„Odalép hozzám a folyóson, merev az arca, semmi érzelem, majd hirtelen mégis elmosolyodik, olvadozik. Kezében volt a virág, egyszer csak azt mondja, hogy nem kell neki” – pszichoboy sztorink már sok volt, nem is emlékszem, hogy pszichogirl-ös volt-e már. Ha nem, akkor ez az első darab. A történetben szereplő srác finoman udvarol a lánynak, de az másnap hirtelen ellöki magától. Ezzel nincs egyedül, számos kollégája járt már így. Ezt a csajt még soha senki nem látta olyan pasival, akiről sejtené, hogy a kedvese. Oldjátok meg a rejtélyt!
Sziasztok! Egy érdekes csajról írnék Nektek, kíváncsi lennék, Ti, hova helyezitek az érzelmi és pszicho-skálán őt. Garantálom hogy ilyet még nem hallottatok. Tavaly történt, hogy én is megpróbálkoztam a lehetetlennel. Egy szerkesztőségbe dolgozunk, a lány (Berni) amolyan titkárnőféle itt, mi pedig vagy hirdetésszervezők vagy szerkesztők vagyunk, kinek hogy alakul a szabadideje. Ez a lány 21 éves, szép arcú, kissé szigorú tekintetű, mégis árad belőle a szexualitás, annak ellenére, hogy se sminket, se körömlakkot nem használ. Vagy ha igen, csak diszkréten. A haját nem festi. Mindenki előtt köztudott, hogy ez a lány soha senkivel nem jár. Csak randizik. Egyszer. Vagy kétszer. Nem csak a munkahelyünkről nem kokettál pasival, hanem úgy általában nem.
Ezt a közös barátunktól tudom: mert ő már 5 éve ismeri Bernit, de nem látta még pasival, olyannal, akiről tudná, hogy nem randizik, hanem jár vele. Tehát vagy nem kell neki a pasi, vagy egyedi mércéje van. DE! Berni az udvarlást és a kedveskedést elfogadja. Három kollégával ment már el vacsorázni, moziba, ide-oda, az egyik még be is vásárolt neki… de semmi. Amikor én következtem (elhatároztam, hogy addig nem halok meg, míg be nem próbálkozom nála, egyszerűen muszáj… hátha). Elhívtam munka után egy Ráday utcai teázóba. Remekül elbeszélgettünk, semmi jel nem mutatott arra, hogy le akarna rázni, vagy csak udvariasságból fogadta volna el a meghívásom, a kollegialitás jegyében. Nevetett és nyíltnak mutatkozott. Amikor rákérdeztem, hogy van-e barátja, köntörfalazás nélkül megmondta, hogy nincs. Amikor elbúcsúztunk, puszi az arcon. Minden nagyon bíztató. Másnap viszek neki egy szál rózsát - az asztalánál ül - lerakom elé. Mereven, rezzenéstelen arccal ránéz, majd fel rám. Nem szól semmit, én pedig mosolygok, majd elmegyek. A déli ebédszünetben odalép hozzám a folyóson, merev az arca, semmi érzelem, majd hirtelen mégis elmosolyodik, olvadozik. Kezében volt a virág, egyszer csak azt mondja, hogy nem kell neki, nem fogadja el és vegyem vissza. Az egészben az volt a legbizarabb, hogy miközben ezt mondta, a virágot nem nyújtotta felém, hanem továbbra is ott tartotta a kezében, köldökmagasságban. Aztán megfordult és elvonult virágostul. Ezek után hiába hívtam, nem jött, udvariasan lerázott. Azokkal, akik szintén megkísérelték becserkészni a lányt, megbeszéltem a dolgot: az a közös benyomásunk alakult ki, hogy a csaj sportot csinál a kikosarazásból. Mintha ez lenne érzelmi életének csúcspontja. Ezzel nem beszéltük ki őt a háta mögött, pusztán egy egészséges férfi-tudakozódás volt, egy kérdés tisztázása. Lehet, hogy valaki a múltjában nagyon megsebezte. Senki nem látta még olyan pasival, akiről tudja, hogy járnak egy ideje, de szívesen fogadta az udvarlást. Kérdés: van még ilyen csaj, vagy egyedi eset? Mi lehet a dolog hátterében? Még mindig ugyanott dolgozik, senki nem ment el a bandából és semmi változás, de legalább már nem próbálkozik nála senki. Természetesen pasit azóta sem láttunk a közelében, nem is hívja senki a mobilján, vagy ha igen, az általában az anyja (mindig halljuk, hogy „Szia anya!”). Lehet, hogy valami szekta tag a csaj? Üdv: Attila.
