Behülyített egy cicalány

2012. március 05. 07:29 - Panni CsP

„Egy bizonytalanka hercegnő, akinek egyszerűen ilyen a stílusa, jól áll neki, és ez olyan ari... És ha a pasi netán sérül, az kérem, járulékos veszteség” - a csaj már az első randin szerelmet vall a pasinak, de utána mégis eltűnik. Amikor hetek múlva a lerázott pasi véletlenül összefut vele, a lány ködösít. Íme egy végletekig bizonytalan hercegnő.

Ja, és a pénteki játékosunk már biztos nem marad szomjas, ugyanis egy rekesz Heinekent bontogathat. Egészségére!

 

Sziasztok! A neten ismertem meg ezt a lányt még tavaly. Az első randi olyan jól sikerült (legalábbis én így éreztem) hogy egészen belenyúlt az estébe. Míg beszélgettem vele, elmondta, hogy este 9 környékén le kell majd lépnie, egy házibuliba hivatalos. De olyan jól eldumáltuk az időt, hogy erősen közelített a kérdéses időpont, és még mindig velem volt - ő pedig gondolt egyet és elhívott engem is. Azt mondta, jöjjek nyugodtan, lesznek ott még idegen arcok, úgyhogy nem zavarok. Együtt mentünk a házibuliba. Nagyon rosszul éreztem ott magam, (azontúl, hogy kicsi panellakás volt és sok ember) mert ő lelépett és otthagyott engem egy csomó idegen között, akikkel beszélgetni nem tudtam, ráadásul eléggé ittas volt mindenki.

Bemutatott a házigazda csajnak, de ugye, neki mindenkivel csevegni kell. De volt még lúzerarc rajtam kívül, egy fazon talpig szürke öltönyben. Vele beszélgettem, mert egyformán zavarban voltunk. A csaját kísérte csak be, aki csak beköszönt volna, aztán mégis leragadt valahogy. Mindegy, nézem a fejeket. Egyszer csak megjelenik a csajszim, aztán félrevon, mélyen belenéz a szemembe és megkérdezi, hogy mondjam meg neki, itt és most őszintén, hogy akarok-e többet is tőle? Elkezdjük-e a dolgot? Így, ilyen hirtelen. Most mit válaszoljak: persze. Azt mondja, tudna szeretni, és ezt tudnom kell nekem is. Mondom, örülök neki, vágjunk bele stb. stb... Ezt a váratlan érzelmi kirohanást csóknak kellett volna követnie, de elmaradt. Ezután megint eltűnt, én pedig megkerestem és elköszöntem tőle, mondván, megy az utolsó metró és elkapnám. Elbúcsúztunk. A metrót lekéstem, éjszakaival 2 órát keringtem a városban, mert először rossz irányba szálltam fel.

Ezután eltűnt a lány. Nem tudtam elérni, nem mondom, hogy nem próbálkoztam eleget és elkerülte a figyelmét az érdeklődésem: 2 mélt, pár sms-t lőttem és még hívtam is – hiába. Nem tudtam elfelejteni könnyen. Hetek múlva véletlenül összefutok vele az első randink színhelyén. 3 lánnyal viháncol. Nem köszön, azt hiszi, nem is láttam meg, elsunnyog mellettem. 1 óra múlva felhívom és fel is veszi. Azt mondja: bocs, az ő hibája minden, nem egy másik pasi van a képben, pusztán nem tud dönteni. Még mindig nem és ne haragudjak. Slussz. Ez most mi a …?

Még nem zártam le magamban. És megállapítottam valamit: Ha egy pasi csinálja ugyanezt egy lánnyal, akkor szemét és rohadék, ha viszont egy csaj, akkor csak egy cuki cicalány, aki csajosan bizonytalan, nem tudja, mit is akar. Egy bizonytalanka hercegnő, akinek egyszerűen ilyen a stílusa, jól áll neki, és ez olyan ari... És ha a pasi netán sérül, az kérem, járulékos veszteség. Nem tudom, hol hibáztam.

