Egyetlen pasiért sem érdemes sírni

2011. január 13. 08:00 - csajokespasik

„Ha másik lány volt a háttérben, miért nem mondta? Vagy csak magányra vágyott? Akkor miért volt mélben kedves, élőben meg nulla?„ - kicsit perverz írás következik, bár mérföldekre van még a 18-as karikától. A lány megismerkedik a baráti köréből egy új taggal, akivel eleinte csak netkapcsolat van: a pasi írásban nagylegény, de élőben hernyó. Eleinte minden jel bíztató, de a srác a harmadik randira már el sem jön. A lány kétségbeesve magában keresi a hibát.

 

Van egy elég nagy baráti körünk, ahova elvétve én is eljárok: ilyenkor egy meghatározott útvonalon járjuk a várost, a klubokat, de mentünk már együtt színházba, moziba is. Tavaly szeptemberben történt (aki vissza tud emlékezni az a szeptember igen hűvös volt), hogy nem volt kedvünk kóvályogni a hidegben, beültünk egész este egy kis pub-ba, a Nyugatihoz közel. Itt jelent meg az egyik ismerősöm barátja. Valami sör akció volt, és arra ültünk be. Nem érte meg: vizezett vacak volt - én akkor fröccsöztem, ezt a többiek mesélték. Én a helyükben inkább kifizetek egy normális sörért többet, de reggel ne fájjon tőle a fejem. Mivel csak mellettem volt egy szabad hely, a srác leült oda. Bemutatkoztunk: ő V. (26) – én (K.) 24 éves. Olyan kellemesen elbeszélgettünk, hogy 3 óra észrevétlenül röppent el. Amikor mindenki készülődött elhagyni a terepet, telefonszámot és MSN címet cseréltünk. Így indult a kaland és elég érdekesen folytatódott…

Már másnap elkezdődött a levelezésünk, mely sorok a szextől sem voltak mentesek: részletesen ecseteltük álmainkat, mit tennénk, vagy szeretnénk megtenni – ha, egyelőre nem is egymással. Megnyíltam neki. Ezért fájt a későbbi pofon. Ő elmesélte, hogy szereti a rendet, a szabályokat, sok berögzült szokása van, szeret magának órarendet állítani, hogy ettől-eddig ezt csinálja, utána mást, és nem volt szabad kilépnie ebből. Szerinte a szabályban és rendben lakik a boldogság. Elmesélte, hogy szőrteleníti a lábát, mellkasát (nem homár, ez 100%). Az erotikus levelezésünket nem ecsetelem, de semmi durva. Legyen elég annyi, hogy én azt hittem, ez nyílt üzenet nekem, hogy szeretne tőlem valamit. A találkozót én javasoltam, mert kezdett ijesztő lenni, hogy egy városba lakunk, nem is messze egymástól és ahelyett, hogy találkoznánk személyesen, a neten élünk, napi kapcsolatban vagyunk. Csak két alkalommal találkoztam V-vel, pontosabban hárommal, ha a legelső találkozást is belevesszük. Szóval találkoztunk, és újra kellemesen elbeszélgettünk, órákon át. De a szex és az erotika szóba se került. Se a kettőnk dolga. Nem így levélben! Másnap megint elárasztott az erotikus irományaival. A következő találkozón megint barátként viselkedett, a kezemet sem fogta meg, semmit nem csinált, ennyi erővel a haverjával is találkozhatott volna. Nem értem, miért csinálta… Olyan lánynak tartom magam, akinek van tartása, nem érzelgős, ha nem kell, rögtön vágja a dolgokat - azt hittem, minden rendben van.

Aztán egyszer csak hirtelen eltűnt.

Megterveztük a harmadik randinkat, amit az utolsó pillanatban sms-ben lemondott. Nem jött több levél tőle. A telefonszámát tudtam, de másra nem használtam még, mint arra, ha késtem a találkozóról, küldtem neki egy sms-t, hogy mindjárt ott vagyok. Meg nehogy már a lány hívogassa! Ha valaki erre magyarázatot tudna adni… az jó lenne.

