„Közös megegyezéssel szakítottunk és nem rinyáltam, hogy „jaj, ne már!” Vétkeztem, bűnhődtem” – egy egyenes és korrekt, mégis könnyelmű pasi beszámolója következik, aki egyetlen éjszakáért egy hosszú távú kapcsolatnak mondhatott búcsút. Nem volt könnyes jelenet, sem magyarázkodás, csak a száraz elválás. Most megtudhatod, hogyan viseld el méltósággal saját félrelépésed.
Történetemmel nem szeretnék példát statuálni, vagy tanulságként felhívni rá a figyelmet, sem önostorozást végrehajtani, pusztán elmesélni, hogy én hogyan jártam. Pasi vagyok, 26 éves. Volt egy barátnőm hónapokkal ezelőtt, másfél évig voltunk együtt. Szerettük egymást. Csak egyszer léptem félre és azonnal meg is bűnhődtem érte. Együtt voltunk egy házibulin, ahol az a lány is megfordult, akivel gyakran összefutottunk ilyen-olyan bulikon. Ilyenkor mindig kacérkodunk egymással (csak viccből) hogy így szexelünk, meg úgy, ezt meg azt csinálnám veled az ágyban. Hát ezen az estén a szavak valósággá értek. Egymásnak estünk.
A viccelődéseink mindig a barátnőm füle hallatára történtek, néha még ő is beszállt egy-egy replikával. De viccnek vette ő is. Szóval ezen a bulin voltunk, a barátnőm pedig szólt nekem, hogy ne haragudjak, de tele van a feje füsttel, meg túl hangos itt neki már minden - hazasétál. Mondom, jó, ha nem bánja én még maradok. Elment. Közben a csaj elkezdett közeledni, kicsit már közönséges is volt. Aztán az erkélyre mentünk, ahol elkapta a fejemet és lesmárolt – ilyet addig sosem tapasztaltam. Nagyon bejött ez a rámenősség. Nem tudtam és nem is akartam ellenállni neki. Nem volt tétje - illetve volt, de leszartam. Becibáltam egy üres hálószobába és lefeküdtem vele. Nem volt jó, nem érte meg. Reggel nyílik az ajtó. A barátnőm volt. Én és a csaj egy ágyban fekszünk, pucéran. Félreértés kizárt. A szőnyegen szanaszét kotongumi csomagolás, és gombócba gyűrt papír zsebkendő. Nincs értelme a szavaknak, nem is szólaltunk meg. Amikor kifordult a szobából, én utána mentem (mi mást tehettem volna? Ha nem megyek az a baj, ha megyek, az a baj) nem volt értelme mentegetőzni - és csak annyit kérdeztem tőle, hogy miért jött vissza. Azt felelte, hogy nem találta otthon a mobilját, azt hitte, itt hagyta. Hiába csörgette az öccse telefonjáról, le volt halkítva. Később otthon találta meg az előszobában. Szóval a telefonjáért jött vissza… és értem. Ezután közös megegyezéssel szakítottunk és nem rinyáltam, hogy „jaj, ne már!” Vétkeztem, bűnhődtem és így kerek a történet. Azt mondta, érezte, hogy egyszer ez megtörténik. Nem volt rám mérges. Megbántam, mert szerettem őt, nagyon nem érte meg az az egy éjszaka… de a vereséget méltósággal kell elviselni. Hiányzik.