 

 
388 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr34289526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.05. 14:18:48

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Mutass már rá, hol írtam én, hogy mindenkinek ismerem a gonolatait!... Akkor ki lát bele többet a másik hozzászólásába???

cyd 2012.03.05. 14:20:13

@tértivevény: Azaz. Államformája: tolltartó

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 14:20:22

@mütyür: Nard mindenben cuki. Egy igazi ungyom-bungyom cukormanocska :D

Papírsárkány 2012.03.05. 14:21:00

@mütyür: ez valami varázskardigán akkor? :)

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 14:22:13

@tértivevény: Nem ismered Nardot, nagyon kis cukimukika kivul-belul :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 14:27:14

@Bundabandi:

Amikor előadtad, hogy Frici hogy próbálja a jópofáskodva szúrkálódást. Honnan tudod, hogy mi is az valójában, ha nem látsz bele a fejébe? (ahogy mi sem a tiédbe, ami szerintem teljesen oké, mert az ember nehezen tudja feldolgozni az abszolút vákuumot)

Szóval nem kell itt a mártírkodás, nem vagy szimpatikus sokaknak és ezt szóváteszik. Mások egy idióta picsának tartanak és kész. Ahogy engem is fasznak tartanak sokan. Veled ellentétben engem nem húz fel, hogy valaki rühell. Nem érdekel. Kiafaszom hogy érdekeljen, hogy pl Bundás utál, vagy fasznak tart? Komolyan. Törődjek ezzel ? lol

_Ω_ 2012.03.05. 14:32:31

@Bundabandi: @Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos:

Bundabandi: most szalasztottál el egy lehetőséget egy semleges állapot felé lépéshez, mert ez a viccesen visszaszúró válasz volt és nem a közelíteni próbáló, pedig Frigyesur jól láthatóan enyhe hangulatban van még.

Frigyesur: Nem reménytelen, de tőled sokszor láttam már olyan megnyilvánulást, ami bántó volt annak aki felé irányult. Nem ebben a konkrét esetben, mert eddig semmi durva nem hangzott el tőled. Azt nem vitatom, hogy többször van igazad mint nem, de a csomagoláson lehetne még változtatni; ha jól csinálod, a kívánt hatás sem marad el, de nem is versz vele tüskéket a másik körme alá. Mellékesen sokkal szerethetőbbé (vagy csak elfogadhatóbbá) válnál tőle, még ha sokan azt is gondolják, hogy ismernek már mint a rossz pénzt.

Papírsárkány 2012.03.05. 14:36:14

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: btw, ha Nard hordja, és kardigán, akkor az egy nardigán? :-)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.05. 14:38:07

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Mint ahogy Frici is állít dolgokat, amiket nem tudhat, csak gondolja, hogy úgy van és erre felépít egy teljes jellemrajzot. (mondjuk azt megértem, hogy egy ilyen szellemi feketelyuk, mint te nem tudja feldolgozni a tökéletes elme összetettségét!)

Engem már rég nem érdekel, mit gondolsz rólam. Nekem is megvan a véleményem rólad, ami téged sem érdekel. Ennyi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 14:41:47

@Bundabandi:

Olvass, vákuumot írtam.

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:

Szerintem Fricit rohadtul nem érdekli, hogy más mit gondol róla, vagy mások érzelmei is kb annyira izgatják mint engem.

Father Justice (törölt) 2012.03.05. 14:42:47

Legalább kiderült, miért nem áll össze a sztori sokak fejében.

Valószínűleg ezt értették félre: "..mert ő lelépett és otthagyott engem.."

Lelépett, azaz nem egy másik helyiségbe sétált át, hanem távozott.

Innen már nem nehéz összerakni a megfejtést. Az, hogy a hejjespasee a lépcsőházban, vagy a két utcával arrébb található lakásán dugta meg a cicalányt, miközben ő a másik lúzerrel beszélgetett, részletkérdés. (Egyébként: "Vele beszélgettem, mert egyformán zavarban voltunk." ==> Kvázi-felhőtársak voltak.) Ettől természetesen még lúzer, ez nem vitás, de ahogy Joe69 mondja, a nő csak tesztelte, ezért lyukra mozdulni egyébként sem lett volna esélye. Az alapján, ahogy a nő utólag ignorálta, ő nem az a szint.

cyd 2012.03.05. 14:47:20

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Pedig már egy párnak gazdája lettél.