A hallgatása nagyon megkínzott. Majdnem elsírtam magam. Tehetetlennek éreztem magam: nem megbántott voltam, hanem tanácstalan, olyan hirtelen ért, hogy lebénultam. Ha másik lány volt a háttérben, miért nem mondta? Vagy csak magányra vágyott? Akkor miért volt mélben kedves, élőben meg nulla?? Azt tudtam róla, hogy csak ugyanazokkal a barátaival mászkál el, minden új dolog elől elzárkózik, és a legelső találkozásunk csak egy puszta véletlen műve volt. Életemben először fordult elő, hogy majdnem sírtam. Pedig filozófiám szerint egyetlen pasiért sem érdemes sírni.

Mert mit is siratnék, hiszen nem vesztettem el semmit. Fura érzés ez, és nem kívánom senkinek. Érdekelne, hogy miért tűnt el. Én csináltam valamit? Vagy tőlem várta a kezdeményezést?

Vizsgáztatott, csak nem vettem észre?

Egyszer hazafelé a következő jelenetet láttam a metrón (nincs köze a sztorimhoz, de érdekel a véleményetek): duzzogó arcú csaj és egy pasi száll fel, a pasi folyamatosan suttog neki valamit, a lány látványosan nem figyel rá, még hátat is fordít neki, amikor a srác megfogja a kezét, a lány kitépi. A srác érzi a helyzet kínosságát, még halkabban duruzsol neki, közelebb hajol, mire a csaj felpattan a következő megállónál, végigszalad a kocsin, ugrik ki az ajtón, a srác meg utána. Több ilyet láttam, változó helyszínnel (tér, mozi, bár). Miért történnek ezek? Az ő kapcsolatuk vajon hogyan indult és mi vezetett ideáig? Miért ilyen látványosan évődnek, miért nem higgadtan, közönséget kizárva? Üdv: K.

 

 
461 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr52580385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 16:33:22

@catyca: hát ha ez kölcsönös, akkor nyilván nekik így felel meg.

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 16:34:33

@gyvy: kérdés, az elejét látod-e? :)

fumerin 2011.01.13. 16:35:09

@Dr. Jula Watson: Nagypapi egy tökéletes bébisintér! Még a macskát is megeteti, tekiket, halakat...pelenkáz, főz...de messze lakik:(

Hurri Kán 2011.01.13. 16:35:42

@Dr. Jula Watson:

Látom de attól még lehet nagy a hasam :D

fumerin 2011.01.13. 16:35:43

@gyvy: Az a tükörtojás!
:D

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 16:37:48

@fumerin: közel kell költöztetni :)

Lányok! Aki lasszózni akar! Fontos paramétere az úriembereknek, hogy van-e nagymama, nagypapa, aki hajlandó a porontyot dajkálni :D Vagy elég pénze a pasinek bébisintérre. :)

@gyvy: tükörből? :D

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 16:38:48

@catyca: oké, megértem, hogy érzékeny vagy a témára, mert van a közeledben ilyen.

summerstorm 2011.01.13. 16:39:41

@fumerin:

jó lesz a földön is...onnan legalább nem lehet leesni :D

@gyvy:

amíg nincs bizonyíték, addig a pletyka terjed :D

tuli _ 2011.01.13. 16:39:54

@catyca: hmhm. ismerek én is ilyet. ráadásul percre pontosan számon van tartva, mikor ér haza a lány, és megy a cirkusz, ha épp elhúzódik valami... ja, és külön minden alkalommal el kell magyarázni, hogy miért is fontos elmenni.

@fumerin: és kipanaszkodjátok magatokat egymásnak? :)

@gyvy: :))

fumerin 2011.01.13. 16:40:01

@kabátnyúl: Művészi tornát is erőltették nekem sokáig ;)
Bár a felemás korlát az egyik kedvencem:D
Csak a medencelapátom tört el:DDD

Hurri Kán 2011.01.13. 16:40:11

@Dr. Jula Watson:
Nem, mindenhonnan :)

És ha az úriembernek nincs még porontya? Bár én mondtam barátnőmnek amikor elment osztálytalálkozóra hogy hívjunk egy bébisintért aki vigyáz rám. Nem lelkesedett az ötletért :)

fumerin 2011.01.13. 16:41:44

@tuli _: A fenét! Az egyik diák mondta, hogy jó fej vagyok, mert a Bogi mondta neki...Ki az a Bogi?
Darab-darab:)
Elvileg vele söröztem, és jó fej vagyok:D

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 16:43:35

@fumerin: én a gumiasztalt imádtam anno nagyon. Meg ahogy a korlátról be lehetett ugrani a szivacsok közé :)

