Képzeljetek el egy nyolc lányból álló bandát. Bolondok voltunk, az estéink nem szóltak másról, csak a bulikról, meg a vadászatról. Ha jól emlékszem májusban történt, hogy felfedeztünk egy új kis bárt, ahol arra készültünk a továbbiakban, hogy majd itt rendezünk bulikat. Lassan kezdtük megismerni a társaságot, aki oda járt…Azt a nyolc fiút, akik a legjobb barátaink lettek mára. Mondanom sem kell, persze alakultak ilyen-olyan románcok, de valahogy egyik sem tartott tovább egy-két hétnél. Csak én szívtam meg.

Nevezzük Máténak. Szóval első pillanattól éreztem valami gyanúsat, mikor közel volt, de nem foglalkoztam vele. Pár hónappal azelőtt léptem ki egy 2 és fél éves kapcsolatból, a hátam közepére sem kívántam semmi komolyat. Egy részeg este, valahogy összeakadtak útjaink, és együtt töltöttük az éjszakát. Itt kezdődött a baj. Minden tökéletes volt az éjjel. Megbeszéltük, barátok leszünk, de mindenképp folytatjuk a kis kalandunkat. Így is lett, minden este kint voltunk, aztán mikor mindenki hazaindult, mi elvonultunk. Jó ideig teljes titokban tudtuk tartani. Csakhogy már az első héttől tudtam, nekem nem megy a „csak barátság”- téma. Menthetetlenül beleestem. Jött a szenvedés. Végignézni, ahogy más lányokkal flörtöl, mert mi ugye nem voltunk egy pár. Persze büszkeségből én is ismerkedtem, és ezáltal sok embert bántottam meg, mert hiába randiztam másokkal is, én pontosan tudtam, hogy az égvilágon semmit nem akarok tőlük. Következett másfél év szenvedés. Megvárni míg elalszik, aztán csendben álomba sírni magam. Eszembe se jutott, hogy befejezzem, mert végig reménykedtem, hogy úgyis megszeret és majd egy pár leszünk. Aztán mikor már túl sok ismerős ezzel volt elfoglalva, megbeszéltük, mindenkinek azt mondjuk, vége, és újra kezdődhet a titkolózás. Ekkor egy nagyon jónak hitt barátnőm felment hozzá, míg én külföldön voltam…Persze én ahogy kiderült, hatalmas féltékenységi jelenetet rendeztem, és úgy döntöttem végeztem velük…Szakítottam egy kapcsolatban, amiben soha nem vettem részt…Ahol soha nem voltam BARÁTNŐ… Persze, Máténak nem kellett a lány, de én sem.

Sokáig a közös bulikon kedélyesen mosolyogtunk egymásra, és felszínes kérdésekkel múlattuk az időt. Én nem tudtam normális kapcsolatot kialakítani senkivel, őt szerettem…és ő bemutatta a barátnőjét…Szerintem közületek páran tudják, milyen mikor egy 100 kilós kő van a mellkason és nem kapunk levegőt. Attól a pillanattól ezt éreztem.

Múltak a hónapok, mi nem találkoztunk, és kezdett fogyni a súly. Megismerkedtem valakivel, és komolyra fordítottuk a dolgot. Egy átmulatott este után ki jön szembe? Máté. Nem kellett megszólalnunk, tudtuk, merre vegyük az irányt. Ismét nála kötöttünk ki, majd egy év után. Együtt voltunk éjjel, jobban mint valaha…és mindketten sírásban törtünk ki. Akkor jöttem rá, hogy szeretett, ha nem is annyira, mint amennyire szükségem lett volna, de szeretett. Így le tudtam magamban zárni. Tudtam, ha nem is sok, de volt értelme így szeretni valakit.