A férjem elárult és megalázott

2010. július 20. 07:21 - Panni CsP

Ha egy férj rákattan a pornófilmekre és a szexpartner kereső portálokra, akkor egy érzékeny feleség eltöpreng: vajon ki a hibás? A feleség úgy érzi, hogy a szexuális életük márpedig rendben van, ám a férj mégis más utakon járna. Vagy csak fantáziál róla és még nem lépett a tettek mezejére? Most megtudhatod, hogy bizonyíték hiányában csak a gyötrő önmarcangolás marad.

 

Sziasztok! Történetem a következő: van egy férjem, akivel már 6 éve együtt vagyunk, 1 éve házasodtunk össze, de már előtte is együtt éltünk. Ahogy az lenni szokott, minden szép és jó volt, mígnem egyszer csak elkezdett furcsán viselkedni. Állandóan fáradt volt, ha hozzábújtam lerázott, szexuális életünk haladt a 0 felé, aminek következtében elkezdtem gyanakodni, hogy esetleg van valakije. Picit elkezdtem kutakodni a számítógépen, és kiderült, hogy néhány társkereső oldalon regisztrált néhány hónappal azelőtt. Innentől kezdve egyre biztosabb lettem abban, hogy megcsal, és erre vezethetőek vissza a "változások". Szembesítettem a dologgal, ő persze esküdözött, hogy nem csalt meg, sőt, eszébe sem jut ilyesmi. Na persze én sem vagyok hülye, ha nem jutna eszébe nem regisztrált volna... Igazából nem tudom, megcsalt-e vagy sem, de mivel szeretem és nem sokkal előtte házasodtunk össze, úgy gondoltam, megpróbálok túllépni ezen.

Ő törölte magát, de a bizalomnak lőttek, bennem pedig ott bujkált a kisördög, hogy mi van akkor, ha megint regisztrált, csak most okosabban csinálta, és más nevet, más adatokat adott meg, hogy ne tudjak rájönni. Szerencsére (vagy sem) van egy jó barátom, aki nagyon otthon van az ilyen számítógépes dolgokban, és megkértem, hogy segítsen utánajárni a történetnek. Segített is, aminek az én szempontomból katasztrofális lett az eredménye. Sajnos nemcsak, hogy beigazolódott a félelmem, de még pár dolog is kiderült. Szóval regisztrálva van társkereső oldalakon, ahol persze az adatlapja szerint egyedülálló, és alkalmi kapcsolatokat keres :( Aztán a másik, ami nagyon megdöbbentett, hogy állandóan pornót néz a neten, és szexpartnereket keres. Amúgy a szexuális életünk rendben van (legalábbis én úgy éreztem/hittem), teljesen jól kijövünk, és azt is tudom, hogy szeret, de fogalmam sincs mitévő legyek, mert úgy érzem, hogy megcsalt (lehet, megtette, lehet nem, erre nincs bizonyíték), elárult és megalázott. Feleslegesnek tartom elmondani, hogy tudom, miket művel, mivel ez első alkalommal sem jött be. Az eszemmel tudom, hogy le kéne lépni és vissza se nézni, de szeretem, és nem azért mentem hozzá, hogy utána hamarosan elváljak. Viszont ez így sem maradhat, mert ebbe belerokkanok. Szerintetek mit kellene tennem?

 
448 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr712162719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rebelde 2010.07.20. 17:12:32

@nicknek:
ez nem így megy, ez inkább sóvárgás a nagy nyeremény után, ami nem vezet eredményre:))

2010.07.20. 17:12:59

@kabátnyúl:
5. nem kell véresen komolyan venni, csak arra kell használni, amire való: ismerkedésre.:)) fél órát mindenkivel tudok beszélgetni, még a takker nénivel is.:) hát még egy hímmel.:))

Rebelde 2010.07.20. 17:15:00

@eichikarl:
oké, hogy vállalja, de Istent kihagyhatta volna a sztoriból

nicknek (törölt) 2010.07.20. 17:17:15

@Rebelde: csak azt ne mond, mint az egyik ismerősöm, hogy vegyek egy piros gyertyát?!:D

eichikarl 2010.07.20. 17:17:46

@Rebelde:
Ja, lehet így is látni, én legalább is ezt az o" egyedi esetének tartom. Valóban sokan hívatkoznak Istenre és közben egészen másként gondolkodnak vagy cselekednek, tehát általánosítani szerintem nem szabad.

tőzegmalac 2010.07.20. 17:18:14

@Traktorka: megyek is a söprűért:)
úgy kitakarítom az irodám... :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.20. 17:18:57

@Traktorka: így is igaz.:-)

@kabátnyúl: Ezen ne bánkódj, így is elég jó vagy.:-)

Dagi Omega 2010.07.20. 17:21:08

mi az uristen bajod van azzal hogy pornot nez? te meg baratok koztot... szerintem te jartal jobban

2010.07.20. 17:21:59

@kabátnyúl:

ja, igen: 6. mindenhogy jó vagy (nemkő zsakettet felvenni:))). akivel össze kell akadnod, azzal úgyis össze fogsz, és úgyis egymásba gabajodtok akármilyen szarul áll a hajad.:)))

nicknek (törölt) 2010.07.20. 17:22:39

@nicknek: nicknek okos fiú... ő a csaja képére tette a pornót ott nem kereste senki:))

Nick Leeson 2010.07.20. 17:24:23

@eichikarl: Ez nagyon szépen hangzik. CSak éppen az állandó megújulás érdekes egy kicsit. Mi 8 évig voltunk együtt. Mégis hogy képzeled ezt megújulást? 3 év után spontán kicserélődök, hogy ne csaljanak meg? És mi van ha pont a kiscerélődés miatt húz el az asszony?

Kicsit túl általánosra sikeredett ez az írás. Persze ettől még sok igazság van benne.

Szerintem meg az a baj, hogy manapság nincs türelem, nincs megértés, nincs hűség, nincs semmi olyan ami régen összetartotta az embereket. Most ha valami nem tetszik akkor mindenkin és mindenen átgázolva le lehet szarni mindent. Mert most az a divat. És még fel se fogják a megcsalók, hogy valamilyen szinten életre szóló sebet okoztak saját magunknak is.

2010.07.20. 17:24:59

@nicknek:
nicknek nem okos fiú. inkább sunnyogós puhakukinak tűnik innen...:D

2010.07.20. 17:25:50

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

ezt most olvastam, nagyon tetszik:

"Mivel szeretem, ha győz az igazság, ezentúl inkább moziba járok, mint az életbe."

Nick Leeson 2010.07.20. 17:28:02

@Luie Lepke: Meddig voltatok együtt?
Mi 8 év. Ebből 6 házasság.

nicknek (törölt) 2010.07.20. 17:30:08

@Traktorka: ugyan jó fej volt... tudta ő ezt anélkül is és nem érdekelte... ahogy engem sem sok minden, és ez így volt jó:)
Csak próbáltam feldobni a hangulatot a kommentemmel

Dagi Omega 2010.07.20. 17:30:47

@rettegő:
"Most nyugodt az életem.
Megérte kirugni. Még akkor is, ha egyedül nevelek fel egy gyereket."

meg hát. szultel egy gyereket, elhiztal, igenytelen lettel, noiesseged 0-ra csokkent es csodalkozol hogy miattad kinjaban potszer utan kellett neznie. most meg a gyereked szinten miattad apa nelkul no fel. elismeresem.