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 14:55:32

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Sztem meg total szeretheto vagyok. Hulye, aki nem szeret :D Komolyan szolva meg nem kell engem elemezgetni. Nem erdekel, hogy valaki nem szeret, ezert eszem agaban sincs valtoztatni.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nalad azert jobban :D A te flegmasagod athatolhatatlan es utanozhatatlan. :)

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 14:57:01

@tértivevény: Csak ha LILA. Es csini.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Megis valahogy mindig megtalalnak. Rejtely :x

_Ω_ 2012.03.05. 14:58:03

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ez sajnálatos. Persze lehet úgy is élni, hogy csak 10 ember véleménye érdekel és a többit figyelmen kívül hagyod, de ez meglehetősen antiszociális viselkedés.
Ha neked jó így, akkor persze nem próbállak meggyőzni, hiszen _jó_így_ , miért akarnék neked rosszat azzal, hogy kirángatlak egy olyan valamiből ami eddig jó érzéssel töltött el? De abból még nagy baj nem lehet, ha mutatok valamit abból, én hogyan látom a világot. Persze van akinek a véleményét én is figyelmen kívül hagyom, de ez a másik véglet. Úgy látom, neked engedélyezőlistád van, nekem tiltólistám; így merőben más elképzeléseink vannak azokról az emberekről is akik ezen nem szerepelnek. Mindkettőnek megvan a maga előnye, így embere válogatja, melyik szimpatikusabb neki.

cyd 2012.03.05. 14:58:48

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Lassan komplett szótárat nyithatunk a nard- kezdetű szavaknak

_Ω_ 2012.03.05. 15:01:57

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: A kérdésem már csak az, hogy az nem érdekel, ha valaki (pár ember) nem szeret, vagy alapvetően bármi mellett el tudsz menni, ha pár ember még szeret?
Ezt csupán kíváncsiságból kérdezem ám, nincs veled bajom, nem léptél a tyúkszememre. Bár a kérdéseimmel lehet lassan sikerülni fog rálépnem a tiédre, ha így érzed, akkor inkább ne válaszolj rájuk, mert komoly ok nélkül nem bántanék senkit szándékosan, így téged sem.

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 15:02:37

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Nard szamara az antiszocialis bok :D O mi kis csini hazitrollunk, a legcsinosabb mind kozott (:))))

@cyd: Aaa, ahhoz meg kell par. Mondjuk a lila arnyalatai koze is felvehetnenk, mert ugye van kiralykek szin, igy lehetne nardlila is pölö.

michaela77 2012.03.05. 15:04:14

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: és azt hogy hívod, ha valakit 10 ember véleménye sem érdekel?:D

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 15:08:07

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Total semmikoze a *egypasinalnemhasznalok tyuk szot* szoval a kakasszememhez, csak nem hiszem, hogy elemezgetni kene itt a mi kis lelkivilagunk Narddal.

A kerdesed meg nem tiszta. Mi barmi? Hogy ha kedvelnek azok, akiket en is kedvelek, szeretnek, akiket en is szeretek, nekem boven eleg a komforterzetemhez, nem hianyzik hozza meg x ember szimpatiaja egyaltalan. Mar ha barmi alatt az emberi szimpatia mennyiseget ertetted.
A nepszeruseg sosem fenyegetett :D

michaela77 2012.03.05. 15:08:39

@tértivevény:
:) Egyet kell értenem veled. Éppen pénteken állapítottam meg ismét (ekkor 20 percet kellett várnom, amíg a kolléganőimnek sikerül 1-1 szatyornyi dolgot bevásárolniuk én pedig ésszel fel nem foghatom, hogy lehet ennyi ideig nézelődni ahelyett, hogy az ember odamegy és megveszi amit akar), hogy valószínűleg túl sok bennem a pasigén:) Már az antiromantikusságnál is gyanítottam, meg hogy nagyon szeretek egyedül lenni, de most már szinte teljesen biztos vagyok benne:)

Memories (törölt) 2012.03.05. 15:21:53

toochee.postr.hu/a-vilag-legabszurdabb-szextorvenyei

A világ legabszurdabb szextörvényei

Guam-sziget
Guam-szigetén tilos szűzen házasságot kötni. Ezért néhány kiválasztott férfinak az a főállású munkája, hogy járja a vidéket és pénzért elveszi a nők szüzességét.

Közel-Kelet
Több közel-keleti országban érvényes a törvény, miszerint tilos megenni a bárányt, ha korábban szexeltünk vele.

