Amikor élőben találkoztunk mindketten feszengtünk

2010. szeptember 23. 07:31 - csajokespasik

Következő sztorink végül is sikertörténet, bár nem úgy, ahogy Levélírónk szerette volna. Telefonon keresztül megismer egy ügyfélszolgálaton dolgozó lányt. Elég nagy a távolság köztük, de a személyes találkozó elkerülhetetlen. A rengeteg levelezést és fotóváltást követően összehoznak egy ütközést, ami valamiért mindkettejük számára kínos.

 

Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a sztorit, de végül is miért ne? Sikertörténet, bár nem az én szempontomból, de CsP-s. Egy ügyfélszolgálatra telefonáltam be és így kerültünk kapcsolatba. A szimpátia megvolt az elejétől. Sokat segített a lány, akit nevezzünk mostantól Böngyörinek. Érdekelt, hogy ki is Ő, úgyhogy megnéztem az iwiw-en. Mint utóbb kiderült Ő is ezt tette, de nem talált. Láttam, hogy használja a CsP alkalmazást. Ez elég jó alap volt az ismerkedésre, bár már látszott, hogy van köztünk kb. 250 km... De ez a legkevésbé sem érdekelt. Leveleztünk, aztán iszonyatos mennyiséget telefonáltunk. A telóm egész nap a töltőn lógott. Böngyörinek van egy kislánya.

Sokat dolgozik és a maradék idejét persze a gyerkőcre szánja, meg a családra. Teljesen érthető. Megkértem, vegye le a társkereső cuccait, mert én ezt komolyan gondolom. Megtette. Jót tett mindkettőnknek ez a dolog. Jobb lett a kedvünk, nyitottabbak lettünk. Végre egy péntek délutánra sikerült megbeszélni egy találkozót. Nem ismertem a várost, nagyon régen dolgoztam ott. Ilyenkor a legegyszerűbb egy pláza kávézója. Meg kellett szerveznem az utat, sikerült. El kellett pakolnom két megbeszélést, sikerült. Rohanás le. Útközben előttünk csattantak a pályán. Tömött sor, stb... Időre ott kellett lennem, mert 1 óránk volt csak a gyerkőc miatt. Beestem időre. Ő is megérkezett. Csini nagyon, de ezt már fényképek alapján tudtam. És biztos nagy hülyeség, de a szemét akartam látni. Személyesen azonban valami nem ment. Ő nem oldódott fel, én nagyon ideges voltam. Eltelt az óra, de nem jött az átütő siker. Gondoltam ez még nem világvége, pedig az volt. Elköszönéskor még a „remélem, látjuk még egymást” elhangzott… talán ott még komolyan is gondolta. Ott maradtam még a srácokkal, - akik levittek - a városban. Hazafelé sms, de már nem volt válasz azonnal, ahogy eddig. Aztán még egy, és arra nagy nehezen írt. Nagyon dühített a dolog. Igazi tehetetlen düh. Visszaregisztráltam a CsP oldalra. De senki nem ütötte meg azt a szintet, amit a Böngyöri kisujjából kirázott… Később kiderült, valóban elszúrtam. Én írtam Neki, de nem jött válasz. Aztán pár nap még…

A CsP visszakerült az iwiw oldalára, pár új fényképpel... Amikor megláttam igazán mellbe vágott. Pár telefon még, de már csak elvétve. Nem volt jó hallani. Szerintem még lett volna ebben több, szerinte már nem. Még egy telefon, aztán két sms és megkértem ne keressen többet, mert nem jó. Levelek kitörölve, telefonszám, cím szintén… Nem szép, de igazi „padló érzés”.