Nick Leeson 2010.07.20. 17:38:41

@Dagi Omega: Egy vastapsot te is megérdemelsz!
'. én nem emlékszem , hogy a posztban szó lett volna elhízásról.
Arról se, hogy bármi nőiesség elveszett volna.
Ezután agyalj nyugodtan tovább...

Ja és várd, hogy téged mikor csalnak meg...

tőzegmalac 2010.07.20. 17:43:13

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: nem is;-)
nem akarok mindenkinek megfelelni...

@Traktorka: :)
csak ne a reggeli kávém előtt jöjjön;
olyankor inkább félszeg vagyok, mint délceg :D

psr6 2010.07.20. 17:54:35

A: nem, nincs minden rendben a szex-szel. Az a minimum, hogy olyanra kattan, amit neked nem mond el, máshol keresi meg. Lehet, hogy olyan dolog, amit nem tudsz teljesíteni (pl. nagyon kövéret keres, vagy nagyon szőröset, vagy latexruhásat, passz)

B: igen, már félrelépett.

Aztán most lehet árulózni, meg gazemberezni, meg hápogni. Vagy szembe kell nézni az igazsággal. Az első kérdőrevonásnál már elcsúszott a dolog, innentől mindegy.

AutosVilli 2010.07.20. 17:58:36

Amikor hazajön a férjed ,vedd előneki és szopdle. utána kérdezd meg hogy:ugye ez hiányzik drágám??

nicknek (törölt) 2010.07.20. 18:06:55

@AutosVilli: na ez jól hangzik:)) Tartok tőle azonban ehhez a nőnek tisztelnie kellene a férjét, mert anélkül nincs szopás egy kapcsolatban... ami mondjuk a pasinak szopás:D

Kytia 2010.07.20. 18:13:33

@Dagi Omega: "elhztal, igenytelen lettel..."

Mindezt "Dagi Omega" tollából. Hadd gratuláljunk mi is neked. Te biztos nagyon szép gyerek vagy.

nicknek (törölt) 2010.07.20. 18:16:58

@Kytia: tudtad, hogy itt vagyok mint gardedámférj mi?:))

Kytia 2010.07.20. 18:30:09

@nicknek: Hát, persze. Számítok a hites uramra.:) Hát még, hogy vőlegényt is keresel nekem... igazi, önzetlen férj vagy.:)
Látom egyébként amiket írsz, csak nem tudok válaszolni. Visszaír a mélerdémon.:)

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.07.20. 18:39:52

@eichikarl: nézd, ez is csak akkor áll igazából, ha tényleg szenvedélybeteg a fazon. Magyarországon minden második faszi félrekúr (bevallásos alapon készített statisztika alapján, tehát a valós hányad ennél csak nagyobb lehet), és nincs az arcukra írva. Azt meg tényleg ne mondd, hogy akkor minden második férfi szenvedélybeteg.

nicknek (törölt) 2010.07.20. 18:43:05

@Kytia: néha még keresnem sem kell, mert fekete bájos cicából, beszólós harci párduccá változol, mint az imént:) A párduc meg mint tudjuk, vadászó típus:)) küldtem mélt:)

eichikarl 2010.07.20. 18:49:50

@az aki:
Az állandó megújulás fejlödést jelent, hogy azt érzed, nem egyre jobban idegesít, hanem egyre jobb mellette. Hogy ha a szívedre teszed a kezed és o"szinte vagy, úgy érzed, hogy jobban szereted és jobban szeret, mint évekkel ezelo"tt. Hogy támasz, hogy építhetsz rá és viszont. A fejlo"dés pedig az, hogy ezt ketten élitek át.
A fejlo"dés érdekes egyébként. Van egy érdekes "bölcsesség". A férfiak az esküvo"jük napján (titkon) azt gondolják a feleségükro"l: maradjon mindig ilyen - és a feleség mindig változni fog. A feleségek pedig azt gondolják magukban, egész jó, de azért itt-ott egy kicsit változtatni fogok rajta - de a férjek sosem fognak változni.
Tehát el kell fogadni, ezt is azt is, miközben nyitottnak kell lenni a változásra, ami néha csak évek múlva jön. Az is lehet, hogy évekig a férj szereti jobban a feleséget, aztán fordítva. A kapcsolat halála (tehát ez alapján is) a méricskélés, az egyoldalú elvárások, és a megbocsátás hiánya.

Azt írod:
"Szerintem meg az a baj, hogy manapság nincs türelem, nincs megértés, nincs hűség, nincs semmi olyan ami régen összetartotta az embereket. Most ha valami nem tetszik akkor mindenkin és mindenen átgázolva le lehet szarni mindent. Mert most az a divat. És még fel se fogják a megcsalók, hogy valamilyen szinten életre szóló sebet okoztak saját magunknak is."

Ezzel teljesen egyet értek, hiszen korábban éppen azt írtam, hogy a kitágult leheto"ségek miatt "nagyobb a mobilitás", jóval kevesebb külso" ero" tartja vissza ez embereket, hogy magulat és másokat szétromboljanak. És valóban ez a divat, mert ezt megéri reklámozni a filmekben (szappanopera, kibeszélo" show stb.). A látszólagos szabadságra a nagy teátrális érzelmekre sokkal több a vevo", mint a folyamatos, fáradságos párbeszédre. Ja és igen fontos, hogy az akinek kapcsolatai rosszak, sokkal többet költ olyan dolgokra, amelyeket a tv-ben jól lehet reklámozni. Aki boldog kapcsolatban él (nem okvetlenül mindig vidám, hanem fejlo"do", éro"), annak nem kell annyi máz, és fo"leg mindaz, ami azért kellene, hogy kárpótolja, mert boldogtalan. Aki boldog, annak személy(ek) adjá(k) az önbecsplést, aki nem, annak dolgok, hatalom stb.. A média mindenütt azt közvetíti, hogy a vidám, szabad: csak a saját élvezetet elo"térbe helyezo" élet a jó. De ne szidjuk túlzottan a médiát sem, hiszen az rólunk szól. Ha nem kapcsolná be senki a szappanoperát, akkor nem lenne. Az igazán boldog élet szerintem fáradságos is néha, és a szenvedés sem marad ki belo"le - kinek párral, kinek pár nélkül...

leindlar 2010.07.20. 18:59:28

háát be kell regisztrálni neked is a társkeresőre oszt jól megkérdezni chaten mit is akar meg miért, meg mi a véleménye az előző kapcsolatáról meg az alkalmi szexről :)

eichikarl 2010.07.20. 19:00:06

@Bokortalan Lajtalan:
Nem, ezt nem állítom. De aki állandóan az internetes pornóoldalakon vagy ismerkedo"fórumokon lóg, az beteg.
A többiek, akikro"l írsz, biztosan mindnyájan egyéni esetek.
Van aki nem képes elviselni, ha az asszony állandóan csak a gyerekekkel van elfoglalva, és nem sikerült felno"nie, hanem azt gondolja, hogy to"le most megvonták a gondoskodást, hát máshol keresi. Nem tudtak "összeno"ni" a feleséggel, mert az asszony a gyereknevelésben látja az elso"dleges fontosságát, nem pedig abban, hogy feleség (de nem rabszolga (!))
Az biztos, hogy a mai no"kön nagyobb teher van, mint korábban: a minkájukban és a családban is helyt kell állniuk. Ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy anyámasszony katonáihoz menjenek feleségül, akik nem akarnak velük a terhekben osztozni...

