Képtelen volt szeretni

2009. november 06. 07:30 - csajokespasik

„Azt hittem, talán megcsókol vagy valami…de nem történt semmi. A nyaralás után nem igazán kerestük egymást” – egy lány beleszeret egy fiúba, de az valamiért nem tudja viszonozni az érzelmeit. Egy közös bulin aztán elcsattan egy nagyon érdekes ízű csók, de utána kikerül a pont a mondat végére. A történet forró nyárból indul és hűvös őszbe szalad. Most megtudjuk, hogyan emlékezzünk csalódásainkra jó szívvel.

 

Sziasztok! Nem igazán szoktam mindenkivel megosztani a történeteimet, de most kedvet kaptam hozzá. A történet nyár elején kezdődött. Pontosabban, rögtön évzáró után. Balatonra indultunk, barátnőm (J) családja, és ketten még lányok (V és Á). J anyukája vezetett és mi voltunk még vele hárman lányok. Apukája és a fiúk másik kocsival jöttek kisebb kitérővel. Aznap ismerkedtem meg J bátyjával T-vel. Már első pillanatban megfogott benne valami. Másnap lementünk a partra, nagyon jól szórakoztunk. Az volt az utolsó nap ott és már nem mentünk semerre - este se. Otthon csocsóztunk, közben meccset néztünk és nevettünk. Próbáltam mindig a közelében lenni. Sikerült "elérnem" hogy elvonultunk a csónakházba. Megmasszíroztam és beszélgettünk sokat, nagyon jól elvoltunk, észre sem vettük, hogy már másfél órája eljöttünk a többiektől így indultunk vissza. Azt hittem talán megcsókol vagy bármi…de nem történt semmi. A nyaralás után nem igazán kerestük egymást. Majd egy augusztusvégi nyársirató pincebulin futottunk össze megint.

Elbeszélgettünk, hármasba lementünk a pincébe egy kis kóstolóra, majd fel a teraszra. Amikor is kitalálta D. hogy menjünk már fel a kilátóhoz. Hát jó, úgyis elég uncsi buli volt. Ahogy elindultunk hárman kb. a negyedik méternél visszafordult. De ez nem igazán érdekelt minket. Felértünk, izzott a levegő körülöttünk, már érezni lehetett, hogy lesz valami. Aztán sok hezitálás után megcsókolt. Életem legszebb percei voltak. A buli végéig együtt voltunk, fogtuk egymás kezét stb stb. De valami mégis fura volt. Olyan volt mintha ő nem is akarta volna ezt. De végül is "együtt" voltunk, szóval nem gondoltam rosszra. Aztán teljesen kimerülve felmentünk kicsit pihenni. Én el is aludtam, ő keltett fel, hogy neki most mennie kell. Rossz volt, hogy otthagyott, de megértettem. Aztán eltelt 1-2 nap és nem keresett. Én pedig írtam neki, hogy jó lenne, ha megbeszélnénk a dolgokat. Felhívott, hogy találkozzunk. Szeptember 1-je, suli után leültünk a parkba. Ott elmondta, hogy sajnálja, nem akar megbántani, de ez a kapcsolat neki most nem menne. Hát sajnálhatja is. Azóta is szinte csak rá tudok gondolni, hiába próbálnám elterelni a figyelmem, nem sikerül. Minden rá emlékeztet. Nem tudom elfelejteni, beleszerettem. Remélem, egyszer talán meggondolja magát és sikerül kettőnk között valami. Addig is reménykedem.

 
355 komment
Címkék: bukta buli remény

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr801485814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erásss 2009.11.06. 15:38:02

@Igazság Atyja:
Nem az anyagiakról van szó...:) Tényleg nem!
Persze szakítás után jött a könyörgés,meg a hülye duma...,de kinek kellett ezek után?Sőt,már terhes voltam a jelenlegi páromtól,mikor eljött a munkahelyemre és letérdelt,hogy nem érdekli kitől van a gyerek,felneveljük.Most szerinted normális??

vagány csaj 2009.11.06. 15:39:18

@Erásss: Pedig nem akármilyen poszt lett volna... :)

@Igazság Atyja: Jaaj, de cinikus vagy! :)

Erásss 2009.11.06. 15:39:58

@Erásss:
Jaaa,és ugye a múltkor kiveséztük,hogy skorpió vagyok,bosszúálló.
Jóóóó volt látni,hogy szenved!!!
Nem vagyok gonosz ám,csak ha megsértenek...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.06. 15:40:08

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Néni ez nem szép dolog ám. Egyrészt hogyan fogadják ott vidéken ezt a hozzáállást kérem?
Másrészt pedig, "ahh már a vidéki romlatlan Magyarország sem érintetlen a kozmopolita nagyvárosiak által terjesztett szabados és divatos hóbortoktól" :DDD

Erásss 2009.11.06. 15:40:45

@Igazság Atyja:Jaaa,és ugye a múltkor kiveséztük,hogy skorpió vagyok,bosszúálló.
Jóóóó volt látni,hogy szenved!!!
Nem vagyok gonosz ám,csak ha megsértenek...

