Sziasztok! Nem vagyok valami nagy levélíró, de nagyon kedvelem az itt olvasható történeteket, és egy ideje gondolkodom azon, hogy megosztom veletek az én sztorimat. Középiskolás koromban ismertem meg a női nemet, kezdetben félénkebben, aztán egyre jobban belejöttem. Sosem tartottam magam egy „hű, de jó” pasinak, de talán nem is panaszkodhatok. Ismerkedni mindig könnyen ismerkedtem, és ha lányról volt szó, akkor az esetek nagyobb részében sikerrel is. De jöjjön a történet, amit le akarok írni: évekkel ezelőtt, túlesve a vizsgaidőszak viszontagságain, és jól megünnepelve a sikeres és a kevésbé sikeres vizsgákat, egy napon arra ébredtem, hogy itt van előttem az egész nyár, a lehető legjobban ki kéne használni. Nincsen éppen senkim, hát akkor kalandra fel, ismerkedjünk!

Egy-két, említésre se méltó dolog után nagy unalmamban felregisztráltam egy internetes társkeresőfélére, gondolván: próbáljuk ki, ilyen úgyse volt még és sose lehet tudni. Na, ez megtörtént, beírok pár adatot, hogy kiket dobjon ki a gép, nézem az első oldalt, másodikat, harmadikat ... és meglátom őt. Rákattintok, olvasok, sok mindent nem árul el magáról ... de a képei. Szőke volt, kék szemű ... valami nagyon megfogott benne. Ami még furcsa volt, az a keresztneve, de gondoltam ez még nem jelenti azt, hogy külföldi lenne, hiszen Gödöllő van beírva a lakhelyhez. Írtam neki egy biztos elég sablonosra sikerült „ismerkedjünk, mert nem bánod meg, és kérnék szépen msn-t” típusú levelet. Elküldöm, és őt elképzelve a lelki szemeim előtt fekszem le. Másnap, vagy utána való nap meg is jön a rövid és tömör válasz, ami valahogy így nézett ki: „Szia! Az enyém ...@hotmail.com, puszi D.”

Jól van, mondom magamban, végül is mit írjon, a lényeg megvan. Felveszem és visszaírom neki, hogy este 7-től akkor várom, remélem, tudunk majd beszélni. Hozzáteszem, akkor éppen rossz volt a számítógépem, szóval szépen beültem egy belvárosi internetkávézóba, ahol normálisabb árak vannak. Pontosan meg is érkezett, látom, ahogy bejelentkezik. Nagy lendülettel elkezdek neki írni egy hangosan magyarázó és hadonászó arab és egy elég másnapos arcú angol között. A lánytól válaszképpen mosolygós fejeket kapok, ami először aranyos, de egy idő után, hogy ha csak ír és ír az ember és más visszajelzést nem kap, számomra kezd idegesítő lenni. Jó, váltsunk módszert, persze, nem kell senkit így lerohanni, akármekkora lázban is égek, felteszek neki egy egyszerű kérdést, és várom a választ...

Telik az idő, nem jön semmi, tovább telik, semmi. Már majdnem elköszönök tőle (kicsit forrófejű is vagyok, azt hiszem), hogy jó, akkor szia, amikor jön valami ilyesmi: „Bocsonatot kerek, en nem sokat tud magyar.” Óóó, mondom, ez mindent megmagyaráz. És akkor a lehető legegyszerűbb módon kifejezve magam elkezdek tovább kérdezgetni. Elég nagy szünetekkel, de egyre jobban válaszol is. Megtudom, hogy édesanyja magyar, az apja holland, ott van most is Hollandiában. És az anyukája nem nagyon tanította meg szép anyanyelvemre, de ő igyekszik ... Nagyon aranyos volt amúgy, zárásig ott voltam majdnem. És akkor a következő napokban így beszélgetünk tovább. De egyre jobban bennem van a kisördög, amit végül le is írok neki. Ez mind nagyon szép és jó, de Hollandia mégis messze van ... Ja, hogy ők nemsokára jönnek Magyarországra nyaralni, és itt lesznek pár hetet Gödöllőn. Na, mondom, király!