Kytia 2010.07.20. 19:03:08

@eichikarl: Még annyit tegyünk hozzá, hogy manapság az emberek be vannak paráztatva. Már nemcsak attól félnek, hogy "úristen, nehogy úgy haljak meg, hogy lemaradjak valamiről", hanem attól is, "úristen, nehogy úgy öregedjek meg/lépjem át a 30-at/stb., hogy nem tettem ezt, vagy azt". Mi van, ha kimarad a mélytorok az életéből? Hát, akkor az az élet bizony szart sem ért, hiába töltötte az egészet a kambodzsai éhezők megmentésével, vagy netán egy néhánytagú család gondozásával.

Emberek, akiknek még normális kapcsolata nem volt az életben, másért sem kínlódnak, csak, hogy valakit találjanak, akivel végre ki lehet próbálni az anális szexet. Konkrétan talkálkoztam ilyennel. Mert be vannak etetve azzal, hogy az élmények non plus ultrá-ja a kiadós kefélés.
Hogy miért, arra egyszer egy műsorban Paris Hilton adta a legjobb választ: "Jegyezzétek meg, szexszel mindent el lehet adni." Ez a lakosság nagy részére eleve jellemző, a többit be kell idomítani rá, és amikor már csak egy kis maradék marad, azokat meg zavarba lehet hozni, hogy a végén ők érezzék hülyének, vagy impotensnek magukat, hogy nem folyton a szexen jár az agyuk. A vége az lesz, hogy aki nem hűtlen, azt vadul lesajnálja a fél világ, és ezt bizony nehéz elviselni.

Nick Leeson 2010.07.20. 19:07:45

@eichikarl: Na, így már értem. Igazad van.

Kytia 2010.07.20. 19:09:35

@nicknek: Hiába minden.:( Nem megy át.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.07.20. 19:09:54

@eichikarl: Aki pornóoldalakon lóg, az nem beteg, én is szoktam pornóoldalakon lógni meg általában a csajaim is, össze lehet szedni pár jó ötletet. Ismerkedő fórum az egész más kategória, de itt se biztos, hogy szenvedélybetegségről van szó, hallottam pl. már olyanról, hogy egy faszi beenyelegte magát egy nőnél, a nő totál beleesett, a faszi folyton azzal hitegette, hogy ő egy mittoménmilyen bizniszmen, csak néha "kisebb" kölcsönökre van szüksége, hogy legyen tőkéje a Nagy Üzlethez. A nő meg adott neki, pedig nem volt hülye, csak szerelmes. Közben a faszi meg persze böngészgette a különböző társkereső oldalakat a következő áldozatra várva, ha itt már túl forró lesz a talaj. Itt elég valószínűtlen, hogy ilyen esetről lenne szó, hiszen összeházasodtak már meg minden, csak egy példa volt, hogy ezek az esetek sokkal egyedibbek annál (ahogy te is mondtad), hogy így egy pár soros sztori alapján ki lehessen jelenteni, hogy jaj, szegény ember biztos beteg.

inci-finci (törölt) 2010.07.20. 19:15:21

@eichikarl: "Az biztos, hogy a mai no"kön nagyobb teher van, mint korábban: a minkájukban és a családban is helyt kell állniuk. Ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy anyámasszony katonáihoz menjenek feleségül, akik nem akarnak velük a terhekben osztozni..."

a nők körülbelül 1 millió éve dolgoznak. azon lehet vitatkozni mit nevezünk munkának és mikortól ember az ember, de egy szűk réteget leszámítva mindig dolgoztak a nők és mellette mindig gyereket is neveltek. a disznóetetés és a gyümölcsszedés is munka.

kevesebb rajtuk a teher és minden téren válogathatnak. nem kell őket sajnálni. gondolkodni kellene mielőtt írsz, sokat segít!

nicknek (törölt) 2010.07.20. 19:17:34

@leindlar: én egyszer beregeltem, hogy a volt nőmnek megmutassam idegenként is fel tudom szedni, vagy egyáltalán beszélgetni is tudunk... aztán persze elárultam magam... de felteszem a kérdést megérte ide süllyedni??

Persze nem, de 10év múlva, amikor most elmesélem max.jót röhögjek magamon:)

@Kytia: Írtam bentről... ne lepődj majd meg:)

inci-finci (törölt) 2010.07.20. 19:19:18

@eichikarl: jó ez a kutatásokkal igazolt szöveggel kevert vallásos szar

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 19:21:35

@inci-finci:

"bocs de nem értek egyet. ha életveszélyben vagyok mert késsel megtámad valaki és én megölöm akkor nem vagyok egy gyilkosságot elkövető támadóval azonosan elítélhető még a törvény szerint sem. aki megfigyeli a tolvaj alkalmazottat annak tudta nélkül az is jogosan jár el a legtöbb ember szerint. aki meglopja a tolvajt és helyreállítja a rendet az helyesen jár el."

Bocs, csak most olvastam. Abszolút tévedésben vagy a magyar joggal kapcsolatban, ami az arányos védekezésre épül. Sőt, itthon inkább az van bajban, aki a rá késsel támadót megöli, mert annak bizonyítása, hogy ő egészen biztos megöl téged, ha nem "ölöd vissza", lehetetlen. És az sem egyértelmű, hogy milyen eszközökkel leplezed le a tolvajt. Pl. a bíróság nem veheti figyelembe az engedély nélkül használt titkosszolgálati eszközökkel begyűjtött infót. Tehát a bíró is tudja, hogy ez perdöntő bizonyíték, mégsem az, mert nem szabályosan, bírói engedély alapján folyt a titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelést. Szóval, tévedés, amit írsz.

inci-finci (törölt) 2010.07.20. 19:27:59

@Droidfigyelő: bocs de nem vagyok tévedésben a magyar joggal kapcsolatban. ezen a közelmúltban némileg változtattak. a többi pedig nem a jog igazságáról szólt: "az is jogosan jár el a legtöbb ember szerint. aki meglopja a tolvajt és helyreállítja a rendet az helyesen jár el."

dr. gernika 2010.07.20. 19:30:26

@Devil2: Ami tönkrement, azt nem lehet megmenteni, de ez még itt nem biztos, csak gyanú. Majd ők ketten eldöntik, te innen nem mondhatod meg.
@bunkó: Ha a kettes pontot nem igényli a partner, akkor is elbukja a lány a tesztet?

