Három pasit tett tönkre

2010. április 13. 07:26 - Panni CsP

”Azt mondják, az arc a lélek színpada: nos, az ő arca erkölcstelenül szép volt.” Mi van akkor, ha egy nagy étvágyú csaj három srácra veti ki a horgát egyszerre? Az egész történet ártatlanul indul: Balaton, nyaralás, vonatozás… ám egy idegen számról érkezett hívás felborítja mindhármuk életét. A lány, aki bejelentkezik, először az egyik srácot hálózza be, majd megy sorba a többieken. Most megtudhatod, hogy a nimfománia még mindig sláger.

 

Történetem akár vicces is lehetne, ha az érintett hölgyemény nem robbantott volna szét három jó barátot. Tavaly nyáron, egy balatoni nyaraláson kezdődött minden. Én 21 éves voltam, Dávid 22, Karesz szintén 22. Lementünk hárman vonattal, elfoglaltuk szállásunkat, majd kitaláltuk, hogy béreljünk egy kocsit, mert gyalogosan fárasztó lenne bejárni az egész környéket. Így is lett. És így csöppent a történetünkbe Andi, aki akkor még csak pont volt a távolban.

Egyszer csak csörög Dávid telefonja. Keresi-kutatja: a kocsiban hagyta. Előszedi, de nem veszi fel, mert látja, hogy idegen szám. „Nekem minden ismerősömet kijelzi” – mondja nagyképűen. Igen ám, és ha az egyik ismerősöd épp elhagyta a telefonját és új számról hív? „Akkor küldjön SMS-t!” Mindegy, ráhagytuk. Aznap még kétszer hívta ugyanaz a szám. Másnap szintén csörgött, összesen háromszor. A harmadik nap már elmaradt. Amint hazautaztunk a fővárosba, a srácban motoszkálni kezdett a bűntudat. Mi van, ha nem üdülési jogot akartak rásózni, hanem egy baromi fontos hívást szalasztott el? Annyit beszélgettünk hazafelé erről a dologról, hogy elültettük a bogarat Dávid fülébe: visszahívta a számot. Egy darabig helyesel, majd csodálkozik, vigyorog. Amikor lerakja, kérdezzük tőle, hogy ki volt az? Elmondja, hogy egy lány, akivel még hetekkel ezelőtt, egy elcsúszott buliban cserélt számot. A csaj elmondta, hogy sokáig várta a hívását, végül ő jelentkezett. Dávid teljesen elfelejtette a dolgot, telefonszámostól, csajostól, bulistól. A fővárosba érve mindhárman elváltunk és hazamentünk.

Másnap reggel csörög a telefonom. Dávid az. Elmeséli, hogy ma este találkozni fog a csajjal (Zs.-vel) és majd mindenről beszámol mélben. Így is lett. Az esti levelében ódákat zengett róla, hogy milyen szép és okos, belevaló és dögös – utóbb szembesültem vele, hogy ezekből a jelzőkből csak az utolsó érvényes rá teljesen. Kitaláltuk, hogy a hétvégén összehozunk egy találkát, ahol már négyen leszünk. Ráértünk: Karesz 1 hete, közös megegyezéssel vált el barátnőjétől, én 3 hete, Dávid pedig nem tudom, mert állandóan nyüzsögnek körülötte a nők – neki mindig van is, meg nincs is nője. Igyekszem lassan rövidre zárni. Szóval, összejött a 3 pasi meg a csaj egy belvárosi szórakozóhelyen. Jó hangulat, nyüzsi, lazaság. Zs. nagyon jól nézett ki: fekete haj, elegáns ruha… de valahogy olyan zakkant volt a feje. Persze, ezt lehet, hogy csak utólag látom így. Azt mondják, az arc a lélek színpada: nos, az ő arca „erkölcstelenül szép volt” - nem elragadó, nem bájos, nem gyönyörű: pusztán szép, a szó rövid, és átfogó értelmében. Már-már festő ecsetjére kívánkozó. A buli után Karesszel és velem is számot akart cserélni. Jól van, ez végül is ártatlan dolog – az anyám száma is megvan, mégse döngetek vele.