@gyvy: Mi nők előre gondolkodunk. Neki ne is legyen, majd jól magunkhoz láncoljuk a kistörpével :)

aföldönnemalien 2011.01.13. 16:43:49

@Kedves Nard: a fröccsnek komoly hagyománya van boros körökben (nem = italos, alkoholista), teljesen elfogadott a fröccs, mint üdítő, szomjoltó ital. Ezzel a kommenteddel pedig csak a tudatlanságodról adtál tanúbizonyságot.
Sokan azért isszák, mert szomjoltó, és a szóda v. víz miatt kevésbé gyorsan hat. Nem azért, mert olcsó (általában annyiba kerül (2/3-3/2), de inkább drágább mint egy sör), vagy mert víz nélkül rossz minőségű az adott bor, amiből készül. Megvan a fröccsnek is (ahogy a legtöbb hagyományos italnak) a megfelelő helye és ideje, de ennek megértéséhez némi (ital)kultúra szükséges.
Sajnállak, hogy olyan körökben mozogsz, ami alapján ezt az általánosítást kellett leszűrnöd.
Sebaj ti igyátok csak fumerinnel meg az úrinővel a Bacardi breezert.

Hurri Kán 2011.01.13. 16:45:36

@mooon:):
Milyen bizonyíték? Milyen pletyka? :)

Közöd???? 2011.01.13. 16:51:57

hát aki a lábát vagy a mellkasát szőrteleníti akkor is homár ha történetesen megdug egy nőt, pedig a történetben szó sem volt dugásról

summerstorm 2011.01.13. 17:02:25

@aföldönnemalien:

Fumerin sörözik.... csak szólok :D

És általában azt mondanám, hogy igen igen, igazad van, sőőőt a rose fröccs a király... de azért a Bloody Mary az nem kutya :).
Bááár a gyomrom néhány hete közölte, hogy minden alkoholt utál.
de nagyon.

@gyvy:
az ellenkezőjére :D
addig azt hisszük amit más mond :DDDDD
:P

Kósza 2011.01.13. 17:03:22

@Kedves Nard: ha tudnád, mi az a jó skót whisky, akkor azt írnád, hogy single malt. De nem tudod, mer csak piros sétáló jancsit, meg ballantinest iszol,... lájtkólával. :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 17:04:22

@Kósza: A jóféle pálinkáról ne is feledkezzünk meg. (Mondja ezt a zugivó :D)

summerstorm 2011.01.13. 17:04:47

@Dr. Jula Watson:

én meg ugrálni a jégen :D
mikor már nem estem el :DDDDD

Kósza 2011.01.13. 17:05:03

@mooon:): lángos, tejföl, jó fröccs,... :)

Kósza 2011.01.13. 17:05:55

@Dr. Jula Watson: a zugot mivel isszák? Jéggel, szódával? :)

summerstorm 2011.01.13. 17:06:21

@Kósza:

emberek ennyi kell :D

szia drága kapitányom :)

fumerin 2011.01.13. 17:06:41

@aföldönnemalien: Te melyik bulvárban olvastad, hogy én lónyálakat iszom????

Csak és kizárólag sört!
És nem is vagyok trendi, hanem egy otthonkás házicseléd, akinek nem telik jobbra, sem anyagilag sem időben sem pedig ízlésben!
Ezek a mai fijjjatalok...

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 17:08:57

@mooon:): na ez nekem kimaradt :)

@Kósza: zeggel természetesen:) Nem láttad, szódával hígítani csak a csórók szokták, ahhoz legalább light kóla kell, hogy long drinknek nevezhessük :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 17:09:50

@mooon:): Jók is ezek. :) Főleg a Balaton partján :)

summerstorm 2011.01.13. 17:13:17

na szép estét mindenki :)

fumerin 2011.01.13. 17:27:06

@aföldönnemalien: De azt is látom, hogy életed első hozzászólása volt ez a mai!
Erre gyúrtál egészen 2010. 11. 23-óta?
Meg akartad osztani Nardot meg fumerint?

Attttya Isten és a többiek, biztos az életben is baromi sikeres lehetsz ha férfi vagy max. 14 cm, ha nő, akkor meg az árnyékomnak is szar lennél!!!!