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 19:31:51

@Luie Lepke:

"Megcsalás gáz. Nagyon, nagyon csúnya dolog. Ma már nem a szülők adnak össze minket, hogy aztán kényszerből kelljen együtt élnünk, és amikor jön a szerelem, akkor nem tudunk mit tenni, csak megcsalni a másikat. Létezik egy kommunikáció nevű dolog, amit egyszerűen alkalmazni kéne. Nem megcsalom a másikat, hanem leülök vele megbeszélni, hogy gáz van, mert találkoztam valakivel, és vagy legyen vége a kapcsolatnak, vagy gondolkodási időt kérek. Ez a tisztességes megoldás, a megoldás pedig gerinctelen, tisztességtelen dolog.
Másrészt nem kell gépet feltörni és a oldalakat, mail címeket hackelni. A közösségi oldalakon, a társkereső oldalakon mindennek utána lehet nézni. Az nem törvénytelen, a gép feltörése viszont az. A közösen használt gép memóriájának a megnézése viszont szerintem nem az. :)"

Óvatosan az ítélkezéssel. Addig, amíg eljutsz odáig, hogy jött egy új szerelem, igen sok minden előzmény van. Egy szerelem nem jön "csak úgy." Az új szerelemre pl. nyitottnak kell lenni, kell, hogy legyen szabad vegyiértéked, különben a legjobb és legérdekesebb nő vagy pasi sem tud megrendíteni. Teljesen egyetértek a kommunikáció fontosságával - olvasd el figyelmesen, mit írtam erről korábban -, de az hogy is van, hogy akkor kezdesz kommunikálni, amikor már megvan az új nő? Előtte hogyhogy nem kommunikáltál? Lehet, hogy ha van kommunikáció a pároddal, nincs is új nő? (vagy pasi, bocs, nemtom, te melyikre gyúrsz:) Szerintem épp olyan gerinctelen dolog szarni a kommunikációra és a másikra figyelésre, mint megcsalni, ha már épp a gerinctelen szót akarjuk használni, de szerintem ez sem helyes. Inkább gyarló emberi hibának nevezném.

Egy működő, szeretetre és szerelemre épülő kapcsolatban is vannak mélypontok, konfliktusok, kísértések, sőt, drámák is. Attól nem válik egyik eset sem katasztrófává, hogy a két fél kommunikál. Amikor van egy új szerelem, akkor az előzmények egyik jellemzője, hogy a kommunikáció és az egymásra figyelés már régen, hónapok, talán évek óta is a kukában van. Én ezt eddig így tapasztaltam magam körül, amibe beleértem a saját kapcsolataimat és a barátaimét, családtagjaimét.

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 19:33:41

@inci-finci:

Ok, ezen nem fogunk összeveszni. Te tudod jobban, good for you:) Az, hogy mit gondolnak az emberek helyesnek, a tolvajlás esetében teljesen független a jogtól. Ezt csak azért mondom, mert te jöttél a joggal, nem én.

inci-finci (törölt) 2010.07.20. 19:35:12

@Droidfigyelő: Tóth Mihály büntetőjogász, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára az MTI-nek elmondta: a korábbi bírói gyakorlat kialakított egy olyan álláspontot, hogy ha valaki jogtalanul támad, de nyilvánvalóan súlyosan ittas, testi fogyatékos, hozzátartozó vagy gyerek, akkor ki kell térni a támadás elől, nem lehet azt viszonozni vagy védekezni ellene. Ezt most megszüntették és kimondták: ezentúl nem kell kitérni a jogtalan támadás elől, hanem azzal arányosan, a szükséges mértékben lehet védekezni ellene.

A Btk. bevezeti a megelőző jogos védelmi eszköz fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a védekező vagy más személy, illetve javai elleni esetleges támadás megelőzése érdekében védőberendezést vagy védekező eszközt lehet alkalmazni. A törvény azonban szigorú feltételekhez köti ezt: nem lehet alkalmas az élet kioltására, csak a támadó ellen lehet igénybe venni és megfelelően fel kell hívni a berendezés működésére a kívülállók figyelmét.
2009

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 19:40:06

@inci-finci:

Nagyon ügyes vagy, grat! Majd bizonyítsd, hogy a szükséges mérték a támadó leölése volt - bár nem kívánom, hogy ilyen helyzetbe kerülj. Egyébként pedig kérlek, értelmezd a "jogtalan támadást". Ami önmagában jogi és szintaxisbeli ellentmondás, de ennél többet nem súgok. A többi meg abszolút nem tartozik ide, ez már ez is nagyon off:)

inci-finci (törölt) 2010.07.20. 19:43:30

@Droidfigyelő: mindenki azt mondja hogy nehéz ezt alkalmazni. én örülnék ha ezt egyértelműbbé tenné az új kormány, ez elvárható.

dr. gernika 2010.07.20. 19:44:44

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Na igen, és hogy most egy Szexésnyújorkos példával éljek, én konkrétan nem értettem, miért akadt ki Miranda, hogy megcsalta Steve(?), miután 6 hónapig nem szexelt vele és a sunaszőrét lengette a szél.
Ráadásul épkézláb indoka sem volt rá.

A megcsalás ronda dolog, de a férfit kiéheztetni is az.

Nick Leeson 2010.07.20. 19:49:24

@Droidfigyelő: Nyilván nagy szakértője vagy a témának. (komolyan mondom).
Végiggondolva amit írtál, igazat is adok.
De mégis azt kell mondanom, hogy ez egy elméleti tökéletes verzió, ami valójában soha nem volt így, sem régen, se most, és nem lesz a jövőben sem.
Kommunikáció!
Igen jó lenne mindent megbeszélni, de sokszor nincs rá idő (estig meló), fáradt az ember, stb. Most nem csak az én nyűgjeimről beszélek, hanem arról, hogy teljesen kizártnak tartom, hogy egy párban annyi kommunikáció megtörténne, amit Te felvázoltál.

Szerintem ez valami pszicho szakkönyv idevágó fejezete is lehetne. Tipikusan olyan "amit mindenki tud, de senki se tesz meg soha" kategória.

nicknek (törölt) 2010.07.20. 19:49:32

@Drága IV gernika: most hogy mára végeztem... megszavazom a nap kommentjének a tiéd:)) Főleg az utsó mondtad miatt:)

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 19:50:46

@inci-finci:

Komoly fenntartásaim vannak e tekintetben. Persze, az sem volt rendben, ami eddig volt, az gyakorlatilag a támadónak kedvezett. Meglátjuk, bízzunk a jogalkotó és jogalkalmazó bölcsességében.

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 20:00:09

@az aki:

Ó, egyáltalán nem vagyok szakértő, csak az évek alatt szívtam annyit, amíg erre jutottam:) Amikor gáz volt, nyakig sáros voltam benne, még ha nem is én voltam a megcsalt fél. Kurvára fájt, majdnem belehaltam, borzasztó érzés volt. De be kellett látnom, hogy rengeteg mindenben hozzájárultam, hogy a helyzet bekövetkezzen. És akkor is nyakig sáros voltam az előzményekben, a kommunikáció, a másikra figyelés elhanyagolásában, amikor én lettem a megcsaló fél. ÉS ez több kapcsolatban volt így. A mostanit nem vagyok hajlandó elbaltázni:))))

A kapcsolat életben tartása és tartalommal megtöltése mindennapos feladat. Persze, amikor nem érsz haza a gyerek fürdetésére, csak éjfélkor esel haza, akkor nem lesz erőd figyelni. De mondhatod a párodnak, hogy bocs, ez most ilyen, de a hétvégén elviszed a családot ebédelni, és mindent elmondasz, ami stresszelt ezekben a napokban, és ott már nem leszel fáradt, hogy kérdezz is, hogy ő is elmondhassa, neki mi volt a rossz és a jó stb. Ez egy állandó munka, de megéri:)))))

