagyunk a B-csapat. :DDDD

@gonosztojás: És ami a legjobb, hogy ez még felcserélve is működhet, így a rossz bekötés elvileg lehetetlen. :D

@Zsu0805: Na és, ez itt már a 21. század, jogod van hozzá. :D

Hopi Bond 2010.08.27. 13:44:51

@Commodus: Te vagy a szomszédja? :D

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:45:13

@vázkulcs: nem szégyen az ha vki szűz :)

nicknek 2010.08.27. 13:46:03

@Barry Kent: nekem is belefér csinálni... a gond ott van, ha ebbe megint többet képzel az illető.

jadviga79 2010.08.27. 13:46:53

@Barry Kent:

a horrorfilmes leányzót már elárultad... ;) biztos?? mert a családi állapotodat a közösségi oldalakon még nem tudtam lecsekkolni... :)

háát, aki keres az talál, hátha elcsípek valamit, de te mire gyanakszol? :)

nicknek 2010.08.27. 13:47:34

@Gonosz Duracel: szűz vagy eljátssza, hogy az?:D

Commodus 2010.08.27. 13:48:21

@Gonosz Duracel: szerintem nagyon is jó volt.
:gonoszul felröhög

dex.ion 2010.08.27. 13:48:24

@Kedves Nard: emiatt ne tépelődj! egyszer találsz majd egy látássérült lányt, aki nagyon fog téged szeretni.
:)

S0und 2010.08.27. 13:51:07

"Viszont T elmesélte, hogy két nap múlva már egy másik lánnyal látta. Ezen a ponton árulta el, hogy nem is ismeri S-t annyira. Hát anyáztam egy kicsit."

ahahahhah ahahahaahah ha ahahahahaha k..szott liba.

HÁááát persze Tibi nem tudta hogy Sanyi mekkora szemét a nőkkel. Ohh dehogy. Mit gondolsz miről csettelgettek?

Szerinted Tibi bevallaná azt, hogy teljes tudatában volt annak, hogy Sanyi haverjának te csak egy megagyors numerára kellesz? Mit gondolsz, Tibivel való barátságodon ez a tény mit változtatott volna? Pl. ilyeneket, hogy ő is mekkora egy g*ci, hogy nem szólt előre neked?! Na de miért szólt volna, miért tolt volna ki Sanyi barátjával? Tudod a kecske is jól lakott, a káposzta is megmaradt. Avagy, Sanyi is tolt egy jót, és Tibivel a komaság is megmaradt.

Arról nem is beszélve, hogy:

"Nagylány voltam már akkor is és tudtam, hogy miért megyünk fel. Szexeltünk és nagyon jó volt. "

Ezek után miért van felháborodva ez a HP? ..sznak kell átkozódni?

gnsz 2010.08.27. 13:51:57

@Kedves Nard:

Áhh, Zsombika csak a kisleányok után szaladgál, dehát tegye is, fiatal még, az a dolga...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 13:53:47

@dex.ion:

Már találtam! :) Igaz nem vettem neki LV táskát, csak Paris Hiltont :)

Barry Kent 2010.08.27. 13:54:41

@jadviga79:
Hát, közösségi oldalakról nem sokat tudhatsz meg rólam ;)
Még nem tudom mire gyanakodjak, de tartok tőle hogy vagy csúnyán belém akarsz kötni, vagy meg akarsz házasítani :))

@nicknek:
Egy rántottába többet képzelni? Lángolt kolbászt? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 13:56:08

@dex.ion:

Még szép. :) El is veszem feleségül :)

nicknek 2010.08.27. 13:57:34

@Kedves Nard: :)) de azért írd ki apró betűvel, hogy ez nem a táskán múlik... tudod csak a posztolók miatt:))

Commodus 2010.08.27. 13:57:42

@Kedves Nard: Végre olvasok itt egy ilyet is. :) Nálam is ez a helyzet. :)

dex.ion 2010.08.27. 13:58:07

@Kedves Nard: sztem ne vedd el az első nőt, aki keresztezi az utadat...vagy mit látsz, semmi esély többre?