Neki jobb kedve lett, közvetlenebbül viselkedett és ezt biztos mások is észrevették. Láttam az iwiw-en, hogy megtalálják egymást pár emberrel, mert az okos alkalmazás kiírja az ismerősöknek. :) Hát kivettem azt is. Pár nap múlva ismét eltűnt az oldaláról. Talán egy régi ismerőse látta meg és össze tudták hozni egymással a dolgokat, talán mégis volt olyan pasi, aki nem csak pókokat küld, hanem ír is mellé egy levelet... Remélem szerencséje lett. Szóval a CsP így vagy úgy, de úgy néz ki, ezt megoldotta. Végül sikertörténet lett belőle, azt hiszem, bár nem úgy, ahogy én szerettem volna…

 

 
296 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr342316996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.09.23. 14:53:48

@Frigyesur:

Én tudok :) Sőt régi 3as photoshoppal a pólót is leszedem rólad, ha vakuval készült a kép :)

Kósza 2010.09.23. 14:58:12

@Nutshell: bal agyféltekés lehetsz Te is :)

Nutshell 2010.09.23. 14:58:44

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Igyekszem... :)) (Bár szerintem tökéletes így, ahogy van... :)

És ki törhet be hozzád? Elvesztettem a fonalat valahol félúton :)

Frigyesur (törölt) 2010.09.23. 15:07:02

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: :O Na ezt sosem gondoltam volna. :O Vagy a te kedves kisugárzásod. :)))

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Vagy felbérelhet valakit. Engedd szárnyalni a fantáziád! :)

@tuli _: Annyira azért nem érdekes.

@Kedves Nard: Dehogy tudsz. Vannak dolgok amik az univerzum rendje ellen valók. :P És te nem tennél ilyet. :P

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.09.23. 15:07:13

@Nutshell: az öcsém, hogy lerabolja a csoki készleteimet :DDD

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 15:07:55

@fumerin: Nem ettelek meg, amennyire tudom :)
A boldogan éltek érzésre gomboltam.

Kósza 2010.09.23. 15:09:40

@Nutshell: kbm=köcsög blog motor

Kósza 2010.09.23. 15:13:17

@Nutshell: és akkor használom, amikor beragad egy kommentem,... ez betolja.

Nutshell 2010.09.23. 15:18:28

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Neked csoki KÉSZLETEID vannak otthon?? Merre is laksz...? :))

@Kósza:
Értem. Lassan megtanulom az itt használatos rövidítéseket :)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:19:46

@Kósza: KI beszélt itt lopásról? Az állambácsi zsebét tömjük meg. Akárki legyen is az :D

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:20:38

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): hát, ha egy karón kellene kettőnknek megosztozni, az nem annyira dizni :D

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:24:18

Na ma is a csoki a téma?
Az enyémre már lecsapott gernika meg Alfi :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.09.23. 15:27:39

@Kósza: :D

@Nutshell: az szupertitkos, még a végén eltünteti valaki a készleteim... ;)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:30:28

@Kósza: ;)

@Nutshell: nálam is. Hogy hova tegyem azt a rengeteget, ami itt van. Sütibe sütés sem játszik, mert a süti sem menő errefelé :) Kellene szereznem valami édesszájú családtagot.

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:31:33

@Nutshell: Tudod, ő így csábítja fel magához a lányokat. Nem a bélyegalbumát, hanem a csokikészleteit mutogatja :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.09.23. 15:33:43

@Nutshell: tudod, mit? meghívlak:) minek őrizgetném a csokit, ha sosem eszem meg...:P

Nutshell 2010.09.23. 15:36:27

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Nincs is annál jobb, mint megosztani a csokikészleteidet kedves emberekkel... :)

@Dr. Jula Watson:
Keressünk önként jelentkezőket. Mármint saját magamon kívül :)
Süti sütés játszhat, ha beviszed mondjuk a kollégáidnak. Legalábbis én azt szoktam, tekintve hogy imádok sütni.
Jaja, a bélyeggyűjtemény már nem elég. Ezek a mai lányok a csokira buknak :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.09.23. 15:39:51

@Frigyesur:

Pedig még a tutorial is megvan :)

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):

A csokit add nekem.

