Sziasztok! Pár történet elolvasása után, úgy döntöttem, hogy én is megírom a sajátom. Az egyiket a sok közül, azt amelyik az egyik legfájóbb emlék, viszont szeretném megosztani veletek.

Kezdhetném ezzel is a történetem: Fiatalság, bolondság...

Gimnazistaként hetente jártam haza. 200 km volt a lakóhelyem és a gimnázium között. Közelebb is lett volna, de hogy miért pont az lett… nos ez egy másik történet. Vasárnap délutánonként felültem a buszra a kis motyómmal a kezembe, táskával a hátamon és fürkésző szemmel helyet kerestem. Az egyik ilyen hűvös szeptemberi vasárnap délután kezdődött az egész történet.

 

Előzményként: Biológia fakultációra jártam, a tanárunk előző héten kiadta hogy következő héten dolgozat... Persze, mint minden "jó diák" hétvégén a könyv közelébe se mentem. Mindig találtam valami kifogást, vagy éppen elfoglaltságot, ami miatt most nem tudok tanulni.. Közeledett a hétfő, én teljes nyugalommal szálltam fel a buszra, mondván: van három teljes órám, ennyi idő alatt képes vagyok átnézni az anyagot... Egy dologgal nem számoltam, hogy azon a vasárnap délután egy srác mellé ültem le. Ahogy haladt az idő, úgy kezdett szürkülni, én persze dacoltam mindennel, és majdhogy belebújtam a könyvbe, úgy olvastam. Egyszer csak valaki elhúzta a könyvet az arcom elől, és azt mondta: "Nem szeretném, ha megfájdulna a szemed, nem egészséges ilyen félhomályba olvasni.” Az illető az a srác volt, aki mellettem ült. Mondanom sem kell, a könyvet elsüllyesztettem a táskám mélyére. Beszélgettünk mindenféléről. Alapvetően zavarba szoktam lenni, ha idegennel beszélgetek és nem is vagyok valami kezdeményező típus, de vele első perctől fogva találtunk közös témát. Miközben cseverésztünk beesteledett, a buszon persze nem volt világítás, működött kettőnk között a kémia, mert mire észbe kaptam, a szájamon éreztem az övét, megcsókolt. Nem tudom hova tenni a dolgot, de úgy éreztem, viszonoznom kell. Mire felértünk Győrbe, úgy tekintettem rá, mint a barátomra. Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy hétközbe melyik este jön ki hozzám a koliba. Mikor leszálltunk a buszról, elkezdtem félni, hogy biztosan az egész csak erre a pár órára korlátozódott és úgysem jön ki hozzám. Tévedtem. Kijött hozzám. Elkezdtünk randizgatni, délutánonként, amikor neki sem voltak órái sétálgattunk, vagy felmentünk hozzá az albérletébe (ő egyetemista volt én gimis) Nagyjából két hét után, szintén vasárnap, busszal mentem vissza Győrbe. Találkoztunk és felmentünk hozzá, ekkor történt az első szeretkezésünk. Minden működött közöttünk, jobbat nem is kívánhattam volna nála. Legalábbis akkor azt hittem. A hetek múltak, a hónapok is, december lett. Időközben már bemutatott a szüleinek, és én is bemutattam őt a családomnak. Nagyon szerelmes lettem belé. Eleinte nem zavart különösképpen, hogy néha napján felmegy Pestre, nem mondta meg miért, amikor rákérdeztem, mindig azt a választ kaptam, hogy ez egy hosszú történet. Nem vagyok féltékenykedős típus, így fel sem merült bennem, hogy esetleg harmadik személy lenne a dologban. Teljes mértékben megbíztam benne. Nagy hiba volt részemről. Jött a karácsony: megbeszéltük, hogy a 24-25.-ét mindegyikünk a családjával tölti ,de a 26.-át már együtt. 25.-én a szüleimmel leutaztunk vidékre a nagyszüleimhez. Kellemesen telt el a nap, mikor elbúcsúztunk a nagyszüleimtől és beszálltunk a kocsiba észrevettem, hogy időközben kaptam egy sms-t. Elolvastam, és a következő állt benne:

"Szia, honnan ismered a L. Gábort?