alien 2010.08.27. 13:58:16

szerintem nincs semmi gond neki + nő neked meg + pasi, amúgy van az a hülye reklám miért mire számítottál ;)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 13:58:20

@Kedves Nard: én még nem vagyok abban a korban, ugyh nekem nem égő :D:D:D ;):P

@Commodus: azt mindjárt gondoltam:d de ez ilyen egy alkalmas beránt a konyhába felrak a pultra akció volt?:DD

@Hopi Bond: igazán, kíváncsi lennék erre a csodacsapatra :D

@nicknek: nemtudhatom, nem értek hozzá:DD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 13:58:58

@Gonosz Duracel:

Aha persze :) 23 évesen azért égő :)

@nicknek:

Persze, hogy nem ezen múlik, de sokat számít. A legjobbat a legszebbnek. :)

phillipo654 2010.08.27. 14:00:05

mellesleg a posztírónak üzenem ha van esetleg barátnője akinek nem volt egy éjszakás kalandja( emiatt nem tartja magát k-nak)
ugyan akkor legyen szíves velük időpontot egyeztetni mert én szívesen bevállalnám őket..én mozi délutánnak hívom, de itt alhatnak!!:)

nicknek 2010.08.27. 14:00:53

@Barry Kent: :D egy kis hagymát még, hogy csókolni már ne kelljen reggel:))

Commodus 2010.08.27. 14:01:56

@Gonosz Duracel: nem, voltak ott rendes érzelmek is. :) Csak rájöttünk, hogy nem vagyunk egymáshoz valóak.

Hopi Bond 2010.08.27. 14:02:36

@Gonosz Duracel: Á, sajnos arra nincs esély, csoportunk titkosan működik. :D De 24órás megfigyelés alatt tartunk, mi azt is tudjuk, amit még te sem. :D

Barry Kent 2010.08.27. 14:03:16

@nicknek:
Hát hagyma nélkül nincs rántotta :)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 14:05:11

@Kedves Nard: szerintem nem égő, inkább érintetlen :DD

@Hopi Bond: ezt a csoportot akkor azonnal fel kell oszlatni vagy a bérgyilkosom levadász titeket :D

Hopi Bond 2010.08.27. 14:09:30

@Gonosz Duracel: Na azért azt megnézném. :D Néha még én sem találom a csoportomat, nemhogy egy bérgyilkos. :D

jadviga79 2010.08.27. 14:09:50

@Barry Kent:

Persze, nem mindig érdemes a közösségi oldalakon fürkészni, az illető előbb - utóbb megmondanivalót megmondja magától. ;)

Nézd, amennyiben az utóbbi, elég jól haladok, már majdnem megkérted valakinek a kezét. ::))

gnsz 2010.08.27. 14:10:15

@Gonosz Duracel:

Semmi gond, Zsombi tapasztalt fijúka!

Gonosz Duracel 2010.08.27. 14:10:45

@Hopi Bond: csak bízd ide kispajtás:DD Én mindent kiderítek ;

nicknek 2010.08.27. 14:11:05

@Kedves Nard: :) aki mindent értékeli is:) tényleg el kell venni:))

Barry Kent 2010.08.27. 14:13:38

@jadviga79:
Megkértem valaki kezét? Mesélj, ez elkerülte a figyelmem :)))
Néha olyan figyelmetlen vagyok, hogy azt sem tudom mit csinálok :)

Murderface 2010.08.27. 14:18:10

Hja, ismerős a helyzet, van ilyen nőből is épp elég. Általában hatásos ellenszer: 3. randiig nincs szex.

nicknek 2010.08.27. 14:22:48

@Gonosz Duracel: tudom ám, hogy a kislányos mosolyod mögött,egy ragadozó nőstény rejtőzik... csak hát az illúzió:D

Hopi Bond 2010.08.27. 14:26:49

@Gonosz Duracel: Én pedig bárkit leállítok. :D

Csak egy szavamba kerül és máris kihúzzák a falból a káb

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 14:30:29

@Murderface: No igen. 3 randi már óriási akadály egy trófeavadásznak...

Én lennék terrorista! 2010.08.27. 14:30:51

1. Megfűztek, megdugtak, akartad, ne sírjál.
2. Én inkább az ilyen hülye ribancokat irtanám mint amilyen te is vagy, miattatok leszünk trófea gyűjtők.