@Dr. Jula Watson:

Sajnos gernika nem fogyaszthat csokoládét, ezért nekem kell átadnod mindet :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 15:39:53

@Dr. Jula Watson: Jellemző, hogy a saját szempontjaid nézed önző módon, és nem az enyémeket :P

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:40:07

@Nutshell: Az a baj, hogy a kollégáim a bevitt sütiknek köszönhetően már mind fogyókúráznak. Új áldozat kell :D

tőzegmalac 2010.09.23. 15:41:12

bélyegalbum meg csoki? :)

Nutshell 2010.09.23. 15:42:46

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Na, kitaláltad a gondolatom... :D

@Dr. Jula Watson:
Hmmmm. Szomszédok? Szülők? Testvérek? Jótékonykodás? Kedves hajléktalan bácsik? Idegenek az utcán? Nutshell? :)

Kósza 2010.09.23. 15:43:35

@kabátnyúl: naná, a kő kóla már kiment a divatból. Nem olvasol eleget.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.09.23. 15:45:40

@Kedves Nard: rendben. jut bőven. bár leszögezem, nem vonzódom a férfiakhoz :)

Kósza 2010.09.23. 15:48:24

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): hehehe, és kedvenc mondásod: Csoki csak a szádban olvad, nem a kezedben! :)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:48:28

@Kedves Nard: ezt vele bokszold le :) Én még véletlenül sem állnék közétek :D

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Naná! Egy igazság van, és az az enyém :)

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): tudok én :D

@kabátnyúl: na te mit tudsz felajánlani? :)

2010.09.23. 15:48:35

Szépjónapot!
Jól olvasom, hogy a srác miután elváltak írt egy sms-t, aztán mivel arra nem jött válasz írt egy másikat?

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.09.23. 15:48:57

@Kósza: szerintem a kő kólát már másra értik...:P

Nutshell 2010.09.23. 15:51:12

@Kósza:
Szerintem a "Jössz-e?" a legtutibb. Erre biztosan ugornék... :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.09.23. 15:52:12

nem igaz, nem hagynak blogolni. megzavarnak mindenféle munkááával :P

tőzegmalac 2010.09.23. 15:52:14

nav egy eladó csok
ki kéri:9

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:55:07

@kabátnyúl: Ó:) Te nyertél, ennél nagyobb tétet nem adtak :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.09.23. 15:55:20

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):

Én sem, csak a csokoládéhoz.

@Dr. Jula Watson:

Már le van. A fagyispulthoz sem engedhetem oda. :)

Nutshell 2010.09.23. 15:56:15

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
A részletekre még visszatérünk. Nem ám csak ígérgetünk a levegőbe... :)
(Amúgy tényleg hihetetlen, hogy nem elég megtiszteltetés nekik a jelenléted, még munkát is elvárnak a fizetésért. Komolyan, egyre durvább világban élünk.)

Én viszont most megyek haza. További jó blogolgatást mindenkinek :)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 15:57:07

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: zavarba jött. Van ilyen :)

@Kedves Nard: És akkor kölcsönösen lökdösitek egymást odébb? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.09.23. 15:57:46

@Dr. Jula Watson:

Nekem lehet! :) Ő nem jöhet a pult közelébe sem! :)

2010.09.23. 15:59:16

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Akkor egyértelműen kolonchajlamokkal rendelkezik a srác. Az ilyen elől visszanézés nélkül kell menekülni.

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 16:01:14

@Kedves Nard: Naná. Hisz a férfi dolga, hogy odavigye a kiválaszott 6 gombócos fagyit. :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 16:03:10

@Dr. Jula Watson: Én szeretem a csokit, munkatársnőim is nekem adják mindig a csokitélapókat és csokinyuszikat.

tarquin - védőháló nélkül 2010.09.23. 16:08:21

@Dr. Jula Watson: nav táh:-)

@Zsu0805: nem válaszolgatni neki hetekig azonnal és önbizalom-tunningolásra felhasználni, majd szóba sem állni vele, igazad van.:-)

tarquin - védőháló nélkül 2010.09.23. 16:10:54

@Dr. Jula Watson: az már varjúdombi, olyanokat meg már láttunk karón, ugye.:-)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 16:27:35

