A papnövendék kedvenc hobbija a horgászás – talán ennek köszönheti, hogy egy belevaló nő akadt a horgára. A lányt éppen szakítás után vigasztalja a leendő reverendás, nem is sejtve, hogy ebből több lesz gyónásnál. Most újból szembesülhetünk az ősi krédóval, miszerint a legtöbb nőnek a testi-lelki biztonság van az első helyen. Vezekeljünk együtt!
Eleinte csak barátok voltunk: talán úgy kezdtünk el közeledni egymáshoz, hogy ő vigasztalt, amikor a párom szakított velem, másfél év után. Korábban is mindig neki (Andris) panaszkodtam, és ő mindig megértő volt, meghallgatott. Csak barátként tekintettem rá, és eleinte talán tudat alatt szerettem bele, nem tudom. Nem emlékszem arra a folyamatra, amikor a barátság határai meglágyultak és a dolog átcsapott szerelembe.
Hét hónapja ismerem Andrist. Igazából csak annyit tudtam róla, hogy kispap, de akkor nem sejtettem, hogy ez most cölibátust jelent, vagy mit. Aztán utána néztem, és megtudtam, hogy kispap az, aki papnak készül, vagyis a püspök által a papnövendék (reverendát viselhet ugyan, de még nem láttam rajta) még gimnáziumi tanulmányait, vagy a teológiát végzi. Tehát nem feltétlenül elkötelezett testestül-lelkestül, csupán „szakosodás előtt van”. De máris érzem, hogy összevissza beszélek, inkább menjünk időrendi sorrendben. Szóval, volt egy pasim, akivel másfél évig voltunk együtt. Nem mondom, voltak szép pillanatok, de sajnos a féltékenykedés és a birtoklás dominált…és mindent elrontott. Eleinte teljesen normális volt, majd valósággal felrobbant, ha egy pasi mellém állt, rám nézett vagy szóba elegyedtem valakivel. Sose csaltam meg, nem is vagyok ilyen vérmérsékletű. Normális lány már az elején szakított volna vele, de én adtam neki több esélyt is. Valamikor sírva fakadt, mert annyira szeretett. Végül ő dobott ki. Andrissal sokat beszélgettünk erről és még ő is azt mondta, hogy üljünk le és beszéljük meg. Ő az utolsó pillanatig azt hangsúlyozta, hogy beszéljem meg a párommal a dolgokat és maradjunk együtt, mert ismeri és rendes embernek tartja. A szakítás után valahogy megkönnyebbültem. Most már minden titkolózás nélkül találkozhattam Andrissal. Éppen valami táborból jött haza és beültünk egy kávézóba. Nagyon sokáig beszélgettünk. Már sötét volt, amikor eljöttünk onnan. A kapunk előtt váltunk el. Megcsókoltam. Ő nem ellenkezett. Nagyon jól esett. Egész este nem aludtam rendesen. Másnap elmondta, hogy ő is sokat forgolódott, a szobatársai nagy örömére - egy budai koleszban lakik.
Összejöttünk. Egyik hétvégén elvitt magával horgászni.
Egy kispap, akinek kedvenc hobbija a pecázás! Valahogy vicces volt. Fogott 3 keszeget, de én előre szóltam neki, hogy bármit is fog, nem pucolom meg, utálom a vergődő, nyálkás dolgokat. Próbáltam egyszer régen apámmal halat vágni, de ahogy rám nézett azokkal az amúgy is üveges szemeivel és közben rángott is…hát feladtam. Aztán apám átvette a kést és odacsapott neki, mire a hal két részletben vergődött tovább, és én itt hánytam el magam. Ezt elmeséltem Andrisnak is, aki nem is nyaggatott tovább halfeldolgozással. Ő nem csinált lelki dolgot belőle: lazán lecsapta mind a 3 keszegét. Meggyőzött róla, hogy nem szenvedtek, mert más a tudatuk. Szóval összejöttünk és már jó ideje együtt vagyunk. Erről a posztról is tud, nem a háta mögött írtam, előzőleg elolvasta, és tetszett neki. Tapasztalatom az, hogy mindent osszunk meg a párunkkal, és baj nem lehet. Andris ugyanezt vallja. És amiért ez az egész írás született: pár napja Andris megkérte a kezem. Üdv: Kati és Andris