Mégis mit vártál?

nicknek 2010.08.27. 14:32:03

@Barry Kent: Létezik még ilyen normális lánykérés??? vacsora... séta egy közös helyen... letérdelsz és megkéred??? Vagy mi most a trendi? odabaszod a gyűrűt és jön?:)) Mi most a trendi?:)

Commodus 2010.08.27. 14:32:27

@nicknek: tényleg, meg kéne már nézni ezt az új Predator filmet. :)

Barry Kent 2010.08.27. 14:35:48

@nicknek:
Tőlem kérded? Mi vagyok én, házasságszédelgő? :D

Gonosz Duracel 2010.08.27. 14:36:33

@nicknek: ezt cáfolom! :DD egy ártatlan kislányka vagyok:)

@Hopi Bond: engem nem tudnál:D én vagyok a legjobb szén-cink:D

gnsz 2010.08.27. 14:37:10

@nicknek:

"Létezik még ilyen normális lánykérés??? vacsora... séta egy közös helyen... letérdelsz és megkéred?"

neked az normális h letérdelsz vki előtt?! Térdeljen a halál. (Vagy a csaj :DD)

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 14:39:40

@nicknek: Hat, az itteni hsz.-okat elnezve, az, hogy a csaj elore megveszi a gyurut 30 felett. :D

Hopi Bond 2010.08.27. 14:42:32

@Gonosz Duracel: Csak szén-cink? Most azért kicsit csalódtam. :D Így könnyebb lemeríteni, mint gondoltam, nem kell ide a nehéztüzérség. :DDDDD

Gonosz Duracel 2010.08.27. 14:46:23

@Hopi Bond: lassan átváltok Energizerre:D:D 2800mAH-ra:D

Hopi Bond 2010.08.27. 14:47:39

@Frigyesur: Vagy már születésekor megkapja az EGY gyűrűt. :D

Hopi Bond 2010.08.27. 14:49:53

@Gonosz Duracel: Na az tényleg lassú lesz, mert előbb alkálivá kellene minősülnöd (természetesen független szakértők által bevizsgálva), aztán sorolhatnál csak a lítium kategóriába, de figyelmeztetlek, ott durvák a követelmények. :D

Úgyhogy messze még az energizer. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 14:50:25

@Hopi Bond: Azt nem megkapjuk!
Lehúzzuk az előző lúzer ujjáról!

Piszok Alfréd 2010.08.27. 14:51:02

@Gonosz Duracel: akkor akkumlátor leszel? Újratölthető?

ehhh 2010.08.27. 14:51:45

"Nagylány voltam már akkor is és tudtam, hogy miért megyünk fel. Szexeltünk és nagyon jó volt"

Ennyi. Mi itt a probléma?

Kósza 2010.08.27. 14:52:11

@Gulrich néni a szuterénből: "Az leánynak keze akkor kéretik meg, amikor annak szája már elfáradott."
-ismeretlen mester feljegyzése

Frigyesur (törölt) 2010.08.27. 14:52:43

@Hopi Bond: Egy a sotetbe zar, bilincs a egyetlen. Muhahaha. :D

Hopi Bond 2010.08.27. 14:54:43

@Gonosz Duracel: Tényleg lassú lesz az az átváltás, mert előbb alkálivá kell minősíteni (természetesen csakis független szakértők által), aztán mehetsz csak majd a lítium kategóriába, de figyelmeztetlek, hogy ott már durva a követelményrendszer. :D

Úgyhogy odébb még az az Energizer érzés :D

@Frigyesur: Nézőpont kérdése. :DDDDD

Gonosz Duracel 2010.08.27. 14:54:49

@Hopi Bond: őőő...mégsem olyan körültekintő a csoportod:D duracelből csak alkáli van:DD energizerből van akku is :D nah és igen @Piszok Alfréd: újratölthető leszek:)

nicknek 2010.08.27. 14:59:11

@Frigyesur: Mester:D Örülök, hogy nyilatkozol, gyűrűk-uras kérdésekben:))

@Commodus: :) én már láttam:) írj neki és nyerhetsz jegyet:D

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.27. 14:59:36

@Kósza: Régi poén. :D
@ehh: Talán ott a probléma, hogy a nagylány többre vágyott.

