„Most azt próbálja nekem finoman beadni, hogy valójában ő egyedül szeret lenni és készüljek úgy, hogy csak futókapcsolat a miénk” – egy büszke, gyermekét egyedül nevelő anya épp most próbál tönkretenni egy remek kapcsolatot. A lovag pedig úgy próbál segíteni rajta, hogy a nő ne vegye észre: a kenyérsütőt be tudja csempészni a hölgy háztartásába, csak önmagát képtelen.
Sziasztok! Egy társkereső portálon ismerkedtem meg a szóban forgó hölggyel… Elvált, és van egy gyereke is, akit egyedül nevel. Eleinte úgy voltam vele, hogy majd udvariasan leépítem, (ugyanis ő írt rám először, mert bejönnek neki a hosszú hajú pasik) nem kell nekem ilyen nyűg a nyakamba, gondoltam, de egyre többet tudtam meg róla. A fotója alapján nem volt az esetem, helyes volt, meg minden, de ugye sokat számít a belső is, néha mindent visz. És amikor találkoztunk, megismertem. Egy kedves, életvidám nőt ismertem meg benne.
Rájöttem, milyen rosszul ítélkeztem, egyébként az életben sokkal csinosabb, mint a képen volt. Ahogy az lenni szokott, amikor két ember bejön egymásnak, egyre többet találkoztunk, végül meghívott magához, megismertem a gyerekét is. Ott alvás lett. Helyesebben mondva: alvás nem nagyon volt : ) Pár hétig minden rendben ment, folytattuk az ismerkedést. Volt egy érdekes beszélgetésünk: azt mondja, minden kapcsolat, ami két ember között létrejön, önző dolog, hiszen a másiktól akarsz valamit, általában kizsákmányolni a saját javadra - a barátság sokkal tisztább, mert nincs ott a testiség érdeke. Na, itt ijedtem meg, hogy most jön a „maradjunk barátok” – strófa. De nem… Egész más természetű volt a probléma. Azt ő is belátja, hogy a válás óta kissé beszűkült a világa, és a benne keletkezett űrt egy csomó, otthon űzhető hobbival próbálja betömni. Nem könnyű a helyzete… Nem is keres valami fényesen. Gyerek mellett lakáshitellel a nyakán… Azt mondtam neki, hogy szívesen segítek mindenben, de rögtön lerázott. Nem fogad el semmit. Ekkor úgy próbáltam segíteni neki, hogy ne sértsem a büszkeségét és ne vegye észre. Vettem neki ezt-azt ami nem volt a konyhájában pl. elromlott a mikrosütő, én meg vettem egyet a boltban, kibontottam a dobozából, és elvittem neki, azt mondván, hogy nekem már régóta meg van, és nem használom, fogadja el nyugodtan. Ugyanígy vettem neki még pár dolgot, többek között egy kenyérsütő gépet, nagyon hasznos tud lenni a háznál. Ő büszkeségből továbbra sem hajlandó tőlem egy fillért sem elfogadni, ezt már fel is adtam. Ha viszek nekik valami élelmiszert, azt csak úgy adhatom át neki, hogy nem ajándék, hanem véletlenül többet vettem magamnak belőle a boltban és tessék, itt van… Valahogy ő ilyen típus: olyan, aki minden áron meg akar felelni a másiknak, ezzel beáldozva magát, ugyanakkor túl büszke, amikor nem kéne. Azok előtt legalábbis, akik szeretik. Az előző házasságában valószínűleg nem ő volt a domináns. Semmi jóról nem tudok beszámolni… Nagyon sok időt töltöttem náluk, sokat nevettük, sokat főztünk együtt, szerveztünk programokat hármasban. Most azt próbálja nekem finoman beadni, hogy valójában ő egyedül szeret lenni és készüljek úgy, hogy csak futókapcsolat a miénk. Én ekkor kegyetlenül megmondtam neki, hogy oké, de az lesz, ha elmegyek, hogy újra eszébe jutok majd, mondjuk 2 év múlva és nem biztos, hogy addig várnék rá. Miért rontja el ezt a szépnek indult kapcsolatot? Még mindig az a büszkeség? Az egyedül is kemény vasanya lerombolhatatlan képe? Nem értem… Szerintem ez egy érdekes helyzet és érdekelne pár vélemény. Értelmes hozzászólásokat várok, nem olyanokét, akik csak azért kommentelnek, hogy a többiek előtt produkálhassák magukat. Köszönöm. Balázs