Én kedvesen válaszoltam neki:" Szia kedves anonymus, a barátnője vagyok" Nem sokra rá jött még egy sms az ismeretlen feladótól.

" Szia, Én a volt barátnője vagyok, és van tőle egy 5 hónapos kislányom. Boldog karácsonyt!"

Ezek után minden volt, csak épp boldog nem, ami még a karácsonyból hátravolt. Még aznap este felhívtam a barátom, és kérdőre vontam. Azt mondta, hogy ezt később szerette volna elmondani.

Pedig több mint 3 hónapja jártunk már.

Az is kiderült utóbb, hogy Pestre a volt barátnőjével járt fel, hogy meglátogassák a kislányukat. Mindketten lemondtak róla: így a kislány nevelőszülőkhöz került, akik megengedték nekik, hogy látogassák 1 éves koráig. Az egyik ilyen látogatásuk alkalmával nézte ki a barátom mobiljából a számom. Az eset megtörténte után megrendült a bizalmam a barátom felé, nem akartam elhagyni, hiszen szerettem. És úgy gondoltam, minden kapcsolatban adódnak nehézségek... Azt is megértettem, hogy erről nem szívesen beszél. Később nagyon is szívesen tette. Mikor felmentünk hozzájuk, elővett egy dobozt, tele volt fényképekkel. Mindegyiken a kislánya volt. Leila-nak hívták. Végigmutogatta nekem - engem a sírás környékezett.

De ezen is túltettem magam.

A volt barátnője viszont nem igazán örült kettőnknek, mindenáron azt akarta, hogy szakítsak Gáborral. Valamilyen úton-módon megtudta a vezetékes telefonszámunkat és azon hívogatott, ha azt nem vettem fel, akkor a mobilomon. Állandóan azt ecsetelgette, hogy mekkora egy f*sz a Gábor, amiért őt terhesen elhagyta, és hogy mennyire ilyen meg olyan. Végezetül, amikor észrevette, hogy ezek ellenére sem akarok vele szakítani, azt mondta, hogy szüljek neki sok gyereket, akiket majd nem hagy el... Sajnos ezek a telefonhívások nem maradtak abba, egyre gyakoribbá váltak, sosem tudtam, hogy ő az, rejtett számokról hívott. A pech, hogy az édesapám is, ha hívott, rejtetten tette. Így sosem tudtam biztosan, ki csörög. Ezt elmondtam a barátomnak is, azt mondta tesz ellene: persze nem tett semmit, és előszeretettel mesélt, még ha indulattal is, a volt nőjéről.

A végén már napi szinten szó esett Eszterről (ex-nő)

Ez így ment két hónapig, nem bírtam tovább cérnával: szakítottam Gáborral. Ez az állapot talán egy hétig tartott. Addig-addig írta az sms-eket, az email-eket, a virágokat küldözgette, hogy újra elkezdtem vele járni. Először úgy tűnt, minden jó lesz, de aztán újra eljöttek a régi problémák és vele együtt az ex-nő is... Ami nekem már nem igazán hiányzott az életemből. Egyik randink alkalmával valahogy szóba kerültek a tetoválások. Megemlítettem neki, hogy nekem mennyire tetszenek, és hogy egyszer majd biztosan fogok csináltatni, de még nem tudom mit.

Erre ő: "Ha csináltatnék is, akkor csak egy szívecskét a vállamra..."

Nos igen, a mondat eleje nagyon szép, ugye? A vége számomra, eléggé szomorú volt és egyben egyértelművé is tett mindent. Mondatának folytatása: "..és az lenne beleírva: Leila". A kislánya neve, akit szeret, és akiről lemondott. Ekkor szakítottam vele véglegesen. Nem értette, miért szakítottam vele, én viszont mai napig nem értem, miért jártam vele.