Libanon
Libanonban szabad megerőszakolni az állatokat, feltéve, hogy nőstények. Ha hímneműek, halálbüntetés jár érte.

Kolumbia
A kolumbiai Caliban egy nő törvényesen csak a férjével szeretkezhet, és az első alkalommal a nő anyjának jelen kell lennie.

Papírsárkány 2012.03.05. 15:28:39

@Memories: Miért hagytad ki a legabszurdabbat?
"Bolívia
A bolíviai Santa Cruzban helyi rendelet tiltja, hogy egy férfi egyszerre szeretkezzen egy nővel és annak lányával."
;-)

cyd 2012.03.05. 15:28:51

@Memories: Ezt már a Guam-ra tartó gép fedélzetéről írod?

Memories (törölt) 2012.03.05. 15:32:26

A nők abba szeretnek bele amit hallanak, A férfiak pedig abba amit látnak. Ezért sminkelik magukat a nők, és ezért hazudnak a férfiak.

_Ω_ 2012.03.05. 15:33:15

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Bár lehet nem volt tiszta a kérdés, mégis arra adtál választ amire szerettem volna, így számomra is érthetőbb lettél. :) Jól van, nem elemezgetlek itt tovább titeket, különben sem tartozik a nagy közösre az ilyesmi.

Memories (törölt) 2012.03.05. 15:34:02

@tértivevény: Ez miért abszurd?

@cyd: Dehogy. Én csak Zsut szeretem. ;-) Zsuságot fogadtam, csak Ő létezik. ;-)

(O_O) (törölt) 2012.03.05. 15:34:42

Wow ez a tortenet!
"Ha egy pasi csinálja ugyanezt egy lánnyal, akkor szemét és rohadék, ha viszont egy csaj, akkor csak egy cuki cicalány"

Ez baromsag. Amit a csaj csinalt az is zemet es rohadek viselkedes,ha bizonytalan akkor kinyithatja a szajacskajat az elso smsednel vagy mailednel. Ez csak egy HP, szerintem felejtsd el mihamarabb.

A penteki nyertesnek meg gratula :), de ez BUNDA!!!!!! Mar elore le volt zsirozva, hogy o nyerjen! :D

Ja es mindenki gyorsan ki a szabadba mert baromi jo ido van :)

Köldökszösz (csodalampa) 2012.03.05. 15:35:51

@cyd: Én már kasírozom a "From Gaum with Love!" képeslapokat.

_Ω_ 2012.03.05. 15:37:36

@michaela77: Nincs rá rendszeresítve nevem, de nem is lenne fair ilyesmi alapján neveket aggatnom másokra. Nem is a 10-en volt a hangsúly, lehetett volna 11 vagy 9 is; sőt, 1 is, ha az nem önmaga. Az ellentétét Kozsónak lehetne nevezni, ha nagyon ragaszkodsz ahhoz, hogy találjak ki neveket! :D

_Ω_ 2012.03.05. 15:39:11

@(Ő_Ő): Bunda? Pedig az lett az eredmény, amit te szerettél volna! Ez bizony téged minősít... Mennyit fizettél, hogy ez legyen a végeredmény? Ha többet, mint a sörök ára, akkor halkan szólnék: rossz üzletet kötöttél! :P

(O_O) (törölt) 2012.03.05. 15:43:13

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: nem fizettem en semmit csak a szempillaimat rebegtettem :DD, es ez nem uzlet volt mert a sort se en nyertem a poszterinat meg nem ismerem,nem volt erdekem, hogy a csaj nyerjen, szerintem a szerdainak kellett volna nyernie :(. :DDD

Papírsárkány 2012.03.05. 15:45:38

@Memories: Alapvető emberi jog, hogy szeretkezhess egy nővel és a lányával, ezt nem vehetik el!!!
:-)

michaela77 2012.03.05. 15:45:49

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
ha hinnék neked, tincset kellene növesztenem:)
Szerinted te összekevered azt, hogy valakit érdekel-e mások véleménye, vagy hogy figyelemmel van-e másokra.
Én pl. vastagon teszek mások véleményére, úgy vélem mindenki indviduum és úgy gondolkodik ahogy neki az a legjobb. Azonban sosem kezdtem még el az utcán hangosan énekelni, mert tekintettel vagyok másokra.
Egy blogon viszont nem nagyon beszélhetünk arról, hogy kinek mennyire kell figyelemmel lennie a másikra, hiszen itt csak nickek írnak többé-kevésbé értelmes karaktereket egymás után. Elvárható, hogy ne legyek vulgáris. De hogy érdekeljen mások véleménye... A személyemről semmiképpen, a világról pedig max. annyiban, amennyiben a saját gondolkodásomat és világképemet ez tágítja.
Uff.

