„A hazakísérős, lépcsőjelenetes, búcsúcsókos befejezés helyett a lány részéről csak egy gyors szia a végeredmény. A srác tesz még néhány határozott kísérletet, és még egy sziát ki tud harcolni” – következő elbeszélésünk egy helyes lányról szól, aki hiába oly elragadó, férfiak számára megközelíthetetlen. Legalábbis az egyik este ezt az arcát mutatja. Mai posztunk szerzője egyöntetűen azt állítja, hogy egyik oldalról sem érintett az ügyben.
Tudom, tudom, ha az ember fia magyarázkodással kezd egy „írásművet”, az mindig sántít egy kicsit. Mégis, mit lehet mondani, ha nem vagyok érintett egyik oldalról sem? Legalább ennyit: nem vagyok érintett egyik oldalról sem! Kérdés, elég-e ez ahhoz, hogy ne egy csalódott ember benyomását keltsem? (Csak, hogy megelőzzem az olyan típusú véleményeket, hogy: Na, mi van, erről is lemaradtál, köcsög?) Hogy jövök akkor mégis a képbe? Egyszerűen „csak” beszélgetek emberekkel. Szoktam volt mondani: én általában a hallgatóságot képviselem az ilyen (és egyéb hasonló) emberi történetekben. Én azt gondolom, nem akkora gáz, hogy (még) megbíznak bennem az emberek. Lehetek-e akkor hiteles? Konkrét tapasztalatok híján formálhatok-e véleményt? Ezt meg döntse el mindenki, akár érintett, akár csak hallott már hasonló eset(ek)ről.
Mielőtt belevágnék a történetbe, a kérdések megválaszolásának boncolgatását kezdem a végéről. Ki számít ez ügyben hitelesnek? Akinek két hasonló esetben, személyes érintettsége volt? Akinek 12, netán 112? Ne gondolja senki, hogy ez pusztán matematika. A 112-t már mondhatjuk tapasztalatnak, vagy szép „magyar” szóval reprezentatív mintavételnek, pedig ez már józan paraszti ésszel nézve is más dimenzió. (Én kérek elnézést, akinek ez utóbbi a „normális”.) Arról nem is beszélve, hogy mások meg a telefon után nyúlnak, hogy a fenti számot meglátva az általános segélyhívót tárcsázzák!
Az „eset” meglehetősen egyszerű és ezzel a két idézőjel közé szorított fogalommal, szinte már véleményeztem is. Adott egy 29 éves független lány (nő, nőnemű egyed). De ne a szavakon lovagoljunk (gondolom, többeknek inkább a lánnyal esne jól egy lovaglás, de ne szaladjunk ennyire előre.) Testi adottságairól csak annyit, hogy rendelkezik minden olyan alkatrésszel, ami a korabéli hölgyeknek megadatott. Nem egy kihívóan bomba nő kategória, de ez esetünkben inkább pozitív megközelítés. Magányosan éli hétköznapi életét. Korának megfelelő élettapasztalattal, kisebb-nagyobb örömökkel és csalódásokkal. Időnként barátokkal, ismerősökkel meglátogat egy-egy vendéglátó ipari egységet, szórakozóhelyet. A konkrét szituáció is az egyik utóbbi helyszínen játszódik. Megszólítja egy korban hozzáillő, normális(nak) látszó, ugyancsak kikapcsolódni vágyó fiatalember, volna-e kedve táncolni. Határozott igen, kölcsönös szimpátia – első látásra – tánc, beszélgetések, szolid mértékű italozás. Mivel hamarosan egy hullámhosszra kerülnek, az est folyamán elválaszthatatlanná válnak. Barátok, ismerősök próbálják megbontani harmóniájukat. Mivel minden kísérlet hatástalan marad ez ügyben, meghagyják őket a közössé vált aurájukba zárkózni. A srác gavallér módjára állja a költségeket kaja, pia, tekintetében. De ekkor, amikor már automatikusan a „happy end”-et próbálná valaki választékosan megfogalmazni, vége szakad a történetnek, mint ahogy az estének is – hiszen hajnalodik. A „hazakísérős, lépcsőjelenetes, búcsúcsókos” befejezés helyett a lány részéről csak egy gyors szia a végeredmény. A srác – mindamellett, hogy értetlenül áll az események mellett – tesz még néhány határozott, és még több bátortalan kísérletet a történtek megértésére. Még egy sziát azért ki tudott harcolni.
Nem véletlenül írtam csak három alternatívát egy ilyen este lezárására. Nem mintha nem lenne fantáziám egy más jellegű forgatókönyv megírására, de most szándékosan nem egy hollywoodi történetet akartam beágyazni. Egy konkrét megtörtént esetet írtam le, a bulváros részletek kizárásával (név, cím, telefonszám). Ami talán érdekes, hogy 2010-et írunk Magyarországon, egy vidéki nagyvárosban. Történetünk főszereplője (csak megerősítve, és kiegészítve a már ismert adatokat), egy 29 éves főiskolát végzett, emberekkel gyakran kapcsolatba kerülő, a világ dolgait napi szinten ismerő nőszemély. Mit várok? Én személy szerint semmit, hiszen semmiféle érdekem nem fűződik az ügyhöz. Legfeljebb néhány véleményt az eset kapcsán. Ja, hogy a pasi mit várhatott? Nos, nem vagyok gondolatolvasó, de ha csak a szürke átlagpolgár szemével nézem az esetet, a felvázolt három lehetőség közül legalább az egyiket. És akkor valóban még azt az „extrát” sem tekinteném hétköznapinak, hogy mindhárom esemény kombója akár az est fénypontja is lehetett volna. A biológiai óra kifejezést is csak azért említem meg, nehogy valaki azt higgye, hogy számomra ismeretlen ez a fogalom. Nem, nem ismeretlen, csak szerintem ez is egy marhaság a sok közül. Sőt ha nagyon el akarnék mélyedni a „trendi” szóhasználatokban, még megemlíthetném az est „egészségügyi szex” módon való lezárását is. De ezt azért nem teszem, mert lehet, hogy a lány belsejében másfajta egészségügyi – vagy mondhatni, élettel összefüggő egészséges biológiai – folyamatok játszódtak le. Ez egy laza, mondhatni heti feszültség levezető este története volt, ahol egészséges, józan gondolkodású emberek találkoztak. Bár így a végére az egészség még csak-csak…De a józan gondolkodás megítélése már meglehetősen szélsőséges elbírálás alá is eshet.