Erásss 2009.11.06. 15:42:10

@Glg:
Hát baszki az sem,pedig kerülhetett volna...:)

Erásss 2009.11.06. 15:43:12

@vagány csaj:
Hidd el,még vannak történeteim!:)

vagány csaj 2009.11.06. 15:44:09

@Erásss: "Nem vagyok gonosz ám,csak ha megsértenek..."
Én is, de az a gonsozság teljesen jogos! És is bele is pusztulnék ha nem bosszulahtnám meg az engem ért sérelmeket. :)

Glg 2009.11.06. 15:44:44

@Erásss: hát akkor ez duplaszopóág-nemcsodálom h felbasz :)

vagány csaj 2009.11.06. 15:45:09

@Erásss: Helyes! :) Küldj is be párat, ne tarts meg mindent magadnak. :P
Én pl ma küldtem be egyet, na az nagy lesz... :)

Igazság Atyja 2009.11.06. 15:45:26

@Erásss: Én még sosem tapasztaltam meg a Skorpiók bosszúálló természetét szerencsére. Ő milyen jegyű, hogy képes volt így megalázkodni? Biztosan egy Halak playboy! :) A jelenlegi helyzetben a legegyszerűbb, ha "úgy" is megszereted a párodat, és jön az ööm, bódottá. Egyébként hol van a BMW? Igazából ez érdekel. :)

Erásss 2009.11.06. 15:47:16

@vagány csaj:
Ugye?Anyám mindeg azt mondja,hogy nem lehetek már ennyire szemét,miért nem lépek át ezeket az embereken?Nem tudok addig túllépni,míg elégtételt nem vettem.Ha 5 évembe kerül,akkor is kivárom!

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.06. 15:47:59

@savanyú a narancs ( Bajnokság): itt is épp olyan érdekesek az emberek ezen a téren, mint bárhol máshol: elég végletesen.:-)

Erásss 2009.11.06. 15:49:48

@Igazság Atyja:
Bika volt a lelkem!
Az autó nála van!Elmondjam az autó paramétereit?Érdekel?Megosztom ám veled?Rendszámát?Azt is elmondom ám.Az sem titok,hogy olaszból hozattuk be.

Erásss 2009.11.06. 15:51:01

@Glg:
Köszi az együttérzést! :)

Igazság Atyja 2009.11.06. 15:54:34

@Erásss: Bika? Akkor költői kérdés, hogy az autó hol van. :) Kár, hogy így alakult, az asztrológiai ellentéttel való kapcsolat általában érdekes kihívás szokott lenni.

Erásss 2009.11.06. 15:56:32

@Igazság Atyja:
Hát ez érdekes volt,az tuti...:) Meg kihívás is! :D
Pedig én is utánaolvastam,a skorpió lobbanékonyságát a bika,meg a rák tudja kezelni.A jelenlegi párom rák.Tehát várom a fejleményeket...még jó,hogy 1 keresztlányom van!Na ez csak VICCCC VOLT!!!:d

Igazság Atyja 2009.11.06. 16:01:42

Napi horoszkóp: "Sorsdöntő kérdés elé néz. Este felhívja a legjobb barátnője, hogy legyen a gyermeke keresztanyja." :)

Erásss 2009.11.06. 16:05:42

@Igazság Atyja:
Ejnye Szivi,hogy te ma mennyire humoros vagy!:D
Te,ha bekövetkezik,akkor lottózz! :D Jaa,és felezünk! :D

Szelid sunmalac 2009.11.06. 16:06:10

@Erásss: Egyreszt nem vagyunk lobbanekonyak, masreszt meg nincs aki kezelni tudna...talan a kutyam...

Erásss 2009.11.06. 16:08:52

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Én az vagyok!Nagyon is!"nincs aki kezelni tudna"---ebben igazd van!

Szelid sunmalac 2009.11.06. 16:09:31

@Erásss: Nem vagy az Istenit neki! AZT MONDTAM NEM VAGY! Mindjart pofan verlek!