(O_O) (törölt) 2012.03.05. 15:48:18

Na en lepek is mert a vegen lekesem a metrot es aztan keringhetek 2 orat mert rossz iranyba szalltam fel. :DDD.

Mindenkinek kellemes delutant!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 15:48:24

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:

Nyilván antiszociális viselkedés, mivel az vagyok. Valóban engedélylistám van, és nem tiltólistám. A tiltólista túl hosszú lenne, hogy kezeljem üzembiztosan. Amúgy is informatikus vagyok, az első szabály az, hogy mindent tiltunk és aztán engedélyezzük azt, amit kell.

_Ω_ 2012.03.05. 15:50:59

@gernika: 6, mint életkor? :) Vagyis a posztoló nemrég jött volna az oviból és már nagyfiú itt az iskolában, így már játszhat a lányokkal? :P Jól láthatóan ők is játszanak vele. Majd kiismeri őket és saját magát is. :)

cyd 2012.03.05. 15:51:20

@Memories: Zuschlag-ot? Fene egy ízlésed van.

@Köldökszösz (csodalampa): Te is rossz gépre szálltál, ahogy látom.

_Ω_ 2012.03.05. 15:52:00

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Itt inkább nem futtatunk felesleges szolgáltatásokat, így nincs mit tiltani. :) Ami már fut, az úgyis azért fut, mert a világ felé nyitva szeretnénk látni.

Papírsárkány 2012.03.05. 15:56:51

@Memories: te, birodalmi hangulatromboló :P

_Ω_ 2012.03.05. 16:03:22

@michaela77: Itt inkább arra hegyeztem ki a dolgot, hogy Bundabandival milyen lehet a kapcsolata Frigyesurnak, mivel egymást szurkálják. Fontosabbnak tűnt afelé puhatolózni, hogy meghallgatják-e egymás véleményét és képesek-e még emiatt változtatni a saját viselkedésükön. Egyébként nagyon kényelmes összekeverni azt, hogy érdekel-e valakit mások véleménye és úgy alapvetően tekintettel van-e másokra, de van némi kapcsolat a kettő között. Most szándékosan nem választottam szét rendesen a kettőt, a válaszok így is értékesek voltak (legalábbis számomra).

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 16:07:28

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:

Miért kéne Fricinek egy senki miatt bármin is változtatni? Nem kell megbeszélniük semmit.

Macropus Rufus 2012.03.05. 16:10:33

"Nem tudom, hol hibáztam"
szerencsére még sehol. Amúgy biztos, hogy más valaki is van a képbe.
Ne foglakozzál vele, van még egy rakat jó nő a környékeden.

_Ω_ 2012.03.05. 16:15:41

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Nem "kell", csupán "lehet". Csak nicknek tekinteni valakit meglehetősen kényelmes választás. Bundabandi valóban egy senki lenne? De akkor én is az lennék, te is, Frigyesur is, továbbá mindenki más is. Ez belefér a világképedbe? Az enyémbe nem.

Elnézést, de most lépek! Ha írsz, majd később válaszolok rá.

michaela77 2012.03.05. 16:19:08

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Frigyesúr merev és meggyőzhetetlen, Bundabandi pedig túlzásba vitt önérzeteskedésre hajlamos, de ezek ellenére sem hiszem, hogy ha kialakul egy ellenszenv, bármi miatt is objektíven kellene meghallgatniuk egymás véleményét:) Nem a munkakörük ez, csak a kikapcsolódásuk.
Amúgy próbáld ki egyszer az antiszociális viselkedést, hátha megkedveled és nem negatívumként fogod látni:D

dr. gernika 2012.03.05. 16:21:59

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Nem, csak az elején úgy láttam, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de te már a 6. vagy, aki kábé ugyanazt gondolja. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 16:24:59

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:

Számomra csak egy nicknév, egy senki. Nem főnököm, nem beosztottam, nem haverom, számomra senki. Gondolom ez pont igaz Fricire is :)