Megbeszéltük mikor száll le a gépük, én pedig jóval a megadott idő előtt már ott téblábolok Ferihegyen virággal a kézben. Már a görcs a lábamban áll a sok fel-alá járkálástól, mikor egyszer nyílik az ajtó, és ő jön ... A valóságban sokkal szebb, mint a képeken. Leülünk, ő csak mosolyog, én pedig csak nagy bambán tátom a számat, végül két puszi ébreszt fel, úgy ahogy. Akkor összeszedem magam, átadom a virágot. Beszélgetünk kicsit, kérdem, hogy a családot hol hagyta ? Azt mondja, hogy ők még a csomagokkal foglalkoznak, ő direkt előre jött. Mindegy, aztán egy kis beszélgetés után mondja, hogy ha nem baj, most menjek el, majd hív. Így is lett, nagyon sokat találkoztunk és olyankor egész napokat együtt töltöttünk (hétvégente és péntekenként volt tutira családi program, akkor nem). Ő pedig egyre jobban ki tudta magát fejezni magyarul. Egyre jobban alakultak a dolgok kettőnk között, majdnem ágyba is kerültünk. Végül az nem jött össze itt, Magyarországon. Nem sokkal, mielőtt visszamentek volna, megismerkedtem a családdal is. Egyedül az anyját találtam kicsit furcsának, akkor még magam sem tudtam megmagyarázni miért. De a húga csak vigyorog rám egyfolytában (ő egy szót nem tud magyarul), az apja pár egyszerű kérdést azért fel tud tenni. Eltöltöttem náluk egy összességében nagyon kellemes délutánt-estét. Négyszemközt az apja egyszer csak a kezembe nyom egy 100 euróst, hogy "menjetek valahova".

Köpni-nyelni nem tudtam először, adtam volna vissza, de mondja, hogy ne, fogadjam csak el... A 100-ast rá is költöttem, becsülettel :) Mielőtt a lány elment volna, már mondtam volna neki, hogy figyu, úgy tiszta, hogy zárjuk le ezt a dolgot. Nagyon szép volt minden, élveztem minden pillanatot, de ... Nagyon-nagyon messze vagy és az úgy egyikünknek se lenne jó. Esküszöm ilyenen járt az agyam, amikor megkérdezi, hogy lenne-e kedvem nemsokára kimenni hozzájuk és egy hosszabb időt ott lenni. Megbeszélte a szüleivel is már. És én nem mondtam nemet ... Pedig azt kellett volna.

De amikor kettesben voltunk - nagy nehezen - az nagyon jó volt. És az is megtörtént, amitől az anyja úgy félt. Nem én akartam jobban, hanem D. (én voltam neki az első). Akkor már jöttem volna haza, de nagyon. Szerintem valahol ezzel is próbálhatott megfogni. Nagyon belém szeretett. Olyat mondott, hogy eljön Magyarországra, itt fog egyetemre járni, hogy együtt lehessünk. Én pedig mondtam neki, hogy nem érek annyit, hogy miattam örökre összevessz a szüleiddel. Olyanok amilyenek, de szeretnek téged ... Szerintem jó döntést hoztam, már amúgy is úgy éreztem, hogy kihasználtam őt, főleg hogy tudtam, én nem szeretem őt a vonzalmon túl. Neki akartam jót. Megbeszéltük nagy nehezen, hogy ennyi volt, így lesz jó mindkettőnknek. És utána hazajöttem.

Ott pedig egyszer csak megszólal a telefon, nézem, Hollandia ... úúú (én hülye megadtam az anyjának a számom még nyáron, amikor itt nyaraltak). Persze az anyja volt. Hogy én mégis mit képzelek magamról, elraboltam a lányát, rám küldi a rendőrséget ... Kiderült, hogy valami olyasmit mondott az anyjának, hogy Párizsba (!) ment tanulmányi kirándulásra. Teljesen kész voltam, lelki szemeimmel már láttam, hogy kattan a bilincs. Miután végighallgattam, milyen jelzőkkel illet a kedves mama, mondtam, hogy a holnapi géppel hazamegy D. és elnézést.