@Dr. Jula Watson: Dehogynem panaszkodhatok, mert a bonbonjaikat és sütijeiket erőszakkal kell elvennem, másrészt egyéb szolgáltatást nem nyújtanak:)

Én mondtam, hogy az enyém vagy, és ez többet ér, mint Chuck Norris szava. :)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 16:43:16

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: fogd a nyuszira :))

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Na még az is kiedrül, hogy erőszakos vagy :) Így még szép, hogy nem jár hozzá extra.
Nem Norris a menő, hanem a krokodilduni :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 17:04:40

@Dr. Jula Watson: Nem vagyok erőszakos, de ami jár az jár:) A krokodilnuni mióta menő?:)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 17:09:24

@kabátnyúl: elég felelőtlen kijelentés. Nem tudod, mit szabadítasz a nyakadba :D

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 17:10:32

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): a nuni legfeljebb a ti köreitekben menő :D
De egy krokodilbőr csízma/cipő/táska.... :D

dr. gernika 2010.09.23. 17:14:18

@Frigyesur: Meg volt a kémia a tusfürdővel. :)
NA melyik a legtutibb férfiillat? (én tudom, de nem mondom meg)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 17:18:51

@kabátnyúl: Majd megtapasztalod :D

@Drága IV gernika: Szerintem nincs tuti, mert ami az egyik pasin észveszejtő, az a másiknál nagyon nem hat.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 17:35:53

@Dr. Jula Watson: Ha utána, akkor kurvának hinnéd magad, ha előtte, akkor azt gondolnám, csak hálából vagy velem, tehát közben :D

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 17:45:21

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): egy vörös tűsarkú még oké közben, de mit csinálunk a táskával? :)

Piszok Alfréd 2010.09.23. 21:14:09

@Kedves Nard: Gernika részét megkaphatod, de az enyémet NEM!

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 21:42:30

@Piszok Alfréd: a tiedet megvédem! Elvégre igértél cserealapot :D

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 21:44:03

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): :D
Csak kiegészítésképp: sosem tartom kurvának magam, és nincs akkora hála, hogy én azért bárkivel huncutkodjak :)

Piszok Alfréd 2010.09.23. 21:51:11

@Dr. Jula Watson: tényleg, a mentolos csokit szeretitek?

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 21:58:16

@Piszok Alfréd: én igen!
Mindent ami különleges. Bááár...a mangalica-töpörtyűs csoki nem lett a kedvencem. Lehet azért, mert a töpörtyűt alapból nem szeretem. :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.09.23. 22:21:54

@Dr. Jula Watson: Milyen véletlen, pont van nálam egy vadiúj:)

Dr. Jula Watson 2010.09.23. 22:35:15

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): cégtől kaptad, de neked nem kell hát odaadnád? :)

dr. gernika 2010.09.24. 07:38:21

@Nutshell: Na most komolyan, hányszor sütötted el eddig ezt a mondatot élesben?

dr. gernika 2010.09.24. 07:43:22

@Frigyesur: Jó, bár a széptől távol áll, de az utóbbi időben igenis sokat kupáltak rajta a jóérzésű stylistok. A szőke haj ugyan borzalmas neki, de a szemöldöke és a szemfoga sem olyan ijesztő már, mint volt.

Joe69 2010.09.24. 12:48:02

A gyerekekkel semmi bajom..a gyerekes nőkkel annál inkább. Bár a kommentelők itt felettem már nem a poszttal foglalkoznak, azért tapasztalatok alapján pár megjegyzés.