Kósza 2010.08.27. 15:01:27

@örömlány: "A régi álmok is jó álmok. Ha nem is váltak valóra, jó, hogy voltak."
Mond csak örömlány, a Te szüleid az örömszülők?

Kósza 2010.08.27. 15:05:12

egyébként a kedves együgyű poszt toló miért írja nagybetűvel a címben a trófeát? Csak nem azt a hulladék étterem rendszert akarja reklámozni? Jobbat nem tudok hirtelen hozzáfűzni.

Hopi Bond 2010.08.27. 15:09:18

@Gonosz Duracel: Miután bevallottad, hogy a legjobb szén-cink vagy, a neved már nem számít. :D Az meg nem meglepő, hogy egy egyszerű marketing fogással a szén-cink belsődet Duracel márkanév alatt forgalmazod. :DDD

Commodus 2010.08.27. 15:16:39

@nicknek: de akkor már páros belépőjegyet kérek! :))

Fitz 2010.08.27. 15:18:15

@Frigyesur: és pont ez okozza a kevés érzelmen alapuló szexkapcsoaltok kettősségét. Nem veszed semmibe a másikat, de olyan nagyon nem is szereted.

Commodus 2010.08.27. 15:20:26

@Fitz: ha előre le van tisztázva, hogy ez most csak az, akkor nincs is gond belőle.

Lui_78 2010.08.27. 15:21:42

gondolom megondtátok a szerzőnek, hogy balfasz, és sokat fog még szenvedni az életben. Tipikus "azért van a világ, hogy az én seggemet kinyalja" tipus.

Fagyi valaki?

jadviga79 2010.08.27. 15:22:01

@Barry Kent:

én nem tudom, kinél tettél volna egy próbát az ötödik randin, de ez egyáltalán nem probléma, ha ez most még elkerülte a figyelmedet. ;)

Fitz 2010.08.27. 15:22:24

@Commodus: Vannak bizonyos automatizmusok. Legalábbis azoknál, akik nem robotok. :)
Ettől persze működik, de szerintem azért fura.

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 15:24:40

@Commodus: csak azzal tudod előre letisztázni, aki egyből rávágja a tarifát.:-)

tarquin - védőháló nélkül 2010.08.27. 15:25:52

@Lui_78 (egy se kurva mind királylány): kérdezhetted volna előbb, már megettem egy jégkrémet.:-)

Hopi Bond 2010.08.27. 15:26:45

@Gonosz Duracel: Mondja ezt az, aki elrejti valós szén-cink mivoltát hangzatos marketing nevek mögé. Hiszi a piszi. :D

Amúgy miért? Mások forgalmaznak? :DDDDD

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.08.27. 15:27:01

"Ezeket a Trófea-gyűjtő férfiakat most kasztrálnám, nehogy szaporodjanak."

van a Csillagok háborújában egy épületes párbeszéd Han Solo és Obi-Van Kenobi között. Han Solo "lebolondöregemberezi" Obi-Van-t, mire az megkérdezi:
- és mi a véleménye arról, aki elszegődik egy bolond öregember szolgálatába?

ha túl bonyolult lenne a leírt történetecske értelmezése a posztírónak, külön díjazás ellenében szívesen elmagyarázom.

IndaMuncher 2010.08.27. 15:27:51

@EMBEREK!: Dettó így vagyok vele, de sajnos a jó szociális képességeket nem osztják mindenkinek. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.08.27. 15:30:07

@idelle: Már korábban is mondtam, hogy tekintse magát trófeának. És akkor az is megvan miért nagy a "T"...

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.27. 15:31:57

@Kósza: Bizony-bizony, örömapa, örömanya, örömlány.:D

Barry Kent 2010.08.27. 15:31:58

@jadviga79:
Ja, azt csak az ötéves tervbe vettem be, de meggyőztél hogy túl veszélyes ;)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 15:32:22

@Hopi Bond: de humorszatyor vaaagy:D nem, nemtudok róla h forgalmaznának :P

Kósza 2010.08.27. 15:34:53

@örömlány: nna meg a korai öröm :)

Lúdtalp 2010.08.27. 15:35:51

Trófea kis "t". Ebből az látszik hogy buta lehetsz, és szvsz ezért vágnak át a palánkon a férfiak.