Pár nap múlva Karesz felhív, hogy Zs. jelentkezett nála – és nyíltan randira hívta. Amikor rákérdezett, hogy Dávid, tud-e az „új kezdeményezésről”, a csaj azt felelte, nem érdekli Dávid. Karesz először azt hitte, vicc az egész, de a hangjából kiszűrtem, hogy nem. Mondom Karesznak, hogy tegyen belátása szerint, de előzőleg győződjön meg róla, hogy Dávid semmi komolyat nem tervez a csajjal. Karesz azt mondja, hogy persze-persze, ez alap. Nem telik bele fél nap sem, amikor Dávid hív fel zaklatottan: elmeséli, hogy az a szemét Karesz elcsaklizta a nőjét. Vége mindennek, nem akarja többet látni. Megkérdeztem, hogy honnan tudja mindezt? Erre elmeséli, hogy Zs. mondta neki, hogy Kareszt választja helyette! Nem telik bele pár nap, amikor Karesz síri hangon felhív. Elmondja, hogy Zs. otthagyta. Egyszer feküdtek csak le. Mondom neki: „igen-igen, sajnálom, de fogadd el, a ribancok ilyenek”. És ami most következik, egy filmben kiszámítható, de az életben nagyon durva. Az élet néha túlszárnyalja a legvadabb írói fantáziát is. Zs. felhív engem is telefonon és finoman randira hív!! Korábban elméleti szinten át is átfutott az agyamon, hogy most nyílván én következem. És igen. Bejött. Először arra gondoltam, hogy istentelenül leugatom és elküldöm a halál nemi szervére, ehelyett magamat is meglepve, kulturáltan visszautasítottam, arra hivatkozva, hogy foglalt vagyok. Amikor mindhárman újra találkoztunk, eleinte nem bírtunk egymás szemébe nézni, de ma már csak nevetünk magunkon és azon a szánalmas csajon. Ha egy nő képes barátokat szétválasztani, akkor az sosem volt igazi, erős barátság.

 

 
181 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr461916663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

invalid 2010.04.13. 13:22:35

@Stupidella: ... meg az, akinek már volt. :D

Kósza 2010.04.13. 13:29:57

@Stupidella: csak egy nőnek lehetnek ilyen jóbarátai! :)

Stupidella 2010.04.13. 13:38:53

@invalid: az pont nem :) Ha túléli :)

@Kósza: :D

Kósza 2010.04.13. 13:39:02

@csillag×: angolosan szerkesztett a név az emailcímben, ha érted hogy értem! :)

dekás dezső 2010.04.13. 13:48:33

már akkor tudtam, hogy balfaszgecik vagytok, amikor az "ismeretlen telefonszámot nem veszek fel" ribidumához értem.
hiába. az évek, a rutin, meg a tapasztalat...

Kósza 2010.04.13. 13:53:22

@Stupidella: ja, erre mondom azt, hogy minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak?! :)

csillag× 2010.04.13. 13:56:30

@Kósza: Kapitány kedves, korábban nem jutott volna eszébe, ahelyett, hogy a kabinban hancúrozik a ki tudja kivel :D

csillag× 2010.04.13. 14:01:20

@Kósza: legközelebb kivárom a Kapitány parancsát! ... *szégyenkezve elkullog*

Stupidella 2010.04.13. 14:01:54

@Kósza: engem miben érint, ha egy jó barátomnak már volt dolga nimfománnal és ezzel kapcsolatban kimond egy nagy igazságot? :)

Kósza 2010.04.13. 14:08:09

@Stupidella: honnan tudhatja a barátod, hogy neked milyen jó lehetne egy nimfomán csajjal?! :)

2010.04.13. 14:08:27

@fuckin frank:
Ja, mondjuk igen, jogos.:))
Ki ő, William herceg, hogy nem hajlandó felvenni az ismeretlen számot?:)))

Stupidella 2010.04.13. 14:12:23

@Kósza: mégis, mit kezdek én egy nimfomán csajjal, ha nem vagyok leszbi? :D

2010.04.13. 14:14:37

@Madpapa:
akarodmondani a kommentek száma.:))

csillag× 2010.04.13. 14:14:55

@kabátnyúl: tudom-tudom..anya is ezt mondja! :))

invalid 2010.04.13. 14:18:02

@Stupidella: add meg neki a telefonszámon! :D

Stupidella 2010.04.13. 14:18:13

@kabátnyúl: végülis, futtatni még futtathatom :)

vendriner aladár 2010.04.13. 14:19:13

Hát ja, meg kellett volna neked is dugni, így pin@testvérek lettetek volna. Aztán lehet miről pletyizni utána...