Hurri Kán 2011.01.13. 17:44:21

@Dr. Jula Watson:
Ha törpe kell csinálok sajátot ;-)

@fumerin: a 14 cm az a bicepszének az átmérője vagy mije nekije akkora? :DDD

kiraaaaa 2011.01.13. 18:12:32

Ma az alkoholizálás volt a téma?

aföldönnemalien 2011.01.13. 18:33:27

@fumerin: kedves fumerin úrhölgy ! Látom lelkedbe gázoltam, nem volt célom, annál inkább, hogy egy picit elgondolkozzatok - no ez nem jött össze, ellenben megmutattad, milyen stílusosan tudod kifejteni a véleményedet, ez is valami.
Azért ne vedd a szívedre oly' nagyon. :D

Elnézést az offért btw, de ez a téma érdekesebbnek tűnt, mint az iromány maga.

Elstron 2011.01.13. 18:50:25

A posztoló ronda és/vagy dagadt és/vagy buta. Megértem a srácot, hogy lekopott, bár az ilyen illúzió dolgokból azért egy idő után illene kinőni. A fröccs, sör fogyasztását pedig nőknél tarkólövéssel büntetném. :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 18:57:01

@gyvy: és van hozzá megfelelő sintérgárda? :)

Hurri Kán 2011.01.13. 18:58:16

@Dr. Jula Watson:

Természetesen. Ha nincs szerződtetünk :)

kiraaaaa 2011.01.13. 18:59:30

@Elstron: Ne már, hogy a külső számít. De maradi vagy.Csakis a belső érték a lényeg.:)

Zelefánt 2011.01.13. 19:02:40

Érdekes.

A kommentek mintegy 50%-a a különböző alkoholfogyasztási szokásokról szól, 30%-a a szőrtelenítési problémákat járja körül, és kb. 10%-nyi egyéb témájú hozzászólás után csak 10% foglalkozik a posztoló történetével. Már így ránézésre, végigpörgetve.

Egyébként az utolsó jelenetben szereplő pár veszekedett inkább, mint évődött -- ez utóbbi inkább afféle kedves szurkálódás, csipkelődés, de mindenképpen jó hangulatot feltételez.

Hurri Kán 2011.01.13. 19:07:05

@kiraaaaa:
Így van. Ezért kellene sok embert kifordítani :D

@Zelefánt: Megesik az ilyesmi ;-)

kiraaaaa 2011.01.13. 19:08:12

@Zelefánt: gratula:) így nem is olvasom el a kommenteket:)

nosce 2011.01.13. 19:22:09

@fumerin:
"Meg akartad osztani Nardot meg fumerint?"

Miezmá ? Ti eggyek vagytok és oszthatatlanok ? :)

nosce 2011.01.13. 19:23:09

@Dr. Jula Watson:
az nem elég ha alulról a csaj nézi ? :)

kiraaaaa 2011.01.13. 19:24:06

@nosce: végül is nard nagy, kijön belőle több is.

nosce 2011.01.13. 19:28:30

@gyvy:
"hogy hívjunk egy bébisintért aki vigyáz rám."

és még ledörzsölhetné baba krémmel a fenekedet is :) meg te is az övét :)

nosce 2011.01.13. 19:29:25

@kiraaaaa:
Minden csaj kap egy darabot ? :)

Hurri Kán 2011.01.13. 19:30:03

@nosce:
Ilyen részletességgel nem mentünk bele :)

nosce 2011.01.13. 19:35:42

@gyvy:
persze, mert csírájában elölte az ötletet :) de sztem meglódult volna a fantáziád :)

fumerin 2011.01.13. 19:36:58

@aföldönnemalien: Nekem nincs lelkem, tehát nehezen gázolhattál bele!

Stílusom sincs, mert az már többet mutatna abból, ami nem Rád tartozik!

És ne moss bele a lábmosóvizedbe, mert nem ismerlek!

És ne akarj engem belekeverni a "bákárdisitalba", mert szerintem egy modoros ital és mivel modorosnak néztél, csak és kizárólag azért írtam nagybetűvel a személyedre vonatkozókat!