Hopi Bond 2010.08.27. 15:40:03

@Gonosz Duracel: naja, unatkozom, ilyenkor egy kicsivel mindig jobban megy. :D

nem baj, ha (még) nem tudsz róla, könnyen lehet, hogy most van a piacra való bevezetés időszaka és egyelőre csak feltüzelik a népet, hogy lesz itt duracel mindenkinek :D

Kósza 2010.08.27. 15:44:22

@örömlány: pazar,... a Bőregerekkel különösen. Köszi!

Theremin 2010.08.27. 15:45:54

@Kata1987: Jólvan én már csak egy kávét kérek...
Öröm figyelni ahogy a lányok kiosztják egymást.

VOGAben 2010.08.27. 15:51:41

Abból, hogy hagyod magad megdugatni pár perc ismerkedés után, hol következik az, hogy ebből biza sírig tartó kapcsolat lesz? A gyerek szeret kefélni és a kis szánalmas történet szerint te is. Ha legalább a száma megvan, időnként egy kis EÜ szexre még megcsörgetheted. Mit kell ezen kiakadni.

jadviga79 2010.08.27. 15:52:05

@Barry Kent:

persze, a leánykérés veszélyes dolog, még a végén igent mond valaki rá. ;) így akkor erről végérvényesen letettél? :P

IndaMuncher 2010.08.27. 15:55:00

Talán a poszt is bizonyítja, hogy a nőknek mindig csak ígérgetni kell, ahogy Szabó Győző is elmondja ebben a jelenetben. :D
www.youtube.com/watch?v=KJlY1JNmcVo

Gonosz Duracel 2010.08.27. 16:03:35

@Hopi Bond: áá ilyen nem történhet meg sohase:DD

nicknek 2010.08.27. 16:07:14

@Commodus: ok:)) de ahogy látom nem árt edzeni előtte:D

Hopi Bond 2010.08.27. 16:11:38

@Gonosz Duracel: azt te nem tudhatod :D

lehet, hogy letarolják veled a piacot, mert annyira jó vagy :D

Barry Kent 2010.08.27. 16:16:51

@jadviga79:
Inkább azt mondom, ilyenekkel nem viccelek :)
Legalábbis nem állok elő ilyen ötlettel, amig veszélyt szimatolok :D

Joe69 2010.08.27. 16:18:22

Én csak ennyit tudok hozzátenni az egészhez, hogy azon filózok, mit tesz a továbbiakban a posztíró leányzó. Első rossz döntés: továbbra is a tesztoszteronszagra száll, mint légy a szarszagra. Második még rosszabb döntés: az ezen eset kapcsán szerzett frusztrációját fogja leverni az összes pasin, aki csak az útjába kerül. Ez utóbbit sok hülye nő csinálja, olyan is, akivel ilyesmi meg se történt, csak hallott róla.

Barry Kent 2010.08.27. 16:19:22

@jadviga79:
Viszont jól látod, leginkább emiatt veszélyes :P

nicknek 2010.08.27. 16:19:25

@Joe69: Cé: keres valami lúzert, akivel ő csinál hasonlót:))

Gonosz Duracel 2010.08.27. 16:20:53

@Hopi Bond: ne kötözködjél már na :D mondjuk jónak, jó vagyok :D

nicknek 2010.08.27. 16:21:56

@Gonosz Duracel: már megint a fránya szex:D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 16:24:17

@nicknek: mit lehet tenni, ha egyszer hiányzik...

Barry Kent 2010.08.27. 16:24:57

@nicknek:
Ha tettében meg nem előzik folyton a helyespasik.

Joe69 2010.08.27. 16:26:24

@nicknek:
Szerintem ez benne van a másodikban:))

Laeviathan 2010.08.27. 16:26:56

micsoda szerencse, hogy vannak ilyen lányok, istenem!