Erásss 2009.11.06. 16:13:11

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
:)) Neked beteg az agyad!Késszen vagy! :)

Szelid sunmalac 2009.11.06. 16:26:58

@Erásss: Meg mindenfele mas cuccon. De inkabb az agyam legyen beteg, mint a farkam! Je sui Napoelon!

badgirl7 2009.11.06. 16:42:51

Hali..:) Itt a "13 éves hülyepicsa..."17 éves vagyok...de ez végülis teljesen mellékes...:D Nem veszek magamra semmit..;) gondoljatok amit akartok..én tudom milyen vagyok:)..És igen..mindenkivel megesik..;) puszcsii:D

Erásss 2009.11.06. 16:59:26

@badgirl7:
Ha nem veszel magdra semmit,az jó.Akkor is tudni kell tovább lépni.Fognak veled történni komolyabb dolgok is párkapcsolat terén,bár nem kívánom.Ezekből tanul az ember!
Jaa,és ne-csiizzzzz!Gondolok itt:puszcsi

Nikica21 2009.11.06. 18:58:09

@savanyú a narancs ( Bajnokság): értettem főnök!:D Még álmos voltam akkor bocsi!:)

Nikica21 2009.11.06. 19:29:58

@Klájd: nem vagy itt jó helyen,nem vagy való nekem,villámlik mennydörög.Ez tényleg SZERELEM ez tetszik!:)

Nikica21 2009.11.06. 20:03:32

Hova tünt mindenki?:(

2009.11.06. 20:28:53

@Nikica21: alighanem kúrni mentek. : >

2009.11.06. 20:38:32

@badgirl7: ne legyenek komplexusaid a korod miatt! A tinik nagyátlagban még a legnormálisabb felfogásúak a mai felhozatalból. 25 fölött má csak a pofájuk nő szarkalábbal meg naribőrrel. : >>

csillag× 2009.11.06. 20:49:05

@majompásztor: köszönjük a kulturált hozzászólást :P :))

2009.11.06. 21:00:58

@csillag×: gyövök még máskor is : >>

csillag× 2009.11.06. 21:11:02

@majompásztor: gyüjjjé :P szívesen látunk :))

Missy88 2009.11.07. 08:10:33

@vagány csaj: Mondanám, hogy nem így van, de minek tagadnám?:) Nem csak ő, hanem az egyre több meló. És persze a hűűű de jó programok..Ma is hova megyek?! Honvéd meccsre... Nem gáz, mert szeretem a focit, csak hát elég cink lesz közölni mindenkivel, hogy a FRADI a kedvenc!:)
Majd valahogy túl élem...Elvileg:D
Amúgy minden nap jövök és olvasom a "jobbnál jobb" történeteket, de legtöbbször már le van rágva az a bizonyos csont...:S
Próbálok majd többet jönni!:) Puszi :*

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 10:41:32

@Nikica21: Ne legyél álmos, amikor velem kommunikálsz! :)

Nikica21 2009.11.07. 16:44:55

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Már megint csak...értettem főnök!:D Most nem vagyok álmos...de sehol senki!:(

Nikica21 2009.11.07. 16:45:41

@Klájd: Sajnos nem!:( De ha elárulod akkor ismerni fogom!

uhhh (törölt) 2009.11.07. 16:55:27

szilánkos mennyország,folyékony torztükör..Kiss Tibi király,és a szomszédom.csak ő ezt nem tudja..:-)

Nikica21 2009.11.07. 16:57:38

@Klájd: Köszönöm! Dook egy puszit érte!:) :*

Nikica21 2009.11.07. 17:01:30

dobok....bocsi kicsit hülye a billentyűzetem!:(

uhhh (törölt) 2009.11.07. 17:03:01

@Nikica21:
rossz billentytűzet!
csúnya,rossz billentyűzet.:-)

Nikica21 2009.11.07. 17:04:43

@Klájd: ugye ugye...!:)
Végre valaki visszaír nekem!:D

Nikica21 2009.11.07. 17:08:50

Most kiviszem a kuyim...nemsokára jövök vissza

uhhh (törölt) 2009.11.07. 17:17:44

mégegyszer másképpen.
milyen fajta?
fergeteges vagyok.mennyiféleképpen tudok kérdezni.

Nikica21 2009.11.07. 17:55:43

@Klájd: Palota pincsi....és milőtt azt írnád hogy lábtörlő kutya...nem az!:)

uhhh (törölt) 2009.11.07. 17:58:59

@Nikica21:
lábtörlő kutya
kiírtam,és akkor mi van?
:-)
nem is a termetével van bajom(a tacskókat,jack russel terriereket kifejezetten szeretem)hanem a természetével.
Vagy tévedek?

Nikica21 2009.11.07. 18:02:33

@Klájd: tévedsz az én kutyim nem támad emberekre!:)

uhhh (törölt) 2009.11.07. 18:07:56

@Nikica21:
akkor ismered a sztereotípiát..:-)
te választ,vagy a szüleid?
ha nem csak ketten lennénk vajon beszélgetnénk?:D
nagyon szombat van nekem..