Madpapa 2010.04.13. 14:34:36

@Traktorka: ha egyszerűen akarom mondani igen ;-), na de abban mi a pláne?

Kósza 2010.04.13. 14:42:26

@Stupidella: akkor legyen pasi, ha ilyen válogatós vagy! :)

Stupidella 2010.04.13. 14:45:46

@Kósza: szexmániás pasim volt még régebben. Eleinte poén, hogy napi 3-4x, de egy-két év után már komolyan nem poén.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.13. 14:46:12

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):

A nimfomán csak egy ideig poén, meg élvezetes, később viszont állati irritáló :) Már volt hozzá szerencsém :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.04.13. 14:48:29

@Kedves Nard: Szerintem eleve sem élvezetes, mármint, ha az igazi jelentését nézzük, mondjuk a köztudatbeli jelentését tekintve sem:)

@Stupidella: Majd Nard fizeti:)

Stupidella 2010.04.13. 14:52:16

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nyilván a köztudatbeli jelentésről van most szó, az igazi szerint senkinek se jó, még a nimfónak sem.

Kósza 2010.04.13. 14:56:44

@Stupidella: ismerem a helyzetet,... egy-két év után felmegy napi 6-8-ra,... velem is mindenkinek ez volt a baja! :)

Madpapa 2010.04.13. 14:58:52

@Kedves Nard: most zokognom kell, annyira sajnállak :-)

tőzegmalac 2010.04.13. 15:12:44

@Stupidella: te??? engem szoktak stricinek nevezni:)

2010.04.13. 15:17:48

@Madpapa:
Ja, hogy itten unalmunkban különlegeskedünk?:))

Devil2 2010.04.13. 15:25:42

@Traktorka: Fene tudja, hogy' van ez, de a korral megtanulja az ember 'leküzdeni' a kémiát. Az se jó...

2010.04.13. 15:30:59

@Devil2:
Vagy inkább elfojtani a kémiát és agyból megmagyarázni, hogy miért nem. Ahelyett, hogy mindenki-mindenkivel huncutkodna feszt, agyatlanul, egyszerélünk, érted:)))
Vagy: simán összeszedni annyi emberismeretet, hogy már a Dzsoni/Aranka szeme állásából megmondom, hogy érdemes-e neki bemutatkozni egyáltalán.:))

Madpapa 2010.04.13. 15:34:09

@Traktorka: és milyenek a szemállások mostanság? :))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.04.13. 15:39:23

@Stupidella: Ezért kell kiöregedő nimfomániásba beruházni:)

@Traktorka: Ez a rész, amit a nők száz százalékban elbasznak:)

2010.04.13. 15:41:39

@Madpapa:
Hát tény, hogy nem könnyű jóféle szemállást találni, de látod én is már 2x férjhezmentem csak itt, és tök jó választások voltak.:))

Stupidella 2010.04.13. 15:43:35

@kabátnyúl: nézd, mehet felesben is a dolog. ;)

Rebelde 2010.04.13. 15:45:24

@Stupidella:

csak 1-2 év után nem volt poén a napi 3-4??? na ne már, gondolom más nem klappolt ennyi idő után:))

Darázs Csaba 2010.04.13. 15:46:38

A Fővárost nem nagy betűvel kell kezdeni ? Tényleg nem tudom

Stupidella 2010.04.13. 15:48:34

@Rebelde: akkoriban 19 éves voltam, még bírtam az iramot :D
De azóta is utálom, ha az éjszaka közepén felvernek a legszebb álmomból egy kis etyempetyem miatt. :)

Stupidella 2010.04.13. 15:49:32

@Darázs Csaba: nem, kisbetűvel írandó. Akár a város. Ha a nevét írjuk a fővárosnak, vagy városnak, akkor nagybetű, mint minden tulajdonnév.

