„Háromhónapnyi levelezés és húsz év szünet után a nyárutón sikerült összehozniuk az első találkozást” - Egyik kedves olvasónk csak hosszasabban tudja elmesélni élményeit, melyből egy terjedelmes kézirat született. Mostantól néhány pénteken keresztül az övé a publikálási lehetőség. Ma startol a szerelmi-maraton első epizódja, aki pedig végig szeretné követni a történéseket a ’Szappanopera’ címke alatt olvashatja az előzményeket. Igaz történet, regényes stílusban.
Ahogy zsebre dugott kézzel baktatott hazafelé és gondolataiba burkolózva szórakozottan bámészkodott az utcán, fürkészve a házakat, gyerekkora fakuló emlékeinek mérföldköveit, egy pillanatra megtorpant egy kopott kapubejáró előtt. Vandáék egykori háza elé érkezett, és beléhasított a bűntudattal vegyes felismerés, hogy már majdnem elfeledkezett a lányról. Az elhatározás aztán felvillanyozta: megkeresi Vandát egy internetes közösségi portálon. Több, mint húsz év telt el azóta, hogy látta volna a lányt, miután szülei válása után Vandáék elköltöztek a faluból. A nevén kívül immár semmi mást nem is tudott róla.
- Mutasd meg, mi van a gatyádban! – kérlelte izgatott várakozással a lány a nála egy-két évvel fiatalabb kisfiút.
- Jó, de te is! - egyezkedett a kissrác félszegen.
- Először te, aztán utánad én is! - felelte ravaszul a lány.
A kisfiú némi tanácstalan habozás után nagy szégyellősen, tétován tolni kezdte a nadrágját lefelé. A nadrág a lány árgus tekintetétől kísérve épp csak leereszkedett annyira, hogy fölötte előbukkanjon a kukac, majd a fiú gyors mozdulattal nyomban vissza is rántotta magára. Az egész nem tartott tovább, csak egyetlen másodpercig. - Most te! - mondta a lánynak pironkodva. A lány hirtelen hátat fordított neki, a lendülettől bájosan lebbent feje mögött összekötött haja, aztán a körülöttük szanaszét heverő játékfigurák egyikével kezdett babrálni. - Én már idősebb vagyok - felelte -, én már nem mutathatom meg. Ákos akkor kilenc éves lehetett. A felidézett gyerekkori emlék mosolyt csalt az arcára. Nem emlékezett már a lány vonásaira, csak sötét hajára, törékeny alkatára és arra, hogy ő volt az első szerelme. Aztán alig volt talán tíz éves, amikor Vandáék eladták a házukat, és elsodorta őket az élet egymás mellől. Vanda akkor tizenhárom lehetett. Néhány nap eltelt, mire megérkezett Vanda válasza. A hálón közzétett képek és információk alapján a férfi kicsit csalódott volt. A nőből időközben kétgyermekes anya lett, bár sosem volt házas. A szülések miatt nem hízott ugyan el, képei tanúsága szerint inkább vékonyhoz tendálóan átlagos alkatú nő vált belőle, a férfinak azonban nem volt az esete. És mindennek ellenére mégis csalódott volt azért is, mert a gyerekek miatt kizárta azt az eshetőséget, hogy köze lehet még egykori szerelméhez. Bár akkor még nem tudta, hogy a nő kapcsolata azidőtájt éppen szétesőben van, Ákosnak eleve megingathatatlan meggyőződése volt, hogy nem fogja más gyerekét nevelni, így halovány tervei sem voltak a nővel. A férfinak az egyetlen kellemes meglepetést a nővel kapcsolatban az okozta, hogy - a közösségi oldal tanúsága szerint - ő is szeretett motorozni. A férfi megszállott motoros volt nagyjából éppen azóta, hogy gyermekkorukban elváltak útjaik. Úgy vélte, a motorozás iránti érdeklődésük lehet az egyetlen közös nevező esetükben - más, különösen párkapcsolat, aligha. A levelezés így azért lassacskán mégis beindult köztük. Érdeklődtek egymás múltjáról, jelenéről, kipuhatolták egymás világnézetét. A férfi, hála csapnivaló családi hátterének, évek óta kedélybeteg volt, amit leveleinek tartalma és hangulata is alátámasztott. Nem akart Vandával kikezdeni és nem tette a szépet; minden búját-baját, múltbéli fájdalmait és negatív jövőképét kiöntötte