Sukitore · http://www.sukitore.com 2010.07.20. 20:03:23

Itt is 400 komment, nem tudom végigolvasni..
Mit mondjak? A pasinak nagyobb az igénye, mint a nőnek. Ennyi. Vagy kideríti a pasi mit szeret és igyekszik a kedvére tenni, hogy ne máshol keressen nőt, vagy nyíljon kicsit ki. Mondhatnám, hogy neki az ágyban párnák közt elég és kész, de úgy tűnik mégsem. Fantázia is kell a szexben, nem elég szimplán szeretkezni. Fejlődünk, többre és többre vágyunk, mert emberek vagyunk. Akkor újabb dolgokat is tessék kitalálni, csiszolni, jobbá tenni.

dr. gernika 2010.07.20. 20:22:33

@Kedves Nard: Kíváncsi vagyok, gyerekkorodban is így gondoltad volna-e mikor sörétet kapsz a seggedbe néminemű gyümölcsdézsma közben... ugyebár. :)

jkf 2010.07.20. 20:36:42

Hello. Dobd ki. Nekem is meg kellett volna tennem tizenakárhány éve, s nem megvárni, míg lesz 1-2-3 gyerek...
Nem fog megváltozni. Másik lehetőség, terápia.... keress rá, dr. Mészáros Ádám. De borítékolom, hogy a "férj" hülyének fog nézni a terápia hallatán, s az lesz a válasz, hogy eltúlzod az egészet.

jkf 2010.07.20. 20:41:04

@Droidfigyelő: tetszik a meglátásod :)
jó lett volna 10 évvel ezelőtt olvasni, vagy magamtól rájönni, dolgokra, s nem nyelni....
bár lehet még most sem késő?
hmmm?

Frigyesur (törölt) 2010.07.20. 20:51:16

@Drága IV gernika: Azt lattad, hogy kieleguletlen, frusztralt csajszibol, elolepett transzvesztita barba jaro, rosszarcu alakka Nard? :D

Frigyesur (törölt) 2010.07.20. 20:53:07

@Kedves Nard: Azt gondoltam, hogy a munkadrol nem beszelhetsz, de gondoltam humorizalok. Te meg atmentel szoke csajsziba :D

dr. gernika 2010.07.20. 21:09:26

@nicknek: :)
@Frigyesur: Várjál, baromi sokat írtatok ma. :)

dr. gernika 2010.07.20. 21:33:45

@inci-finci: Én és a barátnőim sem, sőt.
@Frigyesur: Na igen, ez már régen szúrja az én szememet is... mikor hallunk olyat a hírekben, hogy az 50 kilós Erzsike agyonverte az urát?
@Medencefűtés: Ne piszkáld már, tényleg meg van most szorulva. Ebben a hónapban van a szülinapom. :PPP

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.07.20. 21:41:09

én a csaj helyébe félrekefélnék. asszem ez az igaz megoldás

Obor Oborovics (törölt) 2010.07.20. 22:05:02

@Kedves Nard
Szerintem másszatok fel valami jogi oldalra és tájékozódjatok magatok a levéltitok-sértés témakörében. Nanémá, ne töröljem ki?

@inci-finci
Ejj ilyen f*s a net, hogy hozzászólhat bárki, igen, kamuzni is lehet. Nekem 8, hogy ez neked lelkitörést okoz, vagy nem, ahogy az is, hogy a magadfajta trollok miatt színvonaltalan a zindexközeli kommentkultúra.

:)

kasu 2010.07.20. 22:08:54

Ennyire szarul állunk? Nincs más téma?
Nagyon nem életszerű az egész. Ha meg mégis valós a "probléma", akkor nagyon nagyon szegényes.
Ez a csaj semmit nem tud a férfiakról vagy/és a kapcsolatról, mert vagy nem is olyan ok. az ő kapcsolatuk... vagy még sose hallott arról, a férfiak eredendően kukkolók. Mert ez egészséges. (Ha nem a szex helyett van persze, vagy nem ez A szex.
Na viszlát okos posztos:-))

dr. gernika 2010.07.20. 23:15:11

@Tarkin kormányzó: Halálpontosan definiáltad, hogy _neked_ mi jön be a szexben. De az általánosítással iszonyatosan bakot lőttél. Minden van, és mindenre izgul valaki. Én speciel biztos vagyok benne, hogy egy csomó férfi csak visszafogott, szemérmes nővel képes lefeküdni, és egy általad preferált ribancoid típustól határozottan megijedne.

dr. gernika 2010.07.20. 23:24:04

@Rebelde: Igazad van, a nagyanyja nem golyót érdemelne, hanem valami fájdalmasabbat.
Ismerem.

dr. gernika 2010.07.20. 23:35:39

@Luie Lepke: Közösségi oldalakon volt dokumentálva, hogy megcsalt?
"Sőt, még nőre nézni sem tudok, ha a nőt kezdem el látni, akkor undor fog el vagy iszonyú félelmet érzek."
Azért kezd már körvonalazódni, hogy miért vesztél itt össze első körben mindenkivel. Szakember látott már?

dr. gernika 2010.07.20. 23:37:24

@esztelen: Tökéletes nick-választás. :))))

dr. gernika 2010.07.20. 23:44:27

@nicknek: Nincs titok. Nem kell keresni, majd rád talál.

dr. gernika 2010.07.20. 23:55:22

@nicknek: Kettőt! A páros dolgok vonzzák a kapcsolatot! :D
Amúgy egy időben én is marhára varázsoltam, agyba-főbe égettem a piros gyertyákat, meg mindenféle páros-piros gezemicéket gyűjtöttem a szoba szerelemsarkába. Egyszer csak ráuntam és hagytam az egészet a lótúróba, még a cejejem-mandalám is leesett az ablakomról, pedig tök sokáig kint volt. Erre jött Nard...

dr. gernika 2010.07.21. 00:03:49

@eichikarl: Belehalnál ha egy kommented rövidebb lenne 1 képernyőnél? Írjál okosmegmondó könyveket és adasd ki baszki, most úgyis hiány van a piacon, hogy Popperbácsi elment...

n_d_01 2010.07.21. 07:04:39

Pár megjegyzés a kopmmentekhez:
1. Sokan mondták, hogy ellentmondások vannak, hogy egyszer azt írom rendben a szexuális életünk, egyszer meg, hogy halad a 0 felé. Na az van, hogy rendben volt, aztán volt 1 periódus amikor szinte semmi, és pontosan ezért is kezdtem el gyanakodni.
2. Megbeszélni a dolgokat. Mégis mit? Elsőnek mikor lebukott pont ezt próbáltam tenni, de semmi eredménye nem volt. Mondtam neki, hogy bármi gondja, óhaj-sóhaja van, mondja, és változtatok ha kell, de annyi volt a válasz, hogy semmi gond nincs, szeret és úgy vagyok jó neki ahogy vagyok.
3. Soha nem utasítottam vissza, ellenben ő engem igen.
4. Kutakodás, bizalom: lehet velem van a baj, de miután kiderült hogy társkeresőzik, valahogy eltűnt a bizalom. Nyilván ezek után szeretné tudni az ember, hogy amikor azt ígéri többet nem fordul elő ilyen akkor az tényleg úgy van, vagy továbbra is átcseszi az ember fejét.
5. Pont ugyanúgy nézek ki mint évek óta.
A fő probléma pedig az, hogy soha életemben nem erőltettem rá magam senkire, így rá se. Alapjában véve (ezt az esetet leszámítva) én megbeszélős fajta vagyok. de sajnos első alkalommal sem sikerült megbeszélni. Számára ott a lehetőség, hogy megbeszélje velem mi a baj. Vagy egyszerűen csak annyit is mondhatna, hogy szép volt, jó volt, de ennyi volt. Ez még mindig jobb lenne, mert legalább tisztán látnék. Így meg csak a bizonytalanság és keserűség van.

dr. gernika 2010.07.21. 07:21:54

@n_d_01: Nem sok kapaszkodót hagytál azoknak, akik a férjedet mentegetik. :)
Bármi baja is van, ami egyébként felmentést adna a viselkedésre, hazudott neked és most is azt csinálja. Sunyi, gerinctelen, akivel becsületesen, szemtől szembe nem lehet mit kezdeni. A kutakodással végis a saját fegyverét fordítottad ellene. Én a helyedben szembesíteném ezekkel, és beadnám a válópert.
Ha jól számolom, 7 éve vagytok együtt, ebben a kapcsolatban pont ennyi volt.