Joe69 2010.08.27. 16:27:15

@nicknek:
Szerintem ez benne van a másodikban:))

Barry Kent 2010.08.27. 16:28:16

@nicknek:
De az is lehet hogy ezentúl szikét tart a táskájában, biztos, ami biztos, egyszeri alkalmakra.

Gonosz Duracel 2010.08.27. 16:29:04

@nicknek: nem, mondtam h mire gondolok :D

Sikonya Gyula 2010.08.27. 16:32:45

Már az elején éreztem, hogy nem stimmel valami. Nem vagyok kurva, nem vagyok oda az egyéjszakás kalandokért, de azért iziben megdugattam magam. És most kurvára csodálkozom, hogy az egyéjszakás, az egyéjszakás volt.
Igyál mégegy Bambit inkább, pföjj!
Kétlem, hogy volt annyi eszed, de remélem húztál gumit arra a sokat látott marsallbotra!

nicknek 2010.08.27. 16:36:30

@Barry Kent: ő látta utoljára a vágatlan verziót:)) Dr. House effektus... növelni nála a betegség dózisát... hogy rájöjjön mi a probléma:))

@Joe69: ok.:) aztán legközelebb újra visszakapja... szép kis mókuskerék ez:))

jadviga79 2010.08.27. 16:39:19

@Barry Kent:

nem, nem, teljesen igazad van, a lánykéréssel sosem szabad viccelni, és öt randi után többnyire azért még korai. :)

Én elhaladok mára, szép hétvégét!

nicknek 2010.08.27. 16:40:59

@Gonosz Duracel: na nem bánom gondolhatsz rá:D

Barry Kent 2010.08.27. 16:41:51

@jadviga79:
Jó pihit, szép hétvégét :)
Ja, és óvatosan a vacsikkal ;)

Gonosz Duracel 2010.08.27. 16:43:45

@Piszok Alfréd: de ravasz vagy:D nem is látjátok a mosolyomat:)

@nicknek: nagyon kedves tőled :)

belekotty 2010.08.27. 16:46:16

@jadviga79: Bizony a leánykérés veszélyes. Havarommal kicsibe csináltuk, boázásnak hívtuk. A cél az volt hogy SOTE bulin minnél több elutasítást elérni. Vagyis a legundokabb arccal álldogáló csajokat kértük fel. Ha igen mondott, akkor egy számot le kellet nyomni vele, ami ugye komoly időveszteség volt.
Tíztől tizenegyig ment a meccs mindig a Szergejnél.
A legjobb napunkon haverom 1 óra alatt 23-21-re nyert.
Néha nagy pofára esések voltak, amikor a legundokabb arcot vágó, legcsúnyább csajok kivirultak és igent mondtak. :-))

Piszok Alfréd 2010.08.27. 16:47:03

@Gonosz Duracel: dehogynem, odateszed a mondat végére :)

nicknek 2010.08.27. 16:47:11

@Piszok Alfréd: gondolj a hercegnődre:))) persze ne az angolra, mert az bűn ronda:D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 16:48:46

@belekotty: nem jó szöveggel mentetek oda akkor.
"jössz topogni gecó?" :D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 16:50:46

@nicknek: mi van, mindenki az én erkölcseimre vigyáz? :D Nem vagyok konkurencia, na, senkinek, nem kell félni, csak rossz egyedül :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 16:51:53

@Gulrich néni a szuterénből:

Térdelni nem térdeltem én sem :) De vacsi az vót! :)

jadviga79 2010.08.27. 16:52:01

@Barry Kent:

Köszönöm!
Hm, ígérem, jó szokásomhoz híven, eztán sem akarok majd férjhez menni az első vacsora után. ;))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 16:54:24

@Piszok Alfréd:

"Kő kóla? Lassan igyad, me' többre nem telik!"

nicknek 2010.08.27. 16:57:50

@Piszok Alfréd: értem... hát kitartás.:) Bár pusztán egy laza poén volt, hogy az angol hercegnő, helyett, ha gondolsz az itthonira, akkor talán könnyebb... és szó nincs arról, hogy konkurencia, hiszen tudod ami az enyém a tiéd is:DDDD

jadviga79 2010.08.27. 16:59:58

@belekotty:

hm. tiszta pszichológiai felmérés! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 17:03:00