100%, hogy Böngyörikének semmiféle faszhiánya nem volt, csak valószinűleg helyben nős pasi vagy valami csóró volt,akivel nem lehetett nyíltan bevállalni, és már gáz volt mindig barinőkkel plazázni, meg azoknak is kellett volna már mutatni valamit, de az is lehet, hogy jól kitartották+tartásdíj, pótlék emellett, és amúgy semmi szüksége nem volt komoly pasira. Ha meg igen, akkor nem 250 km-ről, hanem helyben. A nők döntő többsége ilyen-olyan kapcsolatból csinálja a netes társkeresést, és semmi más céljuk nincs vele, minthogy kipróbálják, mozdul-e rájuk még pasi. Általában hazudnak, vagy mellébeszélnek a valós családi állapotukról-helyzetükről - és szerintem jóval többet, mint a férfiak. Ez utóbbiaknál végül is egyszerű a helyzet, dugni akarnak alapból, minden más ezután jön.

Aztán ha mozdul a hülye balekja, tényleg jönni akar, sikeres a beetetés akkor jön a kavarás, hintáztatás. Az már emberileg sértő, hogy valakivel átutaztatják a fél országot valakiért, aki megjátszva Barack Obamát 1 órácskát méltóztat rá szánni x-től y-ig. (Én biztos nem tettem volna) Egszerűen nem életszerű, hogy egy teljes délutánt-estét stb. nem lehet megoldani. (Az is igaz persze, hogy a posztoló sem véletlenül, de talán emiatt is egy kvázi hivatali útjával kötötte ezt össze, ő sem akart túl sokat szánni rá..még szép, hogy nem).

Én jártam úgy, hogy hosszas levelezgetés, stb. után,direkt azért hetekkel korábban lefixáltunk mindent, pont azért, hogy
a csaj mindent le tudjon rendezni (nagyszülők helyben, nem volt nagy ügy), a tali előtt egy nappal jelentkezik, hogy hát mégis csak hozza az óvodás gyereket (pedig aztán ő sose keveri bele a gyereket), meg mégis csak fél órácskája lesz, meg ugye ez nem "randi", hanem "kedvesbaráti" találkozó, meg azért az is kiderül, hogy járogat hozzá egy pasi, akivel dug alkalmanként, de csak azért, mert egy óvodába járnak a gyerekeik. És még ő volt halálra sértve, amikor azt válaszoltam, hogy akkor talán sztornó,én ezért nem fogom átutazni az országot, és még ő fényezte magát a saját "őszinteségével".

A gyerekkel pedig - a minősített eseteket leszámítva - sosincs probléma, mindig a nővel van. Ha érdekli a pasi, ráér, ha nem, akkor a gyerekre fogja,hogy nem, és erre szólni se lehet mit, ugyanakkor persze a tutit nem mondja meg, erőlködjön csak, ráér . Ez a fő probléma a gyerekes nőkkel, nem a gyerek, úgyhogy nincs miért sajnálni őket. (Leszámítva persze, ha fiatalabb, éretlen pasikra hajt, mert azoknak ciki)

Jó pár nőkolléga most megint a plafonra sértődi majd magát, de akkor is ez van:))

Magamura 2011.03.09. 21:47:15

@Joe69:

Csak kifejteném még, amit már elkezdtél. 250 km mennyi idő?
Ő meg méltóztatik 1 órácskát szánni az idejéből?! Ennek azért illett volna gyanúsnak lennie. Én a helyében kértem volna egy mielőbbi olyan időpontot, ami már elég hosszú ahhoz, hogy megtudhassák mindketten, van-e jövője a kapcsolatuknak. Egy óra mire elég? Bájosan elcseverészni nem kunszt. Megismerni kevés. Ha nem mutat hajlandóságot egy hosszabb találkozóra, azzal minősítette is magát, hogy mennyire lehet komolyan venni.
Amúgy sokban egyezik a véleményem veled, kedves Joe69.

Magamura 2011.03.09. 21:51:15

Egy kérdésem volna még...az előbb kommenteltem. Valaki megmondaná, minek jelentkeznek be ide olyanok, akik nem a témához szólnak? Annyi lehetőség közül miért ez a legjobb? Ez nekem magas! Tényleg nem tudom. Ötletek?
süti beállítások módosítása