2010.07.21. 08:58:22

@n_d_01:

"Megbeszélni a dolgokat. Mégis mit?"

ha így gondolkodsz, akkor miért nem válsz el azonnal, miért nyervogsz még a dolgon?
szerinted őszinte kommunikáció nélkül mi lesz?
sunnyogtok csak egymás mellett, míg te szépen lassan feladod magad, mint nő.

mitől félsz úgy mégis? az igazságtól?

a házasságod úgy ahogy van, egy nagy szar. jó reggelt! és még mindig nem mersz őszinte lenni vele??? mitől félsz, hogy szar lesz? MÁR AZ!!! attól félsz, ami már van???

egyébként, hogy ne csak a szaros bilit locsoljam a fejedre: őszintén és jószívvel ajánlom, hogy menj el egy teraputához egyedül, ha a férjeddel nem menne. meglátod újjászületsz, és látni fogod az aleternatívákat meg az összefüggéseket, amiket mi most hiába mondunk.

Cica7 2010.07.21. 09:33:39

@n_d_01:
Aki kutakodik, az talál is valamit, szinte minden esetben...
Igaz a mondás, hogy amiről nem tudsz, az nem fáj.
Megéltem hasonlót, szomorú az egész....:(

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.21. 09:42:46

@jkf:

Soha semmi nem késő! És a nyelni helyett százszor célravezetőbb a kommunikáció!

OFF: Elolvastam az aktivitásodat, nagyon köszi a parxisblogos kommentet az ápolóról és a pénzről. Nagyon egyetértek, nem lehet mindent a kevés pénzzel magyarázni, de ezt a legtöbb eü dolgozó faszságnak tartja. ON

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.21. 09:52:55

@n_d_01:

Nehéz helyzet, abszolút empátiával olvastam. Ugyanakkor mintha folyamatosan azt üzennéd, hogy a "férjed a hibás". Ez jelzi azt, hogy komolyan szükséged lenne arra a terápiára, amit én is felvetettem a legelején, meg most két sorral feljebb Traktorka. Ugyanis olyan nincs, hogy "a másik a hibás."

Sok sikert, meglátod, az ember tényleg újjászületik, ha rájön sok mindenre, és akkor a következő kapcsolatot nem ugyanígy baltázza el, hanem tényleg képes változtatni. A következő kapcsolat pedig lehet a férjed is! De csak úgy, ha új korszakot nyittok, és nem csak szavakban változtattok a dolgaitokon, hanem a valóságban is.

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.21. 09:56:24

@n_d_01: ha nem tudod vele megbeszélni, akkor nincs más hátra, mint előre. Engem nem is érdekelne a magyarázkodása, de szerencsére nem mindenki ilyen, és folytatni akarják a kapcsolatot, válaszokat keresnek, évekig el lehet ezen szarakodni.

Rob67 2010.07.21. 10:20:30

Azért nem ártana elgondolkodni, hogy vajon mindkét fél szerint jüó volt a szex?
Lehet hogy csak a posztíró reméli hogy jó és elegendő.
A férj minden bizonnyal erről másként vélekedik.
Azért mert a feleség azt gondolja, heti egy alkalom nagyon finom... az lehet hogy mésnak kevés.

2010.07.21. 10:32:20

@Droidfigyelő:

Egy úttal megint javaslom
Moeller: "Az igazság kettesben kezdődik" c könyvét.
Persze úgy érdemes olvasni, ha már befogadtuk agyilag, hogy "ami kint van, az van bent", vagyis nem 10 ujjal mutogatunk a másikra, hanem kőkemény önvizsgálatot tartunk, hogy ÉN mit csinálok rosszul. ÉS ehhez minden külső (szakmai)segítséget is igénybeveszek, hogy megkönnyítsem a saját dolgom.
Fájni fog, igen. De meg kellene érteni, hogy fájdalom nélkül nincs lelki fejlődés, csak nyüglődés. Kvázi megúszhatatlan a dolog.
Azt látom, hogy itt most amputációra lenne szükség (őszinte, nyílt beszéd, és/vagy válás) ehelyett fájdalomcsillapító injekciókat nyomkod magába nej (sunnyogás, hallgatás), hogy ne fájjon annyira.
Mély empátiával olvasom én is, mert sok-sok évig ugyanezt csináltam, győzködtem magam olyan dolgokról, amikről a lelkem mélyén tudtam, hogy hazugság.:) Visszanézve pedig olyan egyszerű az egész...:)

legend of a dead spider 2010.07.21. 10:52:38

Nincs határozott javaslatom.Három lehetőséged van.Elválsz tőle , nagyon keményen elbeszélgetsz vele , vagy elviseld , hogy félrekúr.A döntés a tied.

Sirak_kiraly 2010.07.21. 11:25:30

Talán mégis van egy +1 javaslat a fentiekben összefoglalt 3 mellé, elmondom hátha ötletet ad.
Én érzek a konfliktusotokban egy olyan aspektust, amit az eddigi hozzászólók talán nem említettek: az egyenéőtlen, fent-lent helyzetetek. Akármi is lesz a konfliktus folyása, Te mindenképpen egy alárendelt szerepben vagy: vagy közdessz, könyörögsz a meglázó helyzeted könnyítéséért, vagy igyekszel te jobbá tenni a dolgot (megbeszélés, te próbálod feldobni a szexuális életeket, stb) mindenképpen Ő van nyeregben. Ő úgy érzi, neki több járna, több kellene, ezt így vagy úgy próbálja megszerezni. Ha nem így érezné, akkor ő nyomulna, udvarolna nálad, tenne lépéseket hogy hobb legyen a szex és az egész házasság. Ezen az állapoton érdemes lenne fordítani egyet!