@belekotty:

Nem a legrondábbakhoz kellett vón odamenni ha nyerni akarsz :)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 17:03:04

@nicknek: gondolok eleget :)
Nagylelkű vagy, de tudd, fordítva nem igaz! :D

Piszok Alfréd 2010.08.27. 17:05:36

@Kedves Nard: vagy fordítva kellett volna játszani, minél több nőt meggyőzni, hogy táncoljon a haverral

nicknek 2010.08.27. 17:09:27

@Gonosz Duracel: miért?:) Ebből is látszik nem habozol sokat:))

Barry Kent 2010.08.27. 17:09:35

@jadviga79:
Nagyon helyes :)
Hagyd meg a türelmetlen pasikat @funfun: kolleganőjének :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 17:09:50

@Piszok Alfréd:

Áh, simán ki lehet szúrni kinél nincs esély :) Én szerintem tuti nyertem voltam :)

Piszok Alfréd 2010.08.27. 17:11:31

@Kedves Nard: én is azt mondom, így túl könnyű a játék. Hoznánk folyton döntetlenre :D

gnsz 2010.08.27. 17:12:28

@Kedves Nard:

Oké, a vacsi érthető, adott esetben egy párszázas röfiburgert még én is bevállalnék. : >

gnsz 2010.08.27. 17:17:37

úúúh ez a boázás kurvajó ötlet, kedvem támadt varánuszpofákat fűzni! :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 17:22:30

@Gulrich néni a szuterénből:

Egyszer megtekinteném ahogy boázol Zsombika! :) Kilökted Gulrich nénit a gép elől? :)

gnsz 2010.08.27. 17:30:58

@Kedves Nard:

Ja, leküldtem grószmutert zellerér'. Most lefekszem kicsit aludni, mert este omlás. :D cső!

Commodus 2010.08.27. 17:49:53

@nicknek: mihez? Hogy elmenjek a barátnőmmel a moziba a jegyekkel, amit tőle kapok? :)))

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.27. 17:52:15

Beszólt Kövérnek egy felvidéki főiskolás - 17:07
Miért nem lehetett megvárni azt a két hetet? - fordult a házelnökhöz egy felvidéki főiskolás egy szentendrei fórumon, majd hozzátette: "önök minél jobban nyomulnak itt, nekünk annál rosszabb ott" - vonta felelősségre egy felvidéki főiskolás Kövér Lászlót.

Szentendrén a XXII. Nyári Főiskolás Tábor fórumán többen úgymond felelősségre vonták Kövér Lászlót azért, mert az Orbán-kormány két héttel a szlovák választások előtt fogadtatta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, szerintük rossz irányba befolyásolva a választások kimenetelét, a korábbinál is rosszabb helyzetbe hozva a szlovákiai magyarságot.

Miért nem lehetett megvárni azt a két hetet? - fordult a házelnökhöz egy felvidéki főiskolás, majd hozzátette: "önök minél jobban nyomulnak itt, nekünk annál rosszabb ott" - mondta egy a felvidéki főiskolás Kövér Lászlónak.

Kövér László konfliktuskerülőnek, defenzívnek nevezte a kérdésfeltevést, ennek ellenére részletesen válaszolt. Az országgyűlés elnöke úgy fogalmazott "gyáva népnek nincs hazája". Sem Ficónak, sem Slotának nincs köze hozzá, hogy a magyar kormány, a magyar parlament hogyan rendezi az egyébként a világ összes magyarajkú emberét érintő állampolgársági kérdést - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Hozzáfűzte: ha a felvidéki magyar elit a nemrég nálunk megszavazott törvényre fogja a rossz választási szereplést, akkor önfelmentő módon viselkedik. Ami pedig a "nyomulást" illeti - utalt vissza a kérdésfeltevő szóhasználatára Kövér- , valójában "nem nekünk kellett volna nyomulnunk, hanem a felvidéki magyarok vezetőinek", mert aki kerüli a konfliktust, az tulajdonképpen a kinti magyarság felszámolódásának gyorsítását segíti elő. Egyébként pedig semmiféle okot nem láttunk arra, hogy várjunk két hetet az említett törvény meghozatalával - nyomatékosította a házelnök.

