Még régebben történt, hogy négy és fél hónap türelmi idő után elhagytam azt a fiút, akiről annak idején csak álmodtam. Amikor még nem ismertem. Egy baráti társaságban láttam meg K-t, és heteken át csak epekedve néztem, a felszínes társalgásnál sosem mertem mélyebbre menni, egyszerűen azt éreztem, hogy én nem érdemlem meg. Finom, kedves, művelt, mosolygós, gyengéd fiúnak gondoltam, merthogy annak is mutatta magát. Egyik este odaült mellém és beszélgetni kezdtünk. Annyira izgultam, hogy hebegtem-habogtam, mint egy szűzlány. Igazi pozőr volt, ami nálam nagyon bejön. Kívánságom teljesült: pár nap múlva randiztunk és annak rendje-módja szerint összejöttünk.

Szintén ugyanabban a baráti körben vagyunk: pontosabban, vagyok (egyedül) K sehol. Hívom, nem veszi fel. A többiek már erősen ittasak és talán ez az oka, hogy hamarosan az egyik megkérdi tőlem, hogy őt is vállalom-e? Kérdem tőle, hogy mit is? Erre elmondja, hogy K jó ideje azt terjeszti rólam, hogy a dominája vagyok, és imádja, ha a magas sarkúmmal megtaposom, parancsolgatok neki és megkötözöm. „Na, persze, biztos elhiszem, ezt most találtad ki” – mondom, amikor azonban megerősíti az elhangzottakat egy jóval szavahihetőbb csaj is (lévén, ő is fültanúja volt a kijelentésnek) muszáj volt elhinnem. Dühösen hazavágtatok és fél óránként hívom K-t. Reggel sikerült elérnem: amikor számon kértem, azt mondta, hogy néha kényszeres szereplésvágy jön rá, és muszáj hazudnia valami meredeket, de ígéri, hogy meg fog változni: „mert ilyen a stílusa, és a többi barátnőjét nem zavarta, némelyiknek még tetszett is”. Na, engem ne hasonlítgasson a többi nőjéhez. Hamarosan újabb sztori jutott vissza a fülembe: állítólag a mosógépen csináltuk és annyira élveztem, hogy belecsúsztam a mellette lévő kádba és könyörögtem neki a folytatásért. Nem volt több dobása: felmentem hozzá és leüvöltöttem a fejét, de úgy, hogy még az erek is kidagadtak a nyakamon. Leszámoltam vele. Nem ellenkezett. Nem marasztalt. Nem győzködött. Szerintem nem is miattam volt velem, hanem azért, hogy sztorizzon és erre a célra bárki jó lett volna. Ezért volt olyan sokáig szabad és ezért nem kellett a többi lánynak – mert már ismerték. Már kevesebbért is otthagytam fiút, mert 1. ez nem vicces. 2. a párkapcsolat két ember magánügye és nem egy jó hecc, 3. ha a hazugságot így kiteregette, mi lesz, ha egyszer valódi titkolnivalója lesz? Ebben az időben elkezdtem olvasni különböző pszichológiai szakkönyveket a témában, tudtam, hogy K. nem százas és szerepet játszott - ezt Feldmár is jól kifejtette – azóta sokat megtudtam a dologról. Igen, biztos a családi élete is ilyen hazugságokból állt. Nagyjából ennyi a sztori, sziasztok, Ági voltam.