A helyedben bepróbálnám a következőt: 1-2 vagy töb hónapig kezdj el magaddal foglalkozni. Kettőtökkel illetve vele már próbáltál foglalkozni, eredmény nélkül, hiszen ő nem volt partner ebben. Ezért most koncentrálj magadra, növeld az öbizlamadat, hogy azt sugározhasd: szeretlek, és mindent meg is tettem kettőnkért, de ha te ezt nem viszonozod akkor saját jogomon is egy autoritással bíró, önálló, magabiztos ember vagyok, aki ha kell, egyedül is tovább tud menni. (Ez nem válással fenyegetés, vagy hogy ne érezze ki vagy neki szolgáltatva, és bármit megtehet)
Konkrét lehetséges lépések:
- fodrász, új vagány frizura, magabiztosságot sugárzó külső érdekében egyéb változtatások. Opcionálisan piercing, tetkó, egyéb akár vad dolgok, ha NEKED ez bejön, ha az egyéniségedhez illik

- belső változás, szakíts időt gondolkodni, meditálni: kicsit a házasságodtól függetlenül is : ki vagyok én? mire jutottam azéletben? mit szeretnék elérni, vannak e igazi céljaim? és igen: TE akarod-e ezt a kapcsolatot, jó-e neked? mi a jó és mia rossz benne. Min kellene változtatni az életeden? stb...

- csinálj magadnak saját programokat, amikben sok szempontból kiteljesedhetsz: sport, hobbi, tánc. Kezd el járni szalszázni pl. :) Önbizalamat ad, jobban nőnek érezheted magad, anélkül hogy megcsalnád a másikat.

- járj el otthonról néha, anélkül hogy túlságosan az orrára kötnéd a másiknaka aprogramodat. Barátnőzés, sörözés-kávázas barátokkal. Eggyel magasabb szint, és kicsit keményebb: menj el bulizni barátnőkkel. Miért is ne? Ha a te partnered megcsal, vagy legalábbis törekszik rá, ennnyi neked is jár, ráadásul Te nem csalod meg ezzel, a bulizás, táncolás még nem megcsalás. A cél nem is a bosszúállás, hanem hogy érezze: neki is van veszteni valója, te is elmehetsz otthonról, te is ismerkedhetsz.
A helyedben ártatlan flörtöket is bevállalnék, teszteld kicsit a pasikat, mennyire lenne jelentkező :) persze érzékkel, ésszel, de ha a másik ennyire megaláz, egy kicsit ily módon is tégy az önérzeted helyreállításáért.

Ezek a lépések nem jelentenek sem vállást, sem bosszút, de hamar elérheted vele -szerintem - hogy a másik fél kizökkenjen a magas lón ülő hozzáállásából. Persze lehet hogy kiderül, hogy lesz*rja mit csinálsz, ő igazából nem veled képzeli el az életét, és nem izgatja hogy elveszíthet. Ezesetben legalább kiderül, és emelt fővel vághatsz neki a válásnak is.

Valószínűbb, hogy az történik, hogy ledöbben és változtat, eseltleg ő szeretne beszélni veled, mi történt, mi ez az egész, vagy támadni fog, hogy képzeled ezt. Ezesetekben van remény: lehet újratártgyalni a dolgokat, de már egyenlő félként: neked is lehetnek elvárásaid, feltételeid, amellett hogy persze az őszempontjait is igyekszel figyelembe venni. Szóval valami változás elindulhat, ami már akövetkező lépés, de az első a fent leírt változások beindítása lenne...

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.21. 12:24:05

@Traktorka:

Óvatosan bánnék az amputációs tanácsokkal:) Kicsit csernusista módszernek érzem a tények és a posztíró alapos ismerete nélkül, meg amúgy is, főleg, hogy egyikünk se terapeuta:))))

Amúgy abszolút egyetértek a többiben. Az ember a legnagyobb bújócskát önmagával tudja játszani, mert ezek nehéz és fájdalmas dolgok. De a fájdalmat nem lehet megspórolni - az életbe kilépés is nagy fájdalommal kezdődik.

Én simán el tudom képzelni, hogy ez a házasság akár működhetne nagyon jól is - valami oka csak van, hogy ennyi éve együtt van a két ember, - de olyan akadályok merültek fel a közös életükben, amelyeket megoldhatatlannak látnak. Én pont így voltam ezzel, amikor épp azon dolgoztam nagy erővel, hogy jól elcsesszem a kapcsolatomat, és a párom is hozzátette a maga 50%-t. Igaz, közben kerestük a megoldást, mert szerettük egymást, de őrület, mit dúltunk egymás körül és egymásban. Viszont sikerült megtalálni a bennünk levő akadályokat, és azóta is szeretjük egymást, és mintegy véletlenül azóta megszületett a kislányunk, és köszönjük, jól vagyunk:)

2010.07.21. 12:36:47

@Droidfigyelő:

Lehet, hogy félreérthető voltam. Én amputációnak hívom azt is, amikor az ember annak tudatában vállalja a nyílt és őszinte beszédet, hogy akár válás is lehet a vége, mert olyan dolgok derülnek ki, amit nem tud/akar feldolgozni.
Ehelyett sunnyog, hátha nem derül ki nagyobb "baj" = fájdalomcsillapító injekció.
DE! Az is lehet, hogy bár az elején fizikai fájdalmad okoz őszintének lenni (nincs hozzászokva a lélek), mégis sikerül a közös nevező. Ez is egyfajta amputáció, mert olyan "drasztikusan" őszintének kell lenni, ami eddig totálisan ismeretlen terep volt a feleknek.
Érted így?
Egyébként a családodhoz grtatulálok.:))

2010.07.21. 12:46:09

@Sirak_kiraly:

ez tök jó és igaz!:))

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.21. 13:44:08

@Traktorka:

Ok, értem:) És igaz. És köszönöm:)

esztelen 2010.07.21. 14:53:29

@kasu: Jól néznénk ki, ha a "kukkoló" pasi lenne az egészséges :DDD Amíg kisfiú hát persze, tanul :-) De egy felnőtt, néhány kapcsolat és tapasztalat után már azért gáz. Na tudjátok mit, kukkolók ? Akkor vonuljatok egy szerzetesi cellába és éjjel-nappal dugjatok virtuálisan a nude-art (röhej, a széttárt lábú pinamutogatás már nem "art") és pornó oldalakon. Ezzel a gagyi "egészséges a kukkolás" dumával a netdrogos betojik áltatják magukat, akik rászoktak a kukkolásra mert nem kaptak maguknak csajt vagy nem áll fel nekik. Amikor meg már van kivel szexelni, akkor gyengék és lusták leszokni róla és hitegetik magukat ezzel a dumával. Persze kukkolni kényelmesebb mint odafigyelni a másikra, időt szánni egymás felfedezésére újra és újra. Amíg nem volt net érdekes módon kevesebb volt az impotens muksó...

analpgy 2010.07.21. 20:15:57

az aki:
"Te mit tennél ha a párod egyik napról a másikra totálisan máshogy viselkedne, máshogy öltözködne, minden apró részlet arra utalna hogy megcsal, titokzatos telefonokat folytatna, nem tudna elszámolni bizonyos időszakokkal? Benned nem ébredne fel a gyanú? Csak minimálisan is, nem néznél utána a dolognak?
Vagy néznéd, haláli nyugalommal, hogy nejed úgy dug félre a hátad mögött ahogy akar? Rákérdezel? Letagadja! Ekkor néznél tovább birka pofával?"

