Az egész 2010.06.07.-én kezdődött. Az új regisztráltakat nézegettem (Iza), mikor az egyik adatlap bemutatkozó részén olvastam egy férfi (Laci) adatlapját. Röviden leírta, hogy Skóciában lakik, 4 éve külön él a feleségétől és már túl van 1 válóperes tárgyaláson is – már nagyon szeretne egy magyar barátnőt találni magának. Ezekre a sorokra válaszoltam, hogy nem egyszerű a válás (főleg olyan messzi távolból), de a legnehezebb magyar barátnőt találni, majd 2800 km.-ről. Beszélgetésünk, levelezgetéseink során nagyon sok hasonlóságot fedeztünk fel egymásban. Az első pár napban egyszerű barátságnak indult az egész, mivel a nagy távolság visszatartó erőnek bizonyult. Ezt követően elkezdtünk írogatni egymásnak Skype-on, amik hajnalig tartottak, elég gyakran.

Laci nagyon szerette volna megtudni a telefonszámomat, de én még korainak tartottam. De ő nem adta fel. Az iwiw-en 15-20 ismerősömnek írt egy nagyon illedelmes levelet, amiben meg akarta szerezni. Volt olyan, aki egy az egyben visszautasította, volt aki meg is adta volna neki, de nem tudta, volt olyan is, aki meg tudta volna szerezni, ha vár egy pár napot. Aznap délután csörgött a telefonom, az egyik ismerősöm volt, hogy kapott az iwiw-re egy levelet (felolvasta nekem), amiben Laci a telefonszámom után érdeklődött. Ő kérte az engedélyemet, hogy megadhatja-e neki. Meglepődtem azon, hogy mire képes, csak azért, hogy megszerezze a számomat. Természetesen rábólintottam. Vártam, hogy csörögjön a telefonom, ami hamarosan meg is történt, sms formájában jelentkezett először. A feladót nem volt nehéz azonosítanom, mivel külföldről érkezett az üzenet, amiben ez állt "MEG VAGY". A Skype és e-mailezés mellé betársultak a napi telefonbeszélgetések is. Ettől a naptól kezdve nem volt lehetetlen, bárhol-bármikor elérhettük egymást. Minden nap minimum 30 percet beszélgettünk telefonon, és több órát a Skype-on. Mivel mind a ketten csak esténként voltunk net közelben, így előfordult, hogy órákat beszélgettünk át mobilon. A 2. héten Laci már felvetette, hogy személyesen ismerkedjünk össze Skóciában. Először bennem volt a "félsz", hiszen annyi minden rosszat lehet hallani a nagyvilágból, és annyira még nem ismertem őt. Nekem van 2 gyermekem, kiket én nevelek és nagyon féltem, hogy mi lesz velük, ha velem valami történik kint. Az első "felkérésre" nemet is mondtam. Teltek-múltak a napok, folyamatosan beszélgettünk tovább, napi több órán keresztül is. Egyre jobban kezdtem megismerni, megbízni benne. A gyermekeim ekkor már tudtak róla, beszélgettek is vele. Ők nem zárkóztak el, sőt... A családban és a baráti társaságomban voltak, akik nagyon ellenezték, ellenben voltak olyanok is, akik biztattak. Átgondoltam, és igent mondtam neki! Egyszer csak az e-mailjeim között találtam a repülőjegyem. Az utazás időpontja 2010.07.20.-a. Nekem ez volt az első repülésem, de nem is attól féltem a legjobban, hanem hogy átver, és nem jön ki elém a reptérre. Eljött a "várva-várt nagy nap". A szívem a torkomban dobogott, mikor a gép Glasgowba landolni kezdett. Az egész testem remegett, izzadt a tenyerem, jártányi erőm sem volt. Amint kiléptem a terminálból a szememmel csak őt kerestem mindenhol, de nem találtam. Éreztem, hogy a csomagjaim kicsúsznak az ujjaim közül, de mire ez megtörténhetett volna, már Laci át is ölelt, húzott magához szorosan. Fellélegeztem, boldog voltam! Ott volt! Innen már felpörögtek az események. Egy nagyon csodálatos, bár rövid hetet töltöttünk együtt Skóciában. Bejártuk a fél országot, szebbnél-szebb helyeket mutatott meg nekem. A búcsú nagyon fájdalmas volt, mivel nem tudtuk, hogy mikor tudunk újból találkozni. Ráébredtünk arra, hogy nagyon szeretjük egymást és így nem lehet hosszú távon fenntartani a kapcsolatunkat. Döntés elé kerültünk, "hogyan tovább?" Arra a döntésre jutottunk, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha én jönnék ki a gyerekekkel Skóciába. Ami így is történt. 2010.08.27.-e óta kint élünk, dolgozunk, a gyerekek itt járnak iskolába. Nagyon boldogan élünk, egyre jobban szeretem őt, a gyerekek is megszerették, elfogadták. Nem bántunk meg semmit, ezt mind a négyen így gondoljuk. A távolság nem akadály, nincsenek lehetetlen dolgok, nincsenek határok, ha valaki el akar érni valamit az életben. Mindenki előtt ott a lehetőség, nem szabad feladni. Remélem, sok embernek ad egy "kis lökést" a történetünk. Kívánjuk a neten ismerkedőknek, hogy találják meg azt az embert, akit maguk mellett szeretnének tudni.

Sok sikert a társkeresésben!

Aberfeldy, Skócia 2010.12.05. Iza és Laci