Madpapa 2010.04.13. 15:51:49

@Traktorka: jó is ez a perszonálunió ;-)))

2010.04.13. 15:53:30

Mi folyik itt? :D

2010.04.13. 15:56:23

@Madpapa:
Hát most micsináljak, amikor ilyen jó csaj vagyok, hogy mindenki el akar venni?:)))

tőzegmalac 2010.04.13. 15:58:42

@Stupidella: hogy felesben? egyik fele te a másik én?;)

Madpapa 2010.04.13. 16:01:51

@Traktorka: hallgass rám és húzd le őket jól :-))))

Devil2 2010.04.13. 16:08:23

@Traktorka: Nana, nana, én pl. nem vagyok mindenki. :)))

2010.04.13. 16:09:09

@Madpapa:
Jajj, nem vagyok én olyan.
Én a cejelmet és a boldogságot keresem a kapcsolataimban.:)))

Devil2 2010.04.13. 16:09:42

@Traktorka: "Vagy inkább elfojtani a kémiát és agyból megmagyarázni, hogy miért nem."

Ezt mondom én is.

Stupidella 2010.04.13. 16:10:23

@kabátnyúl: jajaja, a nimfomán nők dolgoznak, mi meg elköltjük a lóvét. Nem jó? :)

2010.04.13. 16:10:59

@Devil2:

Jajmár Apjuk, nem úgy értettem, de majd otthon megbeszéljük, ne most mindenki előtt...:))))

2010.04.13. 16:11:45

@Devil2:
Hát ezért mentem hozzád, mert többnyire értjük egymást.:))

énis 2010.04.13. 16:12:00

ez de szar sztori, tényleg vannak még ilyen hülye pasik?? :-O

Devil2 2010.04.13. 16:13:23

@Traktorka: Khm.., ha kérhetem tisztelettel az "Apjuk" megszólítás mellőzését. Thx :)

Devil2 2010.04.13. 16:15:37

@Traktorka: Jajj, Szivem, milyen takargatnivalónk lehet? Remélem a szexet sem paplan alatt és leoltott villanynál szereted?! :)

Nem vagyok fideszes 2010.04.13. 16:17:07

Na igen, ahogy mondani szokták, egy barátságot csak a négy P-betűs teheti tönkre: a pénz, a pia, a pina, meg a politika.

Madpapa 2010.04.13. 16:17:26

@Devil2: ugye-ugye, már csak azt látja benned akit jól lehúzhat. Bezzeg, ha csődörömnek, bikámnak szólítana, mindjárt másként hangzana. :-)))

Devil2 2010.04.13. 16:18:54

@Madpapa: Otthon úgy szólít a Drágám itt szégyenlős egy cseppet. :)

2010.04.13. 16:19:10

@Devil2:
Ezt most konkrétan a házassáunk 2. hetében kérdezed???:)))
(mi a bajod a shy-sex-el?:)))

Devil2 2010.04.13. 16:20:03

@Lófasz Hadnagy: Na meg az érdekmúlás........

Devil2 2010.04.13. 16:22:20

@Traktorka: Már 2 hete??? El se hiszem. :))

2010.04.13. 16:23:04

@Madpapa:
:))
Csak hogy értsem a "logikádat":

Apjuk=csak az pénzed érdekel
Csődöröm=full szerelmes vagyok, asse érdekel, ha kukás vagy?
:))

tőzegmalac 2010.04.13. 16:24:00

@Stupidella: ááá az nekem nem elég:)

Nem vagyok fideszes 2010.04.13. 16:24:17

@Devil2:

Érdek..? Akkor az nem barátság volt.

2010.04.13. 16:24:21

@Devil2:
Kettőt pislogunk és itt a kis-Devil.:))

Madpapa 2010.04.13. 16:25:07

@Traktorka: nem vagy te egy elveszett nő ;-)))

Devil2 2010.04.13. 16:25:20

@Traktorka: Neeem, a szex ne a szégyenlősségről szóljon, hanem arról ami Benned van legbelül az jöjjön felszínre, az úgy jó.

Devil2 2010.04.13. 16:26:54

@Lófasz Hadnagy: Hát persze, de az eldönti hogy illúzió volt e, vagy igazi. Már akinek addig nem volt világos.