HetedikEnVagyok 2012.03.05. 16:28:53

Sziasztok!
A poszthoz: Hol hibáztam?
"Ha egy pasi csinálja ugyanezt egy lánnyal, akkor szemét és rohadék, ha viszont egy csaj, akkor csak egy cuki cicalány, aki csajosan bizonytalan, nem tudja, mit is akar"
Csak a fentebbi mondatod hiba. Ilyen hülyeséget vonsz le, Egy ilyen sztori 15 évesekkel szárnypróbálkozásainál gyakran előfordul.
"egy fazon talpig szürke öltönyben" No Ő nagyobbat hibázott. A szürke öltönyön rosszul fest a VBK.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.05. 16:29:25

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Ez egy lefutott meccs. Memories rákérdezett, hogy mi a probléma, mert nem is tudta, hogy itt páran, hogy úgy mondjam, "nem túlságosan kedveljük egymást". Azt hiszem a leírtakból elég egyértelmű, hogy miért! Én feljövök majdnem minden nap, leírom a véleményem a posztról, beszélgetek akikkel érdemes. Nem kell nekem az antiszoci bagázzsal jóban lennem.

Csak azt nem értem, ha ennyire tesznek mások véleményre, miért is gondolják, hogy az övékre kíváncsi bárki is? Miért gondolja bármelyik is, hogy ha engem senkinek tart én tartom őt valakinek, vagy bárki tartja itt őt valakinek? Azt sem tudom ki és nem is érdekel.

dr. gernika 2012.03.05. 16:31:40

@"Zsu": Egyértelműen a gonosz és szép. :)

dr. gernika 2012.03.05. 16:37:05

Ahhoz képest, hogy Memories-nak válaszolva arra, hogy miért nem számoltam bele Bundást a közös véleményekbe, mondtam, hogy mert rá nem figyelek, egész szépen elpörögtök ezen egész nap. :)
Hogy lehet ebből ekkora ügyet csinálni? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 16:37:14

@Bundabandi:

Na ő nem kezd bele ilyen faszságokba. Én sem. Leszarom, hogy bárki bárminek tart. Leírom a véleményem és akit érdekel, az elolvassa, akit nem, az nem. Valóban nem kell jóban lenned az antiszoc elemekkel, és nem is vagy velük jóban. Engem nem izgat, hogy valakit érdekel a véleményem vagy sem. Nyilván vannak akiknek számít és vannak akiknek nem. Te nem tartozol a "Érdekel a véleménye" kategóriába nálam, gondolom én sem a te hasonló kategóriádba. Én a vita kedvéért vitázom, jobb ha tudod :) Hogy indulatokat keltsek, és nézzem hátradőlve a káoszt, meg a vergődést, amit te is produkálsz :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.05. 16:45:10

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Én meg tudom, hogy néha idegesít, hogy itt vagyok, ezért fel is jövök minden nap, csak hogy jól érezd magad! Nem szerzem meg azt az örömet neked, hogy nyugiban homokozz a homokozódban! :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 16:54:26

@Bundabandi:

Ez jó vicc amúgy, meg jópofa duma. De a valóság az, hogy nem érdekel engem. Illetve nem ez érdekel. :) Nem mondhatnám, hogy örömet szereznél azzal, hogy ha nyugiban "homokozhatnék". Sajnálnám, ha nem lennél, olyan szórakoztató ahogy kínlódsz wannabe attention whore-ként :)

HetedikEnVagyok 2012.03.05. 16:56:23

@tértivevény: Visszaváltottam a Boliviába szóló menettérti jegyem. 3-an mentünk volna. Kolumbia mégis jobb hely.

dr. gernika 2012.03.05. 17:00:12

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :D

Zsu pedig 2 választást adott, abból egyértelműen a gonosz a helyes válasz. :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2012.03.05. 17:03:08

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Te meg kínlódsz, hogy minél jobban megbánts a beszólásaiddal, csak az a baj, hogy én meg már jó régen csak röhögni tudok rajtad! Ha számodra ez a valami, hogy senkiként beszólogatsz olyanoknak, akikről semmit sem tudsz. Sajnálni tudlak, ha neked ez örömet okoz, mert elég sekélyes lelkivilágra utal.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 17:09:32

@Bundabandi:

Nem, nem akarok rosszat neked, sőt semmit sem akarok veled kapcsolatban. Ne sajnálj, nincs rá szükségem. Az hogy te röhögsz rajtam, annyit számít mint fing a tornádóban.

