„A legrosszabb jel az volt, amikor kirakott magáról a facebookra egy olyan képet, amin félmeztelenül feszít és napszemüveg van rajta: ennél gázabb nincs, max amikor csajok pózolnak fürdőruhában” – Levélírónk szerint a hét év minden párkapcsolatban vízválasztó, és most ő az élő példa, hogy a népi megfigyelés olykor igazolja önmagát. Bútortologatással indul a lavina, majd verbális pofonok és valós könnyek következnek.
Azt mondják hét év a vízválasztó, ám manapság már 4 év múlva sem turbékolnak úgy a párok. Persze ha valaki abban a nagy szerencsében részesült, hogy megtalálta az igazit… de ki az igazi? Én hét évvel ezelőtt meg voltam győződve arról, hogy az a pasi, akivel most együtt vagyok, az igazi. Én 28 éves vagyok, a pasim 31. Hét éve vagyunk együtt, de a problémák úgy egy, másfél éve indultak. Az első emlékezetes összesütizés az volt, amikor bejelentés nélkül átrendeztem egy kicsit a nappalit. Azért mondom, hogy kicsit, mert az indiai stílus maradt, amit mindketten szeretünk, csak áttoltam pár bútort az ellenkező irányba. Amikor hazajött, azon ugrált, hogy miért nem szóltam neki? Kérdeztem, miért kellett volna, amikor nem festettem ki, csak 3 bútort arrébb pozícionáltam. Teljesen kiborult.
Észrevettem, hogy elmaradtak az addig megszokott összemosolygások, egyre gyakrabban néz keresztül rajtam. Amikor pedig egy apróbb vita után közölte, hogy mióta velem van, érzi hogy öregszik, nagyon berágtam rá. A legrosszabb jel az volt, amikor kirakott magáról a facebookra egy olyan képet, amin félmeztelenül feszít, napszemüveg van rajta - ennél gázabb nincs, max amikor csajok pózolnak fürdőruhában. Ezután jött egy érdekes eset: azért vesztünk össze az éjszaka közepén, szex közben, mert, hogy mondjam… szóval a másik bejáratot akarta használni, hogy finom legyek, nálam meg az ilyesmi tabu, de szerintem elég sok nőnél. Szó nélkül, mintha nekem mindegy lenne. Kis izgalom, mi? Ezek voltak a mérföldkövek. Mindketten próbáltuk keresni a másikat, megbeszélni a dolgainkat, de csak rosszabb lett. A leggyakoribb mondat köztünk a „Hagyjál már békén!” lett. Mögém állt mosogatás közben, durván elzavartam. Megérintettem a karját tévézés közben, arrébb rántotta a kezét. Súlyos, mi? És ami a legsúlyosabb: egyikünk sem akarja elhagyni a másikat. Voltak verbális pofonok és valós könnyek, de a szakítás szó egyikünk száját sem hagyta el. Mindketten akarnánk az együttlétet, de valami más nem akarja. Mit csináljunk? Nyitott kapcsi? Vagy menjünk szét, akármennyire is tiltakozik ellene a… a megszokás (?)