Madpapa 2010.04.13. 16:26:59

@Traktorka: má bocs, mi a kapcsolat szerelmetösség és a kukásság között? mégiscsak kis számító dög vagy :-))))
Vigyázz Devil ez a csaj simán lenyúl ;-)

Devil2 2010.04.13. 16:28:00

@Traktorka: Nem, nem, addig én még sokat akarok pislogni. :)

2010.04.13. 16:28:25

@Madpapa:

Hát az alapján amit írsz, nem olyan nehéz túljárni az eszeteken.:))
Már ha akarNÉK, természetesen, de ez soha az életben fel sem merült bennem. Csak a színtiszta szerelem érdekel mindenkoron.:))

Devil2 2010.04.13. 16:29:26

@Madpapa: ÁÁÁ, ne vészmadárkodj, én egy értékes férfi vagyok, belső értékes persze. Azt nem nyúlja le.. :)

Madpapa 2010.04.13. 16:32:48

@Traktorka: úgy szakadjon rád a mennyezet ugye? :-)))
R.I.P

2010.04.13. 16:33:04

@Devil2:
Szex dógában (is) egyetértünk, már csak az utódlás kérédsében kell dűlőre jutnunk.
Azért mégis mennyit szeretnél pislogni pontosan?:))

Devil2 2010.04.13. 16:33:34

@Traktorka: És különben sem olyan Ő, ismerem. :)

Devil2 2010.04.13. 16:34:56

@Traktorka: Ennyire nem hagy aludni az a fránya vekker? :)

2010.04.13. 16:35:27

@Madpapa:
nem a kérdésre válaszoltál, hanem belekötöttél, hogy hogyan kérdeztem!:))

2010.04.13. 16:38:37

@Devil2:
Hát csak hogy tudjam, hanyas a gatya érted.
Egyeznek-e a célok, ilyesmi.
A vekkerem már évek óta veszettül csörögne, ha érdekelne.:))
De ahogy a szex hab a cejelem tortáján, úgy a gyerek is a kapcsolatén.
Különvélemény?

Madpapa 2010.04.13. 16:42:12

@Traktorka: látom keresed a fogást :-)))

2010.04.13. 16:43:05

@Madpapa:
csak a kérdésre válaszolj, ne terelj.:))

Madpapa 2010.04.13. 16:45:36

@Traktorka: :-))))) a válasz a válaszodban van ;-))

Devil2 2010.04.13. 16:49:25

@Traktorka: (Na most nagy levegőt veszek..)
Ne így álljunk hozzá, mert a varázs elillan. Két ember kapcsolata a természet törvényei szerint az utódlásról szól ez igaz. De emberek vagyunk, fejlettebbek mint más Isten teremtménye így nem szigorúan a fajfenntartás a létünk célja. Használjuk ki előbb hogy vannak olyan képességeink amivel egymásra hathatunk és kitüntethetjük a másikat a puszta létünkkel. Utána jöhet a szent cél. Oké?

halak37 2010.04.13. 16:51:35

@vendriner aladár: Kedves Aladár engedje meg,hogy kijavítsam kissé vulgárisan:"luksógórnők" így mondják.
Köszönöm a lehetőséget!

Madpapa 2010.04.13. 16:54:40

@halak34: engedje meg, hogy kijavítsam: lyuksógorok! :-D

Kósza 2010.04.13. 16:55:10

@halak34: ha már 3 pasi és 1 nő a felállás, akkor "luksógorok" Én köszönöm, leülhetsz! :)

2010.04.13. 16:55:11

@Devil2:
Ilyen kinyilatkoztatásért ne vegyél nagy levegőt, teljesen egyetértek és elfogadom, amit mondasz.:))
Csak kíváncsi voltam hogy állsz a kérdéshez.

Devil2 2010.04.13. 17:03:11

@Traktorka: Helyes. Most viszont lépnem kell. Mármint le.
Gyere, bújj ide, megölellek előtte még hitvesileg. :)

vendriner aladár 2010.04.13. 17:05:47

@halak34: Leültem, tudom egyes, next time five I know!

Ungabunga · http://hatter24.hu 2010.04.13. 17:16:22

Egy Gang-bang is lehetett volna. Az ilyen kis picsákat másra nem nagyon lehet használni+mindhárman jól jártok, közös baráti program :)

órarugógerincű (törölt) 2010.04.13. 17:58:07

Éretlen lányka találkozása három éretlen fiúkával.

S0und 2010.04.13. 18:15:38

zmeg.. visszautasítani? legalább nem csak barátok, hanem lyuktestvérek lehetnétek.

!JBL 2010.04.15. 06:18:42

a ribancok ilyenek...

angelarosso · http://www.q98.eu 2010.04.19. 20:48:17

q98.eu

Nem igazán értem..
ha fiú csinál ilyet jóarc.. ha lány akkor ribanc?!?!?!
süti beállítások módosítása