HetedikEnVagyok 2012.03.05. 17:09:40

@Bundabandi: @A Jó Meglepően Izmos Hercege: Most Ti szeretitek egymást, s húzgáljátok a másik haját? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.05. 17:17:24

@HetedikEnVagyok:

Közömbös vagyok. De nem azért húzom a haját, mert tetszik, hanem azért hogy fájjon. :) (Najó nem, de kurvára nem érdekel amúgy)

Cucli 2012.03.05. 17:18:52

két tizenéves cívódása...
lesz még ilyen nyugi, majd felnősz

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 17:37:31

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Semmilyen kapcsolatom sincs Bandival, annyira nincs, hogy meg ellenszenv sincs :S Gondoltam picit felvilagositom, hogy az ellensegkepe nem letezik, de nem gondoltam volna, hogy ebbol ekkora patalia lesz. :O Vagy epp szemelyisegem lesz kielemezve, ami egyebkent igen hizelgo, hogy ennyien beleszalltak :)))

A klikkesedesen valo rugozast meg sosem ertettem. Itt 3 embernek ez a rogeszmeje, par havonta kommentalom, nem nagy dolog.

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 17:44:58

@gernika: Nard miatt van! O teljesen szettrollkodta az egeszet.

dr. gernika 2012.03.05. 17:54:33

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Nem tudtam visszaolvasni, de ahogy helyenként beleláttam, ő csak a vége-fele szállt be. Csak ámulok és bámulok, komolyan. :)
Egészen elképesztő, hogy egyesek milyen pici pöccre indulnak és milyen sokáig elégnek vele. :)

fumerin 2012.03.05. 18:02:45

Poszt nem kötött le.

A hozzászólások megen igen érdekesek voltak. Gratulálok azoknak, akik erre élveznek!
@Bundabandi: Látod bazz, ijjenek azok, akik nem isznak nem szexelnek rendesen. :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.05. 18:20:38

@gernika: Perszehogyavegen, de mindketten tudjuk, hogy ki mozgatja itt a szalakat. :))))
Valoban meglepo, es ha jobban meggondolom, akkor tkp. az egesz a TE hibad ;)))

HetedikEnVagyok 2012.03.05. 18:43:28

@kiraaaaa: Itt vagy még? Mire szeretnél megoldást?

kiraaaaa 2012.03.05. 18:46:43

@HetedikEnVagyok: csak a napi problémára:)mivel nem kívántam elolvasni a sok hozzászólást.
De a poszt sem érdekes, hogy erről beszéljünk.:)

HetedikEnVagyok 2012.03.05. 18:52:39

No most arra én nem tudok megoldást nyújtani. Igazán komplikált probléma így este 7 körül. De talán a Gyurcsok józsef úr :)

HetedikEnVagyok 2012.03.05. 19:31:46

@gyvy: No No! Azért annyira még nem nagy a baj. Még nem köll háromszor körbefutni a bakterházat :)

kiraaaaa 2012.03.05. 19:49:02

@HetedikEnVagyok: mi bajod a futással, nagyon egészségesnek tűnik, bár kevesebb kalóriát éget, mint mondjuk a horgászás.
Vagy a bakterház kicsi?

dr. gernika 2012.03.06. 07:34:59

@tértivevény: Ííííííííííííííí :DD

dr. gernika 2012.03.06. 07:52:44

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Projektált tegnap végig, most visszanézegettem. :)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.03.06. 17:00:53

A randin adtál valami kis ajándékot a lánynak? Egyébként az ilyen lánnyal egész egyszerűen felesleges foglalkozni, ha nem is keresi a társaságod a randi után.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.06. 18:50:29

Nekem ez az egész sztori olyan óvodás, de lehet hogy csak én vagyok már öreg.:D Másrészt nagyon kiábrándítónak tartom, amikor egy nő "vall szerelmet" egy pasinak, a nő udvarol, nyomul, üldözi a pasast.Bár szerintem is csak szórakozott a gyerekkel a csaj, alighanem jót röhögtek rajta a barátnőkkel.
süti beállítások módosítása