a nőnek annak érdeklődésére, aki pedig igyekezett legalább verbálisan támaszt nyújtani Ákosnak, miközben maga is beszámolt saját problémáiról, terveiről és hibáiról, melyekből - saját bevallása szerint - igyekezett tanulni. Háromhónapnyi levelezés és húsz év szünet után a nyárutón sikerült összehozniuk az első találkozást. A nő javaslatára egy bevásárlóközpontban találkoztak, mivel a férfi rábízta a választást, mert ő évekkel azelőtt elköltözött a városból és csak látogatóba járt haza. A férfi szabadságon volt, a nő a szokásosnál korábban távozott a munkahelyéről. A vendéglátó részlegben beültek egy fagyizóba. Mindketten kissé feszélyezve érezték magukat. A nő érezhetően eredménytelenül tetszeni akart, a férfi pedig csalódott volt a nő stílusa miatt és mielőbb szabadulni igyekezett. Úgy tűnt neki, hogy a nő mindegyre az ölét fürkészi, ami különösen zavarta. Mindketten megerősítést nyertek a másikról alkotott elképzeléseik vonatkozásában. Intellektusukban is mutatkozott némi érezhető különbség, temperamentumuk pedig homlokegyenest ellenkező - a nő extrovertált, a férfi introvertált - volt. A nő meggyőződött róla, hogy ezzel a fickóval szerencséje lenne, a férfi pedig arról, hogy számára jobb lesz megszakítani a kapcsolatot a nővel. A találkozásukat követő második napon a férfi üzenetet kapott a nőtől: "Ugye nem vesztél el? Az utóbbi pár héten úgy hozzá szoktam a kedves leveleidhez, hogy már hiányzik, ha nem hallok rólad. Jó volt veled kedden beszélgetni, és pont ilyennek képzeltelek, amilyen vagy. Talán az a csibészes mosoly nem volt a régi , mert egy érett, komoly, hiperértelmes pasit láttam a csibész helyett. ( a pasit visszaszívtam, inkább nem pasizlak le, ez hülye szó - utálom ) Remélem találkozunk még, persze csak ha van kedved. Te mit gondolsz a keddi találkozásunkról? Ilyennek gondoltál? Ugye nem okoztam csalódást? Néha többet jár a szám mint kellene. [...]" A férfiban ambivalens érzelmek kavarogtak. Nem érezte hitelesnek a nő viselkedését a találkájuk folyamán, ezért nem találta őszintének és hátsó szándékoktól mentesnek az érdeklődését sem. Viszont megbántani sem akarta. "Nem vesztem el, hazatalálnom legalábbis sikerült. :) Nem hiszem el, hogy kedvesnek találtad a leveleimet, mert annak éppen nem mondhatnám őket... Írtam keresetlenül, ami jött. Az udvarlással pedig légy szíves, bánj óvatosan! Persze, jó olvasni, amiket írsz rólam, mintha hájjal kenegetnének, de ritkán (talán soha sem) sült ki bármi jó abból, ha valaki a szemembe dícsért, úgyhogy ez nekem nem jön be. (Na, hát ennyit az én kedvességemről...) [...]" Ennek ellenére Vanda tovább kedveskedett a leveleiben a férfinak, viszont Ákos, bár egyre inkább szerette volna, nem tudta hinni, hogy a nő őszintén vonzódik hozzá, tartott annak lezáratlan kapcsolatától is, sorai közül és látott viselkedéséből is hajlandóságot sejtett kiolvasni, ezért reakcióiban inkább hárította a nő hízelgését és igyekezett semleges mederbe terelni az eseményeket. "[...] Terveztél valami kikapcsolódást a hétvégére? (ha jól látom nagyon rád fér) Picit úgy érzem távolságtartó lettél. [...]" "[...] Távolságtartó lettem, mert nem akarok belebonyolódni semmibe, és úgy érzem, hogy te igen. A motorozás és fagyizás rendben van, de nem akarom, hogy ez többet jelentsen neked annál, ami valójában." Vandát nem tántorította el a hárítás, Ákos pedig - hol így, hol úgy - azért mindig válaszolt a nő leveleire. Levelezésükben mind jobban kibontakoztak mindkettejük családi problémái (a nő mindennapjai beteg és alkoholizmusba menekülő élettársával és a férfi száműzetése pszichésen beteg szülei hatásköréből), és Vanda kitartóan ütötte a vasat és egyre forszírozta az újabb találkozót.
(jövő héten pénteken folytatjuk!)