A történet egy gyönyörű májusi napon kezdődött, én éppen a haverokkal mentem suliba, amikor megláttam Őt. Három barátnőjével volt és csak úgy sugárzott róla az egyéniség. Hosszú, természetes szőke haja volt, gyönyörű hófehér bőr, égszínkék szem. Annyira belemerengtem a mosolyába, hogy sajnálatos és egyszerűen röhejes módon nekimentem egy lámpaoszlopnak, ami végül a végzetünk lett.

A lányok gyorsan odafutottak segítséget nyújtani. Főképp az én jövendőbeli szerelmem. Komolyan mondom, amellett a mosoly mellett a legerősebb fájdalom is eltörpül. Mivel kisebb agyrázkódást is szenvedtem, a lány elkísért a kórházba. Elég sokat kellett várni, de minden perc egy csodás ajándék volt számomra, amit vele tölthettem el. A kórházas incidens után leültünk egy padra beszélgetni, nagyon egyedi stílusa volt, szétszórt volt, de nem figyelmetlen. Egyszer csak megfogta a karomat és mondta, hogy menjek utána. Elvitt a Tiszához, vagyis inkább egy kis elágazásához, ahol egy rozoga híd volt. Megkérdezte, hogy átmennék-e érte azon a hídon (megjegyzem, az a híd tényleg úgy nézett ki, hogy ha rászáll egy pillangó azonnal összeesik). Persze nagyon tetszett a lány, de úgy voltam vele, hogy csak nem kockáztatom érte az életemet, ezért azt mondtam, hogy NEM. A lány egy szó nélkül elviharzott. Szépen hazaballagtam, és azon gondolkodtam, hogy ez most mi volt. Eltelt egy hét, két hét, és semmi. A lánynak se, híre se hamva. Eltelt körülbelül 1 hónap és megint láttam. Éjszaka volt. Egy buszmegállóban ült és elég ittas állapotban volt. Egy szó nélkül felkaptam és hazavittem, egyből lefeküdt aludni én persze a kanapén éjszakáztam és a szüleim majdnem leszedték a fejemet, hogy mit képzelek én, hogy 17 éves létemre egy ismeretlen eredetű lánnyal állítok haza :D Másnap reggel a lány felkelt, a meglepettség és az ijedség miatt elkezdett sírni: gyorsan felvette a kabátját, a táskáját és szintén elviharzott. Az asztalomon találtam egy telefonszámot és annyit, hogy, ’köszönöm’. Egyből felhívtam, elkezdtünk beszélgetni és bocsánatot kért a viselkedéséért. Aznap este, vagyis inkább fél 12-kor kaptam a hívást, hogy éjfélkor találkozzunk a Dóm tér közepén, mert fontos mondanivalója van. Nagyon megijedtem, azt hittem, hogy valami baj történt. Oda is értem kb. 2 perccel hamarabb. A lány késett. Amikor odaért, megcsókolt. Én csak értetlenül néztem. Majd egy perc hallgatás után mondta, hogy csak annyit szeretett volna velem megosztani, hogy ma telihold van. Teljesen kiakadtam. Ott hagytam és hazamentem. Hiába voltam akkor nagyon dühös, a dühömet kezdte legyőzni a szerelem. Minden nap találkoztunk és minden egyes alkalommal egyre furcsább lett. Mindig tett valami polgárpukkasztót vagy megbotránkoztatót. Telt múlt az idő. Eltelt 8 hónap, de erre az eseményre még így 4 évre rá is úgy emlékszem vissza, mintha tegnap lett volna. Az egyik találkozásnál a Kárász utcához vezetett minket a ’karma’. A lány azt mondta, hogy én menjek a K. utca egyik végébe és ő meg a másikon lesz, mert kíváncsi, hogy hallom-e amit mond. Nem ellenkeztem, bár furcsálltam a dolgot. Futottam… amikor megálltam, a sok embertől már nem is láttam Őt. Vártam-vártam, aztán visszamentem a kiindulási ponthoz, de ő már nem volt ott. Hazamentem. 1 egész hétig nem jelentkezett. Majd hívott: a Ligetben találkoztunk és végre elmesélte a nagybetűs történetet, amire már oly régóta kíváncsi vagyok. Ha valakinek nem esett volna le, azt mesélte el, hogy miért ilyen furcsa. A lány beteg volt, ám nem mentálisan. Tüdőrákja volt, és elmondta, hogy azért ilyen furcsa, mert szeretné kiélvezni az élet minden percét és kipróbálni mindenféle őrültséget. Tudniillik én akkor borzasztóan szerelmes voltam. Sokkot kaptam.

Az életem szerelmének hitt lány halálos beteg és alig van hátra pár hónapja?

A lány 2 nap múlva meghalt.