Izgalmas színdarab következik: öncélú hazugság, kísértés és győzelem 1 felvonásban. A főszereplőt csúnyán átveri a barátjának a barátja, aki magának akarja a lányt, és a cél érdekében némi cselszövéstől sem retten vissza.
Olvasgattam a szerelmi történeteket a Csajok és Pasik blogon és az egyik, melynek címe „Napi szappanopera…”, mélységes nemtetszést váltott ki belőlem. Ezért is döntöttem úgy, hogy én is leírom saját kis történetem, csak hogy bebizonyíthassam, igenis az emberi tényezőn múlik minden, nincs olyan, hogy a „körülmények” áldozata vagy. Az én történetem úgy 3 és fél évvel ezelőttre nyúlik vissza. Akkor 16 éves voltam, és mondanom sem kell, nem volt túl sok tapasztalatom a fiúk terén.
Bár ez manapság nem egészen így van…
Szóval megismerkedtem egy sráccal, legyen Bence, és nagyon megtetszettünk egymásnak. Annak rendje és módja szerint randevúk következtek, virág, stb. (nem részletezem, mert a történet szempontjából nem lényeges) és járni kezdtünk. Nagyon szerelmes voltam, rózsaszín köd meg minden. Fél év telt el így és én hihetetlen boldog voltam, mígnem felütötték a fejüket bizonyos pletykák, miszerint Bence nem hűséges hozzám.
Ekkoriban ismertem meg Bence legjobb haverját, Attilát (neki akkor volt egy barátnője is). Egy párszor csináltunk közös programokat, négyesben mentünk erre-arra. Én nagyon összebarátkoztam az Attilával, s kiderült, hogy ő az a srác, akivel évekkel korábban egy barátnőmnél találkoztam és nagyon tetszett nekem, csak nem volt bátorságom megszólítani. Ezt persze el is meséltem neki, és ő is emlékezett rám. Jót nevettünk az egészen. Aztán amikor Attilával szakított a barátnője teljesen maga alá került, és én voltam az, akihez vigasztalásért fordult. Én teljesen ki voltam borulva Bence miatt, így két összetört szív próbálta vigasztalni egymást. Minél jobban megismertem, annál jobban éreztem, hogy hasonlítunk, később pedig már pillangók repkedtek a gyomromban, ha megláttam és vártam, hogy hívjon, és találkozzunk. Éreztem, hogy kezdek többet érezni, mint barátság. Persze minderről Bence nem tudott. Én sokat tépelődtem, hogy mit is tegyek. Szakítsak Bencével vagy ne? Nem tudtam mit érzek. Bencét továbbra is szerettem, de nem tudtam, hogy igazak-e a pletykák. Attila meg megadta, amire egy sajgó szívnek szüksége van. Figyelem és szeretet. Szóval tanácstalan voltam. És ekkor kezdődött minden… Megszokott volt, hogy néha átugrottam Attilához, de egyik este nagyon összevesztem Bencével és nem hazamentem tőle, hanem az Attilához. Elsírtam neki a bánatom, ő pedig vígasztalt. Mondta, hogy ne törődjek vele, találok jobbat, és itt van ő is nekem. És ahogy ott ültünk az ágyán egyszer csak megindult az ajka az ajkam felé és. Nem tudom, ti hogy gondoljátok, de szerintem egy csók pár másodperc alatt zajlik és nincs időd végiggondolni, hogy mit teszel. Ez az, amin mindketten meglepődtünk. Az én reakcióm. Hirtelen elfordítottam a fejem. Tudtomon kívül cselekedtem. Miután rájöttem mi történt mondtam, hogy sajnálom, de nem csalom meg Bencét. Ez felnyitotta a szemem. Döntenem kellett. Megbeszéltem mindkettejükkel, hogy egy hétre elutazom és tisztázom az érzéseimet. Távollétem alatt persze felgyorsultak az események. Egyik este hívott az Attila, hogy nem akar felzaklatni, de most volt a Bencénél és az éppen egy másik lánnyal van. Ez volt a vég… Éreztem, hogy mindent elvesztettem… Egész éjszakán át sírtam miatta. Aztán másnap reggel csörög a telefon. Bence volt az. Felvettem
Én: Hogy van pofád ezek után felhívni??
Bence: Te miről beszélsz?
Én: A tegnap esti kis kalandodról.
Bence: Igen? Engem a te kis kalandjaid érdekelnek? Tegnap beszéltem Attilával és elmesélte, hogy mi volt köztetek. Lefeküdtél a legjobb barátommal.
Én: Te miről beszélsz??? Nem volt köztünk semmi. Te voltál, aki más lánnyal töltötte a tegnap estét!!!
Egy szó min száz, rájöttünk, hogy mi is történt. Egyikünk sem lépett félre, ez csak Attila cselszövése volt, hogy őhozzá menjek haza. Mindent elmeséltem Bencének és hál’ Istennek, megértette. Fiatal voltam, tapasztalatlan, és az újdonság varázsa elcsábított. De büszke volt rám, hogy legalább nem csaltam meg. (Bár én azért nem voltam túl büszke magamra) Még egyszer utoljára elmentem az Attilához, megkértem, hogy ne találkozzunk többé. Megkérdezte, hogy azért nem-e kísérhetne haza. Mondtam, hogy nekem mindegy. Mentünk egy darabig szótlanul egymás mellett, aztán egy idő után feladta. Az utolsó mondata ez volt:ÁÁÁ nekem ez nem megy.
Azóta nem láttam. Pedig őt választottam volna. Tudom, hogy ez a történet egy kicsit unalmas, de rá akartam világítani arra, hogy bár én is tapasztalatlan voltam, és vonzott az újdonság, nem léptem félre. Nem mondom, hogy helyesen cselekedtem, a lelkiismeretem tiszta. Visszatérve a bevezetéshez. Ezekhez a dolgokhoz arányérzékre van szükség és bizonyos erkölcsi normákra. Az a lány, akinek a története megihletett, cselekedhetett volna úgy is, ahogy én, mert a két történet alapja ugyanaz. Mindketten éppen akkor kezdtünk élni, amikor jött egy olyan fiú, akit szerettünk. Utószó: Azóta is együtt vagyok Bencével, immár 3 és fél éve és boldog vagyok és örülök, hogy akkor nem magamtól kellett döntenem. Mert tévedtem volna… Persze volt több kísértés is, de eddig mindig ellen tudtam állni. Mert minden az emberi tényezőn múlik.