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 18:12:27

@Nikica21: Most én voltam-vagyok álmos, de ez titok! :)

Nikica21 2009.11.07. 18:13:54

Én toporzékoltam még ki 7évvel ezelőtt a vásáran akicsi kuyim! :D Hátha nem ketten lennénk akkor beszélgetnénk csak ha visszaírnál nekem!:D

Nikica21 2009.11.07. 18:26:00

mit nem értessz?lehet én értettem valamit félre!:D Velem előfordul!:D

uhhh (törölt) 2009.11.07. 18:30:33

@Nikica21:
ezt nem értem:
Hátha nem ketten lennénk akkor beszélgetnénk csak ha visszaírnál nekem!:D

Nikica21 2009.11.07. 18:34:01

@Klájd: ha nem csak ketten lennénk vajon beszélgetnénk?:D
ezt kérdezted én erre írtam, hogy akkor is beszélgetnénk ha többen lennének....de annak az a feltétele, hogy visszaírsz nekem! Így érthető?

Nikica21 2009.11.07. 18:42:50

@savanyú a narancs ( Bajnokság): jajj bocsánat...ne legyél miattam álmos!Aludj nyugodtan!

uhhh (törölt) 2009.11.07. 18:47:49

@Nikica21:
ja..értem.
eddig nem nagyon írtam vissza neked,ez tény.

Nikica21 2009.11.07. 18:49:09

@Klájd: biztos nem voltam szimpi...lehet most se csak nincs más....!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 19:00:54

@Nikica21: Már nem vagyok álmos és aludni sem akarok, nincs kedvem felébredni hajnali 3-kor...

Stupidella 2009.11.07. 19:17:55

@Klájd: a következő kérdés a "honnan írsz?" lett volna. :)

Stupidella 2009.11.07. 19:22:00

@Klájd: az is egy alternatíva :)

Amúgy a wiw is jó infó-forrás :)

Nikica21 2009.11.07. 19:23:07

@Klájd: Szekszárdon lakok...és igen van barátom! Neked b.nő...és hol laksz?:D

Nikica21 2009.11.07. 19:24:14

@Klájd: jaj és a korod kérdés kihagytam!:D

Stupidella 2009.11.07. 19:24:43

@Nikica21: elvileg van közös ismerősünk :)

Nikica21 2009.11.07. 19:29:01

@Klájd: leírtam magam előtted....:D

Stupidella 2009.11.07. 19:29:55

@Nikica21: H. Zsolti :)

@Klájd: két katt volt az egész, kiírta a teljes valós nevét az indás profiljára.
Ami nem túl jó ötlet, Nikica :)

uhhh (törölt) 2009.11.07. 19:31:30

@Stupidella:
ez így van-nagyon óvatlanok egyesek.
Mi van,ha 5 perc múlva kopogtatok az ajtón?
:-)

uhhh (törölt) 2009.11.07. 19:32:06

@Nikica21:
még nem.mikor találkozunk?:-)

Stupidella 2009.11.07. 19:33:38

@Klájd: mondjuk engem se nehéz lenyomozni, de azért az már többlépcsős. Remélhetőleg. :)

Nikica21 2009.11.07. 19:33:48

@Klájd: Nem ilyednék meg szerinem! De sok esélyét se ltáom!
@Stupidella: Miért nem túl jó 5let? Mi bajom lesz belőle?

Stupidella 2009.11.07. 19:35:38

@Nikica21: a net sajnos tele van pszichopata őrültekkel, sosem tudhatod, mikor pécéz ki magának valamelyik, hogy jól belekavarjon az életedbe. Az is lehet, hogy sosem kerülsz ilyen helyzetbe, de sosem lehet előre tudni ezt.

uhhh (törölt) 2009.11.07. 19:36:25

@Stupidella:
bízz benne,hogy itt minden pasi annyira lusta mint én.:-)

Stupidella 2009.11.07. 19:38:00

@Klájd: ilyesmiben már rég nem bízom. Láttam én már karón varjút. :)

uhhh (törölt) 2009.11.07. 19:47:13

@Nikica21:
ja.nincs barátnőm.Budapesten lakom,és idősebb vagyok mint te,de ez nálam nem akadály.:-)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 20:36:05

@Nikica21: Nem, de már aludtam déltől du 4-ig.

@Stupidella: Na és falon pókot?:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 22:15:14

@Stupidella: Szerencsétlen pókok, bezzeg a legyeket nem írtanátok mi?

AlexanĐra 2009.11.08. 16:24:00

Hát...ez a (J) meg a (D)..kiirtad vna mindenkinek könyebb lett vna senki nem jött volna rá h kiről irsz..nah mind1 am..Olyan busz után ne fuss ami nem vesz fel!!!..:/...Ha a srác akar valamit akk ugyis probálkozik madj..de ha em akk igy jártál, talán késöbb rájön h mit veszitett:)

Nikica21 2009.11.08. 18:04:34

@Stupidella: Ha valaki engem spéciz ki magának akkor örüljön neki hogy valakivel kibachat...így is úgy is fel tudja törni a gépem aki ért hozzá....szerintem!
süti beállítások módosítása