:P :D

És utálom a bort!!!

fumerin 2011.01.13. 19:38:47

@nosce: Nem is ismerem Nardot, de ezt a kedves embert látom, hogy mi irritáltuk:S
Én meg a bacardi...:S

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 19:40:12

@nosce: Én szeretem minden nézetből alaposan szemügyre venni :D

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 19:40:49

@nosce: Én visszadahatnám a rám esőt? :)

nosce 2011.01.13. 19:44:54

@fumerin:
Nem olvasott elég figyelmesen, tény, mert szinte te vagy a sörpápanő :)

nosce 2011.01.13. 19:47:54

@Dr. Jula Watson:
és le kell olvasni a rajta levő braille írást is :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 19:48:36

@nosce: sőt, kívülről megtanulni. Szóval sokat kell ismételni :)

nosce 2011.01.13. 19:49:04

@Dr. Jula Watson:
vissza, éa akkor (újat)húzhatsz :)

nosce 2011.01.13. 19:51:19

@Dr. Jula Watson:
persze, fejből idézni :), cserében a tiedet is alaposan meg lehet dolgozni :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 19:51:35

a tök filkót cseréljem le a szív királyra? :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 19:53:06

@nosce: alaposan ki kell olvasni annak a könyvnek is minden lapját :) Aztán a vége a katarzis élmény :)

nosce 2011.01.13. 19:55:33

@Dr. Jula Watson:
minden lapját ...pontról pontra :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 19:58:48

@nosce: egy kis részletet sem szabad kihagyni, mert akkor nem lesz kerek a történet

nosce 2011.01.13. 20:07:29

@Dr. Jula Watson:
és akkor nincs katarzis se :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 20:14:30

@nosce: r4oppant sajnálatos lenne az elmaradása :)

nosce 2011.01.13. 20:17:23

@Dr. Jula Watson:
jah, kezdhetnénk elölről :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 20:18:37

@nosce: az ellen katarzis után sincs kifogásom :)

nosce 2011.01.13. 20:19:04

@nosce:
valszeg a kislábujjnál kéne kezdeni :)

nosce 2011.01.13. 20:20:22

@Dr. Jula Watson:
perzse azonnal meg kell ismételni, h fejben helyesen rögzüljön :)

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 20:21:45

@nosce: ha megvan a megfelelő hozzáállás :)

deflorator 2011.01.13. 20:29:46

Én úgy látom, hogy a szexről való beszélgetés nagyon hipotetikus volt és egyik fél sem írta le egyértelműen, hogy ezt a másik féllel hajlandó, vagy akarja elkövetni.
Ilyen előzmények után valószínű, hogy mindkét félben ott volt a kíváncsiság a találkozás előtt, hogy vajon lesz szex? Ha mégsem lett, akkor abban mindketten hibásak. A lánynak biztató jeleket kellett volna küldenie, ha már a kezdeményezéshez nem volt bátorsága. Ha például azt mondta volna, hogy "tetszett amit tegnap írtál, egész éjjel erre maszturbáltam", akkor a találkozás valószínűleg egész éjjel tartó heves dugásba torkollt volna.

fumerin 2011.01.13. 20:33:43

@deflorator: Valami hasonló került a gépbe...de még mindig (reggel óta) a csaj a szimpibb:D

deflorator 2011.01.13. 20:36:50

@fumerin: Na ja, mert ő írta a posztot, volt rá gondja, hogy ő tűnjön fel kedvezőbb színben.

fumerin 2011.01.13. 20:44:32

@deflorator: Lehet.
Amúgy sem értem az egészet:D Ha már valakivel valamit átbeszél az ember, akkor minek értetlenkednek...
:D

Elstron 2011.01.13. 20:49:28

@kiraaaaa: Én már csak ilyen régimódi, konzervatív pöcs vagyok, hogy nem követem ezt az új divatot... :D

kiraaaaa 2011.01.13. 20:55:29

@nosce: én nem kérek, de mivel az a jó szívem visz majd a sírba, felajánlom a köznek:))

@Blassius: hol volt, hol nem volt, volt:)

@deflorator: tehát célszerű tisztázni a szex szándékát?

@Elstron: akkor nem lesz frisss, ropogós, ropiseggű barátnőd.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.01.13. 21:00:19