Lassan már nem tudom mi is volt a posztban, de ha jól emlékszem semmi ilyesmi nem volt hogy titokzatos telefonok és társai amiket itt említesz. Az általad vázolt helyzet nem azonos a posztoló történetével. Így a véleményem sem ugyan az a kettőről. Amit te írsz az más tészta, egyértelmű hogy lépni kell.

op tomi 2010.07.21. 21:14:12

Uncsi vótál, bébi, meg Te is untad a párod... a megoldás Nálatok van, vagy lesz, vagy nem lesz:)

n_d_01 2010.07.21. 23:04:35

Akik szerint biztos uncsi vagyok, meg miért nem beszélem meg vele a dolgokat. Mint írtam, pontosan ezzel próbálkoztam első alkalommal, de semmi érdemi eredménye nem volt. Ha ő nem hajlandó megbeszélni/elmondani, hogy mi a gondja, min szeretne változtatni, akkor én mi a francot tehetek? Mégis hogyan beszéljek meg valamit valakivel aki egyáltalán nem partner ebben.
A másik, hogy sokan írták, hogy miért vagyok fennakadva azon, hogy pornót néz. A történetben sajnos nem ez a legnagyobb gond, ha csak ennyi lenne az nem is igen érdekelne. De az, hogy társkereső oldalakon ismerkedik és szexpartnereket keres magának az igen is qrva nagy probléma (legalábbis számomra). Ha unalmas vagyok és nem jó neki velem, de akkor szerintetek mégis miért van velem ennyi ideje és miért kérte meg a kezem, vett el feleségül, és él velem? Azon kívül, ha valakit szeretek, azzal nem teszek ilyet,sőt akkor sem, ha már elmúlt a szerelem, mert egykor csak szerettem valamiért, és annyi tiszteletet megér a másik, hogy akkor azt mondom, bocs, de ez és ez a bajom, ezért és ezért nem akarom folytatni. De nem hazudozok, átverem, megalázom és nem teszem tönkre érzelmileg.

valakimas 2010.07.22. 00:24:48

Csalódni az elvárásaink miatt csalódunk, nem mások miatt. Ugye lehetséges ?

nicknek (törölt) 2010.07.22. 08:00:43

@valakimas: kicsit feljebb már mondtam én is, így támogatom ezt a gondolatot:)

2010.07.22. 09:10:56

@n_d_01:

szajkózod ugyanazt...
kár...

szerintem aludj párat és olvass el minden építő jellegű kommentet mégegyszer meg még ezerszer, hátha később megérted, amiről beszélünk.

ez most olyan, hogy felteszed ugyanazt a lemezt és nem látsz ki a kis kockádból, amiben élsz, és ahogy érzel. ezért nem jutnak el hozzád a szavaink most.

Cica7 2010.07.22. 09:21:17

@n_d_01:

Ezen én is végigmentem....nem foglak vígasztalni...nincs értelme folytatni.
Ha leülne veled és őszinte lenne, akkor igen, talán lenne rá esély, hogy megoldjátok, de ebben partner kellene, hogy legyen és neki is akarni kellene....
Kényelmes neki így , amíg nincs stabil másik, úgyis veled marad...bár Te meg azt fogod hinni, hogy azért, mert szeret.
:((
Próbálj magaddal törődni, ne vele, és gondolkodj a jövőn, hogy mit hogyan fogsz csinálni,pl: anyagiak, egyebek....
Gondolkodj....

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.22. 09:24:24

@n_d_01: arra is lehet magyarázatot találni, hogy miért vagytok együtt, és arra is, hogy mi hiányzik a kapcsolatotokból - de ezt kívülről nem lehet megmondani, nézzetek magatokba, és döntsétek el, hogy csináljátok-e ezt tovább.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.22. 23:56:27

@mackensen: "Az idő majd mindent meggyógyít."

nab@zdmeg! az ilyen népi 'igazságoktól' fogok mindig padlót...

persze, persze, az idő!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.07.23. 00:06:22

@n_d_01: kedves, nekem van egy barátom. nem vagyok rá mostanában büszke, de gyermekkori legjobb barátom. szóval: 10 éve vannak együtt, ebből 8 éve házasság. közben a srác igényei változtak. a felesége nekem sosem tetszett, de hát nem is ez a lényeg. a csaj úgy öltözködik, mintha most jött volna Woodstock-ból. Nulla nőiesség. közben a barátom rájött sok mindenre, amit korábban nem mert még magának sem megfogalmazni. már nem tartja nőiesnek a feleségét (sosem volt az). a szex automatikus nedvcserévé változott. én tanácsoltam, hogy próbálják megbeszélni de a jóember nem mer erről beszélni az asszonnyal. Illetve egy részét kifejtette már, de semmi pozitív befogadás és elfogadás a másik oldalról.
Azt akarom mondani, hogy nem biztos hogy a férjed megcsal. Ha nem beszélsz vele, milyen változást szeretne - és ebből mennyit tudsz bevállalni, akkor elsodródtok egymás mellől. Légy bátor, szervezd úgy hogy ne tudjon kitérni a probléma elől. Nem kell a netes dolgait nagyon firtatnod, de tudasd vele hogy tudsz mindent.
Ha ez sem használ, említsd meg a válás lehetőségét - mert bármennyire is fáj, egy szar kapcsolatban vergődni hosszú távon halálos.

Mindent_tudo 2010.07.26. 15:31:00

1) Nincs rendben a szexuális életetek, ezt felejsd el.

2) Tudasd vele, hogy nem elégít ki téged, mivel sosincs kedve szexelni. Úgy hass rá, hogy azt érezze gáz, hogy férfi létére nem szexel eleget a feleségével. Ha nem érzi gáznak, akkor nem férfi és mehet a kukába :)

3) Ha ez meg van, akkor őszintén beszéljétek meg, hogy mi a probléma. Nem lesz könnyű, erről mi férfiak utálunk beszélni, valószínűleg nem is fogja elmondani minden vágyát (mielőtt azt hinnéd, hogy minden ki volt elégítve: NEM, NEM VOLT, ami nem a te hibád, csak sokmindent nem merünk bevallni - legalábbis nem a szerelmünknek/feleségnek, max. olyannak, akivel annyira nem törődünk érzelmileg.
Ha semmi ilyesmiről nincs szó, csak arról, hogy férfi, tehát 6 év után beleunt egy adott nőbe, akkor szarban vagy. Szerintem ilyenkora legjobb lehetőség, ha egy másik párral próbálnátok meg együtt "lenni", így ő is +1 nővel lehetne, mégis büntetlenül. Esetleg menjetek el egy swinger klubba, jön ami jön.

Ha ez kizárva, és csak 2-esben vagy hajlandó csinálni, akkor egy megoldás maradt: elfogadod, hogy megcsal. Csak kérd meg, hogy védekezzen...

Vagy a válás.

Mindent_tudo 2010.07.26. 15:33:39

De azt úgy általánosságban jó tudnia minden nőnek, hogy minden unalmassá válik, AMI NEM A TI HIBÁTOK. Persze, ezt ellehet húzni azzal hogy újítotok, amíg lehet, de ez sem tarthat örökké.

Sajnos ilyenek a férfiak, régen is ilyenek voltunk, most is ilyenek vagyunk és ilyenek is maradunk. Ez van, ha szerencsések vagytok, kifogtok egy olyat, aki ezt eltudja folytani, ha kevésbé, akkor csak kurvázni fog járni a férj (szerintem ez a legjobb módszer férfiként, feltéve, ha MINDEN gumival történik) legrosszabb esetben normális nőkkel fog csalni, ami ha kiderül, 100x fájdalmasabb...

Illetve még ott van a hármas/páros/swinger opció, ha képes rá a nő.
süti beállítások módosítása