Nem vagyok túl büszke rá, de unalom űzés céljából felmentem egy eléggé ismert csevegő oldalra, hogy elüssem az időt. Mivel este volt, buli sem volt, unatkoztam is, így erőt vettem magamon és beköszöntem egy névre szimpatikus fiúnak. Elkezdtünk "társalogni", és rövid időn belül kiderült, hogy hasonló a gondolkodásmódunk, illetve vannak dolgok, amelyekben egyet is értünk. Elmeséltük az előző párkapcsolati "csalódásunkat", és ő eléggé terjengősen - később a kapcsolatunk idején is sokszor felhozta előző barátnőjét, aki így meg úgy csalta meg, illetve lopott tőlük. Nagyon jót beszélgettünk, így ment ez körülbelül három hétig, majd már pontosan nem emlékszem ki is kezdeményezte, de megbeszéltünk egy találkát.

Jó, elmentem,  zárkózottságom ellenére ugyanúgy társalogtam vele, mint a közelebbi barátaimmal. Másnap este, msn-en már úgy fogadott, hogy drágám, szívekben már ki volt írva az előző nap, és iwiw-en is módosította az adatlapját, melyben taglalta, hogy megtalálta álmai nőjét, történetesen engem. Oké, akkoriban teljesen be voltam zsongva, ellenkezés nélkül elfogadtam, hogy "összejöttünk", holott ezt így nyíltan senki sem mondta ki. Rendben, a rózsaszín köd nálam teljes mértékben megvolt, vigyorogtam, mindent elfogadtam, amit mondott. Egy héten körülbelül kétszer találkoztunk, mivel ő már nem járt suliba, mert egy versenyen részt vett, és ez mentesítette... vagy valahogy így, pontosan nem értettem. :D Na szóval, jól elvoltunk, minden este beszéltünk msn-en, amolyan virtuális szerelem-féle volt ez leginkább. Már második hete jártunk együtt, amikor a találkánkon vihar volt,  így fel kellett hozzájuk menni. Okés, kicsi gyomorideg megvolt, belépünk az ajtón, nem mondom, hogy helyből jött az anyukája, de eltelt néhány perc, és megjelent ő is. Rendben, bemutatkozás, már úgy üdvözölt, hogy hallott rólam. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mikor a bátyja is úgy köszöntött, mintha régi családtag lennék... Jó, a következő találkán ismét fel kellett hozzájuk menni, majd szépen sorban a randik helyszíne a lakásuk lett, ahol mikor tv-t néztünk, mikor csak úgy elvoltunk. Így utólag persze már könnyű ezeket így elmondani, de akkoriban még nem volt egy szavam sem ellene. Inkább csak elhallgattam, szépen eltemetve magamban. Próbáltam ráterelgetni, hogy sétáljunk a városban, menjünk moziba, vagy esetleg pizzázni, de mindig náluk kötöttünk ki. Már akkor mondták nekem, hogy miért is én járok 'udvarolni' hozzájuk? Nem feleltem semmit ezekre a kérdésekre, de kétségtelen, hogy neki - nevezzük Zolinak - nagyon is kényelmes megoldás, illetve párkapcsolat volt. Próbáltam arra is rávenni, legalábbis megkértem, hogy jöjjön el hozzánk is, de ügyesen elterelte a témát... Voltak esetek, amik nagyon bántottak, de akkor is hallgattam. Az egyik ilyen volt, hogy a suliban május környékén voltak az érettségi szünetek, illetve délutáni tanítások. Egyik ilyen alkalommal próbáltam egy találkát megszervezni vele a suli előtt, hogy esetlegesen 9-kor találkoznánk és a tanítás megkezdéséig még együtt lehetnénk pár órát. Minderre azt a választ kaptam, hogy sajnálom, édes, de én akkor még alszok, majd máskor. Hát, apám, rendesen sz*rul esett, de még ekkor is lapítottam.  Előző párkapcsolatomnak is úgy lett vége, hogy belül éreztem, hogy nem bírom tovább és véget vettettem annak is. Ezzel is így tettem. Írtam neki msn-en, hogy mondanom kell neki valamit, és ő rögtön a legrosszabbat sejtette - jogosan. A találkán elmondtam neki a problémáimat, és akkor kérdeztem meg tőle, hogy tulajdonképpen miért is nem jön el hozzánk, hasonlóan, mint ahogy én járok hozzájuk. Erre azt a választ kaptam, hogy neki még nem volt olyan barátnője, akinek egész lett volna a családja, mint nekem, és hogy ez neki még új, talán egy kicsit fél is. Hát, meglepődtem rendesen, majd nyíltan közöltem is vele, hogy én itt és most szeretnék véget vetni ennek a kapcsolatnak. Ekkor kezdett el köríteni, hogy a családja nincs éppen jó anyagi helyzetben, és, hogy az élete már alapból el van cs*szve, mert a nagymamája nem csinált meg ezt, meg azt... egyszóval eléggé kacifántos történet. Másnap este beköszönt msn-en, elmesélte, hogy előző nap, miután elváltunk, elment a barátaihoz, és olyan szinten leitta magát, hogy vért hányt, másnap egy falat sem ment le a torkán, na meg sírt is. Így ment ez másfél óráig msn-en, közben sikeresen felébresztette bennem a bűntudatot, sírtam is, aztán pedig letiltottam, töröltem mindenhonnan. Azt hittem, hogy ennyiből ért valamit, és tényleg vége lesz mindennek. Csakhogy nem így történt. Ezután kezdett el bejárni anyumékhoz a boltba, talán azzal a reménnyel, hogy engem is ott talál. Végül odáig fajultak a dolgok, hogy megfenyegette a barátnőmet, aki közös ismerősünk volt - de elméletileg a bátyja írta a fenyegetést az ő nevében - mindez még ma is homályos számomra. De olyanokat is elkezdett állítani, hogy az előző barátnőjével miattam veszett össze, mert én milyen féltékeny voltam rá...?! Könyörgöm, nem is tudtam, hogy a barátnője volt. Állandó látogató volt a szüleimnél Zoli, és mikor édesanyám rákérdezett, hogy miért is jár be hozzájuk - eddig győzködni kellett, még arra is, hogy bejöjjön bemutatkozni, most pedig szinte minden másnap ott ült náluk... -, azt felelte, hogy megnyugtatja, ha az én szüleimmel tud társalogni, azokkal, akiknek én vagyok köszönhető. Ez kész volt. :D Eddig teljesen ismeretlen volt számára a helyzet, talán kissé kényelmetlen is, a szakítás után pedig önszántából, csak úgy bejárt hozzájuk. Ekkor tudtam meg, hogy Aida az exbarátnője volt, na, meg, hogy miattam veszett össze vele... Az egész befejezése az lett, hogy anya közölte vele, hogy jobb lenne, ha többet nem jönne, mivel én nem akartam vele találkozni. Még próbálkozott itt, Csajok és pasikban egyszer, de azóta már - talán - felfogta az egész helyzetet, és belenyugszik.

Habár... a közös képünk még most is kint van a profilján... de ezt már végképp nem tudom mire vélni.