Az egyik fiatalnak arra a felvetésére, hogy Orbán Viktor a kettős állampolgárságról szóló jogszabály siettetésével megbolygatta a magyar-szlovák viszonyt, melynek negatív következményeit a kint élők a bőrükön érzik, Kövér László kifejtette: az elmúlt évtizedekben hatalmon lévő magyar kormányok próbálták már így is, úgy is rendezni szlovák kollégáikkal a viszonyt, s legfeljebb annyit értek el, "hogy a magyarokat ne háromszor, csak egyszer verjék meg valamelyik köztéren", csak mert anyanyelvüket használták.

"Ön szerint mit kellene tennünk?" - kérdezett vissza az Országgyűlés elnöke, mire azt a választ kapta: "nem én vagyok a politikus".

Mikrobi 2010.08.27. 17:55:23

"Nem vagyok k*rva, csak szeretem az egy éjszakás kalandokat. Rohadt pasik, akik szintén szeretik! Kasztrálni mind!"

nicknek 2010.08.27. 18:00:58

@Commodus: nem dehogy:)) valamiért még a hármas felállás volt a fejemben:) fáradok...

Sadist 2010.08.27. 18:15:59

A ravasz az erdőben él, a fegyvereken elsütőbillentyű van, te ostoba picsa...

Gonosz Duracel 2010.08.27. 18:20:26

na gyerekek! Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok! pápá :)

FeroxX 2010.08.27. 19:06:42

minek baszattad meg magadat az első alkalommal ? talán ha nem adod magad, még valami halvány tisztelet is kijárt volna neked, na de így ? nekem is volt bnőm aki túúl hamar beadta a derekát.. hát nem is tudtam utána már tisztelni kellően.

Joe69 2010.08.27. 19:10:34

@Orbán már tényleg elég, húzz a p.csába!:
Ez nyilván úgy kapcsolódik a topichoz, hogy ha a posztíró megkérdezne tőlünk, most mit csináljon, egyöntetű válaszunk az lenne, hogy ippeg nem minket dugtak meg egyéjszakásan..

fagzal 2010.08.27. 19:18:15

Lehet, hogy a pasinak nem volt jó. Nyilván elhúzott :)

Amúgy meg: így jártál. Nem volt kötelező.

Theremin 2010.08.27. 19:26:42

@jadviga79: Ha ha én már kezdtem ilyennel az első alkalmat.

Theremin 2010.08.27. 19:27:50

@Orbán már tényleg elég, húzz a p.csába!: Mennyit fizetnek neked ezért a lejáratókampányért?
tök nem menő

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.28. 05:37:40

Hát anyukám bedőltél, de ez van. Nagylányok tudnak pl. egyedül dönteni. Illetve bocs, nem tudnak, de tudhatnának. És te is tudtad, hogy erre is kimehet a dolog, csak nem hitted el. Ha ügyesebb lettél volna, akkor nem pont így jársz. Persze a trófeagyűjtő vadászok mindig értékes zsákmány a nők szemében,, ne csináljunk úgy, mintha nem így lenne.

A nadrág felrgángatás meg a lépcsőn lerohanás az elég fotosopp szagú, de ha így van, akkor tényleg gáz a faszi, te meg béna vagy, mert ennek (a pszichopatákat leszámítva) azért vannak előjelei. Aki ennyire kényelmetlenül érzi magát a dugás utáni intimitásban, hogy menekül, annál előtte sincs ez rendben. De majd legközelebb :).

Amúgy kéretjük nem kasztrálni magunkat, sokaknak szerzünk igazi örömet - te inkább legyél ügyesebb és tudatosabb. ;)

gnsz 2010.08.29. 18:20:28

helohelo van itt vlki, aki esetleg otthon van egy-két iwiwvel kapcsolatos informatikai kérdésben?

scorpioscorpio 2010.08.30. 09:40:11

"Nagylány voltam már akkor is és tudtam, hogy miért megyünk fel. Szexeltünk és nagyon jó volt."
Mi is az oka a felháborodásnak???
süti beállítások módosítása