üdv,

nem olvastam végig. fájdalmas, hogy huszon éves emberek ennyire tapasztalanok mint a poszt toló és a lovagja.
lol

deflorator 2011.01.13. 21:02:48

@fumerin: Nekem is volt már ehhez hasonló tapasztalatom, ezért én tökéletesen értem (vagy érteni vélem) a helyzetet. Legalábbis át tudom érezni a másik fél szempontjából. Hiába beszéltek a szexről, mert az nem lett félreérthetetlenül kimondva, hogy "holnap dugni fogunk".
Például én 10 perc múlva megyek fürdeni, de előtte rejszolok egy nagyot. Figyelted a technikát? Beszéltem a szexről, anélkül, hogy felvetődne bennem, hogy holnap megduglak.
Az ő esetük annyiból más, hogy másnap találkoztak. Az én tapasztalatom meg annyiból még másabb, hogy szemtől szembe beszéltem ugyan szexről, de mindketten vicceskedve, mintegy tudományos távolságtartással tettük, így végül nem volt egyértelmű, hogy a másik akkor most akar-e dugni vagy sem.
Egy ilyen szituációban ha erre rá kell kérdezni, akkor az kínosabb, mintha szóba sem került volna a téma korábban. Éppen ezért kell okosan, kibúvókat biztosítva közelíteni a témával. Ha viszont a beszélgető partner nyelvi eszközei nem kellőképpen finomak, ha arra akar kényszeríteni, hogy a bátorítása nélkül színt valljak, akkor azt elutasításként is lehet értelmezni. Sőt, ez egyértelmű elutasítás.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.01.13. 21:05:03

@deflorator: a csaj is meg a pasi is egyértelműen szűzqrva. csak a szájuk nagy, msn-en. ennyi....

Elstron 2011.01.13. 21:09:18

@kiraaaaa: Valójában hihetetlenül fontos a belső, de ettől függetlenül ne legyen egy rusnya bányarém. Tudod, kereslet-kínálat, és nálunk túl sok a dögös + okos nő. :D

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): mentsen meg a sors az ilyen nethuszár szűzbohócoktól...

Dr. Jula Watson 2011.01.13. 21:10:16

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): ha nem is szűzqrva, de mindenképpen olyanok, akik más arcukat mutatják a gép mögül, mint élőben. Ehhez valóban kell tapasztalat, hogy kiszűrd az ilyeneket.

kiraaaaa 2011.01.13. 21:14:54

@Elstron: s az mért baj?:))

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): pasira még nem hallottam ezt a kifejezést.

Elstron 2011.01.13. 21:31:46

@kiraaaaa: Sohasem baj! Sőt... amúgy meg, csak a pofám nagy... :D

kiraaaaa 2011.01.13. 21:34:00

@Elstron: aham, szóval, te olyan vén kutya vagy, aki csak ugat, értem én:)

Hurri Kán 2011.01.13. 21:49:17

@fumerin:
:DDD

Amúgy a megfejtés megvan már? :)

Elstron 2011.01.13. 21:54:47

@kiraaaaa: Ááá, csak álvén, a 23 évemmel... :D

kiraaaaa 2011.01.13. 21:59:48

@Elstron: höhö.akkor te még csak kiskutya vagy:))

Elstron 2011.01.13. 22:03:28

@kiraaaaa: Mondanám, hogy meglepődnél, de ilyen alantas provokációba inkább nem kezdek bele... :D

kiraaaaa 2011.01.13. 22:08:34

@Elstron: egyrészt, nyugodtan mondhatod:) nem hat meg; másrészt nem hiszem, hogy meglepődnék:);harmadrészt, mondani bármit lehet, főleg a neten.

Elstron 2011.01.13. 22:18:40

A mondandód utolsó részével gyk. szanáltad az elsőt, ezek után semmi értelme nem lenne bármit is mondanom... :) És de, meglepődnél... :) Részemről OFF a téma.

Tyara 2011.01.13. 22:30:54

A metrós jelent megtörtént velem is, csak villamoson...
Az egészben az a szép, hogy a kivülálló azt látja, hogy a csaj hisztizik, a szegény srác meg teper...
Engem az exem zaklatott, követett mindenhová. Minden éremnek két oldala van.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2011.01.14. 09:48:19

Ez az a poszt, ahol minden kommentelő halálosan gusztustalan, szokás szerint.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.01.16. 23:47:42

@Dr. Jula Watson: óóóó, pedig hány ilyen ember van. csajok, akik úgy akarnak berúgni hogy végig hívatják magukat, meg az első kérdésük hogy "milyen kocsid van?" :DDD

@kiraaaaa: most már hallottad.

Dr. Jula Watson 2011.01.17. 00:03:52

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Na most ezt nem értem, hogy jön a netes arcoskodáshoz :) A kocsi meg csak azért érdekli, hogy van-e elég hely a hátsó ülésen ;)
De tényleg sok van, aki kihasználja a másikat.
süti beállítások módosítása